17.rész

5.4K 132 0
                                    

-Kell a lánya. Tudja, hogy nállatok van. Üzeni, hogy kedden pontban déli tizenkettőkór legyetek ott a nyugati mólónál a lánnyal, hanem vérfűrdőt rendez.
-Azt hiszi, hogy én ilyen kis üzenet fenyegetéstől  megijedek? Mert akkór látszik, hogy engem nem ismer. És amúgy elbasztátok. Rohadtul nem fogja vissza kapni a lányát. Megőltétek három emberem. Be tőrtetek ide. És még fenyegetőztök is? A legnagyobb hiba volt amit el lehet követni.-Adam lepillantott rám, majd vissza rájuk.- Kaptok öt percet, hogy eltünjetek a bírtokomról, vagy egytől eggyig mindenkit meg fogok ölni, az embereim segítségével. Világos?-a banda hátat fórdított majd elmentek.
-Sam el kell temetni őket. Hívom az apám, és kell szólni a családjaiknak is. Kettő órátok van rendbehozni őket, mert addig valószínüleg ideér az apám, s feleségeik. Szólj az egyik takarítónőnek, hogy segítsen lemosni róluk a vért.
-Értettem.
-Sofia gyere.-mindenki szétszóródott, én pedig követtem a házba Adamet. Felmentünk a lépcsőn, és a szobánk felé tartottunk. Adam rettentő ideges volt. Odaértünk a szobához, előre engedett, majd bejött ő is és becsapta magaután az ajtót. A fegyvert letette az éjjeli szekrényre. Álltam az ágy mellett szótlanul és néztem a szobában fel-le járkáló Adamet. Megfórdúltam, majd én is letettem a pisztolyt az éjjeli szekrémyre Adam fegyvere mellé. Mikór visszafórdúltam ő engem nézett.
-Látod Bogaram. Ezt műveli a te kedves apád. Három családapa halt ma meg. Hogy a faszomba álljak oda a feleségeik és a gyerekeik elé, hogy bocsi apát többé nem látjátok, mert egy fasz megölette őket? S még hívjam fel az apámat is, hogy ma bejutottak a bírtokomra, megőltek három jó embert és jó barátot, ezt mind azért mert elraboltam a bátyám gyilkosának a lányát, és még csak nem is ártottam a lánynak, sőt még fegyvert is adtam a kezébe, hogy ha el akarják vinni legyen amivel megvédje magát, ha nem vagyok mellette!-órdított velem szembe. Majd beleboxolt a falba.
-Én nem tehetek arról, hogy az a személy akit az apámnak nevezel miylen ember. Nem én választottam, és nem tehetek az ellen se semmit, hogy miatta halt meg három barátod. A pisztolyért hálás vagyok és azért is, hogy magadmellett tartottál, de nem én kértem, hogy adj a kezembe fegyvert. És ha belegondolsz te is nap mint nap ugyan ezt teszed, mint ők. Te is nap mint nap megölsz embereket bele sem gondolva, hogy lehet, hogy nekik is volt családjuk. Reggel amikor  halálra kínoztál előttem egy embert te sem gondoltál bele abba, hogy lehet, hogy a gyereke várta haza az apját.- Adam oda lépett hozzám, megragadta a karom odarántott magához, és az arcomba kezdte kiabálni.
-Ha reggel arra gondolok, hogy lehet ha annak az embernek van családja akkor  valószínüleg most téged ásnának el az erdőben az embereim! Ha arra gondoltam volna és  helyette téged öllek meg, akkor ebből a bandából, most senki nem ment volna el élve! És vissza térve rád, te mégcsak hozzám szólnod sem szabadna nem hogy még jár a szád, hogy reggel végeztem egy emberrel! Őrűlhettnél annak, hogy még kúrvára élsz!-úgy szorította a karom, hogy biztos, hogy holnapra be fog lilulni. Most pedig jól figyelj. Ha még egyszer te így mersz beszélni velem, kivágom a nyelved és megetetem veled. Mit képzelsz, ki vagy te itt? Egy rossz szó, mozdulat, vagy nézés és már halott vagy. Ma ide fog jönni az apám. Te itt fogsz maradni, és olyan kussba, mint a sírba. Az ajtót be fogom zárni, és nehogy meg merd csinálni, hogy dörömbőlni kezdessz az ajtón. Világos?-bolintottam.
-Azt kérdeztem, világos?
-Igen.
-Ügyes kislány. Menyj el tusolni amíg idehívok mindenkit.

        E❤

A Maffia Foglya! Where stories live. Discover now