A Maffia Foglya!

34. rész

Fura volt látni azt az embert aki az apám kellett volna legyen. Így képzeltem el, egész gyerekkoromban. Csak a körülményeket nem.
-Hogy vagy Bogaram?
-Jól, azt hiszem. Mesélnél nekem arrol, hogy neked milyen volt gyerekkorodban a kapcsolatod az édesapáddal?
-Miért?
-Csak szeretném tudni, hogy milyen egy nórmális apa-fia kapcsolat.
-Jólvan.-mondta és leült szokásosan a fotelbe én pedig vele szemben az ágyra.- Az én kapcsolatom az apámmal, mint tudod nem átlagos. Nekem is álom gyerekkorom volt, tízéves koromig. Miután meghalt a bátyám egyedüli gyerekként, elkényeztettek, mindentől óvták, mindent megkaptam amit csak szerettem volna. Aztán tízéves koromtól, komoly és nehéz edzéseket iktatott be apám az életemben. Minden nap két órát keményen edzettünk. Amikor betöltöttem a tizenkettőt kezdett verekedni tanítani.  Tizenötéves koromtól a fegyver kezelést kezdte tanítani, és amit amúgy mindvégig a legjobban bírtam az, az, hogy nem bízta rá a kiképzésem egy emberére, hanem saját maga tanított, és velem együtt csinálta a feladatokat. Mutatta, hogy kell úgy ütni, hogy az ujjaim ne törjenek el, hogy úgy fogjam a fegyvert, hogy amikor meghúzom a ravaszt akkor a fegyver rugásátol ne törjem el az irrom vagy ne ránduljon meg a karom. Tanított és odafigyelt rám. Aztán mikor betőltöttem a tizennyolcat beavatott ennek az egésznek a sötét oldalába is. Elmondta a Rose hogyan jött létre, kik alapították, kik a Rose-on belül a legnagyobb családok. Ki a fővezér a Don. Elmondta, hogy mivel foglalkozik Rose. Miben fut. Kik a szövetségesei. Kiktől vásárol. Szóval mindent. A beavatásom az életben nem fogom elfelejteni. Apám azt mondta, hogy hatalmas megtiszteltetés ha a Rose tagja vagy. És én így is éreztem. Amikor a beavatásom volt és a késsel elvágták a tenyerem, hogy a vérem majd belecsöpögtessem az ízzó parázzsal teli urnába, ami fölött megtettem az esküm. Annál fantasztikusabb érzést nem igen éreztem. Úgy éreztem, hogy valami fontos dologba lett részem. Aztán ránéztem az apámra akin büszkeséget láttam. Soha nem felejtem el azt a napot. Szóval igen. Szerintem remek apám van. Én nem is kívánnék nála jobbat.
-Látom, hogy fontos ez neked. Amiközben meséltél ragyogtak a szemeid. Meg nem láttalak soha így.
-Azóta csak egyszer volt olyan pillanat amit soha nem fogok elfelejteni.
-Mikor?
-Amiután rádtaláltam abban a pincében és megmenthettelek.
-Azt a pillanatot, mikor kicsapódott az ajtó és megláttalak, én sem fogom elfelejteni soha. Soha nem fogom elfelejteni, hogy megmentettél.
-Igen. Amúgy ezzel az úggyel bizonyosodott be az, hogy nem szabad bízni az emberekben. A gyerekkori legjobb barátom rabolt el téged. Nikolas Jhonson. Ő is ott volt amikor az apám edzeni kezdett engem. Ő is velünk edzett. Apa a saját fiaként tekintett rá. És most pedig kiderült, hogy a kisbarátom az egyik legnagyobb ellenségem jobbkeze. Ugye milyen ironikus az élet? Akire rábíztam volna az életem, az elrabolta és kínozta a szerelmem. Nem tudom. Még fogalmam sincs, hogy mit fogok tenni vele, de az biztos, hogy mire végzek vele ő fog könyörögni, hogy öljem meg. Hisz hátbaszurt. Elárulta a barátságunk.
-Szóval a szerelmed vagyok?-kérdeztem. Persze nem ezt jegyeztem meg az egészből amit mondott csak próbáltam valamivel elterelni a figyelemét.
-Igen a Szerelmem vagy, és a Hercegnőm, az Angyalom, a Bogaram. És én neked mid vagyok?-kérdezte a szokásos vigyorával az arcán.
-Hercegem. Szerelmem. Kincsem. Életem. Szívem. A Megmentőm.
-Szeretlek Hercegnőm.-felállt a fotelből odaállt elém felhúzott és megölelt.
-Szeretlek Hercegem.

          E❤
    
                                                  2022. IV. 25.