A fiú
...............................................
Viktor Salmander kérésére párja keresésébe kezdett, de sehogy sem bukkant a nyomára, már a családját is végigkérdezték, de senki nem szolgált értelmes válasszal. Sóhajtva dőlt a fehér falnak és hajába túrt, ami már elvesztette kezdetleges formáját. A szemeimbe bámult, ki akart lépni a hidegbe és rágyújtani, még ha nem is volt láncdohányos, néha azért jól esett neki is egy-egy szál.
- Mégis hova tűnhetett? Baszki, csak nekem van rossz érzésem emiatt?
Megráztam a fejemet és a lányokra néztem. Teressára, aki valamilyen ok folytán próbált egyre csak közelebb férkőzni hozzám, amiket csókokban akarta közölni, de közeledését nem viszonoztam. A családja előtt hagytam, hogy az ajkaimra tapadjon, de több csókot nem kértem tőle, egyáltalán nem hasonlított Abby-ére.
- Mindenki párokba! – kiáltotta el magát a nő. Szépen lassan összerendeződtünk. – Ha előkerül ez az Ellire, két ujjammal megfojtom, Viktor akkor te kimaradsz a táncból, bocsánat.
Viktor lazán megvonta a vállát, de az arcán láttam egy aprócska fájdalmat, ő is velünk akart lenni, hisz végül is mindenki a táncparkettre vonult és, ahogy a próbákon észrevettem a fiú szeretett táncolni.
Sóhajtva megfogtam Teressa derekát és a zene kezdő ritmusára mind bevonultunk. Szemem sarkából láttam Abby párosát, arca aggodalmas volt, erősen szorította Todd ujjait, de a fiú egyetlen rossz szót sem szólt miatta. Megforgattam a szemeimet és hagytam, hogy a keringő szépen leperegjen. Alig tűnt pár másodpercnek, minden túlságosan gyorsan váltakozott. Alig vettük észre és a táncból már nem maradt semmi, a nézők hangosan megtapsoltak minket, majd mind levonultunk a színpadról és utat engedtünk a végzősöknek, akik azonnal el is árasztották a parkettet. Mosolyogva hallgattam Teressát, ahogy arról csacsogott, hogy mennyire izgult, a szavai mégsem bírtak teljes mértékben lekötni, figyelmem minduntalan arra a lányra terelődött, aki háttal állt nekem. Ruhája kecses íve, mely az idomaira simult, kívánatos hátának látványa életre lobbantotta a vágyamat. Lüktettem a lányért.
Végül megelégelve a fanyar tekintetemet elszakadtam Teressától és Abby felé vettem az irányt, egy habzó, arany pezsgővel teletöltött poharat szorított. Vörös ajkaihoz illesztette és halkan felkuncogott barátnője szavai hallatán. Sokan leléptek és egy after buli reményében mindenki szétszéledt, ám voltak olyanok is, akik még maradtak és sóvárogva nézték a végzősöket, persze kilehetett szúrni pár alsóbb évest is.
Abby vállát megkocogtattam, a fények kívánatosan csöppentek az arcára, gyönyörű kontúrt varázsolva így is szép orcájára. Szemöldökét felvonta, az aranyos szeplők az orrán vörös pöttyökként ragyogtak, ahogy selymes haja.
- Szia! – köszönt halkan, Daria lazán a falnak dőlt, ami ebben a ruhában eléggé furcsán nézett ki. Óvatosan megragadtam a csuklóját, ahol még mindig ott virított Todd csokra, túlságosan passzolt a lányhoz.
- Táncolunk?
Daria észrevétlenül elfordult és eliszkolt mellőlünk Viktorhoz és fivéremhez csatlakozva. Abby elkeseredetten nézett a hátam mögé, sejtettem, hogy ki lehetett ott, nehéz pillantását a vállamon éreztem.
- Teressa? És végül is ez nem a mi bálunk, nem akarok bepofátlankodni – rázta meg makacsul a fejét, lehúzta a pezsgőjét. Szemei ragyogtak, nem volt részeg, de józan se.
- Teressa nem érdekel – súgtam a fülébe, éreztem, hogy megremeg a teste. – Te kellesz nekem, egy táncba belehalsz? Ha már nem az én párom voltál, hagy élvezzem a tested ívet egy kicsit!
Ajkai megremegtek és bólintva engedte meg, hogy bevonszoljam őt a táncparkettre, senki sem vette észre, hogy nem végzősök voltunk és senkit sem érdekelt, egyedül arra bírtam gondolni, hogy erre a lassú számra muszáj a testemhez préselni Abby-t. Arca kellemes mimikába futott, ajkai lágy mosolyra görbültek és engedte, hogy tenyeremet a derekára simítsam és finoman magamhoz húzhassam őt.
Hiányzott. Kicseszettül hiányzott mellőlem ez a lány, aki képes volt csupán a szavaival rabul ejteni, mellette egy megkötözött állat voltam, lehetetlen volt egyszerűen a szemeibe néznem. Azokba az aranybarna szemekbe.
A dallam átjárta a testünket, az ütemre mozgattuk a csípőnket, teljesen egyszerre. Arcát végül a nyakamba fúrta, selymes tincsei, melyeken a halvány fények gyerekes fogócskát játszottak, a bódító virág és gyümölcs illata, ami mindig elkeveredett egy kis fenyves frissességgel. Teljesen magamhoz láncoltam a lányt és ez nem nagyon volt ellenére, kuncogva simogatta a tarkómat. Szőrszálaim egyenesbe vágták magukat, a lány kisugárzása megrészegített.
- Miért vagyunk most itt, Nolan?
- Nem tudom – nyomtam egy nedves csókot a füle alatti vékony bőrre. Lassan haladtam nyakának kecses ívén, egészen odáig, míg végül ajkaim elérték kecsegtető kulcscsontját. Megbélyegeztem magamnak. Teste az enyémnek feszült, dübörgött bennem a vágy, éreztem, ahogy szétáramlik a testemben és egy egészen különleges érzést keltve bennem. A nyakán lüktető érre nyomtam a számat és kissé megszívtam. Imádtam hallani azt a halk nyögésszerű sóhajt, amibe belehalottam nevem foszlányait. Gyönyörű volt, lehunyt pillái a bőrömhöz simultak, akárcsak bársonyos bőre. Szikrázott köztünk a levegő, pattogtak az áramkörök és én tehetetlenül sodródtam az árral, reménykedve abban, hogy valaha partot érek.
- Kikészítesz – lehelte halkan. – Azt se tudom miért vagyok még itt Nolan.
Szerettem mikor kimondja a nevemet, valamiért különlegesnek éreztem hallani a szájából azt a pár betűs szót, mégis gyönyörbe áztatta a testemet. Felpillantottam rá. Ajkai dúsan kecsegtettek, itt volt az ideje, hogy végre megcsókolhassam. Lehunyta a szemeit, hosszú pilláin megvillantak a fények, annyira szép volt! Kirázott a hideg, ahogy ajkaim egyre közelebb értek az övéhez, lustán tapadtam rájuk. Kirázta a hideg, teste az enyémnek nyomódott, egy gyenge virágszálként vergődött a karjaimban, amit az erős szél tépett, ezesetben az ajkaim.
Mohón csókoltam meg, de az érzelmek lassan átformálódtak valami egészen más, hullámzó valamivé. Szenvedélyesen csókolóztunk. Kezei a hajamba tévedtek, míg én megtartottam a távolságot, de szörnyen vágyakoztam arra, hogy tenyeremet a fenekére simíthassam. Abby a gondolataimban olvasott, kuncogva húzódott még közelebb, kezemet pedig óvatosan a fenekére simította, az ajkaimra nyögött, és ez a hang kikészített. Vadul csaptam le rá, belemarkoltam kecsegtető fenekébe és próbáltam többször kicsikarni belőle azt a szépséges hangot. Kívántam őt és tudtam, hogy ő is kíván engem.
Viszont az idill nem tarthatott sokáig, hirtelen egy hatalmas sikítás visszhangzott a terembe és a fények lassan kialudtak. Abby ijedten rezdült össze, elszakadt tőlem és reszketve megfordult. Szó szerint nem lehetett semmit sem látni, az első sikítást egy másik követte, majd az egész nép visítva rohanni kezdett a kijárat felé és ez okozta a pánikot. Abby rémülten tapadt hozzám, megragadtam a csuklóját – pont a csokor fölött – és a másik irányba kezdtem szaladni.
- Nolan! – kiáltotta, mikor egy ijedt lány elsodorta az utamból. Szemeim előtt elveszett a lány.
- Abby!
Ám a hatalmas nyüzsgés mellett nem bírtam kihallani a kiáltásait, reménykedtem benne, hogy rendben van. Mikor meghallottam a harmadik sikítást, ami ugyanattól az embertől származott, nem bírtam Abby-vel foglalkozni túlságosan is ismerős volt a félelem, ami kihallatszódott a hangjából.
- Mond Nolan, miért követed őt?
Rémülten figyeltem Nortont, arcát a hideg pocsolyába nyomták, tenyerem alatt ugyanazt a kemény aszfaltot éreztem, amihez neki nyomták. Sírni volt kedvem, elmenekülni a világ szeme elől. Norton ordított, de a fejéhez szegezett fekete puskacső elhallgattatta. Ijedten kiáltottam fel és meg akartam védeni.
- Az istenibe is engem! – kiáltottam elkeseredetten.
Az eső zuhogott, testem egésze a földnek nyomódott, éreztem a vér kesernyés ízét. Majd ahogy lassan levezettem a szemeimet a téglaépületekről meghallottam a dördülést. Vércseppek ezrei szóródtak szanaszét, arcomat eláztatta. Halk patakokká formálódva lassan szétfolyt a vizes betonon és elért az én pocsolyámba. Ordítva küszködtem a nyomás alatt. Meghalt.
Megráztam a fejemet és a hang irányába futottam, lábam folyamatosan beleütközött valamibe, érzékeim vezettek le az egyik szertárhoz, ahol meg is láttam egy gyengéd sziluettet. Teste remegett, kezeivel hevesen csapkodott, hangját megint csak kieresztette. Halk szöszölést halottam magam mögül, de mikor hátrafordultam már nem láttam semmit. Borzongva botorkáltam a falhoz és felnyomtam a villanyokat. Abban a percben azt kívántam, bárcsak a táncparketten maradva elszaladtam volna Abby-vel.
Hányingerem támadt, izzadni kezdtem. A lány egy halom hányadékban fetrengett, arca könnyektől volt terhes, gyomrom felfordult. Kirázott a hideg, idegesen fordultam el és felordítottam.
Egy halott lány feküdt a padlón, meztelenül és lenyírt hajjal, akárcsak Stacy annak idején. Kiabálni szerettem volna, felakasztani magamat, egyszerűen fájdalmat okozni! Ahogy elnéztem sápadt arcát azonnal felismertem Ellie-t. És ekkor tört ki belőlem az ebédem. Öklendezve fordultam meg, a mellkasába apró szavakat véstek.
Bíborfény, Bíborfény
Vörös hajad maga a rém
Újból rám tört a hányinger. Ugyanaz a gyilkos, ugyanazokkal a módszerekkel, csak most vettem észre, hogy hajtöve megvolt égetve.
Idegesen a hajamba túrtam és elnéztem egy másik irányba. Oh az istenibe is! Megragadtam a lány kezét és az ölembe kapva szembe találtam magamat Viktorral. Arca értetlenül pásztázta végig szétesett arcomat, de ahogy mögém nézett hirtelen lesápadt.
Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy Ellie Ford meghalt, az a lány, aki annyi ideje velünk próbált és egészen a szívemhez nőtt. Az a lány, akinek egy ilyen kegyetlen halál jutott, ily kevés élettel. Szemeimet könnyek csípték és a padlóra rogyva zokogva a hajamba túrtam. A feszítő érzés a mellkasomba, a leírhatatlan üresség, a fájdalom, az őszinte és kegyetlen fájdalom.
Meghalt.
Halott.
HALÁL.
Ez a három szó kergetőzött az agyamba, képtelen gondolatok, értetlen mozdulatok. Nem voltam ura a testemnek, mert életembe harmadszor láttam halálesetet. A falnak támasztottam a fejemet és próbáltam úgy gondolkodni, ahogy kellett volna az elejétől. Józan ésszel. De akárhányszor a gyilkosra gondoltam ezúttal két megcsonkított test villant fel előttem. Stacy és Ellie.
Viktor idegesen rogyott a földre és üres tekintettel bámulta a testet. Haja az arcába hullott. Észre se vettem, hogy egyre több ember gyűlt körénk. Értetlenül felnéztem. Abby arca lesápadt, ahogy először engem majd a holttestet figyelte, ajkai elnyíltak és kirontott a teremből.
Ahogy néztem ruhájának fodrozódását már nem gondolkoztam, nem érdekeltek a rémült sikítások, az öklendezések egyedül arra a vörösre bírtam koncentrálni, akinek sziluettjét pont magam előtt láttam. Vörös haja körbe lebegte a testét, sírt. Megvonaglott, hirtelen robbant ki az utcára és nem foglalkozott azzal, hogy a hideg azonnal apró pontokat varázsolt selymes bőrére. Lehunytam a szemeimet és tétlenül széttártam a karjaimat. Abby a földre kuporodott, haja védőfüggönyt húzott a teste köré. Az a lány, aki alig pár perce még hangosan nevetett az ölelésembe, most zokogva vergődött a hideg betonon. Az ajkaimba harapva leültem mellé és az ölembe húztam a remegő testet. Arcát azonnal a mellkasomba fúrta és úgy szorított, mintha az egész élete rajtam függene. Körmeit a bőrömbe mélyesztette és felkiáltott, a hangos hangot egy halk szusszanás követte. Szétterült a karjaimban és lehunyta a szemeit.
- Miért?
- Bárcsak válaszolni tudnék rá – sóhajtottam és végigsimítottam puha haján, arcára nyomtam egy gyengéd csókot és kisimítottam könnyes tincseit a szeméből. – Ne sírj!
- Hogyne sírnék, mikor most láttam az egyik ismerősömet meghalni? Hmm? Mond meg te nem érzed ezt kegyetlenül igazságtalannak?
- Dehogynem...
- Akkor miért kérdezed ezt? – suttogta. Megráztam a fejemet.
- Nem szabad, hogy ezt érezd – leheltem halkan. – Egyszer mindenki meghal, nem igaz?
- Már csak az a kérdés, hogy mikor – susogta. Szívem megdobbant, hisz emlékezett a szavaimra, amit már oly régen mondtam neki, a kocsiban. Teste az enyémhez simult. Felvezette az ujjait a tarkómon és felnyitva gyönyörű szemeit egy ártatlan mosoly mellett megcsókolt.
Szívem dübörgött a mellkasomban és még az sem tudott eltántorítani, hogy tudtam, alig pár perce egy halott testtel néztem farkasszemet, de ahogy annyiszor említettem, lehetetlen volt Abby mellett gondolkodni.
- Mit mondasz, felhagyunk ezzel az egésszel?
- Mire gondolsz? – csókot nyomtam az arcára. Egy gyenge mosolyt sikerült kicsalnom belőle.
- Szeretnék veled lenni – motyogta a vállaimba, megmerevedtem, de a lány gondoskodott róla, hogy izmaim el is lazuljanak.
- Hogy érted?
- Bárhogy, csak... csak veled akarok lenni, olyan nagy baj? – halkan felnevettem, és neki sikerült elterelnie a gondolataimat a lányról, a halott lányról.
- Dehogy!
Abby összerezzent, mikor egy erősebb széllökés szétválasztott minket, megráztam a fejemet és a karjaimba kapva betuszkoltam kettőnket a meleg épületbe. Hallottam, ahogy a nép halkan diskurál, kihívták a rendőrséget.
A falhoz sétáltam és nekidőlve magamhoz öleltem a lány testét, a nyakába fúrtam az arcomat és figyeltem, ahogy a lassan megérkező rendőrök kitisztítják a pánikba esett embereket, arcuk közönyös volt, tudtak arról, hogy csak látszatból vannak itt. Ellie szülei összeroskadva ordítoztak, minden egyes kiáltás után Abby egyre csak szorosabban kapaszkodott belém. A szülök, a rokonok elkenődött sminkkel üvöltöztek a rendőrökkel, akik egyszerűen egy zsákba dobták a testet és a családot kitessékelve az utcára be is ültették őket az autóba, a holttestet odaadták a temetkezési vállalkozónak, még arra sem erőltették meg magukat, hogy talán ujjlenyomatokat vegyenek.
Hirtelen ragadtam kézen a lányt és a szekrényemhez rohantunk, Abby arca teljesen kipirosodott, értetlenül meredt rám, miközben megtörölte vizes szemeit. Összehúzta magát és figyelte, ahogy előkaptam egy viszonylag üres füzetet és lefirkantottam mindent, amit találtam.
A verset, a sebeket, a sémát, amit a gyilkos követett. Egymás után írtam le a sorokat, míg a lány meg nem elégelte és a vállamra támasztotta a fejét.
- Mit művelsz?
Sóhajtva hátrahajtottam a fejemet és lenéztem a lányra.
- Ugye nem? Bele se gondolj Nolan!
- Azt mondtad segítesz! – ragadtam meg a derekát és a szekrényeknek döntöttem őt, hatalmasat nyelve sütötte le a szemeit. – Végig akarod nézni, azt, amíg ki nem hal az egész suli? Abby...
- Ellie-nek vörös haja volt, csak festette, Stacy is vörös volt – susogta halkan. Felnézett rám és megfogva a csuklómat lerángatott a szertárhoz, ahol még láttam azt a vértócsát, amit maga a test hagyott hátra.
Tehetetlenül figyeltem a szobát, vagy a folyosót. Képtelen voltam megmozdulni, hogyan is kezdhetnék neki egy nyomozásnak? Hogy szedjem össze a nyomokat, egyáltalán mit nevez az ember nyomnak? Ahogy figyeltem a szétcincált eszközöket egy apró gyufaszálat fedeztem fel, mellette egy elégetett. Gyorsan letérdeltem mellé és érdeklődve figyeltem az apró kis szálat, ami életem első nyomának is megfelelt. Annyi biztos, a gyilkos nem volt profi.
Körbe néztem, de a szétcincált bútorzaton kívül egyetlen dolog sem feküdt a földön, ami talán segítségül szolgálhatott volna nekem.
Igaza volt Abbynek. Holmi szerencsétlen krimikből sosem fogom megtanulni, hogyan kell nyomozni. A rendőrök éveket töltenek különböző főiskolákon, hogy elsajátítsák a szakmát, én egy 17 éves fiú, hogy lennék képes lenyomozni egy egész gyilkosságot? Tehetetlenül rúgtam a falba és a szekrénynek döntve a fejemet, próbáltam viszonylag nyugodtan lehunyni a szemeimet. Óvatosan magamba szívtam a levegőt. Abby mögém osonva a vállaimra simította az ujjait, érintése remegett, bele se mertem gondolni, hogy milyen érzések zakatolnak keresztül a testén. Vonakodva megfordultam és a szemeibe bámulva elmosolyodtam, a helyzet ellenére is. Magamhoz öleltem és engedtem, hogy gyümölcsös illata az őrületbe kergessen.
Ott álltam előtte egy romokban heverő élettel, egy kegyetlen múlttal, de neki mégis kellettem.Ennyire összezúzottan is.
Kedves Olvasóim!
Nagyon szépen köszönöm az előző részekhez érkezett aranyos kommenteket és a csillagozásokat, na meg persze azt hogy velem vagytok.
Nos szerintem már mind unjátok a szokásos dumámat, de muszáj minden alkalommal megemlítenem:) egyszerűen, tudjátok kikívánkozik belőlem.
Remélem jól telt a hetetek, én konkrétan meghaltam, már elképesztően várom a nyarat! Sok puszit nektek!:)