Heather | ✓

[ h u s z o n ö t ö d i k ]

Egyáltalán nem az volt a célom,hogy ekkora felforgást teremtsek magam körül.Sőt,ezt akartam a legkevésbé,hiszen sosem voltam az a lány,aki ekkora figyelemre vágyott.Mégis,mikor hétfőn beléptem az iskolába,három lány egyből megállított,mennyire tetszett nekik a dal,amit még vasárnap délután feltöltöttem az instagram profilomra.

Azért döntöttem ennél a módszernél,mert így a Reelseknél akármikor megtekinthető lesz,ha Marco csak később látná,másrészt pedig a privát profilomnak hála nem terjedhetett el az iskolában a videó.

Legalábbis,én ezt hittem.

Ugyanis Katie,az egyik lány mesélte,hány embernek küldte el képernyőfelvételként a dalomat,ami "bombasztikus lett".Az ő szavai,nem az enyémek.

Így hát,gyorsabban elterjedt a dal híre,mint én azt gondoltam,szóval lehetetlennek tűnt,hogy valaki ne hallott volna róla az iskolánkban.Vagy ne kapta volna meg a videót üzenetben,legalább egyszer,ha nem többször éppen,miután annyian továbbították már azt.

Persze,ez az egész pont azt az embert kerülte el,akinek az egészet szántam,ugyanis tudomást sem vett rólam a dupla biológia óránk alatt,mintha ott sem lettem volna.Aztán,mikor kicsengettek,Olivia már vigyorogva várta az ajtóban,amit Marco is óriási mosollyal fogadott,én pedig azt hittem,összeesek,mikor egy gyors csókot váltottak,mielőtt kiléptek az ajtón.

-Ne foglalkozz velük.-simította meg a karomat Sierra a bal oldalamról,mire igyekeztem visszapislogni a kibuggyanni készülő könnyeimet.-Biztos,hogy nem hallotta még a dalodat.

-Meglátjuk.-mosolyogtam rá erőltetetten.

Azonban teljesen igaza volt,ugyanis Marco egyáltalán nem hallott a dalomról egészen a spanyol óránkig.Sierra nem volt már mellettem,így kissé nehéz volt állni a tekinteteket,amik folyamatosan engem vizslattak,mintha valami óriási dolgot csináltam volna,de legalább az újdonsült padtársam,Willow nem erőltette a dolgot,ugyanis teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az egészet.Jól esett valaki olyannal beszélgetni,aki ugyanúgy kezelt,ahogyan eddig és nem kezdett el a dalomról csacsogni,ugyanis kezdett már az egészből elegem lenni.És még csak egy egész nap sem telt el.

Marco úgy viharzott be a terembe,mint akit rohadtul feldúltak,így Willow mesélése közben kérdően fordultam a fiú felé,ő azonban felém sem pillantott.Szegény padtársam feladta,hogy felfogjak bármit a meséléséből,ahogy éppen az ő matektanárukra panaszkodott,így csak elhallgatott és csendben figyelte,ahogy Marcot nézem folyamatosan.

A fiú kirángatott egy fülhallgatót a zsebéből és akkor tudtam,hogy most hallott a dalomról valakitől,ugyanis amint a falnak dőlve elindította a számot,egyből megkereste a tekintetemet,végigpásztázva a termet,én pedig teljesen lefagytam.Alig bírtam állni a kérdő pillantásait,amikkel folyamatosan bombázott.

Rögtön azon kezdtem agyalni,hogy tökéletesíthettem volna még a dalom,hogy az,ahol elcsuklott a hangom,mert sírhatnélom támadt,feltűnő és elrontja a dalt,hiába azelőtt igazibbnak éreztem ezzel a kis hibával.Marco azonban csak engem figyelt és azt hiszem azelőtt még soha nem láttam annyi érzelmet átsuhanni egy ember arcán,mint az övén,ahogy erősen koncentrált a dal minden egyes apró részletére.Az elején annyira zavart volt,hogy teljesen kétségbeestem,pontosan úgy,ahogyan ő is,mert nem tudta hogyan reagáljon,így igyekeztem visszanyelni a könnyeimet,hogy nehogy sírni kezdjek.

Willow mellettem felváltva nézett engem és a fiút,mintha most esett volna le neki,hogy mi folyik itt,aztán halkan motyogott valamit,amit nem értettem.

-Róla szól,ugye?-kérdezte halkan,azonban nem tudtam mit válaszoljak neki,hisz fogalmam sem volt,elmondaná-e bárkinek,tudván,hogy egyáltalán nem helyes,amit érzek.