Múlt és Jövő *BEFEJEZETT*

27.Fejezet

*Nilla szemszöge*

Ma kicsit vidámabban keltem, mint az elmúlt napokban, mivel minden megvolt a varázslathoz, már csak meg kellett csinálni. Bár üzenetet ma reggel sem kaptam Bencétől, ez kicsit letörte a lelkesedésem, de eldöntöttem, hogy ha estig nem ír, akkor én fogok neki. Már csak a ma és a holnap maradt, ha holnap nem tudok hazamenni, akkor vége...

Izával egész reggel nem találkoztam, pedig mintha hallottam volna, hogy beszél valakivel..na mindegy, majd átjön úgyis, amikor ráér.

A szokásos reggeli rutinom után úgy döntöttem, kicsit összepakolok. Bár nem tudom, mit tudok magammal vinni, azért egy kis táskába bedobálom a fontosabb dolgokat.

Miközben pakoltam, rájöttem, hogy nem nagyon van kinyomtatva rólunk közös kép...ez nagy baj, hogy felejthettem el?? Vajon lenne idő valamikor elmenni nyomtatni..? Tudtommal itthon nincs nyomtató...

Miután kicsit elpakoltam, ismét a neten játszottam, videókat néztem stb. Kicsit unatkoztam is, úgyhogy utána rajzolgattam, gyakoroltam a varázslást, de semmi érdekes dolog nem történt.

Ebédre viszont összejött az egész család kivételesen, mert sokszor nincs itthon Iza anyukája és apukája egy időben, így általában külön eszünk.

Az asztalnál beszélgettünk, és annyira boldog voltam, hogy megismerhettem őket, mert az én időmben ők már....hát igen. Nem is akarok erre gondolni, mert elsírom magam...

Tök érdekes dolgokat tudtam meg az ő szüleikről, nagyszüleikről, meséltek gyerekkori emlékeikről stb. Nagyon érdekes volt, remélem, nem fogom ezeket elfelejteni.

-Tudom már! Csináljunk egy közös képet!-pattantam fel izgatottan, majd elmentem a telefonomért. Mindenki felállt, és csináltunk egy szelfit, de annyira nem lett jó, úgyhogy beállították a telefonomon az időzítőt, leraktuk az asztalra, és úgy csináltunk egy képet. Nagyon jól sikerült, és rögtön át is küldtem mindenkinek, hogy meglegyen.

Kissé meghatottan néztük a képet Izával, majd mi is csináltunk közöset ketten, aztán bementünk a konyhába, és segítettünk elpakolni, hogy minél előbb megcsinálhassuk a varázslatot.

Miközben pakoltunk, valaki csöngetett.

-Kinyitom-mondtam, majd az ajtóhoz siettem, és kinyitottam. Enyhén lesokkolva néztem fel az ajtóban álló Bencére, aki mosolyogva nézett le rám.

-Szia..-mondta, és úgy láttam, kicsit zavarban van, de én is eléggé kínosan éreztem magam.

-Szia..-motyogtam, és hátrébb álltam.-Gyere be.

-Nem maradok sokáig, csak...csak beszélni szeretnék veled. Kijössz egy kicsit?

-Persze...

Kimentünk az udvarra, és megálltunk egymással szemben, egy kis távolságot tartva kettőnk között.

-Szóval...szeretnék kibékülni veled. Vagyis, nem is tudom, összevesztünk-e igazából, csak...csak egy kis időre volt szükségem, hogy megértsem ezt az egészet.

-Megértem...nekem is időre lett volna szükségem..-mondtam, és kínosan elmosolyodtam. Egyfolytában a földet néztem, mert...mert nem mertem ránézni. Féltem, hogy mit fog mondani..."Bocs, de nekem ez így nem megy" vagy "Szeretlek és nem érdekel, mi fog történni!"? Bár azt hiszem, a szívem mélyén én is tudtam, az elejétől kezdve, hogy mi lesz ennek a vége...

-Szóval, arra gondoltam, hogy...őő..-megköszörülte a torkát, aztán folytatta.-Mivel talán a mai az utolsó éjszakád itt, arra gondoltam, hogy...esetleg....nálam alhatnál...