- De Bokaaa! Vidámpaaark! - vonyította szinte az összes Pál utcai, amikor azt vitatták meg, hogy végül hova utazzanak nyaralni. Természetesen a többség nyert, így a csapat rövid időn belül ellátogatott a kiszemelt vidámparkba. Az utazás során sok minden derült ki, többek között az, hogy melyik Pál utcai milyen szempontból teljesen inkompetens, valamint hogy ki mitől retteg igazán. "Na, nem kell ennyire nyálasan!"-AU, az "Elég meggyőző szilveszter" után, de a "Vörös patkó, vörös lángok" előtt. Ennek ellenére viszont ez a történet az említettek ismerete nélkül is olvasható. Az egyetlen fontos tudnivaló az, hogy Nemecsek/Csónakos, valamint Boka/Csele együtt vannak.