Ervin lóháton érkezett a Háromtölgy kápolnához. Lábát átvetette, lecsúszott a nyeregből, és Villám kantárszárát egy vaskos fa ágához kikötötte, majd megpaskolta a nyakát. A mosonmagyaróvári erdő magasra nyúló tölgyei árnyékba borították, a hold halvány fénye épp csak átderengett a dús lombkoronák között. Alig látott valamit, mégis érezte ellensége jelenlétét; a bőre alatt cikázott végig apró, szúró fájdalmat hagyva maga után.
Halkan lépkedett a kopár, helyenként füves talajon. A nyári aszály ezt a területet sem kímélte. Óvatosan járt, nehogy egy száraz gally kerüljön a talpa alá és elárulja őt. A derekára rögzített tartóban pihent a kardja, jobb kezében a markolatot szorongatta. A sötét ajtó előtt megtorpant, fülelt. Kevésnek bizonyult az alap hallása, ezért a benne szunnyadó energiát hívta segítségül, kiélesítette az érzékeit.
A kápolnában egy fiatal férfi remegő hangon könyörgött az életéért. Bizonyára alakváltó lehetett. Rotmüller Valéria – aki miatt idejött ezen az éjszakán – előszeretettel használta fel az ilyen képességekkel rendelkező embereket. Úgy vélte, azok mind az ő szolgái, ezért bármit megparancsolhat nekik. És az ismeretlen minél jobban fohászkodott, Rotmüller annál harsányabban kacagott a szenvedésén.
Ervin keze ökölbe szorult. Egy ember se érdemelt ilyen bánásmódot, mint amit ez a nőszemély megengedett magának másokkal szemben. Legyintett egyet a kezével, mire szél kerekedett, és kivágódott a tömör faajtó. Minden izma megfeszült, ahogy belépett az épületbe, a cipője talpa koppant a kövön határozott léptei nyomán. Pár padsor nyúlt végig két oldalt, elől egy kisebb oltár állt. A Jézust ábrázoló festmény előtt gyertya pislákolt a pulpituson.
A férfi könnyáztatta, sápatag arccal fordult felé, egészen ledermedt. Valéria széles vigyora vicsorgássá alakult át. A fényben megcsillanó vörösesbarna, göndör fürtjei táncoltak a vállánál, a széltől még fodrozódott a hosszú szoknya alja.
– Micsoda meglepetés!
A nő negédes hangjától Ervin hátán végigcikázott a hideg. Nem habozott sokáig, puszta kezét nyújtotta felé, mire tűz gyúlt a tenyerében, amely egyre jobban duzzadt. Sárgás fénnyel borította be a helyiséget, gömbbé formálódott, sebesen száguldott a boszorkány felé.
Ervin a férfi mellett termett. Vállát megragadva próbálta biztonságba juttatni, de az idegen alig bírt megmoccanni. Gúzsba köthette a félelme, mert igen lassan fogta fel, mi a célja ezzel, végül botladozva indult az ajtó irányába. Ervint bosszantotta ez a teszetosza viselkedés. Újra Rotmüller felé fordult, ezúttal több tűzgömböt engedett útjára, mielőtt ellenfele rendesen felelhetett volna a támadására. Elméjéből igyekezett kizárni minden gondolatot, hogy a boszorkány ne férhessen hozzá, így sejtése se legyen a következő lépéséről. Egyformák voltak képességek tekintetében, ezért jól tudta, mire figyeljen.
Megpörkölődött haj, bőr és festék szaga járta át a kis termet, az egyik pad lángra kapott. Ervin magában morgolódott a károk miatt. Vízzel hamar elolthatná, de az csekély csapás volna Valéria számára. Jól bevált technikaként használta, hogy visszavágás helyett eltűnt a helyszínről, ezért Ervinnek olyan módszerhez kellett folyamodnia, amivel odaláncolhatja. Karját az ég felé emelte, széles ívben Rotmüller felé nyújtotta. Az ablakok kivágódtak, több tucat levél seregként rontott be rajta, egyenesen a nő felé száguldottak. Valéria ijedten hátrált. A darabok éles pengeként mélyedtek a ruhájába, a falhoz szegezték őt, mire harsányan felkacagott.
– Próbálkozz csak, te szerencsétlen – fröcsögte a boszorkány. Ruháját rángatva próbált eltávolodni a faltól, de csupán pár penge hullott le, a többi erősen tartotta.
Ervin szemét forgatva ciccentett. Komolyan ilyen otromba módon igyekszik kihozni a sodrából?
– Innen nem menekülsz el – ígérte Ervin ádáz tekintettel. Újabb csapáshoz készülődött, közben a levélpengékre is ügyelt. Csak annyira akarta fogságba ejteni, hogy ne menekülhessen el. Társával megbeszélték, hogy ilyen helyzetekben ő fog egy varázslattal védett ketrecet megidézni, de induláskor épp a fehérnépet szédítette, így Ervinnek sejtelme sem volt, mikor fog megérkezni Benedek. Gyorsan félresöpörte fejében a gondolatot, már érezte a fejében a furcsa motoszkálást, mintha valaki a gondolataiban sertepertélne. Nem adja meg neki ezt az előnyt.
– Hiába kutakodtál utánam – Valéria kéjesen felnevetett. – Egy lépéssel sem kerültél előrébb. Neked befellegzett! Onnan fog érni a sorscsapás, ahonnan legkevésbé várnád.
– Ahhoz te kevés vagy. – Ervin hirtelen ötlettől vezérelve egy buborékot növesztett, amiben egy ember elfért. Rotmüller felé lendítette karját, de a padló megmoccant a lába alatt. Megbillent és hátra kellett lépnie, hogy talpon maradjon. Vaskos indák bújtak elő a hajópadló rései közül, csavarodva kúsztak az ég felé. A nőt célozták meg, a fejéig nyúltak, mikor Valéria eltűnt.
Ervin fogát csikorgatva szitkozódott magában. Orrnyergét masszírozta, ettől remélte, enyhít a feszültségén. Megint kicsúszott a kezei közül ez az átkozott perszóna! Ha azonnal kardot rántott volna, rögtön eltűnik, ezt már nem egyszer eljátszotta. Be kellene szereznie egy fegyvert, de a pengéje varázslattal átitatott. Sok apró golyóval ezt hogy érhetné el? Úgy tűnt, előre ki kell gondolnia, milyen csapásokkal sújtja, és legközelebb levegőhöz sem engedi jutni, nemhogy szóhoz. Akkor talán biztos lehetne a sikerben.
– Mi a rossebet műveltél? – Benedek döbbenten torpant meg az ajtóban. Elkerekedett szemmel mustrálta az égő padokat, amiken át sebesen terjedt a tűz.
Ervin sejthette volna, hogy jószándékú, ámbár kétbalkezes földmágus társa lehet a ludas, és miatta moccant meg a padló. Évtizedekkel ezelőtt vette a szárnyai alá. Bár sokat ügyesedett, nem a varázslás volt az erőssége, amit most is bizonyított.
– Ugye tudomásod van róla, hogy ez egy nemrégiben elkészült épület. Ki akartad próbálni, mennyire tűzálló? – Benedek a szőke, göndör fürtjeibe túrt, tehetetlenül toporgott.
– Hagyd ezt! – morogta Ervin. Karját a pad felé emelte, vízár zúdult az égő darabokra. Hangos sercenés kíséretében hunytak ki a lángok. Újabb legyintéssel a helyiség eddig túl meleg levegője fülledté vált. A bútorok ropogva nyerték vissza az eredeti állapotukat, a padlóéval együtt. Egyedül a füstszag emlékeztetett a korábban történtekre.
– Így valóban könnyű. Nem is értem, nekem miért nem tanítottál ilyen trükköket?
– Egy trükköt kellett volna megcsinálnod hibátlanul, az sem sikerült.
– De megpróbáltam – védekezett Benedek széttárt karral. – Miért nem végezted ki inkább?
– Ezt te is nagyon jól tudod – sóhajtotta Ervin, az ajtó felé igyekezett. Hiába nyíltak ki az ablakok, az épület levegője így is fullasztó maradt. – Nem fogok egy zárkában tengődni... – Minden vágya volt a varázslók ítélői elé vinni Valériát, hogy ők dönthessen a sorsáról. Épp elég bűnt követett már el. Ha megölte volna, a saját fajtáját pusztítja el, és a törvényeik szerint így életfogytiglanig elítélhetnék. Nem akarta kipróbálni, milyen egy ősmágusnak szánt börtön.
– Már csak négyen maradtatok Európában – loholt a nyomában Benedek. – Igaz, az egyik a végét járja egy várbörtön mélyében, mert megpróbálta megölni Rotmüllert. De pont azért kéne neked megtenned. Akkor már nincs, aki ellened fordíthatná a Varázsló Tanácsot.
– Ezzel akarsz kibújni a rád bízott feladat alól?
– Természetesen nem. Most is megtettem, amit tudtam.
Ervin a szemét forgatta. Mit is várt Benedektől? Úgy tűnt, valóban az maradt az utolsó lehetősége, hogy maga végzi ki ezt a nőszemélyt, aztán rendre utasítja a Tanácsot. Az ereiben ősi vér csörgedezett, ami különös ajándék, hiszen anélkül tudott hatni másokra, hogy észrevették volna. Ebben ő volt a legerősebb.
– Valéria visszatért Magyarországra. – Ervin megállt a lova mellett, társa felé fordult. – Keresd meg azt a területet, ahol a legtöbb alakváltó él. Biztosan terve lesz velük, miután felélte a tartalékait.
– Ez ám a nekem való feladat! – Benedek büszkén húzta ki magát.
– Az se lenne hátrány, ha Rotmüllernek is utánajárnál. Csak hogy biztosra menjünk, valóban ott akar-e letelepedni egy időre.
– Ez már keményebb dió – húzta el a száját –, de megteszem, ami tőlem telik.
Ervin komoran biccentett felé. Felpattant a ménje hátára.
– Azért egy köszönöm jól esett volna...
Ervin még hallotta a háta mögött Benedek zsörtölődését. Rosszabb volt, mint egy vénasszony. Intett neki, aztán vágtára sarkallta Villámot. Minél hamarabb maga mögött akarta hagyni ezt a kudarcot, ami az elmúlt kétszáz év fiaskójára emlékeztette.
Mire gondolhatott Valéria, hogy hiába kutakodott utána? – ütött szöget a fejében. Eléggé messzire ment, hogy használható információhoz jusson. Egészen Acheronig, le a pokolba. Csak nem akar másvilágiakkal szövetségre lépni?