Tündérszem | SzD.

Bendi & Nicole part II.

Part 2.

Bolla Bendegúz

szoboszlaidominik: Btw, kotonból betáraztál? Most már illene végre dugnotok. Stay safe 😜🤣

Romániában rohadt jó a mobil network. Szemeimet megforgatom Szoboszlai üzenete láttán. Nem tudom elhinni, hogy nem bírt leszakadni erről a témáról. A kolozsvári reptér ablakain kitekintve hófödte hegyeket látok a távolban, és a kijelzők szerint a városban is csak -3 fok van. Hát itt rohadtul hidegebb lesz, mint otthon. Az érkezők termináljába lépve, rögtön keresni kezdem a szemeimmel a barátnőmet. A hidegről szőtt gondolataim el is tűnnek, ahogy Nicole-ra gondolok. Két hónapja láttam őt utoljára és pokolian hiányzott. Hivatalosan már 5 hónapja voltunk barát-barátnő státuszban, és nem volt egyszerű ez a távkapcsolat biznisz. Szoboszlai a fejemhez vágta ezt rengetegszer. De nem érdekelt. Az a nettó két nap, amit múlt nyáron Nicole-lal tölthettem, simán meggyőzött arról, hogy vele akarok lenni. Hazautazása után rengeteget beszéltük és videótelefonáltunk. Azt hiszem, mindent tudtam róla és ő is rólam. Tudtam, hogy ő is ugyanúgy ragaszkodott hozzám, mint ahogyan én hozzá. Ez bizonyította azt is, hogy képes volt Bukarestbe repülni novemberben, hogy az U21-es válogatott meccsünk után találkozhassunk és velem aludjon a hotelszobában.

- Bendi! - hallom meg az ismerős hangot végre élőben, és rögtön felé is fordulok.

Télikabátban és sapkában Nicole tart felém sebes léptekkel, én pedig a bőröndömet elengedve kapom őt a karomba, amint elég közel ér és fel is emelem a padlóról és élvezem, ahogy ajkaink ennyi idő után ismét találkoznak.

- Szia. - lehelem neki, miközben óvatosan visszaengedem őt a talajra.

- Szia.- mosolyog rám szélesen.

- Elképesztően szép vagy. - mondom neki rögtön.

- Köszönöm. Te sem nézel ki rosszul, főleg ha így mosolyogsz rám. Menjünk? - kérdezi hirtelen.

Nagyot nyelve bólintok. Alig vártam, hogy végre valahol egyedül lehessek Nicole-lal, az azonban kicsit megrémített, hogy most be fog mutatni a családjának. Tudtam róluk sok mindent, az öccse sokszor beintegetett a kamerába, ha beszéltünk, a szüleitől azonban tartottam. Nicole apukája román volt, de beszélt magyarul, szóval legalább nyelvi korlátunk nem lesz majd, bár... Szoboszlai szerint az jobb lett volna. Túl sokat hallottam a faszságait az elmúlt időben.

Nicole a parkolóban egy VW SUV-hoz vezet és kinyitja nekem a csomagtartót, én pedig bepakolom a cuccaim.

- Apukád odaadta neked az autót? - kérdezem, mikor mindketten beülünk és Nicole beindítja a motort.

Nicole elneveti magát. Novemberben volt a 18. születésnapja és azt is tudtam, hogy nyáron szerezte a jogsiját, mielőtt Magyarországra jöttek volna.

- Kénytelen volt. A nagybátyám átjött már délelőtt és ittak valamit. Meg amúgy is... én akartam kijönni érted. Bár lehet, hogy szükségem lesz a segítségedre később. -néz rám sokat sejtetően, miután körültekintően kitolatott a parkolóhelyről.

- Miben? - kérdezem készségesen rögtön.

Bármit szívesen megcsináltam volna neki. Szoboszlai azt mondta, vigyázzak nehogy befogjanak fát vágni. Még ebben is benne lenne lettem volna, tekintve, hogy Nicole már tisztázta velem, hogy szombat kora délután lévén az egyik hegyi kis faluban lévő hétvégi házukba megyünk. Lehet ott síelni meg mindent elmondása szerint, bár én nem akartam megkockáztatni egy síbalesetet, Nicole pedig totál megértette.

- Éjjel sok hó esett. Lefelé csak úgy lecsúsztam a hegyről, de visszafelé lehet, hogy fel kell tenni a hóláncot. - mondja lazán, én pedig hatalmasat nyelek ennek következtében.