Tündérszem | SzD.

3. rész: amiben hirtelen népszerű leszek

Pénteken Bendi nagy készülődésben van valami buli miatt, ahová természetesen országos barátjával, Szoboszlai Dominikkal fog menni, mert utóbbinak jönnek a barátai külföldről. Ezek a srácok állandóan úgy adják elő a dolgokat, hogy rengeteget dolgoznak, közben meg egész idő alatt csak a playstation előtt punnyadnak és partiznak.

Az írásbelik előtti hétvégére nem igazán volt semmilyen tervem, maximum még egyszer átolvasom majd a kidolgozott tételeket és nagyjából ennyi. Elég sokat tanultam a gimi alatt, hiszen túl sok más dolog nem volt amit szívesen űztem volna - csak a rajzolás meg varrás.

A vacsorát már anyával és apával hármasban fogyasztjuk el, én pedig elég hamar asztalt bontok, és szüleimtől elbúcsúzva indulok vissza a szobámba. Az ablakomat kitárva élvezem a tavaszi este kicsit még langyos és akác illatú szellőjét. Végül az éjjeli lámpát felkapcsolom, fókuszát az ablakpárkányra irányítom és ölembe húzok egy mappát üres papírral és grafitceruzával kiegészülve, majd én magam is a párkányra ülök.

Szokásomhoz híven Ádámot kezdem rajzolni, pusztán emlékezetből, mert pontosan az agyamban vannak a vonásai. Már kismillió rajzom van róla. Portrék és más random pillanatok, amik megmaradtak az emlékezetemben róla. Ezeket valószínűleg soha senki nem fogja látni, főleg Ádám nem. Na jó, talán majd ha neki adom a szüzességem, és miután órák óta fekszünk meztelenül ölelkezve, utána lehet, hogy megmutatom neki.

Fogalmam sincs meddig szórakozom ezzel a tevékenységgel, de csak félig készül el, mert hirtelen arra van késztetésem, hogy megnézzem Ádám közösségi portáljait és képeit, hogy vonásait élőben is láthassam. Online van. A szívem eszeveszetten dobban, amikor meglátom ezt, és hirtelen az az érzésem támad, hogy mi tényleg összetartozunk, azért mert épp mindketten ugyanazon a social media channelen lógunk. Meg azért is, mert minden német házimat tökéletesre írom meg, hogy neki is az legyen.

Fejemet megrázom kicsit ezen a furi gondolaton. Késő van és a levegő már lehűlt, szóval inkább bezárom az ablakot és az ágyamra telepszem, továbbra is a telefonommal a kezemben. Sosem mertem még ennek a srácnak írni. Tényleg csak a suliban beszéltünk egymással, vagy valamilyen iskolával kapcsolatos esemény kapcsán. Mint a 10.-es parti, ahol egészen a csókolózás művészetéig jutottunk, az is iskolai rendezvény volt. Úgy bizony, hülye verébavató a 9.-eseknek.

Ujjam gyakorlottan nyom rá a nevére, s amint felugrik az üzenetküldő funkció, kicsit elönt a pánik. Hogy csinálná ezt Lilla? Ő egyszerűen csak ráírna, kész.

bollamirabella: Szia - a lélegzetem elakad, amiért tényleg képes vagyok ezt elküldeni.

Szemeimet összeszorítom és rögtön meg is bánom, és arra a következtetésre jutok, hogy most azonnal törölnöm kellene. De az állapota olvasottá válik. Jaj.

hidegkutiadam: Szia, Mira-baby... mizu?

Oh, wow. Visszaírt. Ajkaim győztes mosolyra húzódnak a szokásos becenév láttán.

bollamirabella: Csak élvezem az estét. - írom a rettentő szellemes választ, és remélem, hogy ezzel kicsit titokzatos és sejtelmes tudok lenni.

Pár percig nem érkezik válasz, én pedig úgy döntök, hogy beiktatok egy gyors zuhanyzást addig, hogy picit megnyugodjak, ugyanis ez a szituáció rendkívül izgatottá tett. Felállok az ágyról és épp azon vagyok, hogy megszabaduljak a fehér, hosszított ingtől, ami jótékonyan takarta el a fenekem és vastag combjaim. Telefonom folyamatos rezgésbe kezd, én pedig abbahagyom a mozdulatsort mert totálisan megijedek. Ádám hívna?

Remegő kézzel nyúlok a telefon után és fordítom képernyővel felfelé. Bendi. Ugh. Levegőmet kifújom és felveszem.

- Mi az bátyus? - kérdezem.