Főnév: Sóvárgás
Oh, édes istenem, ismét az asztalomnál aludtam el. Mégis mennyi már az idő? Felemelem a fejem és körbenézek. Semmi különös, vagy furcsa. A tegnap szóval csak egy álom volt? Oh... pedig még annyi mindenre lettem volna még kíváncsi. Ahogy a szekrényemhez lépek, hogy valami ruhát válasszak magamnak, egy érdekes csillogás ragadja meg a szemem. A ruhásszekrényem melletti polcon két gyűrű és egy láncszemes karkötő figyel magányosan. Ő hagyta volna itt?
- Yoongi...? - szólítom, de nem érkezik válasz, kilépek a folyosóra. - Yoongi?
Mivel nem érkezik válasz, jobbnak látom, ha elkezdek készülődni. Egy monokróm outfit mellett döntök. Egy fekete szakadt farmert veszek fel, harisnyával, egy fehér haspólóval és egy bő szürke pulcsival, amit nadrágomba tűrök. A gyűrűi és egy karkötő... elvigyem magammal? Kevés esélyt látok rá, hogy találkozzak vele fényes nappal, de ha már csak kíváncsiságból is, de felpróbálom őket. A gyűrű a két hüvelykujjamra ráfér, a karkötő éppen csak nem csúszik le a kézfejemről.
De korán reggel van, csak nem járhat messze. Még nem kelt fel a nap olyan sok ideje, ha félne is valamitől az már nem bánthatja. Kilépek a fagyos utcára és elsétálok a legközelebbi buszmegállóig, ami körülbelül negyedóra gyalogútra van tőlem. A busz szerencsére pont az egyetemtől egy sarokra áll meg és egy kávét meg egy szendvicset is veszek magamnak elvitelre. Belépve az épületbe megcélzom az egyik kisebb előadótermet, ahol egy apróbb csoportosulás van, kiszúrom Dahyet.
- Szia - köszönök neki és megölelem barátnőmet. - Mi történik? - kérdezem, ahogy sandán bekukucskálok a terembe.
- Probléma van a vetítővel, de épp hívtak ide egy szervízest - válaszol.
- Kit? Azt a fiatal srácot ott? - utalok arra az igencsak jóképű férfira, aki a professzornak magyaráz, közben a projektort teszi rendbe. Szép, hibátlan az arca, ajkai hihetetlenül dúsak, világosbarna, ápolt tincsei könnyedén esnek a homlokára. Egy halványkék inget visel és egy egyszerű, szűk, fekete farmert. A többi lány nem messze tőlünk is arról áradoznak, mennyire helyes.
Dahye beleegyezően bólogat, de egy pillanatra itt hagy engem, mondván, vesz magának valamit ő is, amíg nem kezdődik az óra. Ahogy telnek a percek, a professzor kezet ráz a szervízes férfival és meghajol hálája jeléül. A többiek komótosan tódulnak be, de én kint maradok, megvárom Dahyet. Végül az ismeretlen férfi távozik és szótlanul sétál el mellettem. Csak egy pillanatig néztem hátra, míg magamba ittam a látványt majd visszafordultam. A hüvelykujjamon lévő gyűrűt és a lógó karkötőt mustráltam. Hogy adhatnám vissza neki?
Egy sóhajjal eresztem le karomat, de nem is kellett több, hogy a gyűrű és a karkötő egyszerre essenek le rólam és guruljanak el a folyosó padlózatán. Lehajolnék, hogy felvegyem őket, de valaki már megtette ezt helyettem. Felpillantottam a kedves ábrázatú szervízesre.
- Elnézést... - kérek tőle bocsánatot. A srác végigvezeti tekintetét az ékszereken.
- Szép, egyedi darabok ezek. Máskor jobban vigyázz rájuk - selymes hangjában nincsen egy csepp megrovás sem. Zavaromban elmosolyodom.
- Igen, igyekezni fogok - tartom elé a markom, hogy adja oda nekem. - Még vissza kell adjam annak, akihez tartoznak.
- Igazán? - zárja össze ujjait az ékszerek körül. Arca sejtelmes. - Egy jóbarátomnak pontosan ugyanilyen van... és éppenséggel keresi őket.
Szemeim elkerekednek szavai hallatára. Mégis... kicsoda ez a srác?
- Ugyanarra az emberre gondolunk? - kérdezek vissza bizonytalansággal a hangomban.
- Nos... az ő ékszereiben - forgatja ujjai között a gyűrűt. - ...bele van gravírozva a nevének angol kezdőbetűje, hogy ne keverje össze máséval - vizslatja az ékszert, majd megmutatja nekem a belső felét. Nem hazudott, tényleg egy nagy Y van belevésve. - Látod? Ez az övé.
- Y mint... Yoongi? - esik ki belőlem. Mégis ki ő? És honnan ismeri Yoongit? Az előttem lévő egy finom mosollyal az arcán bólint egyet.
- Ugye nem bánod, ha ezt elviszem és átadom neki a nevedben? - sejtelmes mosolyával próbál engem meggyőzni. Igyekszem jobban megvizslatni az arcát, emlékezve arra, amit Yoongi mondott nekem. Barna szemein látom, hogy pupillája összeszűkül és elipszissé formálódnak, sárgás csillogás fut rajta végig. Nincs több kétségem, ez az illető egy vámpír.
- Persze, hogyne - bólogatok, a másik ujjamon lévőt is odaadom neki. - Köszönöm, kedves...
- Seokjin - süllyeszti az ékszereket az ingjén található zsebbe. - Biztosíthatlak, hogy Yoonginak jól fog esni a figyelmességed.
Ezután pedig sarkon fordult és megindult kifelé. Seokjin... bizonyára ő Yoongi egyik vámpírvadász társa, akikről mesélt. Remélem nem döntöttem rosszul, hogy rábíztam a holmijait.
Seokjin kényelmes tempóban lépett ki az egyetem épületének ajtaján. A februári fagy kellemes bizsergéssel simogatta bőrét. Fajtája jól bírja a hideget sőt, igencsak jól érzik magukat még a legnagyobb fagyban is. Ahogy szétnézett a parkolóban kiszúrta a fekete Daewoo-t, ami már rá várt. Mosolyt húzott az arcára, ahogy megközelítette. A sofőr lehúzta az ablakot, kidugta barackszínű hajkoronáját és egy széles vigyort pillantott meg.
- Megérkezett a taxi, Jin hyung! - kurjantotta el magát az illető.
- Örömmel tölt el, mikor nem késel, Hoseok-ah - jegyezte meg mosolyogva és beszállt az anyósülésre.
- Te maradtál túl sokáig! Mi dolgod volt? - kérdezte Hoseok, ahogy megpróbált kitolatni.
- Csak egy projektort kellett megnéznem. Semmi gond nem volt vele, csak nem volt rendesen csatlakoztatva.
Hoseok hitetlenkedve grimaszolt egyet. Tudta jól, hogy Jinnek nem tart ennyi időbe összecsatlakoztatni két eszközt, ennél bonyolultabb dolgokat is röpke pillanatok alatt megtud oldani. Ahogy kiparkolt a kocsival és szétnézett az úton, egy különös illat csapta meg az orrát. Beleszimatolt a levegőbe.
- Ez az illat... - orrában kávébab, lőpor és vörösfenyő illatának elegye kavargott, bárhol felismerte volna. - Yoongi mérgének illata.
Jin bólintott. Úgy érezte, ideje bevallani az okot, miért is késett ennyit. Előhalászta Yoongi ékszereit, amit azon a lányon talált. Már amikor a projektort csinálta, akkor érezte a méreg illatát, de nem tudta pontosan kiből árad. Ahogyan elsétált a tömeg mellett, éles látásával kiszúrta a lányon az ékszereket és telekinézisével magához vonzotta azokat, hogy indokot találjon arra, hogy megkaparintsa őket.
- Ezeket egy lányon találtam. Bent az egyetemen. De csak akkor adta át, miután felfedtem magam előtte - vallotta be. Hoseok egy pillanatra a csillogó fémekre sandított, majd tekintetével ismét az utat nézte. - Ha megérzéseim nem csalnak, ezek szerint Yoongi szerzett magának egy új éléstárat.
- Én ennek csak örülni tudok - ismerte el Hoseok. - Mikor is vesztette el a legutóbbit? Már majdnem egy hónapja. Ha rendszertelenül iszik, akkor nagyon mély pontra tud süllyedni. Visszatérnek a rémálmai és kísértik a háborús emlékek...
- Tudom jól... - hallgatott el egy pillanatra Jin. - Neked sem nyílt még meg soha az akkori évekről? - Hoseok erre a kérdésre csak a fejét rázta. - Érdekes, pedig együtt éltétek át a polgárháborút.
- Én más fronton harcoltam, hyung. Vele ellentétben én nem életeket vettem el, hanem próbáltam megmenteni azokat.
- Tényleg, mi a helyzet a vérellátó szolgálatnál? Nem tapasztaltál semmi furcsaságot?
- Semmi különöset, a csomagolt vért egyelőre olyanoknak tettem félre, akiket letudsz nyomozni - kieresztett egy sóhajt. - Legalább már nem kell ferdítenem az orvosoknak, miért hiányoznak néha-néha csomagok. Yoongi hyungnak már nem lesz rá szüksége.
- Mindemellett végre tudok neki nehezebb munkákat is adni. Ha nincs megfelelően táplálva, szinte haszontalan, pedig őt lehet a legjobban terhelni. Neki nincs polgári munkája, mint neked vagy nekem. Jimin túl impulzív, emiatt néha több kárt csinál, Namjoon ereje egy ütőkártya, nem játszhatjuk el sokszor, Taehyung nagyon válogatós feladatok terén, Jungkook-ot pedig nem küldhetem el egyedül - konstatálta a legidősebb.
- Kook meg fog érni előbb vagy utóbb, sokat fejlődött már, mióta Taehyung a szárnyai alá vette. Igaz, hogy a Tenues Generáció nem tudja olyan jól uralni a vérszomjat, de ők még fiatalok. Csak türelmesnek kell lenned, hyung.
- Más időket élünk, mint én az Impérium idején. Szigorúbbak voltak a törvények és minden megváltozott, mióta a két világháború alatt a Crysanthemum Generációig szinte kihaltak az őseink. Az én korosztályomnak kell tovább vinni azt, amit ők véghez vittek a fajunkért.
- Hyung... - csettintgetett a nyelvével Hoseok. - Úgy beszélsz, mint egy vénember.
Hoseok és Jin a külvárosba érve leparkoltak egy elhagyatott garázsban. Yoongi kocsija, egy ezüst színű Toyota is ott állt. Ő és Hoseok tudtak egyedül vezetni. A két vámpír kiszállt a Daewoo-ból és kettesben megindultak egy rég bezárt kocsma felé. Jin előszedte kulcsait és kinyitotta az ajtót záró lakatot, utána Hoseok telekinézis használatával gondosan bezárta azt. Mélyen a föld alatt kis rejtekhelyükhöz értek, betérve kellemes meleg, sárgás lámpafényt és lakozott fával fedett falak fogadták. Ezt hívták otthonuknak.
- Szóval... - szólalt meg Hoseok, ahogy a fogasra akasztotta barna szövetkabátját. Ha orvosokkal is dolgozik, a fehérköpenyt nem szereti hazacipelni. - ...ezek szerint van új munka?
- Ezt majd később szeretném bejelenteni. Előbb Yoongival szeretnék beszélni. Megnéznéd, hogy pihen-e még?
- Éppen most főzött le magának egy kávét, szóval nem tanácsos zargatni, amíg meg nem issza - lépett be az előtérbe Namjoon, papírokkal a kezében. - Miről szeretnél vele beszélni?
Jin válaszként csak előkapta Yoongi ékszereit és odatartotta Namjoon-nak.
- Most találtam, mikor végeztem a javítással. Egy emberlányon. Te is érzed a méregillatot, ugye?
Namjoon bólogatott. Ő és Jin Hoseokra emelte tekintetét.
- Próbáld meg kikaparni a szobájából, rád nem szokott annyira megharagudni - mondta Namjoon.
Hoseok vett egy nagy levegőt és elindult megkeresni Yoongi szobáját. Tudta, hogy ez egy alvó oroszlán zargatásával egyenlő. Yoongi időnként szeretett elvonulni a többiektől, főleg délelőttönként. A beszélgetések hangjára azonban két másik alak is előkerült.
- Ki említett új munkát? - hallatszott egy bársonyosan mély hang. Tulajdonosa vörös hajkoronája éppen most bújt elő egy lakozott fa gyöngyfüggönnyel elválasztott helyiségből. Mögötte némán kikukucskált Jungkook is.
- Most kaptam a fülest pár hyungtól... - jelentette ki Jin és elővette telefonját, majd egy kamerafelvételt mutatott a fiatalabbaknak. - Egy férfi és egy nő. Párban vadásznak a környéken. Valószínűleg ők azok, akik múlthéten betörtek és lemészároltak egy egész családot, a falakon pedig vérrel festettek káromló szavakat a Mindenhatóról. Csak egy bizonyos valaki - utalt szarkasztikusan Taehyungra. - nem akarta elvállalni, mert nem találta elég szórakoztatónak.
- Ha ezzel kiengesztelhetlek hyung, én és Jungkook szívesen elvállaljuk - vigyorával próbálta meg jobb belátásra bírni Jint.
- A legközelebbi célpontjuk a külváros egy igen forgalmas pontján található, könnyedén rajtakaphatnak titeket. Mindenképpen Yoongi-ra szeretném ezt bízni.
- Mit akarsz rám bízni, Jin? - kérdezte morogva Yoongi. Unottan a falnak dőlt, miközben jéggel megpesdített fekete kávéját szürcsölgette. Jin odatartotta neki telefonját.
- Ma este ezt a párost feltétlen likvidálni kell. A házban egy három fős család lakik, két szülő és egy kétéves gyerek. Ha végeztél azonnal változz denevérré, nehogy legyen szemtanú. Mindemellett... - tartotta oda a markát, ékszereit a tenyerébe ejtette. - ...máskor vigyázz jobban az értékeidre, ha az éléstáradnál időzöl.
Yoongi döbbenten pillantott le kiegészítőire. Még mélyen benne élt a tegnapi éjszaka. Ahogy meghallotta a feladatot, felvillantak előtte a régi emlékek, amiktől mostanság nem tudott menekülni. Ösztönből kihúzta magát, mint hajdanán parancsnoka előtt.
- Megértettem.
- Veled tarthatok, hyung - bújt elő Jimin is. - Csinálhatok ködfátylat, úgy nem fog meglátni senki.
- Nem. Egyedül megyek. Amint lecsillapodik a forgalom, elindulok.