Múlt és Jövő *BEFEJEZETT*

25. Fejezet

*Nilla szemszöge*

Reggel, mikor felébredtem, rögtön a telefonomért nyúltam. Szomorúan vettem tudomásul, hogy egy új értesítésem sem jött, azaz Bence nem keresett. Le is raktam a telefont, és lassan felültem. Gondterhelten felsóhajtottam, majd átöltöztem, és lementem a nappaliba.

-Jó reggelt-köszöntem úgy általánosságban Iza szüleinek, és csináltam magamnak reggelit. Mikor végeztem, Iza épp akkor ért le. Kócosan, pizsamában, félig csukott szemmel közlekedett. Úgy látom, nemrég kelt...

A szobámban megettem a reggelimet, aztán tanultam kicsit, mivel a délután még nem volt olyan közel, és el kellett valamivel foglalnom magam. Miután a fontos dolgokkal végeztem, a neten nézelődtem, youtube videókat néztem, de őszintén szólva nem sok minden kötötte le a figyelmemet.

Ezután azon gondolkodtam, hogy ha Bence nem, majd én írok neki. De mit kellene írnom?

"Szia Bence. Figyelj, én..sajnálom ezt az egészet...."

Törlés. Ez így nem jó...

"Szia Bence...hogy vagy? Minden oké? Szeretnék beszélni veled..."

Nem, nem, nem! Ez így nem lesz jó.

"Sziaaa! mizujs?"

Nem. Ahj, hagyjuk! Nem megy ez nekem...

Idegesen leraktam a telefont, és a plafont bámulva csak gondolkodtam.

Észre sem vettem, hogy elrepült az idő, csak akkor, amikor Iza berontott, hogy ideje elindulni, és megkeresni, hogyan juthatnánk el az elveszett kastélyhoz. Gyorsan összeszedtem magam, aztán lementünk a nappaliba.

-Anya, neked nincs valami ötleted?-kérdezte Iza, én pedig közben felhúztam a cipőmet.

-Hát...-fordult felénk.-Hallottam egy pletykát, hogy a városban van az a nagy szökőkút a pláza mellett-mondta, mi pedig figyelmesen hallgattuk.-Azon keresztül elvileg oda lehet jutni, de nem tudom, hogyan..

-Köszi, anyu!-ölelte meg Iza, majd megragadta a karom, és az ajtó felé húzott.-Majd jövünk! Sziasztok!

A buszra várva elgondolkodtunk, hogy hol nézzük meg, ha esetleg ez a "nyom" nem jönne be, aztán felszálltunk a buszra. Egy 20 perces út után le is szálltunk, majd 10 perc séta után meg is érkeztünk az említett helyre.

Amikor megláttuk a szökőkutat, gyorsan oda is mentünk "nyomokat" keresni. Az emberek gondtalanul sétálgattak körülöttünk, néhányan le is ültek a szökőkút szélére, és élvezték a jó időt, meg egymás társaságát. Aztán megjöttünk mi, Izával, és furcsán méregetve körbejártuk a szökőkutat. Kaptunk furcsa pillantásokat....

Miután háromszor körbejártam, és semmit nem láttam, leguggoltam, és lent is elkezdtem nézelődni.

-Találtál valamit?-néztem fel Izára, aki épp errefelé tartott.

-Nem..-mondta, és közben még mindig a szökőkutat vizsgálta.-Semmi. Talán a víz alatt van?

-Szép is lenne, ha meg kellene fürdenünk a szökőkútban...-dünnyögtem, és hirtelen észrevettem valamit a szemem sarkából.

Közelebb mentem a szökőkúthoz, és letérdeltem, majd hirtelen....észrevettem. Megvan!!!

-Megtaláltam!-kiáltottam fel boldogan, mire páran felénk fordultak, úgyhogy kicsit összehúztam magam. 

-Na nee!-futott ide hozzám Iza.-De....hol van?-nézett rám értetlenül.

A kezemmel elkezdtem felszárítani a szökőkút szélére fröccsent vizet úgy, hogy a körülötte lévő levegőt kezdtem el melegíteni, így egyre több felirat lett olvasható a kövön. Ahogy rásütött a nap, úgy vált láthatóvá amit kerestünk.