Motoros szerelem 2 - A túlsúlyos lány / Befejezett/

3. rész

 - Itt a barátod. Nem is mondtad, hogy ilyen helyes fiúval jársz. Ha elmondtad volna, akkor nem lett volna tegnap az a cirkusz.

- Mi van? – ugrottam ki az ágyból és kirohantam a nappaliba.

Ott ült az asztalnál.

- Jó reggelt. – mondta, mintha természetes lenne, hogy itt van.

- J...Jó reggelt. – mondtam és visszamentem felöltözni.

Néhány perccel később visszamentem és elindultunk az iskolához. Nem telt bele sok időbe kifakadtam.

- Miért jöttél el hozzánk? És honnan tudod, hogy hol lakom? – kérdeztem.

- Nos. Érdekes volt a reakciód tegnap. – mondtam komolyan előre meredve.

- Kérlek, ne gyere el hozzánk többet.

- Miért?

- Mert az emberek félre érthetik a dolgokat. Hiszen én csak egy dagadt lány vagyok. – mondtam és elrohantam.

Nem jutottam túl messzire, mert elkapott és átölelte a derekamat. Próbáltam ki bújni az öleléséből, de hiába. Túl erős volt. Eleredtek a könnyeim.

- Kérlek, engedj el. – mondtam zakatoló szívvel.

- Nem vagy dagadt, mert átérem a derekadat. – mondta és megfordított, hogy a szemébe nézzek. – Miért vagy ilyen kegyetlen magaddal?

- Ne legyél hozzám kedves.

- Miért? Az akarok lenni hozzád. A barátod szeretnék lenni.

- Miért ez is valamelyik vicc része? Nem akarok újra a nevetség tárgya lenni, mert a barátomnak hiszek valakit. – hajtottam a fejem a mellkasára és úgy sírtam.

Felemelte a fejem és rám mosolygott.

- Akkor én leszek az első neked. – mondta én pedig elpirultam.

Ezután egymás mellett mentünk el a suliba. Én szokásosan megálltam a suli kapujánál és vettem egy mély levegőt. Ő megfogta a kezem és együtt mentünk be. Valahogy olyan nyugtató érzés volt. Hirtelen elöntött a boldogság, de ez nem tartott sokáig. Megjelent Steve. Épp akkor mikor egyedül voltam az egyik teremben. Gonosz mosollyal egyre közeledett hozzám.

- Mi...Mit akarsz? – kérdeztem.

- Hallottam, hogy tetszek neked. Gondoltam kielégítem a vágyaidat. – mondta és közelebb húzott magához.

- EZ NEM IGAZ! ENGEDJ EL! – kiáltottam könnyes szemekkel.

- Úgy se hall senki. – nevetett. – És nem, hogy örülnél. Soha senki nem fog hozzád érni úgysem.

- Ebben nagyon tévedsz. –csapódott ki a terem ajtaja és Michael jött be rajta.

Közelebb lépett a fiúhoz és lekevert neki egyet. Nem törődött mással utána már. Oda jött hozzám és megölelt. Lassan, de visszaöleltem. Remegtem. Viszont olyan nyugodtnak éreztem magam, hogy lassan lecsukódtak a szemeim. Nem sokkal később a tetőn ébredtem.

- Mit keresek itt? – néztem körbe és megláttam Michael békésen alvó arcát.

A látványtól a szívemet melegség töltötte el és a gyomromban éreztem, hogy a pillangók repdesnek. Nem lehetek szerelmes. Felálltam és lementem. Nem volt kedvem tovább a suliban maradni, ezért inkább kiültem a park egyik eldugottabb részére. Rákönyököltem a lábamra és végig gondoltam mindent. Ilyen gyorsan nem lehet beleszeretni senkibe. Viszont már kétszer megmentett. Olyan, mint egy hős. Igen, ő az én hősöm.

Néhány óra múlva haza mentem. Viszont amikor felkapcsoltam a villanyt egy üzenetet találtam az asztalon.

A lapon ez állt:

„Egy hét múlva jövünk. Addig Stephanie Rogers fog rád vigyázni. Reggel megbeszéltem a pasiddal. Fogadj szót neki.

Apa és anya"

Tetszik??? *.*