25. rész

4.7K 124 0
                                    

Fura volt úgy kimenni a házból, hogy sem Adam, sem pedig egy gorillája nincs a nyomomban. Így úgy döntöttem, hogy a lovakat látogatóm meg. Ami előtt idekerültem volna is nagyon szerettem a lovakat, és régebben lovagoltam is csak ez egy idő után kimaradt. Nem maradt időm a zeneórák mellett a lovaglásra is, hiszen minden időmet a zenéléssel töltöttem. Már bánom, hogy abba hagytam a lovaglást, mert általában kikapcsolt.
Mikór odaértem az istállóhoz és meghallottam a lovakat hatalmas mosoly ugrott az arcomra. Be mentem az ajtón, majd odamentem a kedvencemhez aki, egy éjfekete csődör. Bementem mellé majd simogatni kezdtem az oldalát.
-Megnyergeljem  Kisasszony?-kérdezte meg hírtelen egy ősz bácsi aki a box előtt állt.
-Szabad?
-Persze. Menjen ki és mindjárt hozom.-ki mentem az istálló ajtaján majd megálltam előtte és vártam. Olyan tíz perc telhetett el amikór kinyillt mögöttem az ajtó majd a bácsi kisétált rajta azzal a gyönyörű lóval.
-Tud lovagolni?
-Igen Uram.
-Akkór én itt átadom magácskának de vigyázzon magára.
-Rendben köszönöm.- odafórdúltam a lófélé, majd felültem rá. Nagyon magas. Megfogtam a kantárt megsimítottam a nyakát majd elindultunk.
Egy órája lehettem itt, amikor láttam, hogy Adam ide tart. Nem mosolygott, nem volt semmilyen érzelem az arcán ezért lassan megindultam felé. Mikór odaértem megálltam mellette úgy öt méterre, majd leszálltam a lóról, átvettem a fején a kantárt, majd odamentem Adam elé.
-Valami baj van?
-Tedd le a lovat, majd gyere. Itt várlak. Igyekezz!-a bácsika ott volt bent az istállóba, ezért oda adtam a lovat neki, majd kimentem Adamhez. Megálltam előtte majd felnéztem a szemébe. Semmi érzelem nem volt az arcán. Ezért félve de újból megkérdeztem.
-Valami baj van?- egy darabig hallgatott, érzelemmentesen vizslatta az arcom, majd ridegen magszólalt.
-Pakold össze a cuccaid. Holnap reggel elvisznek.

   E❤





A Maffia Foglya! Where stories live. Discover now