Remegő kezekkel és térdekkel állok a Rózsakert Medical sürgősségijén. Ez az egyetlen kórház, ahova képes voltam elvezetni Bendi rohadt nagy Q7-es Audiját. És amúgy ismernek már itt engem, mert majdnem minden hónapban visszajárok. Alig tudok írni. A bátyám adatait muszáj kitöltenem, mert rohadtul úgy néz ki, hogy eltörte a kézfejét vagy az ujjait, vagy a fene se tudja és nem tud írni. Elengedek egy kisebb sóhajt és a recepció mögött ülő nőnek csúsztatom a kitöltött papírt.
- A másik fiatalember is megkért, hogy adjam oda Önnek, ő sem tud írni. - mondja egy fura mosollyal és elém tol még egy lapot.
Persze, hogy nem tud írni, mert ömlik az orrából a vér. Jó, annyira nem tragikus, de mégis. Félve nézek rájuk hátra; két szék kihagyással ülnek. Bendi szokásos világfájdalmas ábrázattal, míg Szoboszlai tamponokkal az orrában, amiket folyamatosan igazgat. Mindketten röntgenre várnak. Mennyire elcseszett ez?
Továbbra is remegő lábakkal az utóbbi fiúhoz sétálok és leülök mellé, miközben érzem, hogy a bátyám gyilkos pillantásokkal figyel.
- Elmondod az adataidat? - kérdezem tőle, mire csak bólint.
A nevét és a születési helyét és dátumát fejből írom be, ő pedig elmondja az anyukája nevét és a TAJ számát. Mély sóhajjal állok fel mellőle s viszem vissza a recepcióra a papírt.
Érzem, hogy nem vagyok túlságosan jól, ezért gyorsan a mosdóba megyek és kezet mosok, hidegvizes kezeimet a nyakamra szorítom és értetlenül bámulok magamra a mosdókagyló feletti tükörben. Kész csoda, hogy a srácok nem szedték szét egymást az autóban. Nem is értem hirtelen, hogy voltam képes ilyen stresszhelyzetben vezetni.
Végül mély sóhajjal indulok vissza és kicsit meg is ijedek, amint hátulról látom, hogy Bendi és Dominik most közvetlenül egymás mellett ülnek és beszélnek.
- Nem fogom engedni, hogy vele is azt műveld, mint Lillával. Fűvel-fával csalod meg bunkózol vele. Mira jobbat érdemel, te is tudod. - sziszegi a bátyám, én pedig inkább megállok és úgy döntök, hogy hallgatózom kicsit, legalábbis amíg nem esnek megint egymásnak fizikailag.
- Bendi baszd meg. - sóhajt Szoboszlai. - Nem akarok rosszat a húgodnak. Miért vagy ilyen kibaszott féltékeny? Nicole-t már átengedtem neked. - mondja, amin eléggé ledöbbenek.
- És most mit akarsz? Bosszúból megszerezni Mirát? - horkant Bendi.
- Csak vele akarok lenni. Mindenféle hátsó szándék nélkül. - felel egyszerűen.
- Miért nem hagyod őt békén és szedsz össze valami német picsát, aki kéznél van? Úgyis visszamész Németországba! - mondja szemrehányóan.
- Te is játszhatnál Németországban, ha annyira akarnál. - vág vissza neki Dominik, amit most hirtelen nem is értek. - Velem jöhettél volna Salzburgba anno, nem kellene ez a féltékeny duma mindig!
- Téged apád mindenhová bedumál, nem mindenkinek megy ennyire jól. - mondja Bendi felháborodva. - Különben meg akkor derült ki, hogy Mira beteg, nem hagyhattam itt! - védekezik.
A vérnyomásom hirtelen a mélybe zuhan ezt hallva. Komolyan miattam nem ment el külföldre játszani a bátyám?
- Ugyan már. - nevet fel Dominik kicsit. - A te apád ötezerszer annyi kapcsolattal rendelkezik mint az enyém. Ezenkívül pedig Mira nem halálos beteg.
Bendi csak lemondóan megrázza a fejét. Várom, hogy esetleg reagál valamit, de nem igazán tud, mert Szoboszlait szólítják röntgenre, ő pedig fel is áll és bemegy az asszisztens után. Remegve fújom ki a bent ragadt levegőmet és végül Bendihez sétálok és leülök mellé.
YOU ARE READING
Tündérszem | SzD.
FanfictionNéha elgondolkodtam rajta, hogy mi vitt rá arra, hogy megcsókoljam Szoboszlait. Mi vitt rá arra, hogy azt mondjam neki, hogy vele akarok lenni? Sosem engedtem meg magamnak ezelőtt azt, hogy úgy gondoljak rá mint férfi, hiszen a legjobb barátnőmmel j...
