A fiú
.................................
A karácsony a szüleimmel egyenlő volt a pokollal, amit mindenki messziről el akart kerülni. Unottan tömtem a számba a különböző, méregdrága lakomákat és figyeltem, ahogy apám a sétabotjára támaszkodva csapja a szelet az egyik fiatalabb kollégájának. Anya kihúzott háttal mosolygott, úgy tett, mintha nem látta volna azt, hogy apám szemei vágytól éhesen mérik fel a lányt. Megfeszítette az ujjait és elnézett a másik irányba.
A dúsan megrakott asztaloknál megannyi ember eszegetett, míg a hatalmas bálteremben hemzsegtek a gyönyörűen felöltözött, arrogáns mosollyal díszített emberek. Abbyt akartam és egy jó erős italt, ami segít elfelejteni ezt a sok irritáló lényt.
Norton mellém huppant és lehúzva a pezsgőjét vihogva az asztalra támasztotta a könyökét, egyáltalán nem illettünk bele ebbe a képbe, még fivérem se. Szürke szemei homályosan meredtek a vendégseregre, megigazította a nyakkendőjét és egy apró fogpiszkálóra tűzött falatkát tömött a szájába.
- Vöröske?
Gúnyosan elmosolyodtam a név hallatán. Amint megjelent előttem a vörös lány képe megéreztem a szívemben azt a fránya nyúzó érzést. Felejteni akartam, szóval az előttünk elsprintelő pincér ezüsttányérjáról, lekaptam egy aranylóan bugyborékoló poharat és az ajkaimhoz illesztve lehúztam az egészet. Meg se kottyant.
- Mi van vele?
- Azt hittem elhozod és a táncparketten keringőzve megkéred a kezét – hangosan felröhögött. Apánk felénk pillantott, szemei összeszűkültek. Megköszörülte a torkát és visszanézett a szőke asszisztensére.
- Haha.
Norton gúnyosan mosolygott tovább, mintha elhitte volna, hogy az előbb egy tisztaszívű nevetést hallattam. Korgógyomorral én is megfordultam és egy kis szendvicset elkobozva – ami mellesleg az egytized gyomromra se elég – gyorsan bekaptam. Egy újabb pohár pezsgővel nyeltem le.
- Lekoptatott?
- Mi mást tehet egy lány? – szúrtam közbe és tovább bámészkodtam.
A pufók alakok közt kiszúrtam pár, délceg alkatú, hamis mosollyal díszített fiatal pofát. Szüleik mellett szobrozva szorongatták, elfehéredett ujjakkal az aranyló pezsgős poharat. Arcuk kedves mimikába olvadt, hajuk rendesen hátra volt zselézve, akárcsak Viktornak, és egy méregdrága kosztümben, vagy tehetősebbek frakkban bomlasztották a népet.
Mind-mind milliókkal megrakodott, vastag tálcájú sznobok, akik abban lelik örömüket, hogy szanaszét költekeznek és a szegényebbek előtt mutatják fel végtelen vagyonukat.
Gyűlöltem őket.
Hirtelen egy lány bukkant fel mellettem. Vörös haja, vállát verdeste, páfrányzöld szemeit rám majd fivéremre akasztotta és a ruháját igazgatva lehuppant mellénk. A kezében tartott pohárból kiitta az utolsó korty pezsgőt és unottan kisöpörte a szeméből a haját.
- Messziről nem tűntetek annyira műnek, igazam van vagy nincs? – vörös ajkaiba harapott és közömbösen lebámult zöldre festett körmeire. Hajának színe emlékeztetett Abbyre.
- Dehogy Bri, ilyennek ismersz? – kotyogta közbe Norton szemeit le sem vezetve a lány mély dekoltázsáról.
- Nem is ismerlek, szóval – vonta össze ívesre szedett szemöldökét, nem az a kócos, ami Abby szemöldökét jellemezte. – Amúgy, Brisa vagyok.
- Tudom – Norton hangja elcsuklott. – Ismerjük egymást – kuncogott.
Megforgattam a szemeimet és az asztalnak ülve hagytam, hogy ezek ketten tovább beszélgessenek. Végül arra lettem figyelmes, hogy apám felénk veszi az irányt, Brisa kihúzta magát és egy édesded mosollyal üdvözölte a férfit, neki is megakadt a tekintete a lány dekoltázsán.
Összekulcsoltam magam előtt a kezemet és a fehér abroszról azokba a kiismerhetetlen gőgös, szürke szemekbe néztem. Kihúztam a hátamat, felállva azonnal fölé magasodtam, gyűlöltem, ha lenézett rám. Halkan felnevetett, Brisa észlelve, hogy neki erről nem kéne tudnia illedelmesen pukedlizett egyet és azonnal eliszkolt mellőlünk. Norton követte a példámat és gondosan elrendezett haján végigsimítva lenézett apánkra.
- Mit műveltek itt? Tudtommal az lenne a ti feladatotok, hogy szédítsétek a népet – hangja arrogáns volt, de arca egészen mást mutatott. – Az istenibe is takarodjatok! – halk ordítás volt, csakis mi hallottuk.
Norton gunyoros mosolyra görbítette az ajkait és megvonva a vállát, egy lépést téve odébb andalgott, de nem ment el nélkülem. Apánk hátát szugerálta, de a férfi erről mit sem sejtett. A botjára támaszkodott és arcára varázsolt egy egészen más vonást, eddig kedvesen ragyogó bőre, epés mimikába fulladt. Tudtam, hogy nekem is el kellett volna indulnom, ám mielőtt tehettem volna egy lépést, mocskos ujjait a csuklóm köré fonta. Kérdőn néztem le rá.
- Hogy haladsz a kis nyomozásoddal, fiam?
Lenyelve a rosszmájú szavaimat, viszonoztam mosolyát. – Tökéletesen, higgy nekem alig pár hónap múlva már a gyilkosságra se kell gondolnod!
A férfi felnevetett és megpaskolta a vállamat, korántsem jó indulatból.
Abban a pillanatban döntöttem úgy, hogy az életemet is kockáztatva megkeresem Stacy gyilkosát.
A szünet ezután egy szempillantás alatt elrebbent, és észre se vettem, de újból az iskolai csempét taposva belecsöppentem az élet kegyetlen forgókerekébe.
Agyam folyamatosan az eseten pörgött, hogyan is kezdhetnék neki? Én, akinek semmi tapasztalata sincs a nyomozáshoz. Idegesen rágcsáltam órán a ceruzám végét. Viktor tanítás után megállított és értetlenül meredt rám.
- Kérdezzem meg mi bajod?
- Semmi – ráztam meg a fejemet.
Sóhajtva megrázta a fejét. – Mindegy, nem jössz velünk? Elmegyünk a Danny's-be.
- Dolgom van – susogtam feszélyezetten. – Sok dolgom van.
- Haver...
- Viktor, mindegy – szaladtam el mellette, útközben magamra rángattam a kabátomat és a cuccaimmal együtt kitörtem az utcára. A hideg azonnal ostrom alá helyezett. Könnyedén a nyakam köré tekertem egy sálat és az öreg Mustangba huppanva az egyetemi könyvtár felé vettem az irányt.
Amint leparkoltam a hatalmas szürke épület előtt a testemben egyfajta izgalom száguldott végig. Végignyalva az ajkaimat óvatosan az ajtóra sandítottam, bezártam magam mögött azt és mély lélegzetet véve be is léptem az öreg könyvektől illatos helyre, imádtam magamba szippantani ezt a kettőst.
A ruhatárba leraktam a cuccaimat és egy tollal, meg egy füzettel megrakodva felszaladtam a másodikra. Azonnal magába szippantott. Tanulnom kellett volna, rohadtul a tanulmányaimra kellett volna koncentrálnom, de apám leereszkedő hangja és az a cseppnyi megvetés kiürítette az agyamat.
Levettem az összes könyvet, amiben egyáltalán szerepelt a nyomozás és a gyilkosság szó. Órákat töltöttem a forró helyiségben, szemeim a végére kezdtek leragadni, de a sárgás lapok folyamatosan arra kényszerítettek, hogy folytassam az olvasást. Minden könyv máshogy vázolta le a folyamatot, minden könyv máshogy írta le azt, hogyan leltek rá a gyilkosra. Minden túlságosan könnyűnek és képzeletbelinek tűnt, nem úgy mint a való életben.
De mégis mit képzeltem én? Hogy egy 17 éves srác csak úgy a semmiből megold majd egy kifinomult ügyet? Fáradtan hanyatlottam a könyvekre.
Mennem kellett, vagyis a mellettem álló férfi azt üzente a szemeivel, felhalmoztam a könyveket és kilépve a hideg betonra azonnal észrevettem, hogy keményen tapostuk a nyolcat. Beültem a Mustangba és a kollégiumi parkoló mellett leállva előhalásztam a táskámból a cuccokat.
Minden a kezemben volt, óvatosan szétnyitottam a füzeteket és a kiélvezve, hogy az utcailámpa pontosan az üléstérbe világít, bepótoltam a hiányosságaimat, de néha azért a könyvekre néztem. A ceruzám végét rágcsálva hajtottam hátra a fejemet és memorizáltam a középkori rendiség kialakulását. Szemeim csíptek, de nem bírtam letenni a könyveket, egymás után halmoztam fel a rengeteg tananyagot, végül pedig félig csukott szemmel dőltem az ülésnek. Hirtelen egy kopogás szakított ki a gondolataimból.
Abby összefont kézzel állt az ajtóm előtt, kinyúlt pizsamaalsója kikandikált hosszú kabátja alól, reszketve csúszott be a könyvektől tömött anyósülésre, mikor végre felfogtam, hogy miért vacog. A fagyos levegő azonnal beáramlott, de szerencsére igen gyorsan rázárta az ajtót. Feltekertem a fűtést és megborzongva a hidegtől végre Abbyre néztem.
Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mit keresett pizsamában a kocsimba, hogy miért jött ki hozzám, vagy honnan tudta, hogy itt vagyok. Kipirult arcával összerázta a haját és értetlenül az ölébe csúsztatta a könyvtári könyveket.
- Stephen King: Halálos árnyék, Angela Marsons: Elfojtott sikoly, A zodiákus... mik ezek? – nézett rám kérdőn, ujjai közül kiszaladtak a könyvek. – Krimi, mind bűnügyi krimi, minek neked még több gyilkosság?
Szégyenkezve hunytam le a szemeimet, ujjaimat a kormányra szorítottam.
- Hacsak... - hirtelen emeltem rá a szemeimet. – Úristen, ugye nem?
Minden szín kiszaladt az arcából, ijedten az ajkaiba harapott és megrázta a fejét.
- Nolan ez marhaság! Hagyd az egészet - nézett le az ölébe, ahol ott lapultak a könyveim. - Másrészt komolyan azt hiszed, hogy néhány krimi elolvasása után rájössz majd, hogy ki a gyilkos?
A kormányra döntöttem a homlokomat és eltekintettem a hangjából csöpögő undortól.
- Egyszerűen lekötnek a krimik.
- Túl sokszor hazudtál nekem – sóhajtotta Abby. -, túl sokszor ahhoz, hogy ne ismerjem fel, mikor nem teszed azt. Figyelj, Nolan – motyogta halkan. -, tudom, hogy nehéz megemésztened, de ez nem a te dolgod, pár krimiből pedig nem fogsz megtanulni nyomozni. Nolan ez nem a mi dolgunk.
- Akkor meg kié, Abby? Hagyjam, hogy minden egyszeriben széthulljon körülöttem és az egész iskolát hirtelen egy gyilkos kinyírja? Apám addig nem segít, míg nem látja, hogy próbálkozom, maga a rendőrség leszarja, hogy mi van velünk!
- Nolan...
- Nincs Nolan, Abby – válaszoltam elkeseredetten meredve a csillagokra. A lány nevetségesen felnevetett, de nem jókedvből.
- Dehogy nincs, az istenibe is nem fogom hagyni, hogy a végzetedbe rohanj, csupán azért, mert az apád azt akarja! Tudod mit? Segítek neked!
- Mégis miben, azt se tudom mihez kezdjek – susogtam halkan. Abby halkan közelebb kúszott hozzám és megbökte a vállamat. – Aztán nem is akarlak veszélyeztetni... most komolyan mit kezdhetne egy fiatal csapat egy profi, okos gyilkos ellen, aki nagyjából mindannyiunkat összevetve több ésszel bír?
- Vannak ismerőseid nem igaz?
A lányra néztem, az előző párbeszédünknél figyelembe sem vettem azt, hogy a hangjából eltűnt az a rengeteg gúny és lenézés, amivel az előző napokban megajándékozott. Egyikünk sem foglalkozott azzal, hogy hetekig egymáshoz sem szóltunk, egyszerűen elfeledve a múltat újból egy aprócska burkot alakítottunk ki, amiben pontosan ketten foglaltunk helyet.
- Akik nyomozással foglalkoznak, segíthetne nekünk.
- Cole... Cole Mywar... ő segíthetne – néztem azokba a mély, édesbarna szemekbe. Szívem lassan megvonaglott, ujjammal végigsimítottam az arcán. Abby abban a pillanatban elhúzódott és kinézett az ablakon. – Hogy kerültél ide egy száll pizsamában?
Abby megvonta a vállát. – Megláttam a kocsit az ablakból, meg persze téged is, fogalmam sem volt arról, hogy mit művelsz ott szóval lejöttem hozzád. Baj? Azt hittem a fiúk örülnek egy éjszakai, pizsamás látogatásnak.
- Ha egy selyem fehérneműben jelentél volna meg – néztem oldalra szórakozottan.
Abby mosolyogva pillantott ki az ablakon.
- Ez fájt, így nem is tetszem? – csúszott ki a száján. Megmerevedtem ültömben és kíváncsian néztem a lányra. – Nem mintha érdekelne – tette hozzá gyorsan, de apránként kipiruló arca egészen másról árulkodott. Megkockáztatva egy pofont, ujjaimat a combjára simítottam.
- Tudod, hogy gyönyörű vagy, bárhogy – leheltem a levegőbe, ami azonnal fel is forrósodott. Abby összeszorította az ajkait.
- Teressa sem kell?
- Ki az a Teressa? – nevettem fel hitetlenül. Abby bordán bökött. Rám nézett és megrázta a fejét.
- Akkor sem lesz minden a régi, nem fogok újból a csapdádba sétálni.
- Egy gonosz vadász lennék? – nevettem fel.
- Rosszabb.
- De én csak egy lányra vadászok – súgtam oda.
Abby meg sem hallva a szavaimat kiszállt az autóból, összegörnyedt a hidegtől. Az összes bókomat visszautasította. Kiléptem a fagyra és mellé sétálva az arcára néztem.
- Kérdezd meg a barátodat az ügyről és kész – nézett rám óvatosan. – Én megfagyok, bemegyek, holnap találkozunk!
- Miért félsz?
- Nem félek Nolan, egyszerűen tanultam a hibáimból, neked sem ártana!
Kedves Olvasóim!
Itt is van az új rész, ami nagyon remélem teszik nektek, mert nekem annyira nem, kissé úgy érzem mintha összecsaptam volna.
Na, de az új sztorival kapcsolatban pedig kaptam rengeteg aranyos visszajelzést, szóval remélem majd arra is sor kerül:) Nos és ki hallotta a férjem új zenéjét? - Aki nem tudná Shawn Mendesről beszélek:D - én élek-halok a zenéért. Be akartam lilnkelni, de úgy érzem ez a zene jobban illik a mostani részhez, de hallgassátok mindkettőt, támogassuk őket :D
Puszi Kira!