6.7 Tanár úr, lécci!

679 52 538
                                    

köszönöm szépen a várakozást, és az időközben átlépett 3 ezer csillagot! nem is húzom tovább az időt, tudom, milyen régóta várjátok ezt a részt!🧡

a bétám, DaremoOfficial mellett külön köszönöm a szerkesztős szálban a fact-checkelést Laufreya-nak! (nézzetek be hozzá, ha egy király időutazós sztorit szeretnétek olvasni a 2000-es évekből, MSN-nel meg minden régi, cringe dologgal fűszerezve! :D megéri, higgyétek el!)

Egész nap erre vártam. Oké, talán kicsit bántott, hogy Peterről kiderült, sokkal nagyobb sznob, mint ami szimpatikus lenne, és talán kicsit áhítoztam a bosszúra is, amiért mindenki úgy oda volt a Mindjárt Hajnalért, de összességében boldog voltam. Reménykedő. Négyes lett a matek dogám, elvoltam Beccával és a barátaival, és még Colin is odafigyelt rám most, hogy elástuk a csatabárdot és April se volt suliban.

Anyáék is szuperül fogadták a négyes alá jegyemet, a vacsoránál tortával is vártak, ami meglepett, az viszont nem, hogy mielőtt még felvágtuk volna, jutalomból és mókázásként kiszámolgattam a területét és a térfogatát, és ez úgy húsz perccel megdobta a vacsora hosszát. De legalább a szüleim boldogok voltak, és én is örültem, amiért sikerült elégedetté tennem őket. A vacsoraasztaltól mosollyal az arcomon álltam fel.

Már kezdtem reménykedni. Talán ahogyan a matek, úgy a szerelmi életem is rendbe jöhet majd Colinnal. És ami a legfontosabb: igazság születhet a Wattpadon. Nem voltam teljesen optimista, de az előző beszélgetés Hollyval reményt adott.

Néha arra gondoltam, miért is ne adhatnák ki a Hamarosan pirkadot is? Elvégre a Mindjárt Hajnal sincs befejezve, ráadásul ebben jobbak a leírások is, mélyebbek a karakterek, és nem egy konfliktust ismételgetnek az unalomig. Pontosan azt nyújtja, amit a kiadó a Mindjárt Hajnaltól is elvárt volna, és elképzelésként Hollyn keresztül megfogalmazott. Máskor arra gondoltam, mégis mit látnának ebben a regényben, ha ez nem párosul onceupona_girl népszerűségével? Megállná a helyét vajon nélküle? Elég lennék nekik valaha csak Leaként?

Elég lennék valaha bárkinek, akárkinek csak így?

De miért ne tetszhetne nekik mégis a történet? Történelmi romantikus, izgalmas krimi szállal, még szerelmi háromszög is van benne, és aki ismeri a könyvkiadást, az azt is tudhatja, mekkora előny ez és mennyivel megdobja az eladásokat, ha az olvasók nyilvános platformokon pofozóversenyeket rendeznek maguk között a shipjeik miatt.

Viszont nem olyan izgalmas, mint a Mindjárt Hajnal. És szex sincs benne.

De sokkal jobban összeraktam a rejtélyt, a nyomozást, és sokat kutattam a háttérhez is...

Egész délután ezek a gondolatok adták egymásnak a kilincset a fejemben egészen addig, amíg végül meg nem kaptam Hollytól a megbeszélt esti időpontban a zoom linket.

Holly kedélyesen üdvözölt, érdeklődött a hogylétem felől, majd kerekperec rákérdezett, mire jutottam az ajánlatukkal kapcsolatban. Nem volt pofám benyögni, hogy egy cseppet sem érdekelt, igazából egész nap rá sem néztem és csak arra vártam, hogy az igazi regényemről mondjon valamit a kamusztorim helyett. Azért gyorsan megnyitottam és átfutottam az ajánlatot. Elég szépen fizettek, és bár nem értettem hozzá, a példányszám is hatalmasnak tűnt. Kicsit fájt a szívem, amiért a Mindjárt Hajnalt tüntetik ki ezzel a valóban jó üzlettel. Ha a Hamarosan pirkad mégis elég jó lesz, még akkor is csak a töredékére számíthatok majd.

Motyogtam valamit arról, hogy minden szuper és a kért adatokat már majdnem összeírtam, ami megint egy büdös nagy kamu volt, de sosem ártott a gyakorlás arra az esetre, ha valamiért mégis a Mindjárt Hajnal lesz a választott, a Hamarosan pirkadot ejtik, és végre kell hajtanom a bennem formálódó gonosz tervet.

hype. - Vajon hány szerelmet bír még el a Wattpad?Where stories live. Discover now