2
idegesítő
*･゜ﾟ･*:.｡..｡.:*･''･*:.｡. .｡.:*･゜ﾟ･*
Chanhee rózsaszín napszemüvege volt Jaehyun szerint a világ egyik legaranyosabb dolga. Már az elárulta, ahogy nézte a tárgyat a fiú fején pihenni, s szemeiben valami olyasmi csillogott, ami miatt Chanhee megcsapta az összetekert füzetével. Kétszer.
— Úgy nézek ki, mint az irodalom füzeted? — Szólalt meg a fiatalabb hosszú idő után először. Egészen addig tűrte magán Jaehyun tekintetét, de miután drámaian felsóhajtott és állát egyik tenyerébe temetve pislogott rá továbbra is, megelégelte.
— Te érdekesebb vagy az irodalom füzetemnél.
A botanikus kert egyik cseresznyefája alatti piknik asztalnál ültek. Április lévén elég kellemes volt az idő ahhoz, hogy az egész délutánt a szellő hordozta rózsaszín szirmok között töltve tanuljanak.
— Tele van a hajad virágszirommal — szólalt meg ismét Jaehyun, s már emelte volna a kezét, hogy kiszedegesse őket, de Chanhee gyorsabb volt nála, és a napszemüvegére fogva megrázta fejét. Jaehyun elnyomott egy csalódott sóhajt, Chanhee pedig egy pillanatra sem nézett fel a füzetéből.
A rózsaszín hajú nem értette az utóbbi időben egyre csak növekedő figyelmet, amit az idősebbtől kapott. Egyre csak azon kapta magát, hogy annak az okán rágódott tanulás, evés vagy festés közben.
És akkor Jaehyun az egyik nap csak úgy felbukkant a rajzteremben délután, ahol Chanhee próbálva behozni a lemaradását stresszesen, kezében a már festékes ecsettel, előtte pedig a még érintetlen vászonnal, gondolkozva.
Mesélj el egy történetet.
— Hé — kopogott az ajtófélfán, miután belépett a terembe. Már megint a hé. Rengeteget hallotta tőle, de valahogy kicsit érzékenyebben érintette mikor ketten voltak és tudta, hogy csak neki szól a két betű. Persze butaságnak tartotta ezt, mégsem tudott ellene tenni.
Jaehyun megállt Chanhee mellett, s rápillantott az üres felületre, de hamar elveszítve az érdeklődését húzott maga alá fordítva egy széket, s háttámláján összefont karjaira tette állát.
Elővette telefonját, de csak megnézte rajta az időt és vissza is csúsztatta zsebébe. Fejét hümmögve fordította Chanhee felé, akit már őszintén kezdett idegesíteni a fiú, pedig alig két perce tartózkodtak egy légtérben.
— Nem festesz? — Kérdezte kiegyenesedve, mikor a rózsaszín hajú felháborodottan felé fordult egy újabb hümmögése után.
— Csak mondd mit akarsz, aztán menj!
Jaehyun arca lefagyott, s Chanhee a reakciójából ítélve úgy döntött, hogy nem akarja hallani amit mondani fog.
— Tudod van a szobatársam Juyeon, meg a pasija... — kezdett bele elhúzva a száját. Chanhee pedig tudta - hogy ne tudta volna, mikor azok ketten szerették mindenki orra alá dörgölni a tökéletes kapcsolatukat.
— Igen? — keze öntudatlanul mozdult, kiláthatatlan vonalak keletkeztek a vásznon. Követte a 'tudatlan vonalakból születnek a legnagyobb alkotások' szisztémát, amit mindig alkalmazott, mikor semmi ötlet nem jutott eszébe.
— Mielőtt elzavartak, hogy "tanuljanak", Juyeon közölte, hogy holnap enyém lesz a szoba — állát egyik tenyerébe támasztotta, míg másik kezét felemelte, hogy még nagyobb hangsúlyt adjon közelgő felháborodásának. — Erre Eric beszólt, hogy úgysem viszek fel senkit, mert nincs is senkim — forgatta meg a szemét. Tényleg friss lehetett az emlék, hiszen ahogy beszélni kezdett róla, hangja felháborodott tónust vett fel.
Chanhee bólintott, s egy pillanatra megfordult, hogy végignézzen barátján. Kulcscsontja alá érő, kinyúlt nyakú zöld kapucnis felsőt és fekete melegítőnadrágot viselt, s úgy turkálta a haját, mint aki élete legstresszesebb napját élte meg. — És ez meglepő?
— Chanhee — húzta el az 'e' betűt nyüszögve, kicsit még fészkelődve is a széken, amin Chanhee magában jót mulatott. Jaehyunt különösen nehéz volt felidegesíteni, de Eric valóban kiváló volt benne. A legtöbb találkozásuk után Jaehyun aurája sötétséget árasztott.
— Sajnálom — azzal a fiatalabb visszafordult a festményéhez. Szabad kezét felemelte és válla felett lustán intett vele. — Folytasd.
— Oké. Tehát holnap után dupla randira megyünk velük — közölte Jaehyun, de a hangja kijelentésével ellentétben megremegett. Chanhee keze megállt a mozdulatában, így a vásznon félbeszakadt az egyik vonal.
— Összeszedtél valami szerencsétlent? — Kérdezett vissza, miután magában legalább háromszor elismételte az idősebb mondatát, mégsem tudta értelmezni.
— Igen. Téged — bólintott Jaehyun, várva, hogy Chanhee megforduljon, de úgy tűnt teljesen lefagyott. Még az ablakon beáramló szellő sem zavarta, ami miatt azelőtt két percenként megrázta fejét, hogy tincseit eltüntesse szemei elől. Akkor azonban nem mozdult.
— Engem?
— Igen.
— Nem.
— Chanhee~.
— Miért kéne elmennem? — Hangja egyszerre vált drámaivá és hisztissé, s már újra nyitotta volna száját, hogy elzavarja a másikat, de az gyorsabb volt nála.
— Bepánikoltam és sértett voltam, oké? Csak egy randira gyere el, aztán majd azt mondom nekik, hogy szakítottunk. Sőt, azt mondom, hogy te dobtál — egyik karjával kinyúlt maga elé miközben hadart, s két ujjal megragadva a fiú farzsebét tett egy kísérletet, hogy közelebb húzza magához. Chanhee kisebb sokkot kapott mikor a szék támlájának ütközött, Jaehyun pedig számítóan elvigyorodott, ahogy fejét a fiatalabb oldalába fúrta. — Hogy is hívják azt az egy randis srácot? Jiho? — Az ablak felé pillantva tettetett gondolkodást, mielőtt ismét felnézett volna a rózsaszín hajú szemeibe. — Tudtad, hogy a csapattársam?
— Te most fenyegetsz? — Kérdezte Chanhee felvonva szemöldökeit, kiszabadítva magát az idősebb kezei közül, ahogy kezdte magát kényelmetlenül érezni. Addig fogalma sem volt róla, hogy Jaehyunnak ilyen oldala is volt.
— Nem, dehogyis! — Vágta rá, s úgy formált ajkaival 'o' betűt, mint akit mélységesen meglepett még a feltételezés is. Majd újra felvette a fenyegető arckifejezését. — De szerintem aranyosak lennétek együtt, lehet megadom neki a számod. Szegény srác megérdemelne még egy romantikus délutánt, nem gondolod, Chanhee-ya? — Már a nevét is úgy ejtette ki, mint akinek nyert ügye volt és Chanheet talán ez bosszantotta leginkább az egészben, de abban a pillanatban nem volt elég energiája az idősebbhez.
— Rendben — adta fel az ellenkezést, magát is meglepve azzal, milyen hamar beadta a derekát. Mégis, inkább Jaehyun és a barátai társaságában vett részt egy "dupla randin", mint Jihoval egy újabb kínosan eltöltött délutánon. Sőt, talán ezzel még azt is elérheti, hogy a fiú más partnert keressen maga mellé, aki talán majd jót mulat a szétszórtságán, nem úgy, mint Chanhee. — Csak az az egy nap. Utána hallani sem akarok erről az egészről.
Jaehyun zajosan felpattant a székről, s a lehető legelégedettebb arckifejezéssel nézett az előtte állóra, mielőtt egy bólintás kíséretében közölte, hogy holnapután délutánra ne tervezzen semmit, majd boldogan sóhajtva egyedül hagyta Chaheet a teremben.
Chanhee agyának pedig még kellett pár perc, hogy teljesen összerakja mindazt, ami talán kevesebb mint hét perc alatt történt. Sőt, annyira meglepődött, hogy még azt sem tudta megkérdezni, mégis miért pont neki kellett elmennie, mint Jaehyun párja.
Jaehyun biszexuális volt - ezt teljesen véletlenül tudta meg Sunwoo egyik telefonálásából, mikor az lusta volt kimenni a folyosóra, de ez még nem volt indok arra, hogy egy fiút válasszon. Egy fiút, aki pont Chanhee. Sőt, az egészben ez volt a legfurább. Még csak nem is voltak olyan viszonyban, hogy erre ilyen lazán megkérhesse.
Jaehyun egyre idegesítőbb és ésszerűtlenebb volt.
—
ha van bármilyen jellegű véleményetek, nyugodtan írjátok le, nagyon örülnék neki!