D R A C O
________________
Ha azt hittem, hogy eljegyzett párként az élet sokkal könnyebb és vidámabb, akkor tévedtem. Méghozzá jó nagyot.
Két hét telt el az eljegyzés óta, és már erősen az áprilist tapostuk. Mi pedig minden szabadidőnkben, amikor egyszerre voltunk otthon és nem voltunk nagyon fáradtak a munka után, leültünk a nappaliban egy-egy pergamennel és tollal, és elkezdtünk listát írni. Hogy miről? Mindenről amiről azt gondoltuk, hogy szóba kerülhet. Az esküvőtől kezdve a családunknak elmondáson át a jövőbeli életünkig. Amikor Granger a nászútról kezdett el beszélni, leállítottam, és megmondtam neki, hogy azt majd én elintézem, neki nem kell aggódnia miatta.
Egy srác okozhat néha egy kis meglepetést a menyasszonyának, nem?
Az első hadművelet április közepén volt, amikor anyámnál ünnepeltük Teddy negyedik születésnapját, Andromeda nénivel kiegészülve.
Szerintem anyám már akkor látta, hogy valami turpisságot hallgatunk el, amikor beléptünk a kapun. Nem hiába ő Narcissa Malfoy.
Megvártuk a vacsora végét, és megengedtük Teddy-nek, hogy elfújja a gyertyát és kibontsa az ajándékait. Az ő szülinapja, neki kellett a rivaldafényben lennie, nem nekünk. De aztán végül ő volt az, aki ledobta a bombát. Mit is vártam a kicsi Teddy Lupintól?
- Miért mosolyog olyan furán Draco meg Hermione? - kiáltotta Teddy, elbiccentve a fejét, és ránk mutatott. Mi meg csak tovább mosolyogtunk. Egész este éreztem, hogy az anyám figyel minket, és ez most fel is erősödött.
- Azt én is szeretném tudni! Miért mosolyogtok olyan furán, Draco és Hermione? - könyökölt rá az asztalra az anyám, közelebb hajolva hozzánk.
Hermione, válaszként, összekulcsolta az asztalon a két kezét, hogy anyám számára is jól látható legyen a gyűrű az ujján. Anya és Andromeda néni ekkor kezdtek el sikoltozni.
Sosem hittem volna, hogy valaha látom az anyámat, a kőszívű Lucius Malfoy komoly feleségét olyan szégyentelenül, boldogan könnyezni, mint akkor.
Percekig ölelt, magához szorított, és azt mondta, hogy jól választottam. Amikor a szemébe néztem, elmosolyodtam, és azt mondtam:
- Nem igazán volt más választásom, mint őt szeretni.
És tényleg így volt. Amint Hermione Granger belekerült az életembe, nem tudtam kibújni a bűvköréből, és csak szeretni tudtam. Nem tudtam elképzelni többé olyan jövőt, ahol nem vele vagyok.
Amikor az anyám ellépett mellőlem, a karjaiba vonta Grangert is, akkor már mindketten sírtak. És valamit súgott a menyasszonyom fülébe. Hermione elhajolt, és csak bólintott.
Este tudtam csak megkérdezni tőle, amikor az ágyunk melegében ültünk, Hermione-vel egymáshoz bújva olvastunk, hogy mit mondott vagy kérdezett tőle anya.
Hermione az egyik ujjára csukta a könyvet, és egy bujkáló mosollyal rám nézett.
- Azt kérte tőlem, hogy... Szeresselek. És... Megköszönte, hogy megadok neked mindent, amire nem is gondoltál, hogy vágysz.
Ez annyira kétségbeejtően elszorította a torkom - amit persze soha a büdös életben nem vallottam volna be -, hogy egyszerűen csak megcsókoltam.
Egy héttel később a Weasley-lakba voltunk hivatalosak, ahol Teddy a családja másik, sokkal nagyobb felével ünnepelte a negyedik szülinapját. Mivel mindenki meg volt hívva - a Parkinson-Nott páros és a Zambini házaspár is - akinek tudnia kellett az eljegyzésünkről - olyan is, akinek legszívesebben nem mondta volna a hátralévő milleniumban semmit -, úgy döntöttünk, hogy ott jelentjük be.
Már az egyre halványabb fényű Nap sütött be az Abszol Úti lakás ablakain, már majdnem az el fogunk késni szinten álltunk, de Granger még mindig a tükör előtt forgolódott.
Én eközben unottan ültem a kanapén, őt bámultam, meg a ruhából kilógó, hosszú, csinos lábait - szóval volt ami erősen lekötötte a figyelmem -, miközben az ingujjam tűrtem fel, és azon gondolkodtam, hogy ha most nem késünk el, akkor soha.
- Jól nézek ki? - nem tudtam megállapítani, hogy Hermione ezt tőlem kérdezte, vagy a tükörtől. - Talán mégis át kéne öltöznöm.
- Drágám, már kétszer átöltöztél! - itt döntöttem el, hogy közbe kell avatkoznom, így felálltam, és odamentem hozzá. - Nyugodj meg! Végy pár mély levegőt, és ürítsd ki a fejed, egy kicsit!
- Próbálom - nem úgy tűnt, mintha próbálkozna. - Csak... A családunk ítélkezősebb felének fogja bejelenteni, hogy összeházasodunk, ráadásul, olyan emberek is lesznek ott, akik nem igazán voltak oda meg vissza a kapcsolatunkért és...
- Hé! - megfogtam az arcát, és megsimogattam, mire ő ernyedten és végre, nagyokat lélegezve hunyta le a szemét egy pillanatra. - Az ottlévők 70%-a támogat minket. Egyedül Vízlipatkány meg Brown nem, Szent Potter meg semleges, mert szeret téged. Nem is beszélve Blaise-ről, Pansy-ről, Laurel-ről, Theo-ról, és legfőképpen Ginny-ről, aki a kapcsolatunk legnagyobb rajongója.
Hermione bólintott, de tudtam, hogy ennyi számára nem lesz elég.
- És... Én szeretlek! - mondtam halkan, és éreztem, hogy ebbe beleborzong. Mindegy, hogy hány százszor mondom ki, mindig megborzong, mintha nem hinné el. - Ez a valóság, és megtörténik. Tudod, hogy az önzőségemről vagyok híres, szóval tudom, hogy... A szerelmünk, a kapcsolatunk mindennél fontosabb a világon.
Egy percig csendben maradtunk, bámultunk egymás szemébe.
- Nem mellesleg... Gyönyörű vagy! - és az egyik kezem lecsúszott a fenekére. Mire a jég megtört, Hermione elnevette magát, és egy gyors csók után, már meg is nyugodt.
________________
Még ha nem is mondtam ki, Hermione is tudta, hogy amint az Odúhoz értünk, én is elkezdtem izgulni. Na nem azért, mert féltem, hogy mit fognak hozzá szólni. Az én barátaim, az én családom, támogató. Én Weasley és Potter miatt aggódtam. Hermione-nek fontos a véleményük. És majdhogynem a testvérei volrak, szükségem volt az áldásukra.
Mikor Mrs. Weasley beengedett minket, a hangzavar és a káosz nem ért minket váratlanul, de azért hirtelen jött. A lassan két éves Victoire kisbaba lépteivel üldözte a szülinapos Teddy-t, a Weasley testvérek mindegyike a szoba, sőt szerintem a ház másik feléből kiabált a másiknak.
Azt sem vették észre, hogy beléptünk az ajtón.
Ameddig Teddy neki nem ütközött a lábamnak.
- Draco! - kiáltott fel a kisfiú, miközben Hermione elkapta Victoire-t, hogy a kislány ne boruljon el a földön, Teddy-ben elesve.
- Hé, kishaver! - hajoltam le hozzá.
- Ó, na végre, itt vagytok! - robogott oda hozzánk Ginny Weasley-Potter, és nyeglén megölelt.
- Bocs a késésért! Granger vagy háromszor átöltözött! - kentem rögtön a menyasszonyomra a dolgot. Hermione, bár már Angelinával beszélgetett Victoire-ral a karjában, felemelte felém a középső ujját.
Pechemre - vagy pechünkre - Ginny követte a tekintetem Hermione-éig. Aki a gyűrűs kezével mutatott be nekem. És a mozdulat miatt Ginny Weasley szakértő, semmit el nem kerülő szemeit is megragadta.
Ahogyan a gyűrű is a barátnőm, a menyasszonyom ujján.
Merlin mentsen meg Ginevra Weasley kiabálásától! - mondtam el egy gyors fohászt gondolatban. A következő pillanatban pedig...
- SZENTSÉGES MERLIN, GODRIK ÉS MALAZÁR!
Erre azok is felénk néztek, akik eddig bájcsevejt folytattak valaki mással.
Ginny, miután kilyukasztotta valamennyiünk dobhártyáját, elengedett engem, és átszelte a szobát, hogy megragadhassa Hermione kezét.
- Ez az a bejelentés, amit el akartunk nektek mondani - közvetítettem az illétekes füleknek (tehát a barátainknak, ami Vízlipatkány, Brown, vagy Percy Weasley és a felesége nem tartozott bele) a megjegyzést. Blaise és Pansy rögtön felpattantak, és paprikavörös arccal indultak meg felém.
- Azon tűnődtem, hogy lennél-e a koszorúslányom? - kérdezte Hermione egy félénk, bocsánatkérő mosollyal. Láttam rajta, hogy boldog, amiért elmondhatja Ginny-nek. Ginny mindig is támogatott minket (néha azt is mondta, hogy ő látta előre, amit csak félig kétlek), és most boldogan húzta Grangert a kanapéra. Én meg próbáltam közel maradni hozzájuk, miközben a legjobb barátaim már le akartak támadni.
- Ó, Merlinem! IGEN! Jesszus, ez olyan izgalmas! Gratulálok! - Ginny kapkodta köztem és Granger között a fejét. - Meg tudom adni neked a legjobb ruhaszalon címét! Ó, mutasd a gyűrűt! Mutasd, mutasd, mutasd!
Ginny majdnem leesett a kanapéról, annyira izgatott mocorgott össze-vissza.
- Szóval... Hermione Malfoy leszel - mintha tűzijátékok robbantak volna fel bennem, amikor meghallottam ezt a szókapcsolatot Ginny szájából. Komoly erőfeszítésemben került, hogy ne kezdjek el ott rögtön örömtáncot járni.
Ezt a pillanatot találták megfelelőnek a legjobb barátaim, akik a családom helyett a családom lettek, arra, hogy magukra hívják a figyelmem. Blaise és Pansy már ugyanolyan fordulatszámmal pörgött, mint Ginny Weasley, Laurel és Theo meg összenéztek és sóhajtottak egyet. Ezek után nekik kell lenyugtatniuk őket.
- Na ide figyelj, Draco Lucius Malfoy! - emelte fel a mutatóujját Pansy, aki a hatalmas mosolya ellenére is meg tudta ütni a fenyegető hangnemet. - Aláírsz bármit, amit Hermione eléd tesz, mert te vagy a legszerencsésebb pasi a világon! Ha elengeded, semmi esélyed, hogy találj valaki mást. És a világ összes nője nevében beszélek, mert nem fogsz találni mást, volt egy gyűlésünk.
Ennek ellenére, és minden sokkom ellenére, megölelt, olyan szorosan, mint még soha az életünkben.
- Gratulálok, megérdemled ezt! Mindketten megérdemlitek! - súgta a fülembe.
- Te jól vagy? Tudod, te meg Theo... - utaltam arra, hogy ők nem tudnak összeházasodni, bármennyire is akarnak.
- Annak is majd eljön az ideje. Amikor el kell jönnie - biztosított Pansy, egy fura, de őszinte mosollyal.
Észbe sem kaptam, Blaise már át is vette a helyét. A legjobb barátom izgett-mozgott, azt sem tudtam megszámolni, hányszor mondta azt, hogy gratulál. Talán ő se.
- Ó, alig várom, hogy tanúd legyek! - szorított még meg utoljára, mielőtt elengedett.
- Miből gondolod, hogy te leszel a tanúm? - cukkoltam.
- Még jó, hogy én leszek! Az enyém is te voltál - kezdett el duzzogni. - Különben is... már kiválasztottam, hogy mit fogok énekelni.
- Attól mentsen meg minket Merlin! - vágta rá rögtön Pansy, Theo, de legfőképpen Laurel.
Épp időben fordultam oda a másik társasághoz, hogy halljam Ronald Weasley üvöltését.
- Te hozzámész?
- Igen - bólintott Hermione magabiztosan, próbálva tartani vele a szemkontaktust. Én pedig próbáltam közelebb férkőzni, hogy be tudjak húzni Weasley-nek, ha szükséges lenne.
Kit álltatok? Mindig szükséges, és akkor is behúznék neki, ha semmi okom nem lenne rá!
- De hiszen ő egy nyálkás, undorító féreg! - na, láthatólag a Vízlipatkány szókincse sem nőtt tizenegy éves kora óta.
- Egy kicsit lehetnél normálisabb, Ron! Támogató! - bámult rá Hermione, de nem emelte fel a hangját. Azzal lealacsonyodott volna Weasley-hez, és tudtam, hogy túl fáradt egy ilyen vitához. Egy olyan vitához, aminek semmi értelme. - Biztosan számítottál rá, hogy előbb-utóbb be fog következni!
Weasley csak tátogni tudott, és az sem érdekelhette, hogy a barátnője, akinek vörös volt a képe a dühtől, ott áll mögötte.
- Mióta vagytok együtt egyáltalán? Hat hónapja, nyolc? - naná, hogy ezt is fel kell hoznia a szemétládának, nem is lepődök meg. Közelebb mentem a kanapéhoz, és a háttámlán átnyúlva megszorítottam Hermione vállát. Tudtam, hogy nekem ebbe a vitába nem szabad beleszólnom. Nem volt szabad.
- Nem számít, hogy mióta vagyunk együtt! - válaszolt Hermione, előrehajolva, és az arca már kezdett kivörösödni a felháborodástól. - Az számít,hogy tudom, hogy vele akarok együtt lenni, vele akarok élni! Neked ebbe nincs beleszólásod! Sosem volt.
Ronald Weasley erre kiviharzott a szobából, Lavender Brownnal a nyomában.
A beszélgetés újrakezdődött, hogy oldja a feszültséget. És a következő, aki megkörnyékezte Hermione-t, a nagy Harry Potter volt.
Úgy gondoltam, hogy ezt a beszélgetést hallanom kell.
- Gratulálok! - kezdte, amint leült a kanapé karfájára, és megsimogatta Hermione karját. Na, egy jó pont Potternek! - Ron nem gondolja teljesen komolyan... te is tudod, hogy milyen. Majd észhez tér.
Ezt kellett mondania, azt hiszem. Ezért nem hibáztattam.
Hermione viszont idegesen fújt egyet.
- Ez az, amit akarsz? - kérdezte Potter gyengéden, félig felnézve rám.
Hermione rögtön válaszolt, egy szempillantás alatt, át sem gondolta a választ.
- Igen! Semmit sem akartam ennél jobban!
_________________________
H E R M I O N E
Május közepén már azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Még csak egy hónapja szerveztük az egészet, de mivel szeptemberben akartuk tartani az esküvőt, a dolgok felgyorsult. Napok alatt kellett döntenünk a meghívókról, a helyszín díszítéséről. A jegyzetfüzetem, amiben felvázoltam a dolgokat, annyira tömve lett, hogy már zsugorító bűbáj nélkül nem fért be a táskámba. Mivel nem voltam egészen tisztában a varázslók esküvőinek szabályaival, egyfolytában Narcissával tartottam a kapcsolatot, aki a helyszínt biztosította, a Malfoy birtok személyében. Rendes könyvet már nem igen fogtam, csakis esküvőszervezős könyvet vagy a jegyzetfüzetemet. Még a Mungóban is csak a világításon tudtam agyalni, akármennyire is szégyelltem.
Májusban viszont Ginny annyit nyüstölt, hogy elindultunk ruhát nézni, az összes koszorúslányommal felszerelkezve (ez volt Ginny, Pansy, Laurel és Angelina). Rühelltem ruhát válogatni, és kezdetben a saját menyasszonyi ruhámmal is így voltam.
Viszont a maximalizmusom mindent felülmúlt. Tökéletes esküvőt akartam. Mert nem akárkivel fogok összeházasodni, hanem Draco Malfoy-jal! A Szombati Boszorkány már így is úgy emlegette az esküvőt, mint az Évszázad Frigye. Tucatjával kellett elutasítanunk a riportereket, a szemetesünk tele volt ilyen levelekkel, amikkel a baglyok minden egyes reggel megérkeztek, és a Mungó előtt is volt már, hogy riporterek vártak rám.
Hogy őszinte legyek, a ruha tűnt a legkisebb tényezőnek. És ezt hangosan ki is mondtam. Az összes barátnőm egyszerre rontott nekem, hogy én mégis milyen világban élek. Erre én azt válaszoltam, hogy nem tudom mit vártak, amikor még magassarkúban sem tudok járni. Így történt, hogy esküvős ügyintézés közben, otthon, Draco előtt is magassarkúban járkáltam, miközben a vőlegényem megpukkadt a röhögéstől. Akkor hagyta abba, amikor egyszer hozzávágtam az említett magassarkút.
- Gyerünk, Hermione, vetkőzz! - tapsolt kettőt Ginny, miután egy negédes vigyorral elhessegette a boltban dolgozó boszorkányokat, és a saját kezében vette az irányítást. Persze, Pansy Parkinson egy ördögi vigyorral helyeselt. Így nem is próbáltam ellenkezni. Felesleges menet lett volna. Ha arra került volna a sor, ezek ketten lefogtak volna, és úgy veszik le rólam a ruhát. Megkíméltem magam ettől az atrocitástól, és inkább vetkőztem.
Vagy öt ruhát próbáltam fel úgy, hogy észre sem vettem. Az agyam egy teljesen másik helyen volt. Folyamatosan számolgattam, tervezgettem, jegyzeteltem gondolatban.
Laurel kezdett el csettintgetni előttem, hogy nézzem meg végre magam a tükörben.
- Úgy nézek ki, mint egy habcsók! - és ha ez még túlzás lett volna. Fodrok, tüllök és vagy egy milliónyi alsószoknya.
- Mivel nem mondasz semmit percek óta, muszáj volt feltalálni magunkat! - vonta meg a vállát Ginny, egy ártatlan mosollyal.
- Kevesebb, mint négy hónap múlva lesz az esküvőm! Az agyam tele van! Csoda, hogy nem alszom le állva! - kértem ki magamnak, szerintem jogosan. Erre mindenki úgy nézett rám, mintha megöltem volna valakit.
- Mione, ebben a ruhában fogsz feleségül menni! Egyszer az életben! Erre a ruhára mindig emlékezni fogsz! - vágott vissza Angelina.
- És nem vagy egyedül! Ott van Draco, itt vagyunk mi is! - egészítette ki Pansy, miközben segített kibújnom a hab-rémálomból.
- És ez még nem a vége. Még annyi dolgod lesz szeptemberig, hogy bele sem tudsz még most gondolni - Ginny nem is nézett rám közben, még mindig a ruhákat nézte az akasztókon.
Ha azt hitték, hogy ettől aztán nyugodtabb leszek, hát tévedtek. Nem lettem. Még idegesebb lettem.
Pansy-vel a tükörben tartottam a szemkontaktust, így ő látta, hogy valamit mondania kell, ha azt akarja, hogy ne ájuljak ott, előtte el. Ginny viszont megelőzte. Egy ruhával a kezében ballagott oda hozzánk, és maga felé fordított.
- Hermione, értjük, ez a te esküvőd, és szeretnéd, ha tökéletes lenne! - kezdett bele a buzdító beszédbe. - De elárulok valamit! Nem lesz az! Be fog csúszni valami hiba, bármennyire is kalkulálsz. Viszont ez nem számít, mert végre hozzámész a férfihoz, aki szeretsz, és aki viszont szeret.
- Jól mondja a Vöröske - szorította meg a karomat Pansy, átvéve a szót. - Még nem láttam két olyan embert, akik ennyire szeretik egymást. Draco megtenne érted bármit és vica versa. Olyanok vagytok, mint az ellentétes töltésű mágnesek. Különböztök, mégis vonzzátok egymást. Kit érdekel, hogyha az ülésrend felborul, vagy ha lesz egy kis szakadás bárkinek a ruháján? Ti ketten ötven év múlva is ugyanolyan undorítóan szerelmesek lesztek és ugyanannyira imádni fogjátok egymást, mint most, ha nem jobban.
A sokktól nem is tudtam mit mondani, az agyam feldolgozta az információt, és próbáltam megnyugodni. Mert tudtam, hogy igazuk van. Fel kellett engednem, vagy az egész mű lesz, és azt végképp nem akartam.
- Egyébként pedig... ez a ruha tökéletes! - fogta meg a Ginny által fogott ruhát Pansy, ámulva, és enyhén felsikoltva.
- Gondolod? Mintha kicsit... összetett lenne - néztem én is meg, és arra jutottam, hogy valószínűleg azt sem tudnám, hogy hogyan kell felvenni.
- Egy Malfoy-hoz mész hozzá! Összetettnek és soknak kell lennie! - ellenkezett a kanapéról Laurel mosolyogva, majd Angelinával mindketten felálltak, hogy megnézzék maguknak a ruhát.
- Nem is tudom. Hogy néznék ki benne? Nem is állna jól rajtam! - ellenkeztem továbbra is.
- Viccelsz? - vonta fel a szemöldökét Angelina. - Nekem kviddics mellett sincs olyan alakom, mint neked! Has, mell, fenék, csípő, minden rendben van! Ha ez a ruha nem áll jól, akkor kész, feladjuk!
A ruha, amit a lányok rám segítettek... gyönyörű volt, ebben nem volt kétség.
Selyemből készült, egyszerű nyaka volt, és rövid uszályban végződött. A hosszú ujjúnak vége csipkehímzéssel simult az alkaromra. Teljes egészében rám simult, a csípőmtől a lábamig engedett kicsit, de kényelmes volt, annak ellenére, hogy viszonylag szoros volt. Minden szolidság, ami a ruha elejét jellemezte, eltűnt a hátában. A nyakvonalától egészen a fenekemig álltak sorban a selyem gombok. A háta viszonylag nyitott volt, finom, átütő csipke hímzéssel volt kivarrva.
Szerintem percekig álltam a tükör előtt némán, és magamat néztem. Az ujjaimat tördeltem, a gyűrűt forgattam a gyűrűsujjamon, és csak bámultam magam.
Sosem gondoltam, hogy egyetlen ruhára is azt fogom mondani, hogy tökéletes. De ez az volt.
- Ó, Mione! Drake ki fog feküdni, ha meglát ebben! - kiáltott fel Pansy, kirántva ezzel a kis illúziómból, amiben már az oltárnál álltam, és elképzeltem, hogy a nagy Draco Malfoy milyen arcot fog vágni, ha meglát ebben a ruhában.
- Gyönyörű - leheltem ki ezt az egyetlen szót, amire képes voltam. - Azt hiszem, hogy ez az.
- Ne szarozz, vagy 15 perce bámulod magad! - forgatta meg a szemét Pansy röhögve.
- Bájos, mint mindig, Pans - vágtam rá.
- Csak viccelek - az ex-Mardekáros, akit valaha a világ legszörnyűbb némberének gondoltam, átölelte a derekamat, és nekidöntötte a fejét a vállamnak. Ginny a másik oldalon ugyanezt csinálta, és ahogyan éreztem, Laurel és Angelina is csatlakozott a csoportos öleléshez. - Imádni fogja!
- Remélem is! Gyerünk, vegyük meg!
__________________________________
SZIASZTOK!!!!!!
Már itt is vagyok a következő résszel, remélem, meg vagytok lepődve, és örültök, hogy ilyen hamar olvashatjátok :D :D :D ! Én biztos örülök, hogy sikerült megírnom és elégedett is vagyok <3 <3
Nem tudom elégszer megköszönni, hogy még mindig ennyien vagytok itt, várjátok a fejezetet, olvassátok, KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK!!!!
Remélem, hogy már izgatottak vagytok, már csak egy fejezet,és az esküvőt fogjátok olvasni!!!! A következő fejezet a legény és lánybúcsúról fog szólni, szóval fogunk egy kis ugrást végrehajtani az időben! De továbbra is várom az ötleteiteket, hogy mit vártok a történet további részében, esküvővel, legény/lánybúcsúval, házzal, nászúttal, gyerekekkel kapcsolatban! Minden jöhet, ami a fejetekben van!!!!!
PetraPapp segített sokat ebben a részben (például, amikor Ginny és Pansy kioktatja Hermione-t, azt egy az egyben ő írta!!!!), vele beszélgettem az esküvői ruháról is, és kiderült, hogy hasonló elképzelése volt, mint nekem! Talán rájöhettetek, hogy én Bella ruháját próbáltam leírni az Alkonyatból :D :D az egy nagyon szép ruha volt <3 <3 írjátok meg, hogy mit gondoltatok a ruháról, meg a fejezetről egyáltalán, és hogy mit vártok ezután!!!! ❤❤❤❤❤❤❤❤
Ui: Kinek a szemszögét szeretitek jobban????