Tündérszem | SzD.

1. rész: amiben tényleg rossz barátnő vagyok

Nem akarom, hogy ez a segg itt legyen a házunkban. Pedig már nem először van itt. És különben sem mondhattam azt a bátyámnak, hogy ne találkozzon ezzel a sráccal többet.

- Szia. - mondom végül, mert nem akarok modortalan lenni hozzá annak ellenére sem, hogy utálom, amiért ezt művelte a barátnőmmel.

- Mira! - Bendi szinte észrevétlenül terem mellettem és könnyűszerrel emel fel a padlóról, mintha nem lennék nehéz.

- Szia, bátyus. - mosolyodok el annak ellenére is, hogy hirtelen alig kapok levegőt a szorítása miatt, és annak ellenére is, hogy igazából egy hete láttam utoljára, és nem mellesleg annak ellenére is, hogy Szoboszlai minket figyel. - Mit csináltok ti itt? - kérdezem, mikor lábaim ismét földet érnek. - Anyáék?

- Csak játszunk. - ránt vállat Beni vigyorogva. - Nyár van, hugi, lazulj el kicsit.

- Örülök neked, bátyus, de nekem még túl kell élnem egy érettségit. - forgatom a szemeim.

- Mint ennek a túlsztárolt fasznak itt. - int fejével Szoboszlai felé.

Érdeklődve emelem a másik fiúra a tekintetem. Hirtelen nem is értem, miért lenne szüksége érettségire. Szerintem amennyi pénzt keresett már eddig, abból kényelmesen eléldegélhet élete végéig.

- Így igaz, Kicsilány. - áll fel a kanapéról és közelebb sétál hozzám.

Akaratlanul is szembe fordulok vele, és hirtelen olyan kényelmetlen, ahogy fölém magasodik. Ő magas és sportos és izmos. Nem vagyok tisztában a paramétereivel de az én 157 centim és mind a 63 kilóm fájdalmasan szánalmasnak hat Szoboszlaival szemben.

- És... tanultál rendesen? - kérdezem tőle bizonytalanul.

Kérdésem hallatán érdekes mosoly húzódik az ajkaira, majd Bendivel szinkronban röhögi el magát.

- Születésemtől fogva zseni vagyok. - ránt vállat.

- Ha már focizni nem tanultál meg, akkor legalább érettségid legyen, mi? - Bendi röhögve löki meg a haverját, a kérdése pedig engem is mosolyra késztet egy pillanat erejéig.

- Fogd már be, te fake fehérvári. - boxol a bátyám felkarjába. - Figyelj, Tündérszemű, lesz rám 10 perced később? - fordul vissza hozzám, amivel igazán meglep.

Hirtelen nem is tudok mit mondani, csak azt érzem, hogy az arcomat elönti a forróság. Utálom, hogy ennyire zavarba tud hozni egy fiú. Nemcsak ő, de szinte bárki, aki hozzám beszél. Nagyon vártam már, hogy kinőjjem ezt.

Szemöldökeim összeszaladnak a homlokom közepén.

- Mégis mit szeretnél? - próbálok nem bunkó lenni vele, azért mert Beni is itt van, de nem sok kedvem van hozzá.

Jó, igazából elég udvariasan tette fel ezt a kérdést, nem pedig rögtön letámadott a nyomorával, szóval máris piros pont jár neki.

- Az meglepi. - kacsint rám.

Legszívesebben megforgatnám a szemeim rá, de ehhez nem igazán vagyok elég bátor, nem akarom felkérni Szoboszlait keringőre, hogy szétszekáljon.

- Felmegyek tanulni. Ott leszek. - rántok vállat végül, félig-meddig beleegyezve abba, hogy később kedvére zargasson.

Amint bezárom a szobám ajtaját, konstatálom, hogy már elég késő van intenzív tanuláshoz, úgyhogy inkább csak elolvasok pár német nyelvű hírportált, mert így ezerszer jobban képes vagyok a helyes nyelvtant meg a szavakat is tanulni, mintha a tankönyvet bújnám. Igazából semmi bajom a némettel, szeretem és elég jól is beszélem. Igazából szerintem csak azért, mert nagyon szeretnék egyszer a Berlin Fashion School tanulója lenni - holott az oktatás valószínűleg angolul történne ott -, ami egy olyan álmom ami valószínűleg nem mostanában fog megvalósulni.