A fiú
......................................
Abby rohanva tette meg az utat, szerettem volna utána kiáltani, mindegy is volt, hogy mit egyszerűen csak meg akartam ragadni a csuklóját és az ölelésembe zárni, nagy kérés lenne? Hogy egyszerű csókokkal borítsam el szeplős arcát, hogy az igazat halkan a fülébe súgva elringassam?
Valaki megragadta a vállamat.
Ms. Wayn idegesen pillantott a szemeimben, erős parfümje az orromba kúszott, tekintete türelmetlen volt. Rövid frizuráját igazgatva vezetett az irodájába. Agyam még mindig Abby körül forgott. Komolyan ott hagytam egy magában az apámmal? Azzal a féreggel, aki tényleg teljesítette az ígéretét. Tönkretette Abby-t.
Idegesen ropogtattam az ujjaimat, apám átragasztotta rám ezt a szokását. Gyűlöltem mégis volt valami bennem, ami teljes egészében ráemlékeztetett.
Ms. Wayn kényelmesen elhelyezkedett fekete gurulós székében és mosolyogva figyelte az arcomat. Kék körmein megcsillant a szertár plafonján lógó csillár fénye, a nő mint általában most is kifogástalanul festett. Tökéletes smink, tökéletes ruhák. Tekintetem elvándorolt róla a szertár többi részére. A redőny fel volt húzva. A kinti környezet szöges ellentéte volt a mostanában Woodburnt jellemző meleg napsütésnek. A fák vastag ágai egymáshoz koccantak a hatalmas szélben, míg a monumentális szürke felhők eltakarták a nap makacs sugarait.
Az asztalon megszólalt a telefon.
Ms. Wayn átkotorta a vastag iratokat és szitkozódva dobálta a földre a kijavított dolgozatokat. A jegyek nem voltak túl mesések. A tanárnő végül rálelt a készülékre az egyik fiókban, felkelt a székről és a sárgás falakhoz sétált, a sötét szekrényre nézve felvette. Halkan diskurált.
Az óra ütemesen kattogott.
Katt. Katt. Katt.
Megigazítottam a nyakkendőmet és az ölembe pillantottam. A táskám lazán az asztalnak dőlve állt, szívem még mindig hevesen dobogott.
- Mr. Lee – szólalt meg negédes hangon a tanárnő. Mivel engem nem tanított, így fogalmam sem volt arról, hogy honnan ismer engem. – Tudja érdeklődtem – folytatta mosolyogva és nekidőlt az asztalnak. Kék szemeivel fogva tartotta a szemeimet, próbált csábosan mosolyogni. Mintha az lett volna a célja, hogy kicsaljon belőlem valamit. Valami mérgezőt. – Abigail Gilbert a barátnője, nincs igazam?
Bólintottam.
- Ms. Gilbert jegyei szörnyűek, a paraméterek... istenem még a szó jelentésével sem volt tisztában! – megrázta a fejét és lenézett rám. – Gondoltam, ha már így is rengeteg időt tölt vele, akkor a találkozók felét lehetne a matematikára szentelni. Rengeteg feladatot adok neki, de még gyakorlás ellenére sem javul – Konokul bámult a szemeimbe. Alig észrevehetően felemelte az egyik lábát, így szoros szoknyája feljebb csúszott. Ócska trükk.
Katt. Katt. Katt.
Az órára néztem. Kezdtem izzadni.
- Mit gondol, elvállalja? Tudom nem reál irányzatú, de a jegyei jók és Mr. Gilingam csak is jót mond magáról – közelebb hajolt. Megéreztem rózsás parfümjét. Hatalmasat nyelve elnéztem a papírhalmaz irányába.
- Én...
- Ha nem ér rá, vagy nem találja magát megfelelőnek, akkor tudna szólni Todd Mayersnek? A szobatársa?
Bólintottam.
Hogy én mióta nem aludtam rendesen a kollégiumban. Teljesen eltávolodtunk Toddtól.
- Nos?
Katt. Katt. Katt.
Todd és Abby együtt.
Akaratlanul szökött az eszembe, ahogy egymáshoz simulva dülöngélnek a bál próbáján. Todd mély tekintetét, és Abby tündöklő mosolyát. Hatalmasat nyeltem.
- Persze, elvállalom.
Ms. Wayn közelebb hajolt, még az előbbinél is közelebb. Fullasztott a parfümje. Elvigyorodott és a kezembe nyomott egy papírdarabot.
- Csodálatos! Itt is van a terem, ahol nyugodtan gyakorolhattok – mosolyogott kedvesen. Leszállt az asztalról és a helyére sétálva lecsüccsent.
- A szobámban is tudunk. – A kezemben tartott cetlire néztem.
- Ugyan, Nolan – legyintett. Meglepett, hogy a keresztnevemet használta. – Pontosan tudom, hogy a szobákban történő tanulás, sosem torkollik korrepetációba, szóval a barátnőd érdekében menjetek a terembe, Roger majd bekukkant néha...
Épp, amikor befejezte a mondatot hirtelen felsikított valaki.
Ms. Wayn meglepetten pattant fel a helyéről, nem tűnt rémültnek. Azonnal felálltam és kitörve a szertárból megindultam az igazgatói felé. Nem érdekelt, hogy mi történt. Abbyt akartam biztonságban tudni. De mire odaértem volna, Norton már a karjaiban tartotta Abbyt, aki reszketve fúrta a vállába az arcát. Viktor mellettem ügetett el, nyomában Dariával, aki sietve megpaskolta a vállamat, majd eltűntek a sikítás irányában egyre csak növekvő tömegben.
Norton leült a székre és halkan dünnyögött valamit a lány fülébe. Akár én is lehettem az a fiú. Én is suttoghatnék néma szavakat a fülébe, édes csókokkal telehintve könnyektől harmatos arcát.
Összeszorítottam a fogaimat, újabb sikítás hangzott fel, ezúttal valahonnan az irodalom termeknél, valahol fent.
Norton felnézett, eleresztette a lányt és a tömegbe veszett, azonnal odarohantam hozzá.
- Abby?
A vöröslány szavak nélkül csókolt meg. Szenvedélyes volt, apró ujjaival hullámos hajamba túrt és nyögdécselve kúszott a mellkasomra, mintha megint azt az édes estét éltük volna meg.
Nem bírtam a mellettünk történő eseményekre koncentrálni. Nem érdekeltek a holttestek. Az egyetlen feladatom az volt, hogy egy újabb mosolyt csikarjak barátnőm arcára.
Végigsimítottam az arcélén, ajkai szétváltak, ujjai a hajamba vesztek és teljesen hozzám simult. Mintha én lettem volna a mágnes, ő pedig egy vasdarab.
- Meg kell találnunk a gyilkost! – suttogta halkan és eltökélten. Szemei felvillantak, mikor elszakadt az ajkaimtól és összeszedve magát egy hamis maszkot akart magára erőltetni, de ahogy a mellkasomra húztam az azonnal lehullott róla. Szipogva elsírta magát. – Nem bírom tovább! Érted? Elegem van, hogy attól rettegek mikor öl meg a gyilkos! Tudod mi? Leszarom – suttogta halkan. – Leszarom, hogy meg akar ölni, hogy meg akar kínozni, ha majd megtalálom őt, magam fogok arról gondoskodni, hogy élete hátralévő részét egy dohos, nedves börtöncellában töltse, vad bűnözőkkel, akik helyettem fogják meggyilkolni!
Szavai indulatosak voltak, lábaival még dobbantott is egyet.
Apró mosolyra húztam a számat, de ez le is olvadt, amint észrevettem, hogy Daria idegesen rágja az ajkait.
- Mi történt? – Abby összeszedte magát és kimászva az ölelésemből barátnője mellé állt, aki hevesen pislogva rejtette el könnyeit.
- Lauren Evans meghalt.
Abby kérdőn meredt rám, de nekem kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy volt barátnőm holtan hever a csempén.
- Nolan... - susogta halkan Daria, de én csak letaglózva indultam meg a tömeg felé. Abby érdeklődve kérdezgette barátnőjét, aki csak annyit mondott. – A volt csaja.
Ahogy megközelítettem a tett helyszínét, megpillantottam újabb görcsösen álldogáló diákokat, akik már egészen hozzászoktak az ilyen látványhoz. Lauren testvére, Piper zokogva bámulta a meztelen testet. Fehér bőrébe késsel vésték a szavakat, melleit összevagdosta, valamiért vele még konokobbul bánt, mint a többi áldozatával.
Lauren arca a csempének nyomódott, zöld szemei üresen meredtek az egyik rozoga szekrényre, míg arcán saját vérének nyomai voltak felfedezhetők. Füléből kitépték a fülbevalókat, testét szétnyársalták. Egyetlen dolog volt különböző, ezúttal egy levél volt dugva a vaginájába.
Norton a szekrénynek dőlve masszírozta a halántékát. Viktor lehunyta a szemét és oroszul káromkodott. Hányni akartam. Gyomrom forgott, maga a világ megszédül velem.
Levelet dugni valakinek a vaginájába?
- Jelképes – susogta mellettem egy halk hang. Mr. Hamilton arca sápadt volt, szemei alatt mély, fekete karikák húzódtak, míg ajkait cserepesre rágta. – A vaginájába helyezett egy levelet, metaforikusán értelmezve, megerőszakolta.
- A gyilkos egy nő.
- És egy nő képtelen erőszakra? – nézett a tanár a szemembe és kíváncsian leste apámat és a mellette szorgoskodó rendőrt. Mindenkit elűztek a helyszínről. – Ne becsülje alá a nőket – pillantott rám. – És ne bízzon senkiben sem, a legártalmatlanabb üzenet lehet a legveszélyesebb.
Elvonult apám mellett.
Kíváncsi voltam, hogy mit rejtegetett, hogy homályos szavaival mire akart célozni. Talán tudott valamit, amit mi nem? A tekintete, amivel a rendőröket bámulta épp eleget mutatott.
A rendőr kihúzta a papírt a lányból, kihajtotta. Egyetlen szó volt a csíkos füzetlapon. Túlságosan ismerős volt az írás és maga a füzet lapja is. Mivel mindez az enyém volt. Valaki az én füzetemből tépett ki egy lapot, amin az én rusnya írásom volt. Apám rám vezette a tekintetét és kérdőn felvonta a szemöldökét. Fel is kerültem a gyanúsítottak listájára, a rendőr megindult felém. Apám mosolyogva suttogott neki valamit, de mielőtt elért volna hozzám megéreztem, ahogy Abby kezei visszarántanak és apró teste elém áll.
- A gyilkos egy nő, nem Nolan volt az!
- Hölgyem... - torpant meg a rendőr és bosszúsan meredt a vörösre. – Őrizetbe kell vennünk.
- Maguk komolyan bedőlnek egy ilyen ősi trükknek? – tárta szét a karjait. – Nem rég megtámadott a gyilkos, pontosan a fülembe súgta, hogy meg fog gyilkolni és az egy nő volt. Az életemet teszem rá!
A rendőr kikerülte őt és megállt előttem. Sötét szemei voltak. Az egész suli minket figyelt, engem, ahogy Joseph Lee fiát, a kinevezett nyomozót itt az egész iskola láttára bilincsbe verik.
Talán apám örömest tetetne börtönbe? Találna elég hamis bizonyítékot, amit ellenem fordítva tárgyalás nélkül börtönbe vetet. Lehajtottam a fejemet, ezer gondolat száguldozott az agytekervényeim között. Ms. Wayn a szekrényeknek dőlve mosolyodott el, mintha mindenki tudta volna, hogy ez fog történni. Hogy a gyilkos én vagyok.
Valamiért Szophoklész: Oidipusz királya jutott az eszembe. Mindvégig ő volt a gyilkos, csak maga a király túlságosan makacs volt ahhoz, hogy észre vegye a szeme előtt történő dolgokat.
A rendőr a rozoga falnak lökött, gyorsan áttapogatta a zsebeimet, majd meghallottam azt a jól ismert zörgést. A kulcs csörömpölését, a szürke fém hideg érintését a bőrömön. A hangot, amit apám kiadott magából, büszke volt magára.
- Nem hallanak? – ordította Abby és azonnal a rendőr elé vetette magát. Vöröstincsek ezrei hullottak az arca elé. – Süketek lennének? Nolan ártatlan!
- Maradjon csöndben!
- Bizonyítékot akarnak? – ordította és mélyen apám szemeibe bámult. – Látják itt ezt a vágást? – mutatott a nyakára, ahol egy hosszú, fehér gézcsík fedte fehér bőrét. – Látják? Ezt a gyilkos tette, aki a nyakamnak szorított egy kést, aki a fülembe lihegett, megtapogatott. Tudja... egy nő volt az és meg akart erőszakolni! És nézzenek Laurenre! – mutatott a halott lányra. – Ugyanazt tette vele, mint, amit velem akart.
- Ms. Gilbert...
- Meghaltak a szüleim – szívta magába a levegőt. A tenyereire húzta a pulóverét.
- Nagyon sajnálom, de ezzel mit kezdjünk? Amiatt, mert meghaltak a szülei ne verjünk bilincsre egy fiút, aki akár a gyilkos is lehet? – apám gúnyosan vigyorogva sétált Abby elé. – Veszett ügy.
Abby dühösen mosolyodott el, úgy tett mintha a zsebében lapulna egy aduász, mikor egyetlen kártyalapunk sem maradt, amit apám ellen fordíthattunk volna. Norton feszengve meredt a lányra, aki tökéletesen játszotta a szerepét.
- Van bizonyítékom maga ellen – apám arca csupán egy pillanatra vesztette el megszokott arrogáns arcát. Azonnal visszakerült az arcára a maszk.
Rátámaszkodott a sétabotjára és megfordulva valamit a rendőr fülébe súgott, az kelletlenül sétált elém. Arca undorodva mért végig, mikor az egyetlen, aki undorodhatott volna az én voltam.
- Most mindenki távozzon a tett helyszínéről!
Ms. Wayn oldalra döntötte a fejét. – Mikorra kívánkoznak megoldani az ügyet? Vagy hagyják, hogy végérvényesen mindenkit lemészároljon egy gyilkos? Értem én, hogy Woodburn egy aprócska falu, mégis ez az ügy nem sokáig fog a levegőben lappangani, a sajtó már így is cápaként köröz a falu felett.
Apa sokatmondó pillantást váltott a segédjével, aki egyszerűen nem vett tudomást a tanárnő igaz szavai felett. Egyedül én néztem a nőre, aki gúnyos mosolyra húzta vörösajkait és rám vezetve a pillantását kacsintott.
. . .
A kollégiumi szobánk üres volt, Todd elment. Egyetlen levelet hagyott, miszerint a szülei kiíratták az iskolából. Nem is csodáltam. Minden épeszű szülő így cselekedett, bármennyire is terjengett erről a suliról az, hogy jómódú, az utóbbi időben levedlette magáról az összes jó jelzőt.
Viktor az ágyon kuporgott, arcán tökéletesen tükröződtek az érzelmek. Halkan meredt a padlóra. Malmozott. Rövid tincsei nem akadályozták azzal, hogy a szemei elé hullottak, nem úgy mint nekem. Kisöpörtem a szemeim elől a hajamat és Lauren megkínzott testére gondolva azon kaptam magamat, hogy a WC ülőke mellett térdelve adtam ki magamból azt a kevés ételt, amit magamba bírtam tuszkolni.
Norton halk eszmecserét folyatott barátnőjével, senki sem figyelt rám, talán csak Abby. Az ágyon fekve, barna szemeit a hátamon tartotta. Nem sietett mellém, hogy segítsen nekem, nem akart halk szavakkal vigasztalni, csak messziről figyelt.
Lehunytam a szemeimet. A csaphoz sétálva átöblítettem a számat, megmosva az arcomat vissza is ültem melléjük. Úgy tettem, mintha nem történt volna semmi. Igazából nem is történt semmi.
Csak kiakadtam azon, hogy a volt barátnőm a földön feküdt meggyilkolva. Úgy voltam vele több mint fél évig, hogy fogalmam sem volt arról, hogy a lány vörös hajú, hogy az arcát a vastag alapozó alatt megannyi szeplő fedte. Hirtelen annyi embervált vörössé az iskolában.
- Miért váltott gyorsabb ütemre? - Viktor görnyedt háttal bámulta az ujjait. – Miért jó ez neki?
- Talán azt hiszi így könnyebben leleplezik, végül is mi móka származik a gyilkolásból, ha arra nem figyel fel a rendőrség? Ha nem küldenek jó nyomozókat, akik játékká változtatják ezt az egész folyamatot. – Daria Norton vállának dőlve figyelt minket. Folytatta. – Biztosan unatkozik.
- Még egy fránya gyanúsított listánk sincs! – akadt ki Abby. Viktor végre felnézett, tekintetében megannyi érzelem vert otthont.
- Roger annak számít?
A helyzet ellenére mind felnevettünk. Abby az ölembe fektette az arcát, lehunyta a pilláit, óvatosan ásított.
- Hány embert akarhat kivégezni? Miért írhatta anya lapja mellé azt, hogy a Vörös? – arca azonnal eltorzult, mikor rájött, hogy édesanyja halott. Azonnal elfogott a bűntudat. Daria sóhajtva bújt barátjához.
- Miért pont mi?
Norton első mondata ez volt, de pontosan egyet értettünk vele. Miért pont minket szemeltek ki? Miért pont mi szívunk?
Kedves Olvasóim!
Bizony meg is érkeztem majd egy hónap kihagyás után! Nagyon sajnálom, tényleg de el vagyok havazva! Viszont nagyon remélem, hogy tetszetni fog nektek!
Puszi Kira!