Múlt és Jövő *BEFEJEZETT*

6. Fejezet

*Nilla szemszöge*

Miután túléltem az első rendes munkanapomat, ma jöhet a második. Bár tegnap minden tök jól ment, azért nem akarom elbízni magam, még a végén bénább leszek, mint azt el tudom képzelni...

Gyorsan felöltöztem, és ma a nyakkendőt is sikerült felraknom, mivel nem szedtem szét tegnap. Izával gyorsan elpakoltuk az aznapi kajánkat, és el is indultunk a suliba.

-Annyira félek-motyogta maga elé álmosan.

-Mitől?-kérdeztem.

-Ma írunk töriből-nézett rám, majd gyanakvóan felvonta a szemöldökét.-Ugye nem felejtetted el?

Meglepetten megtorpantam, és pár másodpercig csak bámultam a semmibe. Iza integetett a szemem előtt, mire felocsúdtam kicsit, és eluralkodott rajtam a pánik.

-Írunk?? Micsoda???-kérdeztem enyhén hisztérikusan, ő pedig gondterhelten felsóhajtott.

-Végünk van.

Miután rájöttünk, hogy én nem tudok semmit, Iza meg szimplán stresszel minden dolgozat előtt, futólépésben folytattuk az utat a suliig. Útközben előkaptam a füzetem a táskámból, de rájöttem, hogy az anyag nem csak annyi, amennyit azóta vettünk, mióta itt vagyok, úgyhogy elkértem Izáét, és próbáltam megjegyezni amíg odaértünk.

 -Úristen mennyi évszám....mennyi név...-mondtam kétségbeesve, majd befordultunk a suli kapuján. Gyorsan végiglapoztam a füzetet az utolsó oldalig, és teljesen elfehéredtem, mivel még kb. 15 oldal volt, amit nem tudtam.

A főbejáraton belépve az embereket kerülgetve siettünk fel a lépcsőn, majd a termünk folyosójára értünk. Már majdnem ott voltunk, mikor beleütköztem valakibe, de olyan erővel, hogy a füzet kiesett a kezemből, én pedig a fenekemre estem. A táskám mellém esett, és a félig nyitott cipzár miatt a cuccaim 80%-a kiszóródott a földre. Az már csak a hab a tortán, hogy ezt kb. mindenki látta, aki a folyosón állt, és néhányan nevettek is. Iza a szája elé tette a kezét, majd odarohant hozzánk.

-Nem hiszem el-mondtam kicsit idegesen.-Nagyon sajnálom...-néztem fel, mire Ákossal találtam szembe magam. 

-Semmi baj-mosolygott rám.-Hová ez a nagy sietség?-kérdezte, majd elkezdte felszedegetni a cuccaimat a földről. Gyorsan én is felpattantam, és segítettem összeszedni őket. 

-Elfelejtettem, sőt, nem is tudtam róla, hogy írunk ma történelemből, és semmit sem tudok-mondtam szomorúan, közben Ákos átnyújtotta a dolgaimat.-Köszönöm szépen!-mondtam és elég kínosan éreztem magam ebben a helyzetben. Gyorsan bedobtam mindent a táskámba, majd felálltam, leporoltam magam, és fogalmam sem volt, mit kellene mondanom most...

-Hát, akkor sok szerencsét-mondta biztatóan, és tényleg úgy tűnt, mint aki aggódik értem és az első jegyemért, amit ebben a suliban kapni fogok.

-Köszönöm...és tényleg sajnálom-mondtam, ő pedig csak megrázta a fejét, amolyan "tényleg semmi baj" stílusban, majd elindult a saját terme felé. Pár másodpercig csak néztem, ahogy távolodik, ő pedig egy lájk-jelet mutatott a levegőben, ezzel is jelezve, hogy szorít nekem. Kicsit meglepődtem, de elmosolyodtam.

-Minden oké?-kérdezte Iza aggódva. El is felejtettem, hogy ő is itt volt egész végig...

-Persze, semmi baj-vágtam rá.-Menjünk, mert még semmit sem tudok, és nem szeretném az itt tartózkodásomat egyből egy rossz jeggyel kezdeni...

-Akkor hajrá!-mondta, majd bementünk a termünkbe, és leültünk.-De biztos minden oké? Nem fáj semmid?

-A fenekem fáj csak-mondtam kicsit halkabban, ugyanis nem akartam ezt az információt világgá kürtölni.-Ez tuti belilul...