Jó olvasást, hallgassátok közbe a dalt, and enjoy it :)
Őszintén örülök, hogy túléltem ezt a beépülős kalandot. Nem szeretném megismételni.
A kórház rém unalmas volt. Azóta hazajöhettem, de itthon ülhetek egyedül egy lőtt sebbel, törött lábbal és csuklóval. Jó, mondhatni.
Nem tudom, mi van Rickyvel és velem. Akkor láttam utoljára, amikor magamhoz tértem a kórházban, de azóta nem keresett.
Csöngettek. Mivel mozdulni is képtelen voltam, Julie (aki 0-24-ben mellettem virrasztott) rohant is ajtót nyitni.
- Em! - kiabált fel. - Ricky az!
Megdermedtem. Tudtam, hogy előbb utóbb beszélnünk kell, de nem hittem, hogy készen állok rá.
- Beengedhetem, vagy küldjem el? - dugta be a fejét Julie kérdőn nézve rám.
- Engedd be. - suttogtam megtörten.
És, hetek óra először, ott állt Ricky velem szemben. Kissé hosszú, lenőtt haja a szokottnál is kócosabb volt, sötét szemeiben fáradtság tükröződött.
- Zöldfül. - biccentett. - Örülök, hogy látlak.
Ekkor törött el nálam a mécses, és hónapok óta először őszintén tört ki belőlem a zokogás.
Hosszú percekig abba se hagytam, Ricky pedig látszólag nem tudta, mit kezdjen egy lelkileg és testileg összetört lánnyal, aki minden bánatát beleadva zokogott.
- Utállak! - kezdett ömleni belőlem a szó. - Sosem fogod közölni, hogy mit akartál azzal a kicseszett csókkal? Csak úgy véletlenül megtetted, de abba azért nem gondolsz bele, hogy nekem mondjuk milyen volt utána. Fogalmam sincs, mi a jó égért tetted, de valószínűleg már sosem fogom megtudni. Azután jöttek az üzenetek. Hogy felejtsük el. Nagyon haragszom, mert tudod, cseppet sem akarom elfelejteni. - töröltem meg a szemem, és hozzátettem. - Mert szeretlek.
Jó néhány perc telt el, mire felfogtam, hogy az imént szerelmet vallottam neki.
- Bocs. - sütöttem le a szemét, és hátraigazítottam a hajam. - Szét vagyok esve mostanában.
Semmi reakció.
- Hé! - dobtam meg egy párnával. - Mondj már valamit!
Nem mondott.
Helyette felém lépett, két keze közé fogta az arcomat, és ajukunkat összeérintette.
Most sokkal valóságosabbnak éreztem, mint legutóbb. Az egyik karom (mivel a másik gipszben volt) automatikusan a nyaka köré fonódott, így szorosabban húzhattam magam. Ujjaimmal puha tincseibe túrtam, miközben belülről majd' szétvetett a boldogság.
- Na, kárpótoltalak? - kérdezte vigyorogva, miutám elhúzódtunk.
- Utállak. - dünnyögtem, leginkább magamnak, és beleütöttem a vállába. - Mondj már valamit!
Ricky leült, rámemelte sötét szemeit, majd beszélni kezdett.
- Nem is tudom, mikor jöttem rá, hogy többet érzek irántad, mint barátság. Talán, amikor McClay-jel jártál. Zavart, hogy vele megtaláltad a közös hangot, de velem nem. Azt hittem, feltűnt, de mivel nem viszonoztad, úgy tettél, mintha nem vetted volna észre. De azután Grace elmondta, hogy eléggé vak vagy, ezért nekem kéne tennem valamit. Akkortájt derült ki, hogy be kell épülnöd. Tudom, milyenek a beépülésnek, tudtam, hogy fenn áll a lehetősége, hogy nem éled túl. Nem akartam volna később úgy gondolni rád, mint egy elszalasztott lehetőségre. Megcsókoltalak. Akkor nem állt szándékomban megmagyarázni, mert tudtam, hogy sokkal rosszabbul éreznéd magad, hogy úgy mész el, hogy itt hagysz valakit. Nem tudtalak kiverni a fejemből, nem tudtam nem belegondolni, hogy mit gondolhatsz ezután rólam. Írtam az üzeneteket, hátha válaszolsz. Nem tetted, bár nem is vártam mást. Sose akartam, hogy elfelejtsük. - mosolyodott el.
- Utállak. - ismételtem harmadjára. - Idióta. Gyűlölöm, hogy ilyen könnyen meg tudok bocsátani neked. Utállak.
- Engem nem lehet utálni. - vigyorgott egoistán, mire megforgattam a szemem.
- Holnap lesz a szülinapom. - váltottam témát.
- Mi?
- A huszonegyedik. - mondtam, majd hozzátettem. - Többet soha semelyik CIA-s nagykutya nem piszkálhat azzal, hogy kiskorú vagyok.
- Tényleg, Zöldfül, akkor ugye visszajössz?
- Mi? - kérdeztem vissza szórakozottan, majd mikor tudatosult bennem a kérdés súlya, elkomolyodtam. - Igen, úgy terveztem.
- Akkor jó. Biztos nem találnék még egy olyan társat, mint te. - vigyorgott továbbra is, és erre én is elmosolyodtam.
*******
Hat hét telt el.
A huszonegyedik születésnapomat szűk baráti körben ünnepeltem, de nem is vágytam másra.
A gipszet levették, és nagyjából felépültem.
És elérkezett az a nap, amitől rettegtem.
A kihallgatásom a beépülésem ügyében.
Sarah szerint már a kórházban is zaklattak, de hál'istennek elküldte őket, és erre a napra tűzték ki a tanúvallomásomat.
Ki kellett öltöznöm. Viszont a hajam kiengedve se takarta el teljesen a csúnya vágást a tarkóm felett, szóval jó néhány keresztkérdésre kell felkészülnöm.
Nem arra a részre kellett mennem, ahol dolgozom. Felteszem, követelmény volt, hogy ne találkozzam ismerőssel.
- Üdvözlöm, üljön csak le. - köszöntött műmosolyát magára öltve a CIA egyik ügynöke. - James Darwin ügynök vagyok az internetes bűnözések főosztályáról. Szeretném, ha válaszolna néhány kérdésemre, illetve tanúvallomást tenne a vádlottak ellen.
- Értem.
- Ön Emily Anne Turner?
- Igen.
- Született 1998. március 11-én, New York, Egyesült Államok?
- Igen.
- Állampolgársága amerikai?
- Igen.
- Szülei Henriette és Stephen Turner?
- Igen.
- A CIA nevű ügynökség alkalmazásában áll 2016. július 10.-e óta?
- Igen?
Elmondta a kódomat.
- Igen.
- Ön az ügynökség által szervezett programban Seattle-ben, Washington államban fél évig, két hónappal ezelőttig?
- Igen.
- Ön Gerald Dorian Jones, körözött bűnöző után kémkedett?
- Igen.
- Volt-e ott társa, vagy egyedül végezte a feladatát?
- Öhm.. - akadtam el. Eddie-t nem lehetett társnak számítani. - Nem, nem volt.
- Ön korábban kapcsolatban állt Gerald Dorian Jonesszal vagy Edward Snoke-kal?
- Nem.
- Megkérem, hogy mondjon el mindent, amit tud az ügyről.
*******
Órákba telt, mire valahogy kikeveredtem.
Megvolt a tanúvallomás, válaszoltam a kérdésekre.
Jó érzés volt tudni, hogy vége van.
- Turner....!
Vigyorogva fordultam meg az ismerős hangra, Evans pedig szó szerint a nyakamba ugrott.
- De örülök, hogy itt vagy! Már jössz is dolgozni?
- Nem, még csak a kihallgatáson voltam. A doki szerint még minimum egy hónap, mire visszajöhetek, és két hónap, mire terepre is mehetek. - magyaráztam.
- Örülök, hogy találkoztunk. - veregette meg a vállamat.
- Te hogyhogy erre jársz? Az épület másik felén dolgozol...
- Ricky küldött ide. - mondta. - Hogy tartsalak szemmel.
- Többiekhez gondolom nem mehetek oda.
- Sajnálom, de ez szabály. Mi is csak véletlenül futottunk össze. - kacsintott.
- Aha! Szóval véletlenül jártál erre?
- Igen, Turner. Örülök, hogy láttalak. - biccentett, és eloldalazott.
Mosolyogva néztem utána.
Voltak, akik megvártak itt.
*******
- Jó reggelt, Emily Turner ügynök vagyok. - lengettem a jelvényemet a börtönben biztonsági őr előtt. - Három rabbal szeretnék beszélni, de külön-külön.
- A nevüket kérném.
- Gerald Jones, Edward Snoke, Nina Anderson.
- A kollégám mutatja az utat.
Így tíz perccel később azzal az emberrel ültem szemben, aki után fél évig kémkedtem.
- Mr. Jones, üdvözlöm.
- Tara. - biccentett.
- Csak beszélgetnek jöttem.
- Örülök, hogy felépült. Hogy érzi magát?
- Remekül, köszönöm.
- Kérdezzen, én majd felelek.
- Mikortól tudta, hogy a nevem nem Tara Langston?
- A legelejétől. Eddie mindent elmondott, az ügynöklistához azonban nem volt hozzáférése. Jól ismerte Sarah Owes-t és csapatát, így arról is értesült, hogy új tag került a kis Allen lány helyére. Meghackelt, így hozzánk kerültél. Azt, hogy a bátyád Danny volt, csak később tudtam meg.
- Steve. - javítottam ki.
- Tudom, Seattle-ben is ezt mondtad. - legyintett.
- Nina Anderson ölte meg.
- Tudok róla, mivel a parancsomra tette.
- Maga ölette meg...?
- Rájöttem, hogy spicli. Meg kellett öletnem.
- Jobb lesz a világnak, hogy maga örök életére börtönbe fog rohadni. - sziszegtem dühösen.
- Elképzelhető.
- Gyűlölöm. Azt kívánom, hogy lassú és fájdalmas halála legyen.
- Viszont. - mosolygott továbbra is.
- Soha többet nem akarom látni.
- Viszont. - ismételte.
******
- Helló, Tara.
Most Nina ült velem szemben, és rideg kék szemével lyukat égetett belém.
- Üdv. Csak beszélgetni jöttem.
- Akkor kérdezz. - mosolygott.
- Emlékszik Steve Turnerre?
- Nem.
- Danny?
- Ó, hogyne, megvan. Igazán helyes fiú volt, majdnem sajnáltam, hogy meg kell ölnöm. Majdnem.
- A bátyám volt.
- Igen, Jones mesélte. Egyébként Hazel nagyon haragszik rád.
- Nem érdekel.
- Ejj, az ember így veszti el a barátait.
- Hazel nem a barátom.
- Szegény lányt igazán sajnálom, hogy egy ilyen ribanccal akart barátkozni, mint te.
Olyan gyorsan pattantam fel, hogy felborult a székem.
- Maga ne mondjon rám semmit. A viszontlátásra.
- Szia!
******
- Magyarázatot szeretnék. - néztem egyenes Eddie szeme közé.
- Nincs mit mondanom.
- Azt hittem, egy oldalon állunk.
- Úgy tűnik, mégsem.
- Bíztam benned.
- Sose bízz senkiben. Nem mondták még neked?
- De, rémlik valami. - sziszegtem. - Miért volt jó ez neked?
- Nem tartozom neked semmivel.
- Nekem nem, de a CIA-nek igen.
- A CIA nem érdekel.
- Nekem Sarah azt mesélte, hogy az adósuk vagy....
- És ki mondta, hogy én attól a perctől fogva engedelmeskedem a CIA-nek? Ez itt nem egy elcseszett tündérmese, ahol a rossz megbánja tetteit, és átáll a jókhoz. Semmit sem bántam meg.
- Hát... Akkor köszönöm a beszélgetést.
******
- Mesélj el mindent, Emily. - nyaggatott Grace. - Tudni akarom, hogy mi van a kedvenc párosommal, a Remilyvel.
Amyvel egyszerre szóltunk közbe:
- Te komolyan shipnevet alkottál nekünk? - Így én.
- Azt hittem, Matt és én vagyunk a kedvenc párosod. - Így Amy.
Én hitetlenkedve, ő játszott sértetten.
- Gyerünk, Em, ne kéresd magad! - sürgetett Grace, mire nagy nehezen beadtam a derekam és mesélni kezdtem.
- Szóval akkor most jártok. - vigyorgott Grace, akár a tejbetök, mikor a történet végére értem. - Ugye?
- Igen, úgy néz ki.
- Ez annyira romantikus. - folytatta az áradozást.
- Gratu. - fejezte ki a véleményét vigyorogva Amy.
- És amikor visszajössz dolgozni, publikus lesz, hogy együtt vagytok? - érdeklődött Grace.
- Nem is tudom... Ezen még nem igazán gondolkodtam. - vallottam be.
- Hát egyenlőre felőlem lehet, de ne húzzátok addig, mint Amy és Matt.
- Igenis, kapitány. - tisztelegtem, mire mindhárman egyszerre nevettük el magunkat.
- Tudjátok, sokszor gondoltam rátok. - komolyodtam el. Nem tudom, újabban miért vannak ilyen hangulatváltásaim mostanában. - Amikor teljesen elveszettnek éreztem magam, a ti emléketek volt az, ami éltetett. Fogalmatok sincs, milyen ajándékot kaptam azzal, hogy veletek dolgozhatok. - érzékenyültem el.
- Részemről a megtiszteltetés, Turner ügynök. - felelte Grace poénkodva.
- Mindannyian szeretünk, Emily. - szorította meg a kezem Amy, és rám mosolygott.
- Köszönöm.
Megint nevettünk, bár ez most leginkább könnyes nevetés volt.
*******
- Akkor hamarosan visszajössz melózni. - mondta Ricky, miközben a hajamat piszkálta.
- Ijesztő belegondolni, hogy több mint fél év után újra minden visszatér a rendes kerékvágásba.
- Igen. - tűnődött elmélázva.
- Ameddig nem voltam itt, volt valaki, aki addig a póttársad volt?
- Mi? - zökkentett ki.
- Amíg nem voltam itt, volt egy új társad?
- Volt.
- És? - próbáltam kihúzni belőle a szavakat.
- Mi és?
- Mesélj róla valamit!
- Volt vagy harmincöt éves.
- Nő vagy férfi?
- Féltekeny vagy? - nézett rám, és szája sarkában játékos mosoly bujkált.
- Fogd be!
- Eddig még azt akartad, hogy meséljek.
- Arra az időre kinyithatod a szádat. - forgattam a szemem.
- Férfi volt, a neve Jonathan Forbes ügynök.
- Akkor jó.
- Honnan tudod, hogy nincs okod továbbra is féltékenynek lenned?
- Idióta!
- Tudom, hogy szeretsz. - vigyorgott.
- Na és milyen volt vele dolgozni?
- Tűrhető.
- Nagyon szűkszavú vagy ma. - méregettem.
- Te mondtad, hogy csak arra az időre nyissam ki a számat, ameddig mesélek.
- És nagyon idegesítő is. Mondjuk, az mindig.
- Így kell szeretnéd, asszony.
- Barom!
- Ne beszélj csúnyán, kicsilány. Én vagyok a férfi, a káromkodás az én feladatom.
- Az enyém meg hogy főzzek, mi? - ültem fel.
- Miért, tudsz főzni? - sandított rám.
- Nem.
- Akkor gyorskaján élünk?
- Nem, mert majd áthívjuk anyukádat. Azt mondtad, ő tud főzni.
- És azt akarod, hogy anyám mellettünk gubbasszon? - vigyorodott el.
- Perverz idióta!
- Számolni kéne, egy nap mennyi szitokszót mondasz, és abból mennyit szánsz nekem.
- Bunkó!
- Egy. - vigyorgott.
- Hülye!
- Kettő.
- Inkább meg se szólalok. - fordultam el duzzogva.
- Na, Zöldfül, ne haragudj, csak poénkodom...
- Akkor is utállak.
- Nem tudsz utálni.
- Ez sajnos igaz. - hajtottam le a fejem, hogy elrejtsem a mosolyom.
- Mondtál valamit?
- Ezt a lehetőséget már elszalasztottad. - fordultam meg, mire a vigyorgó arcával találtam magam szembe.
- Még bepótolhatom? - hajolt felém, és közben csavargatta az egyik hajtincsemet.
- Meggondolom. - fűztem össze az ujjaimat a tarkóján.
- Sokáig tart?
- Nem hiszem. - mosolyogtam. - Oké. Bepótolhatod.
- Ahogy óhajtja, hölgyem. - hajolt közelebb, és megcsókolt.
#COUPLEGOALS
#REMILYFORLIFE
Sziasztok, srácok! :)
Továbbra is életben vagyok. Egyszerűen annyira sűrített volt ez az utolsó néhány hét a tanévből, hogy örültem, hogyha leülni volt időm. Pontosan három hete volt rész, amit az utóbbi időkhöz képest nem is tartok olyan rossznak. Le vagyok zárva mindenből, szóval most már nyugtom van elvileg.
Mit szóltok Ricky és Emily párosához? Próbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból, de egyszerűen béna vagyok a romantikus jelenetekhez.
Ez egy viszonylag semmilyen rész lett, remélem, nincsenek benne elírások, mert telefonról írtam, ami nem a lehető legjobb.
A fenti zenének egyébként semmi köze a részhez, csak ezt hallgattam írás közbe.
Már megint sokat pofázom, így inkább próbálom a fontos dolgokat közölni.
Jövő hétfőn (18.) elutazom két hétre, szóval addig rész tutira nem lesz és elérhető se leszek.
De júliustúl próbálom kissé összeszedni magam, hiszen már csak négy fejezet van hátra.
Szép estét mindenkinek! :)
Xxx,
Agent Eszti