Tündérszem | SzD.

Bevezető: amiben rossz barátnő vagyok

Mirabella. Azt jelenti: csodálatraméltó. Néha úgy éreztem, hogy a sors valami fura játékot űz velem, és a szüleim nagyon mellényúltak ezzel a névvel, mikor örömkönnyes szemekkel elrebegték a kórházban, hogy így szeretnének anyakönyvezni. Persze akkor még nem tudhatták, hogy nem leszek csodálatraméltó. Külső adottságaim alapján végképp nem, de egyre jobban úgy éreztem az utóbbi időkben, hogy a belső tulajdonságaim miatt sem.

Pislogok párat, hogy az elcsúszott kontaktlencsém ismét a helyére kerüljön, és kicsit megkönnyebbülök, hogy megint rendesen látok. Farkasszemet nézek a tengerkék árnyalatú tekintetemmel, és arra gondolok, hogy a sors tényleg kibabrált velem, mert ha ez a lencse most kiesett volna, akkor fél oldalamra megvakultam volna, annyira rossz a látásom.

Mira. Spanyolul látást is jelent. Ezen sokszor mosolyogtam magamban keserűen. Azon pedig egyenesen nevetni támadt kedvem, amiért a nevem második fele ugyanezen a nyelven szépet jelentett.

Mély sóhajjal rázom meg a fejem és inkább visszamegyek a barátnőmhöz a szobájába; elvileg ugyanis azért vagyok itt, hogy a csúnya szakítása utáni depijén segítsek neki túljutni.

- Na megvan a lencséd? -Lilla a hátára fordul az ágya közepén és úgy emeli rám a tekintetét.

- Aha. - bólintok, miközben bezárom a szobája ajtaját és közelebb megyek hozzá.

Elgondolkodva nézek végig rajta, ahogy kiterülve fekszik az ágyon: hosszú szőke tincsei minden irányban szóródnak szét az ágytakaró anyagán. Lilla csinos. Magas és vékony, és sportosan izmos. Én vele ellentétben alacsony vagyok és duci. Középbarna hajam van, és az egyedüli, ami tényleg jobban tetszett magamon, mint rajta, azok a szemeim voltak.

Lilla zöldesbarna szemeibe nézve ülök le és nézek rá várakozóan. Megedzőthettem volna már ezeknek a szakításos drámáknak a kezelésében, ugyanis Lillának vagy 4 éve volt egy csávója, akivel folyamatosan szakítottak meg kibékültek a fura távkapcsolatuk alatt. Ez azonban most nagyon más volt. Ezelőtt sosem sült el ennyire balul a meglepetés békülés-látogatása külföldön. Ezelőtt sosem találta a focista barátját valami német lánnyal henteregve.

Igazság szerint örülnöm kellett volna, hogy Lilla végre kidobta a legendás Szoboszlai Dominikot, ettől függetlenül mégis nagyon sajnáltam a barátnőmet, mert eléggé megviselte ez az egész. Szomorú volt, hogy valaki olyannal is megtörténhetett mindez, mint ő. Velem ellentétben Lilla nagyon is impulzív volt, minden gondolatának hangot adott, és tényleg rohadt sokat marták egymást a focistával, mégis... néha úgy gondoltam, hogy ők egymáshoz valók. Kinézetre legalábbis mindenképpen.

Lillát csak 3 éve ismertem, akkor költözött a családja Pestre Fehérvárról, és már akkor is együtt járt Szoboszlaival, akit szintén futólag be tudtam tájolni, mert a bátyámmal fociztak együtt válogatott meccseken fiatalabb korukban. Nem volt túl sok interakcióm vele Benin keresztül, inkább Lillának köszönhettem, hogy mégis ismerősként tekintettem rá, mert akarva-akaratlanul többször is élvezhettem a társaságát az elmúlt 3 év alatt.

Az, hogy Lilla volt a BFF-em nem segített sokat az önbecsülésemen. Persze mindig mondogatta, hogy "Jaj, Mira, tök csinos vagy.", én tudtam, hogy ezt csak kedvességből teszi. Ha együtt megjelentünk, én mindig csak az ő mellékesen ott lévő, alacsony, duci barátnője voltam. Ugyanúgy, mint Bolla Bendegúz mellékesen ott lévő kishúga; ugyanúgy, mint anyám, a sztárpszichológus mellékesen ott lévő lánya. Csak úgy voltam.

- Hé, anyukád nem ér rá holnap? - Lilla izgatottan nézett rám. - Elmehetnénk vele megint a lőtérre.

Anyám élvezte, hogy része lehet Lilla pasi problémáinak. Merthogy nekem nem voltak, vagy amik voltak, azok túlságosan plátóinak számítottak, szóval kár volt beszélni róluk.