hype. - Vajon hány szerelmet bír még el a Wattpad?

5.2 The Perfect Purple Pen

– Hé, szia, Lea! – mondta, és nekitámaszkodott az ajtófélfának. – Becca mondta, hogy ma együtt matekoztok, és délutánra megdumáltuk, hogy a srácokkal elmegyünk korcsolyázni, szóval gondoltam, meglepem és elé jövök... – Megvonta a vállát és elmosolyodott.

Összeszorult a szívem, hogy Becca nélkülem szervez programot. Aztán belegondoltam, mennyi mindent csinálhattunk volna együtt, ha egy kicsit jobban odafigyelünk egymásra.

Hátrapillantottam. Becca még mindig a Simssel játszott, és annyira belemerült, hogy szinte fel sem pillantott a laptopomból. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy mi van, ha esetleg megnyitja a böngészőmet vagy a levelezésemet, de gyorsan megnyugtattam magam: ő ilyet sosem tenne. Évek óta az orra előtt wattpadozok, és még mindig fogalma sincs semmiről, pedig ezer lehetősége lett volna már csekkolni, mit csinálok a neten.

– Ó, értem. Még... éppen simsezünk. Bejössz esetleg? – álltam egyik lábamról a másikra. Az illem diktálta a felajánlást, és tudtam, hogy Becca is örülne neki, de valahogy mégis túl intimnek éreztem volna Aaront a házunkban tudni.

– Á, nem – legyintett. – Nem akarok kellemetlenséget okozni. Inkább megvárom – vont vállat, és már épp indultam volna, hogy szóljak Beccának, amikor Aaron újból megtörte a csendet. – Figyu. Becca említette, hogy nem ment túl jól a randid tegnap este. Tökre sajnálom. Becca mondta, hogy tegnap talán egy kicsit túl rámenős voltam, és igaza van... szeretnék bocsánatot kérni. Ha tényleg nem szeretnél tőlem semmit, mondd meg nyugodtan. Nagyfiú vagyok, el tudom viselni, és nem hozom fel többet, ígérem – dőlt neki az ajtófélfának, miközben egyik lábát keresztbe vetette a másikon.

Az őszintesége zavarba hozott, és nem tudtam, mit gondoljak Beccáról. Aaron volt az egyik legjobb barátja, hát persze, hogy elmondja neki. És tényleg feltűnhetett neki, hogy tegnap mennyire kényelmetlenül éreztem magam az ebédlőben. Jól esett, hogy megpróbált segíteni.

– Nem... nem azt mondtam, hogy nem akarok tőled semmit. Csak... nem tudom, hogy akarok-e – suttogtam magam elé. – Nem ismerjük még eléggé egymást, és ha most egyik pillanatról a másikra randizni kezdenénk...

– Hé, hé, lassíts már, Lea! – tartotta fel a kezét. – Teljesen igaz, elsiettem a dolgot tegnap. Tudom, hogy még nem állsz készen: még az előző kapcsolatodon sem vagy túl. – Hogy milyen igaza volt! Reméltem, sosem tudja meg, mennyire. – Ismerkedjünk. Hétvégén bulit tartunk, gyere el. Táncoljunk egyet. Nézzünk hülye műsorokat a tévében. Dumáljunk. Lehet, hogy új barátokat is szerzel. Ismerkedj egy kicsit!

Becca már évek óta próbált elrángatni valamelyik bulijukra, de mindig úgy éreztem, csak illendőségből ajánlja fel. Így, hogy tudtam, valaki más is szívesen láthat...

– Oké, rendben! – vágtam rá. Aaron azonnal széles mosolyra húzta a száját.

– Hú, pedig már azt hittem, nagyon elszúrtam a dolgokat veled! Arra a hülye fogadásos randira sem kell eljönnöd, egy barom voltam. Hülyeség az egész. Helyette... eljössz a buliba és jól érezzük magunkat. Mindenféle kötelezettség nélkül. Aztán, ha mégis úgy döntesz, és esetleg szeretnéd...

– Aaron – szólaltam meghatározottan, mire azonnal befogta és aprót hümmögött. – Most én mondom: nyugi. Nem szúrtál el semmit. Minden okés, jó? Meglátjuk, hogy alakul. Van időnk.

– Hát, többé-kevésbé igazad van. Valóban van még egy kis időnk, mielőtt elballagok. De tudod, nagyon szeretném, ha a következő Valentin napot nem úgy tölteném, ahogy az ideit tegnap – túrt bele a hajába, és igazságtalannak éreztem, amiért ilyen jól néz ki közben.

– Miért, hogy töltötted? – kérdeztem tőle kíváncsian.

– Jaj, bocs, nem úgy értettem! Neked szörnyűbb volt. Én csak este is dolgoztam, mert nem volt programom. – Összehúztam a szemem, Aaron pedig jelnek vette a folytatásra. – Semmi különös, tudod, szeretem ezt a melót, April húgát tanítom gitározni.