4
basszus
*･゜ﾟ･*:.｡..｡.:*･''･*:.｡. .｡.:*･゜ﾟ･*
Nyugodt csütörtök reggel az, mikor az embernek az első órája lyukas, ezért nem kell korán kelnie. De Sunwoo és az a borzalmas ébresztője - amit csak úgy lehet kikapcsolni, ha az alkalmazást 100%-ra felrázta a tulajdonosa -, mellett Chanheenek sosem volt része ilyenben. Főleg, hogy miután Sunwoo elhallgattatta a telefonját, rendszeresen visszaaludt, hogy aztán az egész procedúrát elölről kezdhesse.
Chanhee nyűgösen fordult a fal felé, erős késztetést érezve arra, hogy egyszerűen kidobja szobatársa telefonját az ablakon, s mosolyogva nézze, ahogy valami kamion áthajt rajta - ha esetleg a négy emeletnyi zuhanás nem lett volna elég.
Végül miután az összes kezébe akadó, nem halálos tárggyal megdobálta a fiatalabbat, szemeit dörzsölgetve indult el a kollégium konyhájába, hogy főzzön magának egy kávét, ha már úgy is felébredt. Lassú tempóban szedte kiskacsás mamuszba bújtatott lábait, s menet közben feldobta fejére hatalmas szürke pulóverének kapucniját, majd kezeit kenguruzsebeibe csúsztatta.
･*
Az étterem légköre kellemes volt. Igaz, Chanhee talán meglepődött egy kicsit, mikor kiderült, hogy Juyeon bizony asztalt foglalt egy étteremben és nem csak beültek valami gyorskajáldába. Már eleve kellemetlenül érezte magát, mikor Jaehyun a bejárat előtt megfogta a kezét, s még megigazgatta pasztell kék ingjét, de az csak rontott a helyzeten, hogy az asztaluk kicsit félreesve, a teljes falas üvegablak mellett helyezkedett el. Messze a bámulni való emberektől, így a fiatal minden figyelmét az asztaluknál történő dolgokra kellett vezesse.
A két fiú hamarabb érkezett mint ő és Jaehyun, de felálltak köszönni, amint eléjük értek. Lezajlott a kínos néma egymásra mosolygások sorozata míg meg nem kapták az étlapokat, s az első krízishelyzet be is következett, mikor rendelés után Eric megkérdezte mióta vannak együtt. A válasz nem jelentett volna problémát, ha előre megbeszélték volna.
— Két hete — vágta rá Chanhee.
— Egy hónapja — bólintott mosolyogva Jaehyun.
A másik kettő kíváncsi fürkészésbe kezdett, Chanhee pedig hirtelen érdekesnek találta az asztal közepére tett szeletelt kenyeret, de mielőtt elkezdte volna számolgatni a benne lévő magvakat, Jaehyun felé fordult, megpróbálva menteni a helyzetet. Bal kezét felemelte és az arcára simította.
— Melletted úgy repül az idő, kicsim, ez az egy hónap olyan, mintha csak három perc lett volna — mosolyodott el, s még kicsit oldalra is döntötte a fejét, ahogy bevetette a szerinte hatásos és hihető, szerelmes pillantását, de annál is erőltetettebbnek érezte a szituációt, mint gondolta, hogy fogja. Jaehyun keze az övére fogott, s elhúzta arcáról, majd végig tartva a szemkontaktust, nyomott egy puszit a tenyerébe.
Chanhee gerincén végigfutott a hideg. Jaehyun mozdulata olyannyira természetesnek és tisztának hatott. Igazinak. De nem volt az, és Chanhee ezzel tisztában volt. Nem is találta gondnak. Hiszen Lee Jaehyunról volt szó.
— És ti? Mióta vagytok egy pár? — kérdezte őszintén érdeklődve a rózsaszín hajú, kizökkenve a gondolataiból, kezét kiszabadítva Jaehyunéból. Csak látásból ismerte a párt, s mindkettejükkel addig terjedt ki a kapcsolata, hogy köszöntek egymásnak a folyosón, esetleg váltottak pár szót, de Chanhee szimpatikusnak találta őket. Elragadóan aranyosak voltak, ahogy egyszer fogalmazott Sunwoonak, miután látta őket együtt a kollégiumban.
Eric csillogó szemekkel pillantott Juyeonra, aki csak megfogta az asztalra tett kezét, s összekulcsolta ujjaikat, mielőtt büszkén elmosolyodva válaszolt volna.
— Több mint egy éve.
Chanhee szíve minden egyes pillanatban meglágyult, mikor a másik kettő egymásra nézett. Olyan mérhetetlenül szerelmes és odaadással teli pillantásokat váltottak, amilyeneket még talán soha életében nem látott. De akkor úgy, hogy pont előtte zajlódott le ugyanaz a jelenet újra és újra, a féltékenység - inkább csalódottság - kezdte elönteni, hiszen ő elég messze tudta magát attól, hogy valakivel ilyenben legyen része.
Éppen ezért került egyik keze Jaehyun tarkójára, s kezdte el birizgálni a fiú nyakán lévő bőrt ujjaival úgy, mint aki már egy hónapja minden nap ezt csinálja. Az idősebb alig láthatóan megugrott a hirtelen érintésre, de miután váltottak a rózsaszín hajúval egy siető pillantást, csak folytatta a beszélgetést.
— Nem akartam faggatózni, de Jaehyun hyung még senkit sem mutatott be, és rettentően kíváncsi vagyok — mosolygott Chanheere Eric, mire Juyeon és Jaehyun elhallgattak, Chanhee szíve pedig a torkába ugrott. — Azt tudom, hogy eddig is ismertétek egymást, de sosem tűntetek egy párnak. Mármint na, nem azt mondom, hogy nem illetek egymáshoz, csak sosem mutattátok jelét, hogy randiznátok.
Jaehyun és Chanhee ismét egyszerre szólaltak volna meg, ha Chanhee nem karmolta volna meg észrevétlenül az idősebb tarkóját, jelezve, hogy hagyja beszélni. Az étteremben hangzavar uralkodott, mindenki kellemesen beszélgetett evés vagy várakozás közben, Chanhee pedig minél hamarabb el akart szabadulni. Nem érezte helyesnek, hogy segített átverni Jaehyun barátait, de ebbe egészen addig bele sem gondolt igazán.
— Jaehyun nagyon kitartó volt! Mikor először elutasítottam, majdnem belehalt — Jaehyun fészkelődni kezdett, ahogy felfogta milyen sztorit akar kihozni ebből a rózsaszín hajú, de még csendben maradt, hiszen kíváncsi volt a folytatásra. Chanhee magában elmosolyodott, ahogy rájött, nem annyira tetszett az idősebbnek, amibe belekezdett, tehát folytatta. — Aztán Bruno Mars dalszövegeket kezdett küldözgetni és...
— Igazából csak kérette magát, de úgy tettem, mintha nem tudnám — szólt közbe aztán mégis, és elvette Chanhee kezét a nyakáról, hogy ne legyen esélye mégegyszer megkarmolni. Eric és Juyeon azonnal Jaehyunra kapták a tekintetüket, Chanhee pedig levegő után kapott. — De akkor lepett meg igazán, mikor az első randi után kimondta, hogy én vagyok élete szerelme és bármit megtenne értem.
A két fiú meglepetten fordult ismét Chanhee felé, akinek kezdett fogyni a türelme, hiába ő kezdte ezt az egészet, de nem hagyhatta annyiban. Jaehyun pedig késznek tűnt visszavágni bármire, s Chanhee látta a szemeiben, hogy csakis arra vár, mégis mit mond a két fiúnak, akik Eric kérdése óta egyetlen szót sem szóltak. Csak kíváncsian kapkodták a fejüket közöttük, s nem sokban különbözött a reakciójuk attól, ahogy az ember valami drámát néz.
— Ki ne szeretne egy olyan embert, aki bármit el tud énekelni a Hannah Montanából? — Vont vállat elvigyorodva, s a mellette ülő felé fordult, akinek annál meglepettebb arckifejése nem is lehetett volna, de egy erőltetett mosollyal bólintott, s hátradőlt, hiszen abban a pillanatban érkezett meg a rendelésük.
･*
— Ah — zuhant arccal az ágyára Chanhee, még csak azzal sem törődve, hogy az ingje talán összegyűrődik. Összességében a randi nem volt katasztrófa, ha eltekintettünk az első fél órától. Kellemesen elbeszélgettek, s Chanhee még az utolsó öt percben is teljes figyelmet szentelt Ericre, akinek feltűnt, mennyire kellemetlenül érezte magát néhányszor.
Belesóhajtott a matracba, s kitárta karjait, lassan felvéve egy tengericsillag alakját, amin a szemközti ágyon tanuló Sunwoo elmosolyodott.
— Ez is a korral jár, hyung? — Kérdezte szórakozottan kattintva egyet tollán, s Chanhee válaszként úgy dobta meg a legközelebbi párnájával, hogy fel sem emelte a fejét. Sunwoo elkapta és visszadobta, az idősebb tarkójára.
— Kim Sunwoo, ha egyszer sikerül felállnom innen, nagyon meg fogod bánni, hogy megszólaltál! — Motyogott, még mindig a matracra engedett arcával, de szobatársa csak tippelni tudott gyenge fenyegetésével kapcsolatban.
— Sajnálom, nem beszélem a szingli emberek nyelvét — sóhajtott a fiú szánakozást tettetve, Chanhee pedig muszájnak érezte felkapni a fejét, hogy szembe tudjon nézni vele, s még kezét is felemelte, mutató ujjával harciasan felé bökve. Sunwoo felvonta egyik szemöldökét, s még a keze is megállt lapozás közben, ahogy várta a rózsaszín következő megszólalását.
— Még jó, hogy nem vagyok szingli! — Közölte felháborodva, de amint felfogta szavai jelentését, addig felemelt kezét szája elé kapta és tágra nyílt szemekkel hajtotta vissza lassan a fejét takarójára. Sunwoo egy pillanatra ledermedt, Chanhee még lélegezni sem hallotta. — Basszus.
—