Arjan lassan, magában számolgatva lépdelt végig az ISS Karnack egyik hatalmas raktárcsarnokában. Miközben haladt el a henger alakú tartályok és egymásra épített fémdobozok sokasága között, azon tűnődött mi miden kell egy Földtől távoli bányászbolygóra, hogy az utánozhassa a normális életet.
Bakancsának gumitalpa meg-megcsikordult a rácsos fémpadlón, miközben egy üres akvárium mellett haladt el, amiből még mindig bűzlött a Dervisről a Földre szállított vízi lény ürüléke. Az akvárium fala barnamoszattal volt foltozott, alján zöld és lila algák burjánzottak.
Megállt egy pillanatra és mélyet slukkolt a cigarettájába, ami vészesen fogyatkozott. Az utolsó csík is eltűnt róla és miközben bakancsával elnyomta a csikket, körbenézett és utoljára felmérte a helyet, mivel számításai szerint hamarosan meg kellett érkezniük a Dervishez.
Dervis. Ez is milyen név már? Persze, az M 4104c megjelölést a közbeszédben kényelmetlen volt használni és bár még néhány hivatalos dokumentumban így van megjelölve ez az apró, távoli bányászbolygó, mégis mindenki átvette a köznyelvből ezt a fura nevet. Hasonlóképpen, mint az Emerald vagy a Delfin - gondolta.
Végignézett a hűtőkön, amikben jól elzártan a Földről származó DNS mintákat, magokat és állati embriókat szállítottak, a lapos, márkajelzéses dobozokon, amikben ékszerek, selyemruhák és drága kütyük sorakoztak a gazdagabb rétegnek, olyanok, amiket csak a Földön gyártanak. A Dervisen persze a legtöbb dolog az egyszerűségre és a szükségszerűségre törekszik. Mostoha egy hely lehet az elmondások alapján.
Rágyújtott még egy cigire, nem lehet tudni, mikor lesz lehetőség a következőre. Megkocogtatta a fegyvertokját, ami a combján feszült, végigsimított a Rot Schild vörös pajzsot formáló logóján és elindult a doboz felé, ami spaniferrel volt lefogatva. Oldalain vörös és sárga matricák jelölték, hogy a rakomány sérülékeny és nehéz. Nem mindennapi dolog van benne. A megrendelő, milliomos család még fegyveres őrzést is kért hozzá.
Arjan megállt az általa őrzött doboz előtt és szemét végig járatta a Jumbo Robotics világoskék logóján. Alatta a sárga szállítólevélen a szerelvény típusjele, a „type AR7Z" volt felírva.
Kattant valami a fémlépcső tetején lévő pódium irányából és nyílt egy vastag fémajtó. Egy kockafejű, borostás, szürke egyenruhás férfi nézett be a raktérbe, először teljesen máshová, mint ahol Arjan állt, majd végül mikor észrevette, arca haragba fordult.
– Mit ugattam a cigiről? – kiáltott le a férfi és belépett a pódiumra. – Lőszer és tűzveszélyes anyagok is vannak itt bent, baszdmeg!
– Egy helyen kell azokat tárolni, igazatok van – morogta az orra alatt Arjan és eltaposta a cigit.
– Mi van?
– Semmi.
– Nyitom a zsilipajtót, told ki azt a szart – mondta a kockafejű. – A Vérhasra szállsz, személyszállító csak az megy a Mironra.
– Vérhas?
– Ja, bocs! A Puzakov tizenhármas – nevetett a kockafejű. – Csak mi hívjuk Vérhasnak, mert már minden baja van. Örülhetsz, ha egyben leértek!
– Miért személyszállítóval visztek le?
– A többi rakomány a rendőrég által őrzött részen landol, oda nem mehet ember. Szerencséd van egyébként, hogy Grigorij állandóan húzza a lóbőrt, zabál vagy a pöcsét veri a vécén, mert a sunyi szar tuti, hogy jelentett volna, ha meglát a kamerán cigivel a pofádban! Jó utat, sok szerencsét!
A kockafejű kilépett a fémajtón és az kattanva ismét bezárult mögötte. Arjan kiköpött a padlóra és a rakományához rángatott egy rozoga, csikorgó kerekű kézitargoncát. Mire felemelte vele a dobozt, a zsilipajtó egy szisszenéssel és kattanással kísérve kitárult a pódium alatt, utat nyitva egy széles folyosóra, ahol már több ISS Karnack egyenruhás fegyveres és néhány leszállni kívánó civil is készült az átszállásra. Követte a többieket, akik között kinézett magának egy rövid, vöröshajú, hosszúcombú szépséget, akinek zöldeskék szeméből csak úgy szikrázott a felsőbbrendűség villáma.
Ez a nő aztán beleszülethetett a jóba, de most viszketni fog a segge ha meglátja, milyen putris helyre kell beülnie, míg leér a flancos limuzinjához, aminek a sofőrje már biztosan nyálcsorgatva vár odalent rá a Miron űrkikötőben – gondolta Arjan. Aztán az előtte billegő kerek fenékre szegezte tekintetét és úgy döntött félrelöki a nő iránti előítéleteit és rááll a mögötte futó pályára.
Beértek egy szűk folyosóra, ahol már csak ketten fértek volna el egymás mellett, de az ajtónál álló fegyveres őr egysorba terelte őket. Arjan megpróbálta úgy helyezni a dobozt maga elé, hogy a vörös nő domborulata még képben legyen, és így haladt a sorral.
– Szállítólevél? – nézett rá unottan a fegyveres, amikor ő került sorra.
Arjan mutatóujjával megkocogtatta a sárga papírt a doboz oldalán. A fegyveres őrnek láthatólag nem tetszett Arjan flegma viselkedése. Az őr lenézően végigmérte Arjant, aztán a kezén lévő lézerszkennerrel leolvasta a kódot a papírról. A kijelző zölden csipogott és a „Leszállított" felirat villant fel.
Na persze ti ezt már leszállítottátok, aztán ha valami történik leszállás közben a Puzakovval, akkor az már nem érint titeket – gondolta Arjan. A szállítóhajók, mint az ISS Karnack is, egy Földi székhelyű, állami cég birtokában voltak. Az ő dolguk eljuttatni a Földről a kolóniákra, illetve fordítva a rakományt. Ezek voltak az űr karavánjai. A legtöbben, mint Arjan is, a benne szolgáló legénységet patkányoknak tekintette, akik behúzódva ebbe a fémtömlöcbe oda-vissza ingáznak, csak hogy sehol se legyenek. Nem embernek való élet ez, de állítólag jól fizet.
A Puzakov tizenhármas belseje szűk volt, éppen csak elfért két üres üléssor között, hogy a szembenálló falhoz, egy üres poggyásztartóhoz erősítse a dobozt. Szerencséjére valóban kevés civil utas volt és sok a szabad ülés. Miután kétszer is leellenőrizte a mágneszár nem old-e kikapcsolás nélkül, kinézett a szűk ablakon. Kétoldalt belógott az ISS Karnack dokkolófolyosója, a szemet azonban a hatalmas világosbarna felszín vonzotta magára.
A Dervis. A napja felé fordított arcán világosbarna sivatag terpeszkedett, akár egy pupilla. Keleten és dél-nyugaton kék obszidián csillogása mutatta a tengereket, amit egy vékony nyaklánc kötött össze, a folyó.
– Az M4104a és b időnkénti takarása tette lehetővé az életet ezen a kötött forgásirányú bolygón, különben csupa homok és jég lenne – szólalt meg Arjan mellől egy vézna, szemüveges kínai, akiről nem tudta eldönteni, hogy húsz vagy ötven éves. – Mivel mindig ezt az arcát mutatja a Meliton, a napja felé, ezért elég zord rajta az élet. Hatalmas viharok, homokviharok és monszun pusztít a felszínen, ezért is olyan kevés a légiforgalom. Látja azt a hatalmas sötétkék falat ott keleten, a tenger szélén?
Arjan nem szólt semmit, de tudta, hogy e-nélkül is folytatni fogja a kiselőadást, ami egyébként kicsit még érdekelte is. Először látta a Dervist, először látott földi gyarmatbolygót.
– Az a Chatanglas hegység – folytatta a kínai. – Óriási gleccser, ami a tengert táplálja. Sokkal magasabban fekszik, mint a túloldali Sakrajit-Durgama hegység, ezért a keleti tengerből egy folyón tör az alacsonyabb területek felé, ahol összegyűlik egy újabb tengerré. Csodálatos a természet! Az első felfedezők azt hitték, csak a tengerek környékén lehetséges megélni, de a később érkező telepesek leleményességének köszönhetően a városok és bányák jól meg vannak védve az időjárástól.
– A kurva életbe – mordult fel Arjan másik oldalán egy keménykötésű, szögletes arcú férfi. – Ez nagyon fasza!
Felmutatta hüvelykujját Arjan felé és kivillantotta elszíneződött fogait, ami mosoly akart lenni. Kék-fehér csíkos trikó vette fel izmainak tekergő domborulatait, a nonfiguratív tetoválás a jobb vállán együtt hullámzott a feszülő és ernyedő izomrostokkal. Szögletes állán apró mélyedés tette magabiztosabbá kemény arcát, haja egyenesen lett lenyírva, akár azokban az ősi filmekben az akcióhősöknek.
– Maga nem lesi meg? – vigyorgott a nagydarab a zöldeskék szemű, vörös nőre, miközben leült a többiek közé.
– Elég felvételt láttam róla, miközben tanulmányoztam – jött a színtelen válasz.
– Elég hideg a nőszemély, az ember azt hinné, hogy droid – bökte meg a mellette ülőt a nagydarab.
– A formái nem elég szögletesek hozzá – válaszolta a fekete hajú, borostás ülésszomszéd.
A nagydarab felnevetett és öklét tartotta a másik elé.
– Rodion – mutatkozott be.
A másik kissé elszégyellte magát, amikor a nő villámló tekintete elárulta mit gondol róluk, aztán elfordult, mintha nem is léteznének többé a világában.
– Niko – öklözött össze Rodionnal a borostás férfi.
– Két perc és indulnak – kiáltott be az ajtón a fegyveres őr. – Mindenki foglaljon helyet!
– Te mit keresel itt, Niko? – kérdezte Rodion.
– Bányában fogok dolgozni, nehézgépet kezelek majd Deurorában.
– Ez a gép Kreahban száll le, a Mironra megyünk – mondta Rodion.
– Az ISS Karnackról ez az egy személyszállító száll le – mondta az alacsony kínai, miközben befejezte a kiselőadást és leült. – Szóval mindenki Kreahba megy. Deurora jó messze van onnan. Nem lett volna jobb ötlet, egy másik szállítóhajóra szállni?
– A Dervisre ez az egy indult aznap és igen sürgős a dolog... – Niko megköszörülte a torkát. – Szóval nem ért rá.
– Át kell, hogy szelje a fél sivatagot, ami hemzseg a tathar rablóbandáktól és szabadságharcosoktól; vagy kerülővel a folyó és a városok mentén, kétszer annyi idő alatt – mondta a kínai.
– Mi az neked? – bokszolt Niko vállába Rodion. – Kemény csávónak nézel ki!
A vörös nő a szemét forgatta.
– És te minek jöttél ide, vágottszemű barátom? – fordult a kínai felé Rodion.
Niko fészkelődött kicsit a helyén, a nem túl népszerű jelző hallatán.
– Nem hinném, hogy értenéd a munkám lényegét – mondta a kínai.
Sértődöttsége abban nyilvánult meg, hogy nem nézett Rodion szemébe. Kinézett a kis ablakon. A mesterséges gravitációt a forgás biztosította, ezért most a hideg űr halott sötétje látszott csupán.
– Mit makogsz? – mordult rá Rodion.
– Egy kutatóállomáson fogok dolgozni – válaszolt a kínai gyorsan. – A jégperemnél. Még nem tudom pontosan hol, a kutatóállomások nagyrésze titkos.
– Hülye kocka – legyintett Rodion.
Niko kifújta a levegőt, amit arra az esetre tartott benn, ha a kínai védelmére kellett volna kelnie. Magában imádkozott érte, hogy ne kelljen a nagydarab Rodion útjába állnia. A kinézete, ruházata alapján, volt katona és rendőrnek, vagy zsoldosnak áll majd a Dervisen – gondolta.
– És te? – bökte meg könyökével Rodiont. – Mit fogsz itt csinálni?
Laza próbált maradni, felvenni Rodion stílusát, hogy legalább a kikötőig ne legyen célpontja, de a mellkasában tovább dübörgött a szíve, ami csak lassan állt alacsonyabb fordulatszámra.
– Specnazos voltam az Eurázsiai Föderációban – mondta hangosan Rodion, hogy a vörös nő is tisztán hallja. – Van itt egy volt bajtársam, aki talált egy jól fizető zsoldos melót. Szétrúgok néhány tathar és zenyr segget!
Nevetése betöltötte a kis helyiséget.
– Azt hittem sokkal többen leszünk – folytatta Rodion. – Kurva kevesen vagyunk!
– Ki akarna ide jönni? – fintorgott Niko. – Ez egy elfeledett porfészek. Csak az jön ide a Földről, akinek nagyobb gondja van, mint a szomjhalál, a belélegezhetetlen levegő és az embereket gyűlölő bennszülöttek, akik az életükre törnek.
Niko rájött, hogy nagyon letargikusnak hatott a mondandója, amibe belefeledkezett. Rodion és a vörös nő is tágra nyílt szemekkel nézett rá. A hosszúra nyúlt csendet a pilóták zavarták meg. Egyikük belépett a pilótafülkébe, a másik megállt egy fegyveres őrrel az ajtóban.
– Mindenki üljön le! – kiáltotta a pilóta, parancsoló hangjában nem volt elnézés. – Biztonsági szíjakat bekötni – fordult a fegyveres felé.
Az őr rányomott egy pirosan világító négyzetalakú gombra, ami hangosan zörgött, mint valami vészjelző, aztán az ülésbe épített elektromágneses szíjak a helyükre kattantak, leszögezve minden utast. A piros kocka zöldre váltott és leállt a zörgés. A pilóta és a fegyveres őr bólintottak egymásnak.
– Mindenki a helyén marad – mondta a pilóta, miután a fegyveres őr mögött bezárult a légzsilip. – Mutassák fel a maszkjukat, sisaklyukat, védőruhájukat, bármilyük is van a Dervisre szálláshoz.
Mindenki felmutatta a maszkját. A könnyebb, kényelmesebb maszkok és sisakok persze drágábbak voltak, mint amilyen a vöröshajú nőnél is volt. A legtöbben azonban a standard SDL300-at birtokolták, ami egy övre csatolható szűrőn keresztül alakította át a Dervis légkörét, ember számára belélegezhetőre.
– A légkör tetején lesz pár perc meleghelyzet, az lesz a neheze. Amíg ezt el nem hagyjuk, az oxigénmaszk kötelező! A falak át fognak forrósodni, a szemet sem ajánlott kinyitni. A megcsapolt költségvetésnek és a korrupt vezetőségnek hála, vékony a hőpajzsunk. Köszönjük, hogy az ISS Karnackot választották!
A pilóta is beült a fülkébe. Már nem láthatta, hogyan merednek egymásra az utasok.
– Jó buli lesz! – bökte meg Nikot Rodion.
– Szerencse, hogy nem látok ki az ablakon – mondta Niko.
Rodion furcsa volt számára, mintha erőltetett magabiztosság lenne, amit látott és csak palástolná félelmeit a leszállással kapcsolatban.
– Miért?
– Tériszonyos vagyok – mondta Niko.
Rodion felnevetett.
– Akkor tényleg jó buli lesz!