- Bocsánat. - A fekete hajú szemüveges fiú kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Semmi baj.
Ez a fiú Michael Rogers. Az iskola egyik bűnűzője. Ahogy felismertem ellöktem magamtól.
- Gyere ide hájas. – hallottam az „úrfi" hangját.
De nem tudtam már semmit sem tenni. Elkapott a hajamnál fogva és hátra rántott. Michaelre néztem, aki ökölbe szorította a kezét és nem habozva a szőke arcába vágta. Az ütéstől meghátrált és elszaladt. Én pedig gyorsan felálltam. A fiú ezek után oda lépett hozzám.
- Jól vagy? – kérdezte és kisöpörte a hajam a szememből.
- I- Igen. – mondtam és éreztem, hogy fülig pirulok.
- Biztos? Ne menjünk el az orvosiba?
- Kérlek, ne foglalkozz velem. – mondtam és elindultam, de még visszafordultam és rámosolyogtam. – Köszönöm.
Ezek után vége lett a tanításnak én pedig visszamentem az oviba. Billit az anyukája haza vitte a reggel történtek után. Segítettem megteríteni az uzsonnához. Amikor végeztünk leültem egy kicsit Stephanie néni mellé.
- Mi a baj Eva? – kérdezte mosolyogva a negyvenes nő.
- Emlékszik a reggeli dologra?
- Igen. Mi van vele?
- Az a fiú, aki a kocsiban ült az osztálytársam.
- Igen?
- Sajnos. Teljesen bedühödtem, amikor azt mondta, hogy Billy hibája volt, hogy kiment a labda az utca. Pedig ők mentek úgy, mint az őrült. – fújtam ki a lEvagőt.
- Értem. De ne aggódj. Az anyuka feljelentést tett. – mondta és az órájára nézett. – Nekem nemsokára ide jön a fiam. Kimegyek elé. Figyelsz addig rájuk?
- Persze. – mosolyogtam.
Pár másodperccel később csörömpölés hallatszott. Oda kaptam a fejem.
- Eva. – sírt Amy. Gyorsan oda mentem.
- Jól van, ne sírj. – Töröltem le a könnyeit. – Nem lesz semmi gond. Feltöröljük ezt és mintha mi sem történt volna. – mutattam az összetört tányérra.
- Ne mondd el anyának. Nem akarom, hogy haragudjon rám. Így is sokat kell dolgoznia. – szipogta.
Gyorsan feltöröltem és kidobtam a darabokat. Ezek után mindenki lefeküdt. Én pedig Amy ága mellett maradtam. A kezemet szorongatva aludt el. Viszont én is elálmosodtam és lehajtottam a fejem és elaludtam.
Talán egy fél óra múlva felébredtem és Michael arcával találtam szembe magam. Hátra hőköltem.
- Te mit keresel itt? – kérdeztem zavarba voltam.
- Anyámhoz jöttem. – mutatott az asztalnál ülő nőre.
Hol a nőre néztem hol a fiúra. Mind a ketten elmosolyodtak. Zavaromban lehajtottam a fejemet és felálltam.
- Most már elmehetsz Eva. Köszönöm a mai segítségedet.
- Igazán nincs mit. Hiszen imádom a gyerekeket. – mosolyogtam és elindultam haza.
A szívem csak úgy zakatolt. Olyan közel hajolt az arcomhoz. De egy ilyen lánynak, mint én nem lehetne esélye a motorosok fiánál. Este fáradtan dőltem be az ágyamba. Az után, hogy végig hallgattam anyámék veszekedését.
Reggel anya boldogan kelltet. Soha nem csinált még ilyet. Kérdőn néztem rá.
Itt is van a második rész. Mi a véleményetek?