Múlt és Jövő *BEFEJEZETT*

3. Fejezet

*Nilla szemszöge*

Reggel elég "könnyen" fel tudtam kelni, hiszen nagyon izgatott voltam az új suli, meg minden miatt. Hogy fognak fogadni? Mit fognak szólni ahhoz, hogy tudok varázsolni? Bár ez elvileg ugye nem derül ki...legalábbis most nem. Lesznek barátaim..? Annyi minden kavargott a fejemben, hogy már inkább túl lettem volna az egészen, de még el sem kezdődött, és ha még sokáig elmélkedtem volna, valószínűleg el is késtünk volna rögtön az első napomon.

Felhúztam a harisnyámat, majd a fehér ingemet, és a szoknyámat is. Nagy nehezen betűrtem az inget, aztán Iza segítségével megkötöttem a nyakkendőt. Még sose láttam ilyen...izét...azt se tudtam, hogy meg kell kötni, csak simán átdobtam a vállamon, hogy majd csinálok vele valamit. Ahogy Iza meglátta, rögtön odajött és megkötötte nekem. Kicsit fullasztó, de majd megszokom..

Iza még a kezembe nyomott egy fekete válltáskát is, majd elköszöntünk a többiektől és elindultunk a suliba. Szép idő volt, sütött a nap, és egyáltalán nem fáztam. A szoknya kicsit feszélyezett, mert hosszabbnak gondoltam, az ing pedig alapból sem egy túl kényelmes viselet.

-Ti hogy tudtok minden nap ebben lenni?-kérdeztem, Iza pedig értetlenül nézett rám.

-Hát, mindig is így kellett menni, nekem nem nagyon volt furcsa-mondta.

-Nem zavar?-kérdeztem.

-Nem igazán-mondta.-Téged zavar?

-Egy kicsit igen-ismertem be, ő pedig csak mosolygott.

-Hamar megszokod, ne aggódj-mondta vidáman.

-Remélem...

-Izgulsz?-kérdezte.

-Nagyon-mondtam.

-Nem kell, ne aggódj. Az osztályunkban szinte mindenki jó fej, nem kell tartanod tőlük. Biztos hamar találsz majd barátokat! Én is bemutatlak majd a barátaimnak-mondta csillogó szemmel, én pedig elmosolyodtam.

-Köszönöm.

-Viszont az, hogy te is képes vagy varázsolni, legyen titok, de azt hiszem ezt már említettem... Ja igen, és a bemutatkozásnál majd mondd azt, hogy most költöztél ide hozzánk.

-Oké, de minek nevezzelek titeket?-kérdeztem, utalva arra, hogy nem mondhatom azt, hogy "Iza unokája vagyok helló, mizu?", mert azzal le is lepleznénk magunkat.

-Őőő..-töprengett.-Mondd azt, hogy unokatesók vagyunk.

-Jó-jó. 

Miután ezt kieszeltük, az út további részét csendben tettük meg, én nézelődtem, ő pedig szerintem szimplán álmos volt még, és azért nem nagyon beszélgettünk. Biztos jó ötlet hazugsággal kezdeni? Bár, igaza van, hogy nehezebb lenne, ha tudnák, de most eltitkolni lesz nehezebb...na mindegy. Remélem jól sül el..

Az iskolához érve nyeltem egyet, majd bementünk a kapun. Páran megbámultak, gondolom feltűnt nekik, hogy egy ismeretlen arc lépett be a kapun, de igyekeztem nem ezzel foglalkozni. Felsétáltunk a második emeletre, majd az egyik terem előtt megálltunk, és Iza benyitott.

-Jó reggelt!-köszönt vidáman úgy összességében mindenkinek, aki bent volt, majd biztatóan rám mosolygott, és nagy nehezen én is beléptem a terembe. A szívem a torkomban dobogott, hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, de már késő volt ezen gondolkodni, mert ott álltam, és már páran bámultak is.

-Sz-sziasztok-köszöntem, mire szinte mindenki rám nézett, én pedig teljesen zavarban voltam. Iza megfogta a kezem és a padjához húzott, amit szintén a legtöbben a tekintetükkel végigkövettek. Vajon mit gondolhatnak?