Az Alakváltó és a Boszorkánymester

8. fejezet

Ervin mélyet lélegzett, egy pillanatra lehunyta szemét. Kitárta a kétszárnyú ajtót, mely nyikorogva engedelmeskedett, és belépett a tanácsterembe. Waldorf Kristóf, a Varázstanács vezetője hívta meg, mert bizalmasan akart beszélni vele, ezért számított rá, hogy a nagy asztalnál csak egyetlen személy várja. Csizmája sarka hangosan koppant minden lépésnél, visszhangot vert a hatalmas teremben.

Elhaladt a hosszú asztal mellett, Kristófot kézfogással üdvözölte, majd vele szemben foglalt helyet. A férfi vénülő arcán a feszültség elmélyítette a ráncokat. Sötétbarna szeme aggodalomról árulkodott. A hatalmas, íves ablakon betörő napsugár eléjük vetült egy sávban, mintha két oldalra osztaná őket, benne porszemek járták lassú táncukat.

Kristóf nagyot sóhajtott, az asztalra fektette alkarját, összekulcsolta ujjait.

– Mondd, van bármi előrelépés Rotmüller ügyében?

Ervin sejtette, hogy erről lesz szó, mégsem készült fel rá. Szégyen émelygős érzése árasztotta el, ha csak eszébe jutott az az éjszaka, mikor a Háromtölgy kápolnában találkozott a boszorkával. Már sokadjára csúszott ki karmai közül. Felelni akart, de cserben hagyták a szavak. Megrázta a fejét, a száját harapdálta belülről. Tekintetét nem emelte a fényesre lakkozott asztallap fölé.

– Tudom, hogy te mindent megteszel...

– Könnyebb volna, ha megölhetném – vágta rá Ervin. Az állandó taktikázás, a másik kijátszása túl sok energiáját emésztette fel. Ha azonnal végezhetne vele, nem lenne ilyen problémája, és Rotmüllernek nem lenne ideje elmenekülni.

– Valóban – bólintott Kristóf. – De az ősi vér hordozóinak védelmét nemzetközi törvénybe foglalták, nem véletlenül. Sajnálatos dolog, hogy már csak hárman vagytok.

– Hárman? – Ervin meglepetten figyelte a tanácstagot.

– Igen. Ezért is akartam találkozni veled, hogy személyesen elmondhassam. Antoine Chevalier meghalt a minap. – Kristóf szomorúan emelte tekintetét az ablak felé. – Csodálom és tisztelem, hogy ilyen sokáig bírta. Hetven év abban a börtönben – ingatta a fejét.

Ervin keserűen sóhajtott. Antoine-nal csupán kétszer találkozott, de tisztában volt vele, az ő keze által halt meg Fabian Rotmüller, Valéria édesapja. Ezért kapta az örök létig tartó büntetését. Szegény mágus csak szívességet tett a világnak, mégis bűnhődnie kellett miatta.

– Nem szeretném, hogy te is erre a sorsra juss, Ervin. – Kristóf komolysága még jobban nyomasztotta őt. – Bizonyára tudod, abban a cellában épp csak annyi erőt tudsz felhasználni, amely életben tart, mikor hetekig étlen-szomjan vesztegelsz láncokra verve. Senkinek sem kívánom ezt a véget. Egyedül az a nő, a Rotmüllerek utolsó leszármazottja érdemli meg. – Düh csillant vizenyős szemében. – Ha elkapod őt, akkor talán rá tudjuk bizonyítani számos varázsló halálát, nem beszélve a néhai férjéről, aki szintén ősmágus volt, akárcsak te.

Ervin ezzel egyetértett. Ez is az indokok között volt, amiért el akarta kapni. Habár a szülei haláláért Fabian felelt, számára mégse jelentett elégtételt, hogy megölték. A bosszú a háttérben szunnyadt szívében arra várva, hogy egyszer kitombolhassa magát. Mit nem adott volna azért, hogy apja jobbján küzdhessen az igazságért, vagy csak kikérhesse a véleményét. Szívesen meghallgatta volna a tanácsait, hogy mit mondana ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben.

– És arról sem feledkezhetünk meg – folytatta Kristóf –, hogy Rotmüller kezében vannak a németek. Hiába nő, valahogy behálózta vagy elvarázsolta a kancellária tagjait. Biztosan célja van velük, csak még nem tudjuk, hogy mi. De nem is akarjuk megtudni – rázta a fejét, mintha a hideg borzongatta volna meg. – Habár előkerült az egyik fia. Az se kizárható, hogy félvér, a megözvegyülése után született évekkel később. Talán őt akarja a kancelláriába juttatni.

– Ez nem történhet meg. – Ervin ökölbe szorította a kezét. Ez a boszorkány mindent megtett, hogy hatalmat szerezzen. Ha valaki tag lesz a törvényhozók között, aki tolmácsolja Valéria javaslatait, az hamar bekerül a nagykönyvbe. A varázslótársadalom akkor lesz igazán halálra ítélve.

– Derék ember vagy, Ervin. Apád büszke lenne rád. Még mostanában is felemlegették, mennyire felelős döntéshozó volt Mester Árpád.

Ervin szomorúan hajtotta le a fejét. Túl korán elvesztette az édesapját. Két évszázada történt már, mégis belemart a hiány. Azon rövid idő alatt is sok bölcs dolgot tanult tőle, nem véletlenül vágyott megosztani vele a gondolatait, aggályait. De ezeket meg kellett tartania, hogy magában hányja-vesse meg a dolgokat. Senkinek sem fedte fel, ami a lelke mélyén lapult.

– Most hogyan próbálod elkapni? – zökkentette ki gondolatmenetéből Kristóf.

– Sarkady kiderítette, hogy hol fog tevékenykedni. Ott épültünk be a Védőrségbe.

– Védőrség? Ez valami katonai létesítmény?

– Mondhatni.

– Nem csak rangos katonákat toboroznak oda? – aggályoskodott Kristóf.

– Benedek a csillagokat is lehazudta az égről a cél érdekében. Számos nyomtatványt hamisított ennek érdekében – ismerte el Ervin. – Nem volt nehéz közéjük kerülni, miután már sokan tűntek el a környéken.

Kristóf kétségei kiültek az arcára. Ervinnek sem volt ínyére ez a megoldás, de barátja kész tények elé állította, így felesleges lett volna kifejeznie nemtetszését.

– Emellett több alakváltó él arrafelé – próbált javítani a helyzeten Ervin –, talán ők segítségünkre lehetnek.

– Jól van akkor. – Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel Kristófból. – Az alakváltók mennyire együttműködőek veletek?

– Még csak most ismerkedünk velünk. Mivel többen vannak, reményeim szerint lesz, akivel meg tudunk egyezni. – Ervin felidézte a lány kipirult arcát, a törékenynek tűnő, mégis izmos karját, melyet megragadott, hogy felsegítse a tolvajfiúról a piacon. Emíliának hívták. Elég határozott egyéniségnek tűnt, ugyanakkor öntörvényű. Nem lesz egyszerű dolga vele, de biztosan meggyőzhető.

– Látom, nem lopod a napot, kihasználsz minden időt.

– Minél hamarabb le akarom zárni ezt az ügyet. – közölte Ervin eltökélten.

– Helyes. Bármire szükséged van, a helyi Varázshatóság támogatni fog. Ha mégsem így lenne, csak szólj, és elintézem a dolgokat – kacsintott.

Ervin köszönetképpen biccentett. Pulzált ereiben az indulat, ahogy újra Valéria rosszindulatú pillantása derengett fel emlékeiben, akár egy mosolygó hóhér. Ki kell aknáznia minden lehetőséget, hogy minél hamarabb elkaphassa azt a boszorkányt. Szívesebben foglalkozott volna rögtön ezzel, csak előtte még parádéznia kell barátja társaságában, mert Benedek képtelen nemet mondani bármilyen meghívásra.