Sehun szemszöge
Lassú léptekkel, már-már leragadó szemekkel indulok vakon meg szobám felé, egy köszönést sem hallatva barátaimnak – kik egyben lakótársaim -, akik hangoskodva veszik figyelmen kívül érkezésemet. Jól látom, amint Chanyeol és Chen valamelyik videójátékkal játszanak egymás ellen, véresen komolyan véve, miközben látom, amint a fél hall úgy néz ki, mint valami lepukkant, régi kocsma. Már meg sem lep, amint hallom a hangos lépteket, amit csak a kanapékarján ülõ Baekhyun képes meghallani.
Szobám kilincsére fogva kezemet hagyom tekintetemet az ideges Leaderünkre tévedni, aki hangos kiáltásával próbálta magára vonni a figyelmet, - sikeresen. Ijedten nézett hátra a két fürgén játszott kortárs, miután Chen sikeresen megállította a játékot. Már tudva, mekkora leszidást is fog kapni a két idióta nyomtam le a már egy ideje szorongató kilincset, s nyitottam ki szobám ajtaját, hogy megpihentessem testemet, ami valami oknál fogva túl hamar fárad el. Fogalmam sincs, miért, talán a diétám miatt, amit így vagy úgy, de le kell nyelnem, ha nem akarok meghízni. Néha gyűlöltem már azt, amit csinálok, de nem is azért, mert utálok szerepelni, ugyan, ki ne szeretne dicsekedni azzal, amit tud? Nem, sokkal többről volt szó, ez pedig a vele járó – a hazugságokon kívül – tökéletesség fenntartása. Ugyan nem voltam egy könnyen hízótípus, mégis, hogy a legváratlanabb s nem kívánt hízást vagy a vele járó bőrhibáimat elkerüljük, tennem kellett ezek ellen, még ha hatalmas károkhoz is vezet.
Válltáskámat az ágyamra dobtam, majd abból kihalásztam a büdös ruhadarabjaimat, amik már egy mosásért esedeznek. Túlsok ruhadarab gyűlt össze, így inkább az egész válltáskát felkapva mentem át a fürdőszobáig, ahol a – nekem teljesen kezelhetetlen – mosógép is volt. Tudva, hogy a mosást inkább D.O. végzi, dobtam minden ruhadarabomat a szennyeskosárba, s hagytam, hogy ez a feladat inkább D.O.-ra háruljon. Néha tényleg olyan, mintha Ő lenne az anyám.
A fürdőből kisétálva csapta meg fülemet Suho kioktatása, amit behúzott nyakkal fogadja a három fiatalabb, mégis, nálam idősebb. Egy kis idő múlva már Xiumin és D.O. is kisétáltak a szobájukból a túl nagy hangzavar miatt, amit most Leaderünk okoz, s kicsit sem boldog hangszínben. A rangidős – név szerint: Xiumin Suho mellé lép, s vállára helyezve tenyerét próbálja megnyugtatni a már teljesen kiborult férfit.
- Jézusom, egy xanax véletlenül nincs itthon? – kérdezte aggódva Baekhyun, ami csak olaj volt a tűzre.
- Azt fogom veletek megetetni, csak hogy egy kurva nyugodt percem legyen ebben a rohadt kócerájban! – emelte fel ismét hangját. – Nem elég, hogy Kai is belecsöppent ebbe a rohadt szarba, még Ti is rá tesztek egy lapáttal! – folytatta kiborulását, ami már segített is abban, hogy rá jöjjünk, honnan fúj a szél.
- Hyung, már megint az interneten lévő cikkekbe merültél? – kérdezte tényleges aggódással Chanyeol, ami az arcára is kiült. Látva, hogy Leaderünk e hallatán meglepődött, de elhallgatott, választ is adott Chanyeol kérdésére.
- Ugyan már, ezek az újságírók minden szart képesek összehordani, csak, hogy legyen valami, amit ki tudnak adni a kezük közül, ezt Neked kéne a legjobban tudnod – szólalt meg Xiumin.
Teljesen igaza volt, amit mondott, de ugyan azzal is tisztában kell lenni, mekkora nyomást is tud kelteni az emberben, hiszen rengetegen naivak, és könnyen befolyásolhatók, akár egy cikk is képes egy rajongót utálóvá tenni, s ezért is tartom a legundorítóbb munkának. Abból megélni, hogy más karrierjét tönkreteszed, - vagy csak próbálod.
- Tudom srácok, csak – túrt bele fekete hajába Suho – annyira nagy nyomással jár ez az egész, hiszen az egész bandát bemocskolják a hazugságaikkal. Főleg Kai-t, el sem hiszem, hogy komolyan ez történik velünk – nevet fel kínjában, mire csak mellé lépve lendítem át egyik karomat vállán egy könnyed mozdulattal, hiszen nálam alacsonyabb. Hirtelen előbújásomon kicsit megilletődik, de nem szól.
- Hyung, a banda még él, és élni is fog, ugyan nem hiszed, hogy majd többszáz kitalált történet bizonyítékok nélkül, majd gallyra vágja a több éves munkánkat? Ennél mi erősebbek vagyunk, és az ügynökség se hagyna minket, hogy porig alázzanak, a comeback-ünkkel mindenkit lenyűgözünk, és a cikkek már csak azért lesznek tele velünk, mert újabb rekordokat fogunk megdönteni! – nyugtattam kedvenc pótapámat szavaimmal, amiket teljesen komolyan is gondoltam. - Voltunk mi már lent sokszor, mégis mindig felküzdjük magunkat újra a csúcsra, s ez most sem lesz másképp.
- Sehun-ah, mond csak, mikor nőttél Te fel? – bökött oldalamban az alacsonyabb férfi, mire csak mosolyogva megráztam fejemet, s látva, már kissé megnyugodott a benne élő, tüzet okádó sárkány, lefejtve karomat válláról, szobámba lépdeltem, ott hagyva őket, hogy megpihenhessek.
Túl korán, Hyung, túl korán.
Aaliyah szemszöge
Sosem hittem, hogy egy nap majd az Én markomat fogja ütni apám cégje, ami majdnem egész Los Angeles Szupermarketjét körbe ölelte, noha nem a legtisztább értelemben. Igen, Ő volt az, aki irányította azokat, ám persze a drog, mint mindenhol, itt is közre játszott. Mi tagadás, az egész nagyapámmal kezdődött, aki mit sem törődve a híres céggel – amit Ő is szintén örökölt -, mocskolta be a sötét kis ötletével, csak hogy még több bevitelre, s támogatóra tegyen szert. Mindent, amit akkor, amikor dédnagyapám haláloságyán töltött, végrendeletével bajlódva, elegendő idő volt, hogy az akkor még csak 20 éves férfi mocskos tervét tökéletesen kialakítsa, hogy ha a markában pihen a cég, teljesítse régi vágyát. Hosszú a folyamat, ami elvezette őket végül a célig, s apámnak nem igazán volt kedve belevinni a részletekbe, hiszen úgy volt vele, az a nap, amikor én leszek az Ő székében, még messze van, ám azzal nem számolt, hogy a túl jó életének egy agresszívdaganat fogja kioltani a tüzét. Tapasztalatlan, és befolyásolható voltam ahhoz, hogy egymagam vezessem azt a céget - amit mindenáron megakartam tisztítani -, így jött a képbe nagymamám, akinek volt már annyi tapasztalata az életben, hogy segítsen nekem azt a hatalmas céget jobbá tenni, amikor aztán a dolgok mögé lestünk, s jöttünk Rá, ez még túl nagyfalat a számomra. Így aztán, mint valami filmben: régi gyerekkori barátom csak úgy a semmiből feltűnt, s azt a feladatot kapta, fogadjon be otthonába – ami egy teljesen idegen országban volt -, s viselje gondomat, egészen két évig, - egyelőre, hogy ez több-e lesz, tőlem függ.
S most, egészen fél évvel később, a sötét szobámba zárkózva, vakon lesve a falat mozgatom agytekervényeimet, hogy döntést tudjak hozni, ami előnyömmé is válhat, de ugyanakkor ott áll annak az esélye is, hogy minden bizonnyal a hátrányom is lehet. Hogy miről is beszélek? Természetesen nem a táncról, hiszen a szó szoros értelmében megkaptam, nem nekem való a táncos álláspont, ám a modellkedés annál inkább. Majdnem arcon csaptam azt a ráncos, perverz mosolyú vénembert - akié az egész ügynökség -, amint csak úgy, hozzám vágta az igazságot, s persze örülök, ha valaki nem hazudik, de könyörgöm, nőből vagyok, igenis megsértődök az ilyeneken! Nem is beszélve arról, mégis mik várnának rám, ha elfogadnám az ajánlatot; nem, nem a szebbnél szebb ruhák, vagy a tökéletes képek, amikkel akár az önbizalmam is nőhetne, hiszen ki ne szeretne magáról olyan képeket, amiken igenis szép ruhában, tökéletes hajjal s sminkkel pózol a méregdrága kamerába? Nem voltam egy fotógén, csak akkor voltam képes kamerába nézve mosolyt erőltetni az arcomra, amikor - egy évben azt hiszem talán kétszer - családi fotózáson vettem részt - s azt is, csak nagymamám kedvéért -, vagy amikor apám egyik rendezvényén egy képerejéig összeálltunk. A mostani se lenne másabb, nem lennék egy Marilyn Monroe, aki különböző magazinokon tündökölne, inkább csak az ügynökség egy adott videóklipjében kellene valami nekem szánt szerepet játszanom, vagy csak egy-két fotózáson részt vennem, nem valami megterhelő egy munka, ezért se kapnék egy táncos, sminkes vagy akár egy menedzserhez hasonló fizetést. S nem is ez lenne a gond az egésszel, hanem leginkább az, hogy ez az egész új kampány egyévnél több nem lenne, s ismerve magamat, ha nagyon megkedvelném a munkát, vagy akár az embereket, akiket ott ismernék meg, nehéz szívvel válnék meg tőlük.
Tekintve, hogy egy néhány külföldi modellt már leszerződtetett az SM, gyorsan kéne döntenem, hiszen az örökkévalóságig csak a kedvemért nem várnának az egész kampány kezdésével, ami vészesen közel van. Seojin nem igen szólal fel ezzel kapcsolatban, hiszen Őt is sokként ért a nekem szánt pozíció, így inkább csendben hagyta, hadd hozzam meg ezt a döntést Én, - noha jobb lett volna, ha már a legelején így állt volna a dolgokhoz. Az egyedüli, aki felszólalt, hogy talán ebből talán valami jó is kisülhet, az Minjae volt. Nem túlzok, ha azt mondom, amikor ez a fiú megszólal, mindig egy kicsivel megnő az önbizalmam. Túlságosan is a szívembe lopta magát, alig félév alatt, s ha elmegyek, biztosan csakis Ő fog innen hiányozni, na meg egy kicsit talán Seojin, de ezen túl korai még gondolkodni, tekintve, még mennyi ideig itt ragadtam.
- Hahó – csapta meg füleimet egy alig halható, de annál ismerősebb hang, miközben az ajtó nyitódásával a kinti fények belopódznak a sötét szobába, s egy csíkként terülnek el a szürke falon. Oda fordulok, s Rá emelem a fejemet, noha a hirtelen fénytől csak hunyorítani tudok, szemeim túlságosan is megszokták a sötétséget.
- Mi az, Seojin? – kérdeztem halkan, szinte már suttogva, de fejemet kényelmes párnámról nem emeltem fel.
- Csak benéztem élsz-e még – rántott vállat unottan, majd felsóhajtott. – Tudod, nem igazán ezt szerettem volna, hogy történjen, remélem, tudod – vakarta tarkóját, miközben kerülte a tekintetemet.
Elmosolyodtam zavarán. – Igen, tudom, ne aggódj – nyugtattam, miközben lassan felültem az ágyamon. – Csak tudod, nem nekem találták ki ezt az egészet, a táncot, a szereplést, a modellkedést, egyáltalán miféle kampány ez? Lehúzni az embereket világszerte, bevetve néhány szép külföldi lányt is ehhez? Minden ügynökség ezt csinálja? – csak úgy dobtam a kérdéseimet szerencsétlennek, miközben éreztem, egy kis düh száguld át testemen.
- Nos, nem hibáztatlak a tudatlanságod miatt, hiszen új neked ez a világ, de az SM a legbefolyásosabb ügynökség, így jó, hogy mindent bevet, hogy még több bevitele legyen, de ne mond, hogy apád ügynöksége se a pénzről szól! – ült le ágyam szélére, lábaim mellé, miközben csak jártatta száját. Teljesen megértem, hogy sajnos a mai világban, - sőt, még a régebbi világban is – a pénz az Úr, s ha hasznot nem lát benned senki, nem fogják a szabadifigyelmüket fölösleges percekre áldozni. Per pillanat bennem látnak hasznot, de Én ugyan nem, mégis, valamiért kezdek megbarátkozni a tudattal, hogy az SM egyik haszna legyek, mintsem itthon töltjem az unalmas éveimet.
- Szerintem elvállalom – törtem meg a csendet, ami ránk telepedett, nekem köszönhetően, hisz Én voltam az, aki belemerült a gondolataiba. Nem figyeltem Seojin arckifejezését, de a csend többet mondott: meglepődött, nem erre számított.
- Csak nem tetszik a tudat, hogy helyes férfiakkal is körbe leszel véve? – lökte meg mellette leverő, betakart lábamat. Csak elnevettem magamat, miközben fejemet ráztam.
- Hihetetlen vagy, Choi Seojin.