A tegnap délután gyorsabban elment,mint gondoltam és hamar is kellett indulnunk,ahogy megígértük anyának.Szerettek volna egy családi vacsorát,kihasználva,hogy most az egyszer apa is időben ért haza,így este hét órakkor idilli nyugalomban ültünk és fogyasztottuk a vacsorát.
Mint kiderült,jövő pénteken fellépnek a fiúk a helyi klubban,a Beta főnöke elég jónak találta őket ahhoz,hogy vendégként zenélhessenek,múlthét pénteken voltak próbán.Egyenlőre ugyan ez egy egyszeri lehetőség,de a tulajdonos azt mondta,ha beválnak,mindenképp hívja őket máskor is,úgyhogy most a fiúk a halloweeni buli után,vasárnap egész végig arra fognak gyakorolni.
Ugyan a velük töltött délután segített annyira,hogy ne legyek harapós kedvembe (mint mindig,mikor történik valami ehhez hasonló),azonban beszélgetni már tényleg nem volt semmi energiám.Anya Amirát kérdezgette az oviról,aki hangosan csacsogott arról,amit nekem már délután elmesélt,izgatottan.
Apa csendesen figyelt,nem szólva semmit a dolgokhoz,inkább csak piszkálta a tányérján a rizsszemeket,amiből arra mertem következtetni,hogy neki sem volt túl jó napja.Bár nem mintha annyira részt venne általában a családi dolgokban,szerintem már csak anya panaszkodásaiból tudja,mi is velünk a helyzet.
Miután anya kellőképp kifaggatta Mirát,felém fordult én pedig nem győztem az arcomba húzni a szőke tincseket,hogy ne lássa,hogy valami bajom van.Nem volt kedvem beszélni róla,így csak magamban imádkoztam a jóistenhez,hogy ne kérdezzen rá.
-És neked milyen napod volt,kislányom?-tudtam,gondoltam magamban,azonban megpróbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra,hátha át tudom verni,anélkül,hogy bele kelljen mennünk a témába.
Tudtam,hogy úgyis csak összevesznénk rajta,ma pedig ez volt az utolsó,amire vágytam.
-Jó volt.Bár a spanyol tanár megint kispécizett magának.
Anya csak körözve szemeivel legyintett egyet,tudta nagyon jól,mi történik ilyenkor,majdnem minden alkalommal,ezért nem pedzegette tovább a témát.Marcora az istenért nem szólt volna rá,hogy ne piszkáljon órán,hisz a sohamegnemkapott kisfia volt,az az egyszem,akit mindig előtérben helyeznek a családokban;sosem ők a hibásak.
-Ezért vagy ilyen letört?-kérdezett rá azért,hogy megtudhassa a csendességem okát.
-Nincs semmi baj,anya,ne aggódj.
Erre még jobban felszaladt a szemöldöke,amiből rájöttem,hogy most támasztottam alá a feltételezését,mégpedig,hogy nagyon is van valami,mire inkább csak sóhajtva kinyögtem,hogy mi bajom van.
-Összevesztünk Adriannel.
Apa mindössze felhorkantott,mégis ez volt az első reakciója egész vacsora alatt.Szúrós szemekkel néztem rá,hogy el se kezdje,azonban anya kihasználva ezt a töredéknyi időt belekezdett helyette is.
-Nem hozzád való az a fiú,drágám.
Amira máris kényelmetlenül kezdett toporogni a széken,ahogy megérezte a feszültséget a levegőben.Sóhajtva próbáltam a legfinomabban megfogalmazni a válaszom,hogy ne generáljak veszekedést,azonban őszintén megmondva,roppant nehéz volt.Rettenetesen kezdtem megunni a témát már,meg azt,hogy képtelenek elfogadni Adriant,nem csak ők,hanem a barátaim is,én pedig hiába haragudtam rá,kötelességemnek éreztem bevédeni őt.
-Ne kezdjük el megint,kérlek.
Anya durcás fejet vágva fordult vissza a vacsorájához,magának motyogva a véleményét,amihez hála az égnek túl messze voltam,hogy hallhassam.Elment a maradék kedvem is,ennek a rémálomnak mondható vacsorának köszönhetően,ezért csak próbáltam minél csendesebben túlélni a maradék időt.
-Igaza van anyádnak.-döntött úgy apa,hogy megszólal végre húsz perc hallgatás után,én pedig nem tudtam visszatartani a gúnyos nevetésemet.
Most komolyan?
-Adrian a barátom.-nyeltem egyet,mielőtt kicsit hangosabban folytattam volna a tervezett hangszín helyett,ugyanis rettenetesen kezdett feldühíteni a helyzet.-Szeretem őt és szerintem ez a fontos.
Apa csóválva a fejét szintén inkább visszafordult a vacsorájához,ezután pedig őrülten kínos csendben teltek el az utolsó percek.Örültem,hogy nem feszítik tovább a témát,mert bőven elég volt mára,ígyis a hajszál választott el attól,hogy elmondjam nekik a véleményemet,ami lehet nem ilyen finoman lett volna megfogalmazva.
Miután befejeztem az evést,megköszönve a vacsorát elmosogattam és fellélegezve rohantam fel az emeletre a kellemetlen légkör elől.
A szobám óriási nyugalmat adott,letusolva bebújtam egy nagy pólóba,befeküdtem az ágyba és valahol két Lucifer rész között elaludtam.
Reggel sikerült húsz perccel később kelnem valamiért,így esélyem nem volt kezdeni valamit a szörnyű hajammal,ezért felvágva a fejem tetejére egy kontyba inkább nekiálltam ruhát keresni.Ha már a hajam szörnyű,legalább a szettem legyen jó alapon egy farmer szoknyánál döntöttem,amibe beletúrtam a kék kötött felsőm.
A hidegre tekintettel inkább felhúztam egy fehér vastagharisnyát,hiszen inkább melegem legyen,mint fázzak,majd magamra kaptam a fehér farmerdzsekimet is.Miután két perc alatt sikerült felöltöznöm így büszkén vonultam be a fürdőbe,hogy egy kis sminkelésre használhassam a maradék időt.
Miután rekordsebességgel fogatmostam,kifestettem a szempilláim és az ajkaimat bekentem az avokádós labellómmal,hogy ne cserepesedjenek ki az őszi széltől,majd lerobogtam a lépcsőn.
A konyhába érve elvettem egy almát és egy uzsitasakot az asztalról,majd hallattam egy gyors,hangos köszönést,azonban,véleményem szerint a tegnapi vita miatt,senki nem köszönt vissza,így vállat vonva magamra húztam a bakancsom és kiléptem az ajtón.
Ahogy a hideg megcsapott,ösztönösen húztam össze magamon a kabátot és hálát adtam az égnek,hogy felvettem a harisnyát.Ahogy a kapun kimentem,meglepődve pillantottam meg Adriant,aki a kerítésnek támaszkodva várt rám.
Nem értettem mit szeretne,hiszen tegnap ő volt az,aki nem írt vissza egész este,pedig én elengedve a dolgot meg akartam beszélni,ezért furcsálltam,hogy most ő vár rám.Meggyőződésem volt,hogy nem fog velem szóba állni pár napig.
Ennek ellenére kitárva a karjait az ölelésébe hívott,majd ahogy a karjai közé bújtam,erősen magához szorított.
-Sajnálom.-súgta a fülembe,amitől kirázott a hideg.-Megőrjít ez a Torres gyerek.
Ugyan a keserűség végigmart egy pillanatra,ahogy újra felhozta a témát,mégis inkább sóhajtva elengedtem;hiszen bocsánatot kért és ez volt a fontos.Mosolyogva jeleztem,hogy nincsen semmi baj,aztán az ujjaira kulcsolva az enyémeket együtt indultunk a buszmegállóba.
A légkör továbbra is feszélyezett volt,a beszélgetésünk pedig kissé erőltetett,mégsem bámtam,mert tudtam,hogy pár óra és újra feloldódunk mind a ketten.Azért a bocsánatkérésétől függetlenül pofátlanságnak éreztem,hogy tegnap nem válaszolt,ezért rákérdeztem,hogy ennyire haragudott-e rám,vagy csak meg volt bántva.
-Nem,dehogyis.-mentegetőzött azonnal habogva.-Csak segítenem kellett Ryannek a háziban.
Furcsálltam,hogy hirtelen ilyen segítőkész módon állt a testvéréhez,hiszen ki nem állhatja az öccsét,mégis elkönyveltem annak,hogy az édesanyja talán nem volt otthon,ugyanis gyakori az ilyesmi.Legtöbbször hét körül ér haza,mint apu,ezért nem sok ideje marad a kissrácra,hogy segítsen neki házit írni,így pedig gondolom őt kérte meg,ha nem értett valamit.
Mire odaértünk,két perccel később a busz is megérkezett,ezért felpattantunk gyorsan és elfoglaltuk a tegnapi helyemet.A combomra téve a kezét nézelődött a buszon össze-vissza,mintha csak keresne valakit,én pedig kifelé bámulva figyeltem a reggeli életet a városban,ahogy elhaladtunk a főúton.
A kávézók dugig voltak az emberekkel,mindenki a munkahelyére,vagy iskolába sietett.Elszörnyedve néztem a szülőket,akik türelmetlenül rángatták maguk után törpelábú gyermekeiket,mert siettek.
Még az idős emberek is szinte szaladtak,kezükben a zöldségekkel teli kosarakkal.Hihetetlen volt ez a kapkodás,még é is elfáradtam őket nézve,Adrian vállára hajtva a fejem inkább pihentem kicsit.
Az iskolába érve elváltak útjaink,én indultam az öltözőkhöz,míg ő kiment a pályára,mert ma a fiúk kint tesiznek megint.Az öltöző már harsogott az évfolyamtársainktól,akikkel össze voltunk vonva,rettenetesen izgatottak voltak így korán reggel,bár nem értem miért.Hogyan lehet ennyire motiváltnak lenni egy keddi napon?
Letelepedve az egyik sarokban elkezdtem csendben átöltözni,bár nagyon nem fűlött a fogam az egészhez,szinte magamban kínlódva hámoztam le magamról a ruhadarabokat,mert legszívesebben bekamuztam volna,hogy nincs itt a cuccom,annyira nem volt kedvem a testnevelés órához.Magamon erőt véve mégis felhúztam az iskola címerével díszített melegítőt és lelkiekben felkészítettem magamat a fárasztó napra,ami előttem állt.