Az idő délutánra így nagyon hűvös lett,ezért a kabátomat összehúzva léptem ki az iskola kapuján.Anyu hangoztatta,hogy lassan ideje lesz elővenni a télikabátot,én azonban rendszeresen csak leintettem,hogy majd holnap,mi pedig ezt játsszuk már egy másfél hete.Kezdek egyetérteni vele,ahogy közeledünk a novemberhez.
Séta mellett döntöttem,mert az óvoda nincs annyira messze,úgyhogy miután Sierrától elköszöntem,elindultam Amiráért.
A szokásos nyűglődés megvolt,mire sikerült kikönyörögnöm a barátai mellől,rendszerességgel eljátssza velem,hogy nem hallja az óvónőt,aki szól neki,hogy jöttek érte.
Persze hiába dühös az ember,mert aztán kijön az angyali pofijával a kis mamuszában és az embernek el is száll a mérge,de azért bőven akad olyan alkalom is,mikor megjegyzem neki,hogy legközelebb gyorsabban,ha lehet.
Miután ráadtam a cipőt és a kabátját,a kezemet megfogva sétált ki velem az épületből és miközben battyogtunk hazafelé,ő folyamatosan mesélt a mai napjáról.
Elmondta részletesen,hogy mi volt ebédre,hogy a barátnőinek és neki az óvónéni délután mesét olvasott és hogy a legnagyobb picsával (ő mondta,nem én) megint összevitatkoztak egy babán.
-Okos enged,szamár szenved.-traktáltam okosságokkal jó nővér módjára,azonban ő csak hitetlenül rámemelte égkék szemeit.
-Ez a világ legnagyobb hülyesége.
Ciccegve jegyeztem meg,hogy beszélnem kell anyával a beszédi stílusáról,ugyanis túl sok csúnya szót enged meg magának,miközben én anno a basszust is alig mertem a számra venni.
Erre persze egy újabb szemforgatás volt a válasz,majd ezután csendben tettük meg az út hátralévő részét.
Mikor a bejárati ajtóban elfordítottam a kulcsot,Amira belökve azt rögtön be is rohant és lerúgva a cipőjét letelepedett a tévé elé.
Míg a kisasszony elhelyezkedett,addig én elraktam utána a rózsaszín kiscipőket és elpakoltam utána a szétdobált dolgait.
Sóhajtva léptem be a konyhába,aztán mikor megláttam a sok mosogatnivalót nyöszörögve pillantottam az égre;vagyis ezesetben a plafonra,hogy miért ver engem az Isten.
Letéve a telefonomat a konyhapultra feltűrtem a felsőm ujját könyékig és elkezdtem bepakolni a koszos edényeket a mosogatógépbe.
Miután végeztem,még gyorsan áttöröltem a pultot,aztán kikiabáltam a konyhából a húgomnak,hogy kér-e nasit.A válasza igen volt,így kivéve egy doboz epret a hűtőből nekiállam őket megmosni.
Miközben a víz lecsöpögött róla,én feltettem a tejet forrni,majd amíg vártam,ránéztem a telefonomra.
Sierrától kaptam egy üzenetet,hogy látott egy jó pasit a kedvenc kávézónkban,majd elmesélte,hogy szemeztek is,én pedig jó barátnő lévén ujjongtam egy sort neki.Megfenyegetett,hogy ha legközelebb nem vele töltöm az egyetlen szabad délutánom és megint egyedül kell kávézzon,megfojt.
Megköszöntem kedves figyelmeztetését,majd kinyomtam a netet,mert felforrt a tej.
Beleöntöttem egy csomag vaníliás cukrot és egy evőkanál barna cukrot is,majd ezután beleszórtam a zabpelyhet,ami maradt a zacskó alján.
Felírtam anya bevásárlólistájához a zabpelyhet,majd lezárva a főzőlapot hagytam megdagadni a zabot.
-Mit csinálsz?-battyogott ki a finom illatokra Amira,meztelen talpai csattogtak a kövön.
-Zabkását,de nem kapsz,ha nem húzod a lábadra a papucsot.-zsaroltam meg,mire egy "Nyamiiii!" kiáltással ki is rohant a lábbeliért.
Hallottam,hogy újra lehuppan a kanapéra,szóval visszafordultam az édességhez.
Felvágtam a megmosott epreket és rátettem a zabkása tetejére,amit már kiszedtem hűlni Amirának,majd szórtam rá egy kis törött mogyorót és mazsolát.
Felcsillantak a kislány szemei,mikor bevittem neki a finomságot,azonban egyenlőre még várnia kellett,hogy hűlhessen egy kicsit.
Amikor épp kiértem a konyhába,csengettek,mire Amira azonnal felpattant és rohant is a bejárati ajtóhoz,hogy kinyithassa.
Felnevettem,mikor megláttam,hogy majdnem elesik a felgyűrődött szőnyegben,de megtartva az egyensúlyát újra a kilincsért nyúlt.
Döbbenten néztem a mogyoró árnyalatú íriszekbe,amik a délutánihoz hasonló csillogással néztek rám.Rám se hederítve kapta fel a húgomat,aki sikongatva ölelte át a nyakát.
-Szia prücsök.-csikizte meg a karjában,majd továbbra is őt tartva lépett be a házba.
Bezártam mögöttük az ajtót,ahogy megéreztem a befelé áradó hideg levegőt.Miután elraktam Marco levetett cipőjét is,kimentem a konyhába a többiek után.
-Mik ezek a finom illatok?-lépett a zabkása mellé,a húgom válasza után pedig egész egyszerűen kivett egy kiskanalat és belenyúlt az édességbe,hümmögve,ahogy betömte a szájába.
-Hé.-csaptam rá a kezére,mikor újabb adagért nyúlt és szó nélkül nyúltam inkább egy tányérért,hogy neki is szedjek egy adagot.-Mit keresel itt?
Amirát letette,hogy visszamehessen mesézni,aztán játékosan felvont szemöldökkel fordult felém.
-Nem látogathatom meg a legjobb barátomat?
Nevetve csóváltam a fejem,amolyan "elképesztő" módon,majd a kezébe nyomtam az elkészített zabkásáját,amit egyből lapátolni kezdett.
-Még mindig imádom.-vigyorgott rám,én pedig helyeselve bólogattam,hogy én is.
Sok téli délutánon ettük ezt kicsiként,mikor itt volt,anya sokszor főzött nekünk,mert a kedvence;nyilván Marco,nem pedig én,imádta.Azóta igazából csak annyi változott,hogy én csináltam meg mindig,anya megunta,mint a hajcsinálást.
Tisztán emlékszem a napra,mikor harmadik osztályban Marcoval együtt sétáltunk hazafelé,mert mindig elkísért.Amikor a bejárati ajtóhoz értünk,meghallottuk a kiabálást,ami még a zárt ajtón keresztül is kiszűrődött és tanácstalanul álltunk ott a hidegben,hogy bemenjünk-e.
Bekísért,hogy ne egyedül kelljen bemennem,mert nem akartam kint állni és azt hallgatni,hogy vitatkoznak.Emellett már arra vágytam,hogy ihassak egy forró teát,mert a november végi fagy teljesen átjárta a testemet.
Ahogy bementünk,anyáék ránk kapták tekintetüket és pillanatok alatt elcsendesedtek.
Anya rögtön kivonult a konyhába főzni,apa pedig miután minkettőnk homlokára adott egy-egy puszit,megfogta a kocsikulcsot és elviharzott.
Aznap este nem jött haza.
Anya pedig,hogy jókedvre derítsen,megfőzte nekünk ezt a finomságot a forró tea mellé,majd azután is újra meg újra csinált nekünk a hűvösebb napokon.
-Föld hívja Lunát.-kiabált a húgom a nappaliból,kirántva a gondolataim közül,mire felészleltem,hogy rég kivonultak,itthagyva engem.
Letelepedtem melléjük a kanapéra mesét nézni és megenni az én adagomat is a zabkásából,ami sajnos már ki is hűlt.
Csak pár percet sikerült megnéznem belőle,amíg csörögni nem kezdett a telefonom;aggódva meredtem a képernyőre,ahogy megláttam Adrian nevét.
Felállva kisétáltam újra a konyhába,remélve,hogy nem veszi észre,hogy vendégünk van,míg pár percet beszélünk.
Sóhajtva nyomtam a zöld gombra és görcsösen próbáltam úgy beszélni,mintha csak épp csinálnék valamit.
-Szia baba,mi újság?-szólt bele rögtön vidáman,amit nem tudtam mire vélni az egész napos ignorálása után.
-Szia.-motyogtam halkan,hisz el is ment a kedvem attól,hogy beszéljek vele.
Komolyan azt hittem,hogy azért hívott,mert bocsánatot szeretne kérni,azonban újra ahhoz folyamodott,amihez általában szokott;úgy csinált,mintha mi sem történt volna.
Nekidőlve a konyhapultnak néztem ki a nagy ablakon,miközben ő csak mesélt és mesélt.Észrevettem,hogy szinte nem is figyelek rá,úgy el voltam mélyedve a gondolataimban.
-Figyelsz rám baba?-figyelt fel erre ő is,mire megköszörülve a torkom próbáltam kizárni a gondolatokat a fejemből és rá összpontosítani.
-Szóval..-kezdett bele újra,azonban a második szavát már félbe is szakította a nappaliból szűrődő sikongatás.
-Nee,légyszi.-szaladt ki sikoltozva Amira a kis lábain és az enyémeknek csapódva használt élő pajzsnak a fiú ellen,aki rohant felé.
-Úgyis elkaplak.-vigyorgott az ajtóból Marco,ezzel megmosolyogtatva engem is,majd vissza kirohant a lány után,aki átbújva a lábai közt kicselezte őt.
Csendesen figyeltem őket,ahogy a kanapén "bírkóznak",miközben Marco igazából csak csikizte a kislányt,aki próbált valahogy a kacagás közben védekezni.
A jókedvük betöltötte a házat.
-Ott van?-hallottam meg Adrian hangját a telefonban,amit szinte el is felejtettem a jelenet közben,ijesztően mély hangon.-Válaszolj Luna,mit keres az nálad?
Mostmár a hangját felemelve beszélt,elképesztő haragot kiváltva belőlem ezzel.Remegni kezdtek a kezeim,ahogy az undor végigfutott a testemen,mikor kiejtette,hogy "az" és ha velem szemben állt volna,biztosan felképelem.Legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra,de nem volt kedvem vitatkozni.
-Ne beszélj így Marcoról.-szólaltam meg normálisan inkább,mire ő csak egy horkantással válaszolt.-És csak beugrott egy kis időre.
-Ó,ez így mindjárt más.-ironizált gúnyos hangszínén,a hideg kirázott a stílusától.-Akkor rendben lenne,ha Emma is átjönne,ugye?