*Nilla szemszöge*
Miután túléltem az első rendes munkanapomat, ma jöhet a második. Bár tegnap minden tök jól ment, azért nem akarom elbízni magam, még a végén bénább leszek, mint azt el tudom képzelni...
Gyorsan felöltöztem, és ma a nyakkendőt is sikerült felraknom, mivel nem szedtem szét tegnap. Izával gyorsan elpakoltuk az aznapi kajánkat, és el is indultunk a suliba.
-Annyira félek-motyogta maga elé álmosan.
-Mitől?-kérdeztem.
-Ma írunk töriből-nézett rám, majd gyanakvóan felvonta a szemöldökét.-Ugye nem felejtetted el?
Meglepetten megtorpantam, és pár másodpercig csak bámultam a semmibe. Iza integetett a szemem előtt, mire felocsúdtam kicsit, és eluralkodott rajtam a pánik.
-Írunk?? Micsoda???-kérdeztem enyhén hisztérikusan, ő pedig gondterhelten felsóhajtott.
-Végünk van.
Miután rájöttünk, hogy én nem tudok semmit, Iza meg szimplán stresszel minden dolgozat előtt, futólépésben folytattuk az utat a suliig. Útközben előkaptam a füzetem a táskámból, de rájöttem, hogy az anyag nem csak annyi, amennyit azóta vettünk, mióta itt vagyok, úgyhogy elkértem Izáét, és próbáltam megjegyezni amíg odaértünk.
-Úristen mennyi évszám....mennyi név...-mondtam kétségbeesve, majd befordultunk a suli kapuján. Gyorsan végiglapoztam a füzetet az utolsó oldalig, és teljesen elfehéredtem, mivel még kb. 15 oldal volt, amit nem tudtam.
A főbejáraton belépve az embereket kerülgetve siettünk fel a lépcsőn, majd a termünk folyosójára értünk. Már majdnem ott voltunk, mikor beleütköztem valakibe, de olyan erővel, hogy a füzet kiesett a kezemből, én pedig a fenekemre estem. A táskám mellém esett, és a félig nyitott cipzár miatt a cuccaim 80%-a kiszóródott a földre. Az már csak a hab a tortán, hogy ezt kb. mindenki látta, aki a folyosón állt, és néhányan nevettek is. Iza a szája elé tette a kezét, majd odarohant hozzánk.
-Nem hiszem el-mondtam kicsit idegesen.-Nagyon sajnálom...-néztem fel, mire Ákossal találtam szembe magam.
-Semmi baj-mosolygott rám.-Hová ez a nagy sietség?-kérdezte, majd elkezdte felszedegetni a cuccaimat a földről. Gyorsan én is felpattantam, és segítettem összeszedni őket.
-Elfelejtettem, sőt, nem is tudtam róla, hogy írunk ma történelemből, és semmit sem tudok-mondtam szomorúan, közben Ákos átnyújtotta a dolgaimat.-Köszönöm szépen!-mondtam és elég kínosan éreztem magam ebben a helyzetben. Gyorsan bedobtam mindent a táskámba, majd felálltam, leporoltam magam, és fogalmam sem volt, mit kellene mondanom most...
-Hát, akkor sok szerencsét-mondta biztatóan, és tényleg úgy tűnt, mint aki aggódik értem és az első jegyemért, amit ebben a suliban kapni fogok.
-Köszönöm...és tényleg sajnálom-mondtam, ő pedig csak megrázta a fejét, amolyan "tényleg semmi baj" stílusban, majd elindult a saját terme felé. Pár másodpercig csak néztem, ahogy távolodik, ő pedig egy lájk-jelet mutatott a levegőben, ezzel is jelezve, hogy szorít nekem. Kicsit meglepődtem, de elmosolyodtam.
-Minden oké?-kérdezte Iza aggódva. El is felejtettem, hogy ő is itt volt egész végig...
-Persze, semmi baj-vágtam rá.-Menjünk, mert még semmit sem tudok, és nem szeretném az itt tartózkodásomat egyből egy rossz jeggyel kezdeni...
-Akkor hajrá!-mondta, majd bementünk a termünkbe, és leültünk.-De biztos minden oké? Nem fáj semmid?
-A fenekem fáj csak-mondtam kicsit halkabban, ugyanis nem akartam ezt az információt világgá kürtölni.-Ez tuti belilul...
-Hát, az lehet-kuncogott, én pedig duzzogva néztem rá.-Bocsi, de kicsit tényleg vicces volt ez az egész.
-Marha vicces lehetett-dünnyögtem, majd inkább kinyitottam Iza füzetét ott, ahol abbahagytam, és próbáltam minden lényeges információt megjegyezni a harmadik óráig.
Az órákon is és a szünetekben is végig a füzetet tanulmányoztam, és nagyon ideges voltam. Egy az, hogy ez lesz az első jegyem, azaz egyben az első benyomás is, amit nem olyan jó elrontani. Másodszor, még sosem kaptam rossz jegyet!! Világ életemben jó tanuló voltam, egyest is max azért kaptam egyszer, mert háromszor nem volt kész a házim, de az kb. semmi...és most nagy eséllyel fogom megszerezni az első igazi rossz jegyemet. Csodás.
Mikor becsöngettek, már kb. sík ideg voltam, ahogy Iza is, csak ő valószínűleg mindent tud, én pedig nagyjából semmit. Elraktam a füzetet, és a tanár egy rövid "bevezető" után elkezdte kiosztani a lapokat, a második körben pedig a feladatlapokat. Lapon is rég írtam már dolgozatot, de erről legalább tudom, hogy hogy működik...
Volt 10 kérdés, amiből 5 volt kicsit kifejtősebb, a másik öthöz pedig egyszavas válaszok kellettek. A könnyebbekre tudtam válaszolni a rövidtávú memóriám miatt, a többinél viszont eléggé bajban voltam...
Miután eleget gondolkodtam a negyedik kérdésen és sehogy nem jöttem rá a válaszra, körbenéztem az osztályban, de nem sikerült megnyugodnom, ugyanis mindenki eszeveszetten körmölt, egy pillanatra sem néztek fel a papírból. Iza is nagyon írt, de szerintem észrevette, hogy nézem, úgyhogy biztatóan rám kacsintott.
Visszanéztem a papíromra, és tovább gondolkodtam. Az óra végéig írhattuk, úgyhogy minden "tudásomat" bevetettem a jobb jegy érdekében, aztán meglátjuk, mire lesz elég...
Megkönnyebbülten léptem ki a teremből, mivel már semmit nem tudtam kipréselni az agyamból, és aki végzett, az mehet. A folyosón állva rákönyököltem az ablakpárkányra, és az udvaron játszó random osztályt néztem, mikor valaki megállt mellettem.
-Hát te?-nézett rám meglepetten Bence.
-Végeztem a töri dolgozattal-mondtam.-És te? Csak nem lógsz?-kérdeztem, és egy kicsit elmosolyodtam.
-Kiküldtek, mert beszóltam a tanárnak-mondta rezzenéstelen arccal, mire én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Őt? Kiküldték?? Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy olyat csinálna, amiért kiküldenék. Félreismertem volna? Ilyen rossz emberismerő lennék??-Látnod kéne az arcodat-nevette el magát hirtelen, és leült, hátát a falnak támasztotta, és tovább nevetett.-Komolyan elhitted, hogy képes lennék ilyesmire?-nézett rám még mindig vigyorogva, és alig bírta ki, hogy ne nevesse el magát újra.
Leültem mellé, és duzzogva néztem rá, de belül nagyon megkönnyebbültem, hogy nem így van. Mondjuk nem tudom, miért érdekel ez engem egyáltalán ennyire??? Hiszen, ha ő ilyen is lenne, az nem az én bajom.
-N-Nem én...-motyogtam, de természetesen egy szavamat se hitte el.
-Azt hiszem, több időt kéne együtt töltenünk, és akkor jobban megismerhetsz....és tudni fogod, mikor szórakozok veled-mosolygott, én pedig ha lehet, még jobban meglepődtem, mint az előbb. Ez elég...őszinte volt? Vagyis, mi a jó szó erre....na mindegy. De most erre mit mondjak???-De ha nem akarod, nyugodtan mondd meg. Nem akarlak kényszeríteni rá, hogy időt tölts velem...ha akarod, majd direkt másik napokra írom be magam a beosztásba-mondta, mire én kicsit pánikba estem, és tudtam, hogy gyorsan válaszolnom kell valamit...de mit?
-Őőő..o-oké-mondtam gyorsan.-Mármint, nem az oké, hogy ne töltsünk együtt időt, hanem, na,izé...őőő....
Amíg én szenvedtem, ő csak mosolyogva figyelt engem, és a világért sem segített volna rajtam, inkább élvezte a szituációt.
-Szóval, én is szeretnék több időt tölteni veled!-nyögtem ki, ő pedig próbálta elnyomni a feltörő nevetését.
-Akkor, szombaton ráérsz?-kérdezte, én pedig hevesen bólogattam.-Lenne kedved eljönni velem...moziba?
-Persze-mondtam, talán kicsit túl gyorsan is.
-Oké. Ha szeretnél, választhatsz te filmet, vagy választhatok én, vagy akár együtt is.
-Oké.
-Azaz...akkor melyik?-kérdezte, én pedig pár másodpercig csak pislogtam rá, de aztán leesett, mit kérdezett.
-Őőő...válassz nyugodtan-böktem ki végül, ő pedig csak bólintott.
-Rendben. A részleteket akkor még megbeszéljük-mondta, majd megszólalt a csengő fülsüketítő hangja, mire mindketten felálltunk.-Akkor, délután találkozunk. Addig szia-intett, és elindult az osztályterme felé, én pedig pár másodpercig csak bámultam magam elé, és még mindig nem fogtam fel, ami történt. Tényleg elhívott moziba...? Ez hogy lehet? Miért?? Ez egy randi???? Érdeklem őt..? De fel sem tűnt...úristen!!!! Most már muszáj lesz beszélnem Izával erről az egészről, mert meg fogok bolondulni...
-Na mizujs? Hogy sikerült?-állt meg mellettem Iza, mire én összerezzentem, mivel teljesen a gondolataimba merültem és észre sem vettem, hogy itt áll.
-Őőő...ja, a töri!-eszméltem fel, ő pedig egy kicsit hülyén nézett rám.-Hát, megtettem amit tudtam....kb. a felére tudtam válaszolni, a többi csak tipp volt. És neked?
-Tök jól! Szerintem ötös lesz-mondta vidáman.
-Tuti az lesz-mondtam, aztán másra terelődött a téma, úgyhogy szerencsére se a töri dolgozaton, se Bencén nem tudtam tovább rágódni.
A nap többi része természetesen megint elég lassan telt, és már végképp nem tudtam, hogy viselkedhetnék Bencével. Nem akarom, hogy kínos legyen köztünk, mert hát igazából miért lenne az...vagyis, én izgulok a randi miatt, de ő szerintem nem...legalábbis, tök könnyen elhívott. De miért hívott vajon..?
Amíg ezen agyaltam, kicsöngettek az utolsó óráról is, úgyhogy Izával elindultunk a suli bejárata felé, ahol mindig találkozunk a többiekkel, és úgy megyünk dolgozni.
-Hát akkor jó munkát nektek-mosolygott hármónkra Iza, mi pedig megköszöntük, és elindultunk a kávézó felé.
-Hogy sikerült a töri?-kérdezte Ákos.
-Hááát...annyira nem jól, a kérdések felére tudtam a választ szerintem...a többi mind tipp volt-mondtam kissé lehangoltan.
-Ne aggódj, a legközelebbi jól fog sikerülni-biztatott, én pedig csak bólintottam. Ezután ők tovább beszélgettek Bencével, majd a kávézóhoz érve elmentünk átöltözni.
Miután átöltöztem, kicsit nagyobb önbizalommal álltam neki a munkának, mivel az első napot már túléltem, és azt gondoltam, ha sikerült tegnap, akkor ma is fog.
Az első vendég akihez odamentem, az a lány volt, akivel első nap összeütköztem az osztályban. A barátaival jött, ráadásul. Kicsit félve mentem oda, hátha még mindig dühös az eset miatt, és kiderült, hogy tényleg nem felejtette el.
-Pont a legügyetlenebbet kellett ide küldeniük?-nézett rám, én pedig inkább elengedtem a fülem mellett ezt a kedves megjegyzést.
-Mit hozhatok?-kérdeztem semleges arccal, ő pedig ráérősen olvasgatta az itallapot, majd mikor már 10 perce ott álltam, végre rendelt is valamit, majd a két barátnője is.-Nemsokára hozom őket-mondtam, majd gyorsan vissza siettem a pulthoz, és odaadtam a cetlit. Ezután még pár asztalhoz odamentem, és magamban imádkoztam, hogy ne nekem kelljen kivinnem a rendelésüket, de sajnos Ákos és Bence akkor nem értek rá, úgyhogy mégiscsak nekem kellett.
2 tálcával a kezemben lassan és biztosan lépkedtem az asztaluk felé, ők pedig azt várták, hogy mikor ejtem le az italokat. Óvatosan leraktam a tálcákat az asztalra, és mindegyikük elé letettem, amit rendeltek, majd elindultam vissza a pulthoz. Nagyon megkönnyebbültem, és örültem, hogy nem ejtettem le semmit, pedig nem mintha olyan nehéz lenne ezekkel a tálcákkal, csak nagyon frusztráló volt, ahogy néztek rám...na mindegy.
Gondoltam, ennyi "rossz" dolog elég volt a mai műszakra és innen már nyugtom lesz, de nem lett. Miközben újabb 2 tálcát vittem ki, az egyik vendég nem vett észre engem, és belém ütközött, mire én elejtettem a kezemben lévő italokat, és a pultban tudtam csak megkapaszkodni. A poharak és a fém tálcák hangos csörömpöléssel értek földet, amire mindenki ránk szegezte a tekintetét.
-Nem tud kicsit jobban figyelni a körülötte lévőkre?-szegezte nekem a nő a kérdést, én pedig annyira megijedtem, hogy mit fogok ezért kapni, hogy válaszolni sem nagyon tudtam. Eközben Bence és Ákos is ideértek, és értetlenül néztek hol rám, hol a vendégre.
-Mi történt?-kérdezte Bence.
-Csak a pincér elég ügyetlen-mondta a nő.-Még jó, hogy semmim nem lett olyan, különben maguknak kellett volna kitisztíttatni-mondta, bennem meg kezdett felmenni a pumpa, de próbáltam higgadt maradni.
-Elnézését kérjük az okozott kellemetlenségért-mondta Ákos. A nő ezután nem mondott semmit, csak kikerülve minket elhagyta a kávézót.
A szemem sarkából láttam, ahogy az osztálytársam és a két barátnője rajtam nevetnek, és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel. Gyorsan lehajoltam, és majdnem elkezdtem felszedegetni a törött üvegdarabokat, mikor Bence megfogta a kezem, és felhúzott a földről.
-Ez veszélyes-mondta.-Majd mi feltakarítjuk, te pihenj egy kicsit.
-De nekem nincs szükségem pihenésre-motyogtam.
-Csak menj-mondta, és elengedett. Az öltöző felé vettem az irányt, majd bementem, és a legközelebbi székre levágódtam. Igazságtalannak éreztem ezt az egész helyzetet, hiszen nem az én hibám volt! Nem is láttam, hogy felém tart, és alapból sem csak nekem kell odafigyelnem a környezetemre! És ráadásul mindenki látta...
Az asztalra hajtottam a fejem, és hirtelen eleredtek a könnyeim. Magam sem értem, miért, hiszen ez nem olyan nagy dolog...de mégis. Az ilyen "kudarcok" mindig megviselnek, ráadásul kinevettek, és még bunkó is volt a nő...és a fiúk is azt hiszik szerintem, hogy az én hibám volt. Szerintem jobb lesz, ha mára elteszem magam, vagy nem is tudom...
Pár perc múlva valaki kopogott, én pedig továbbra is félig fekve kiáltottam, hogy "szabad". Aztán rájöttem, hogy tiszta vörös a szemem és könnyes is, úgyhogy gyorsan felültem és megtöröltem. Kb. ekkor nyitott be Bence, és aggódó tekintettel nézett rám.
-Minden oké?-kérdezte, és mellém húzott egy széket.
-Igen-mondtam a kezemet bámulva.
-Látom-mondta, majd megfogta az állam, és maga felé fordította a fejem. Erről rögtön az jutott eszembe, mikor először találkoztunk, és beragasztott az arcomon egy vágást.-Tudod...
-Igen?-kérdeztem, és kicsit kezdett kínos lenni ez a "póz", úgyhogy elhúztam a fejem, de most már ránéztem, és nem a kezemre.
-Sokkal szebb vagy, amikor mosolyogsz, úgyhogy ne sírj-mondta, én pedig csak meglepetten néztem rá, és a szívem egyre gyorsabban dobogott. Újra rám nézett, majd vonakodva, de felhúzott a székről, és megölelt. Még a lélegzetem is elakadt egy pillanatra, de viszonylag gyorsan visszaöleltem. A vállának döntöttem a fejem, és egyre jobban szorítottam magamhoz. Egészen addig a pontig nem is tudtam, hogy mennyire szükségem volt erre az ölelésre...
Csak pár másodpercig tartott, de nekem mégis, mintha órák teltek volna el. Mikor elengedett, csak mosolygott, és én is elmosolyodtam.
-Na, hogy vagy?-kérdezte.
-Sokkal jobban-vágtam rá.-Csak...csak annyira megijedtem, meg ideges is voltam...
-Semmi baj. Tudjuk, hogy nem a te hibád volt-mondta, én pedig meglepetten néztem rá.-A pénztáros végignézte az egészet.
-Ja, értem...
Bence furcsán nézett rám, és nem értettem miért.
-Van még valami, ami bánt?-kérdezte, én pedig nem tudtam, elmondjam-e neki...
-Hát...
-Szóval van-vágta rá.
-Igazából, a múltkor összeütköztem az egyik osztálytársammal, és nekem kellett ma kiszolgálnom őt, és tök bunkó volt, meg végignézte az egészet és kinevetett...csak ezen gondolkodtam-mondtam, ő pedig elgondolkodva nézett rám.
-Figyelj, szerintem felesleges gondolkodnod ezen. Fontos neked az ő véleménye?
-Nem.
-És ő maga fontos neked?
-Nem.
-Talán szeretnél vele jóban lenni?
-Hát...nem örülök, hogy rögtön úgy kezdtem, hogy megutáltattam magam valakivel, de azt hiszem, nem igazán érdekel, hogy ő kedvel-e engem vagy nem...
-Akkor ennyi az egész. Aki neked nem fontos és akinek a véleménye nem fontos, azzal nem kell foglalkozni. Persze, nyilván érdekel a többi ember véleménye valamilyen szinten, de ha jobban belegondolsz, kit érdekel, hogy mit gondolnak rólad mások? Te tudod, hogy semmi rosszat nem tettél, és hogy mindent beleadsz a munkába is. Az egyedüliek, akiknek a véleménye számít, azok az emberek, akiket szeretsz-mondta, én pedig elmosolyodtam. Teljesen igaza van.
-Köszönöm-mondtam, ő pedig továbbra is csak mosolygott.
-Azt hiszem szombaton valami vígjátékot nézünk majd-váltott hirtelen témát, én pedig érdeklődve néztem rá.
-Hát jó...szeretem a vígjátékokat-mondtam.
-Akkor ez eldöntve. Délután menjünk, vagy inkább estefelé?
-Szerintem délután jobb lenne.
-Oké, akkor szerintem 3-ra ott leszek érted.
-Oké-mondtam, és már most izgatott voltam. Ez nem álom, igaz? Mondjuk én se értem, hogy Bence miért tud engem ennyire felvillanyozni, hiszen konkrétan nem is ismerem még, nem nagyon tudok róla semmit...de ez szombaton megváltozik remélem.
Ezután még dolgoztunk 1 órát, és már el is jött a zárás ideje. Ákos és a pultos is érdeklődött, hogy minden rendben van-e velem, és megnyugtattam őket, hogy persze, minden oké. A zárást ma Ákos vállalta, úgyhogy mi Bencével elindultunk haza.
Most sem igazán beszélgettünk, de nem bántam, mert ma is nagyon elfáradtam, és ez a sok stressz...nem tesz jót.
A kapunkhoz érve épp azon gondolkodtam, hogyan köszönjek el tőle.
-Hát...akkor jóéjt, és köszönök mindent, tényleg-mondtam, és elmosolyodtam.
-Ugyan-mosolygott ő is.-Jó éjt neked is-válaszolta, majd elindult visszafelé, én pedig elég csalódott voltam, hogy csak ennyi...így hirtelen ötlettől vezérelve utána rohantam, és hátulról átöleltem. Éreztem, hogy meglepődött, de aztán kuncogni kezdett.-Nem gondoltam, hogy ennyire szeretsz-mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Hát, úgy tűnik-motyogtam, de én is elmosolyodtam.-Na, jóéjt!-engedtem el, és befutottam a házba. Úristen, mit csináltam mégis?! Meg miért??
-NILLA, EZT MEG KELL MAGYARÁZNOD-rohant le Iza, én pedig kikerekedett szemmel néztem rá.
-Micsodát??!
-Hát először is itt egy kép-mutatta a telefonját, amiben valamilyen alkalmazás volt látható, és ott volt egy kép...rólam, mikor kiesnek a kezemből a tálcák az italokkal. Elfehéredtem, és azt hittem elájulok.
-Ez...ez meg mi?-kérdeztem teljesen ledöbbenve.
-Ez...a messengeres osztálycsoport-motyogta Iza.-De ne aggódj! Semmi baj. Hamar elfelejti mindenki!
-Jézusom, én többet nem megyek iskolába-motyogtam, és ismét kezdett rajtam úrrá lenni a lehangoltság.
-De most ne is beszéljünk erről! MI VOLT EZ AZ ELŐBB BENCÉVEL??-kérdezte a kelleténél hangosabban, mire én a szám elé téve a mutatóujjam mutogattam neki hogy halkabban, mert ebbe a hangerőbe beleremeg az egész ház, és a szomszédok sem fognak örülni.
-Hát...igazából, már beszélni akartam veled erről...
-ÖSSZEJÖTTETEK??????
-Iza, csendesebben!-szólt rá az anyukája, mire ő kicsit összehúzta magát, aztán suttogva mondta, hogy menjünk fel a szobámba.
Leültünk az ágyamra, és elmeséltem neki mindent Bencével kapcsolatban. Figyelmesen hallgatott, és egész végig csillogó szemmel nézett rám. Még izgatottabbnak tűnt, mint én.
-Úristen szombaton randiztok?? Miért nem vettem észre ezt...-mondta még izgatottabban.
-Igen, én is nagyon várom-mondtam mosolyogva.-Szerinted kedvel engem..?
-Szerintem tuti! De ki tudja...ő kicsit "rejtélyes" nekem, vagy hogy mondjam...úgy értem, már ismerjük egymást pár éve, de még semmit sem tudok róla én se...
-Tényleg?-kérdeztem meglepetten.
-Igen, de Ákos szerintem tud egy-két dolgot...na mindegy! Most lesz alkalmad jobban megismerni-vigyorgott, mire én meglöktem a karját, és elnevettük magunkat.-Amúgy, anyuval áttanulmányoztuk az összes varázslással kapcsolatos könyvünket itthon, de semmit nem találtunk idő varázslatokról...de van egy ötletem, hogy hol nézhetnénk meg.
-Komolyan?-kérdeztem izgatottan, ő pedig csak bólogatott.
-Holnap suli után meg is nézhetjük-mondta, én pedig azonnal beleegyeztem.
Miután megbeszéltünk mindent, és kitárgyaltuk a Bencével kapcsolatos dolgokat is még 5x, elmentem fürdeni, és le is feküdtem aludni. Alig vártam a holnapot, és persze a szombatot is. Remélem minden jól alakul, és mihamarabb találunk megoldást is...