A lány
...........................................
- Nem akarsz velem jönni? – szólalt meg a fiú, mikor végre leparkolt a házunk előtt. A lepukkadt gyárra vezettem a tekintetemet és halkan felsóhajtottam.
- Tényleg nem, ez egy családi ünnep – köszörültem meg a torkomat és már a kilincsre simítottam az ujjaimat.
- Családi? Talán nálatok, ez nálunk nem egészen így néz ki – zsörtölődött, éreztem a pillantását a hátamon. – Biztos?
- Mond, hogy azt akarod, hogy veled menjek és kész! – förmedtem rá kitárva az ajtókat.
Zabosan dobbantottam egyet és a fiú szürke szemeibe bámultam. Már hogyne lettem volna mérges azok után, hogy letagadta az előző este elejtett szavait? Láttam a szemében, éreztem a szavain a hazugság súlyát, de Nolan szemrebbenés nélkül ontotta magából. Nem azért haragudtam rá, mert nem vallotta be, hogy tegnap este egy bizonyos szót mormolt el nekem, hanem azért mert a hazudás jól ment neki. Meg sem rezdült egyetlen arcizma, úgy ömlött belőle, mint a vízfolyás. Már pedig ha valakinek ennyire jól ment valami, azt gyakorolnia kellett valamikor. Képzelem mennyiszer áztatott maró hazugságba.
Felnéztem az égre, már el akartam szakadni a Mustangtól és a benne ülő fiútól. Egyszerűen haza akartam menni, ami ezúttal a kollégiumot takarta. Vagy talán a múltba repülni? Már fogalmam sem volt arról, hogy igazából mit is szeretnék. Csupa kérdés, de sehol sem volt a megfelelő válasz. A kielégítő válasz. Túl sokszor került elő a nem tudom szó, elegem volt belőle, a tudatlanságból!
Felmordultam, mikor a fiú megragadta a csuklómat, ujjainak szorítása gyengéd volt, az érintése mégis haragra lobbantott.
- Baj van?
- Már elmondtam, hogy igen – sóhajtottam és a fejemre húztam a sapkámat. Kitűrtem egy tincset a szemeimből és megfordultam. – Figyelj, nem lehetek elég hálás azért, hogy ide jöttél, csakis miattam, de azt hiszem most egy kis magányra van szükségem.
Nolan arca megrándult.
- Szóval idehívsz, majd egyszerűen lepattintasz magadról, mint egy láthatatlan porszemcsét, ami a ruhádra ragadt?
- Azért ez túlzás – mormogtam halkan.
- Túlzás, miért is lenne túlzás? Azt mondtad szükséged van rám, arra nem is gondolsz, hogy nekem is szükségem van rád?
- Mit mondtál múlt éjjel? – suttogtam alig hallhatóan. Nolan gúnyosan felnevetett.
- Téged csakis ez foglalkoztat? Mit tudom mit fecsegtem össze, baszki részeg voltam, Abby!
- Hazudsz! – kiáltottam rá mérgesen.
Egy elosonó kutya behúzott farkakkal iszkolt el mellőlünk. Elnéztem az egyik utca felé, ahol felszabaduló munkások léptek ki egy gyár füstös falai mögül. Hangosan nevettek és önfeledten széledtek szét, volt aki kocsiba ülve indult a családjához, de akadtak olyanok is, akik egy kocsmába ülve tengették el a maradék idejüket.
Lenéztem az ujjaimra, amik a hidegtől teljesen belilultak, a kabátomba csúsztattam őket és már indulni is készültem, de Nolan megint megakadályozott benne.
- Miért fontos ez? – suttogta halkan, meg akart győzni valamiről. Már megint manipulálni akart. Dühösen megfordultam és a hitetlenül felkacagtam.
- Miért? Mert hazudsz, és hazudni sosem jó! Mond el akkor, hogy csak kicsúszott a szádon és nem is gondoltad komolyan, vagy mit tudom én, de ne tagadd le azt, ami nyilvánvaló!
- Jól van! – nevetett fel hitetlenül. – Kimondtam valamit, amit igazából nem is neked címeztem, hanem egy másik embernek, aki ott volt a közelembe, már akkor rájöttem, hogy félreérthetted az egészet és magadra veszed. Csak azért hazudtam le, mert nem akartalak megbántani! Olyan rossz ember lennék, amiatt mert próbáltalak még több fájdalomtól megóvni?
- Szerinted nekem fáj az, hogy nem szeretsz?
Oh, hogy mennyire fájt!
Nolan összehúzta a szemeit és széttárta a karját. – Nos, akkor mit is keresek én itt? Egyikünk se akarja a másikat, akkor minek pazaroljuk egymásra az időt?
Mérgesen összeszorítottam a számat és elnéztem egy másik irányba. Gyűlöltem azt, hogy minden egyes szava tőrként hasított belém.
- Egyetértek, takarodj a kis ribancaidhoz és élvezd, azt, hogy leszopják a nem létező farkadat! – néztem rá harmatos szemekkel.
Végleg megfordultam. Hallottam, ahogy a kocsi felberreg és elindul. Azonnal hátat fordítottam és a távolodó Mustangra tapadt a tekintetem. Összeszorítottam az ajkaimat és tehetetlenül a hajamba túrtam. Ott álltam egyes-egyedül egy elhagyatott városrészben, ahol a nappal ellenére részeg férfiak kóvályogtak, egy apró darabokra szaggatott szívvel és egy tönkre vágott élettel. Minden olyan gyorsan esett szét. Már akkor tudhattam, hogy rossz ötlet leállni Nolan Leevel, mikor először beszéltem vele a pincébe, és mindez Wayn hibájából fakadt. Ha ő nem küldött volna le, akkor sosem akadok össze a gazdag ficsúrokkal és addig is élhettem volna a tudatlan, egyszerű, szar életemet.
Megráztam a fejemet és a mellettem sóvárgó fekete kutyára meredtem, előbb is ő futkosott körülöttem. Hatalmas fekete szemeit rám emelte és nyüszítő hangot hallatva húzta be a farkát, végignyalta a pofáját és lefeküdt a betonra. Arcát a lábaira csúsztatta és aranyosan oldalra döntötte a fejét. Leguggoltam elé és óvatosan odanyújtottam neki a kezemet. Finoman végigszaglászta azt nedves orrával, majd megnyalva az ujjaimat beledörgölte puha bundáját. Legszívesebben megragadnám és hazacipelném, de nem hiszem, hogy jó szemmel néznék a szüleim.
Megpaskoltam az fejét és megtörölve a szemeimet felnéztem az épületre, amit egy ideig még az otthonomnak kell neveznem. Utoljára a kutyusra néztem és egy szomorkás mosoly mellett felbaktattam a lépcsőn.
Anya mosolyogva tárta fel az ajtót, az én arcomat nem igazán lehetett boldognak nevezni, de szüleim előtt megjátszva magamat, boldogan hallgattam, hogy nekem adják azt a bankszámlát, amire kisbaba korom óta koplalták a pénzt. A kezembe nyomták az önállóságom utolsó kulcsát.
A szünet alig látható idő alatt lepergett előttem. Alig vettem észre és a sűrű, szmogos lakórészről a vonatállomásra kerültem, onnét pedig azonnal Woodburn tiszta levegőjét szívhattam. Újból.
Ledobtam a kezeimben szorongatott táskákat, az egyikre különösen vigyáztam, hisz a benne lötyögő megannyi értékes élelemre, szentként tekintettem. Bedobtam a kaját a hűtőbe és az ágyamra patkolva vártam, hogy barátnőm megérkezzen az érdekesnek mondható szünetéről.
Folyamatosan csacsogott a telefonon, egy elveszett barátjáról, aki a napokban előkerült, egy ismeretlen srácról - akibe nagy meglepetésemre - belezúgott és a családi pletykákon rágódva rádöbbentem, hogy Daria egy egészen más arcát mutatta fel előttem. Míg az iskolában általában fancsali képpel menetelt a folyosókon és átkozta az összes embert a földön, addig az otthoni környezetében levedlette ezt az arcát és valami egészen mássá fajult. Mindkettőt imádtam.
Amint meghallottam a csoszogó lépteket visítva ugrottam fel és kitárva az ajtót barátnőmre vetettem magamat, aki köhögve húzott le magáról. Hatalmas mosollyal az arcán pakolgatta a cuccait, míg a raktározott kaját ő is a hűtőbe tuszkolta. Hevesen mormogott az élményeiről, kezeit is szívesen használta, imádtam ezt az energiát benne, ami úgy az első napon ki is aludt belőle. Felkuncogtam, mikor a fiú ecsetelésébe kezdett.
Úgy sötétedett be, hogy azt észre se vettük, végül arra lettünk figyelmesek, hogy el-el csukló hangon diskurálunk, majd valahogy mindkettőnket elragadott az álom.
Az iskolában, minden a régi volt. A tömött folyosók, a repedezett falak, a dohos termek és úgy mindenki. Egyedül annyi változott, hogy Nolan Lee - aki eddig az életem szerves részét képviselte - egyszeriben semmivé foszlott. Csupán néha szúrtam ki magas termetét a folyosó végén, ahogy fivérével és Viktorral röhögött valamin, egyszer sem láttam, hogy felém nézne, mikor barátai nem egyszer keltették fel rám a figyelmét. Egyszer sem meredt rám.
Összeszedve a gondolataimat kémiára beülve figyeltem, ahogy barátnőm megszokásból egy karamellát dob a szájába és a füzetére görnyedve kezdett firkálgatni. Mivel nem volt jobb dolgom, előhúztam a könyvemet és a lapokat bámulva próbáltam a fejembe sűríteni azt a megannyi tényezőt. A vegyértékeket, az ionvegyületeket és a további eszement molekularácsokat, de sehogy sem sikerült. Végül arra lettem figyelmes, hogy valaki elhalad mellettem. Megéreztem a Mustang olajos illatát, egy gyengéd pézsmával keveredve. A mellkasomra szorítottam az ujjaimat és próbáltam arra ösztökélni magamat, hogy ne merjek megfordulni, de az egyre csak erősödő illat, összemosta az ép gondolataimat. Daria rám pillantott, majd az előtte ülő lánnyal kezdett cseverészni, Viktor meredten nézett engem és a hátamon egy forró pillantást is éreztem.
Mikor lehunytam a szemeimet valami szörnyűséget képzeletem magam elé, nem volt nehéz. Stacy teste azonnal felbukkant az elmémbe. Lankadt az érdeklődés a gyilkosság után, a rendőrség nem foglalkozott a városunkkal, nem nagyon érdekelte őket, hogy hogyan halnak meg az emberek. Csupán pénz forgott az eszükben.
Egy papírfecni érkezett a padomra. Kérdőn nyitottam fel.
Meddig játsszátok ezt a játékot?
Felismertem Viktor csúnya írását, megfordultam és fejbe dobtam a hülye papírjával együtt, nevetve szorította a karmai közé. Pillantásom akaratlanul révedt Nolanre, arca nyugodt volt és közönyös, bólintva emésztettem meg, hogy számára nem nagyon volt megerőltető a különválás.
Nap végén Mrs. Salmander a pódiumon állva mutatta be a lépéseket Mr. Snipersszel. Muszáj volt felnevetnem a tanárok láttán.
A tanárnő élvezettel bámulta Spinstert, aki pedig élvezettel simogatta a tanárnő idomait. Képtelenség volt nem röhögni az izgatott arcukon. Kuncogva hajtottam le a fejemet és ezen az órán először láttam meg Toddot nevetni, vékony ajkait összeszorítva söpörte ki szőke haját az arcából.
- Azt hiszem ez már mehetne valami pornóba – susogta nekem azzal a megszokott furcsa hangján.
Észre sem vettem, hogy hirtelen kitört belőlem a röhögés. Fogalmam se volt miért, talán az lepett meg, hogy ilyet hallottam a fiú szájából. Mrs. Salmander összefűzte a karjait a mellkasa előtt és felhúzott szemöldökkel gyilkolt meg csupán a tekintetével. Az alsó ajkamba harapva sütöttem le a szemeimet, de vállaim még így is rázkódtak, hallottam mellőlem Daria fuldokló vihogását.
Miután a tanárnő utoljára eljárta a táncot, jöhettünk mi, Todd mosolyogva húzott magához és most először nem égetett a kíváncsiság, hogy Nolan és Teressa hogyan táncolnak, egyedül azokba a különös kék szemekbe néztem és jó érzés fogott el. Érintése kellemes volt, hűvös ujjai óvatosan szorították a kezemet és a derekamat. Élveztem a táncot.
A tanárnő végigvágtatott a sorok között és egy halk hümmögést megejtve nálunk tovább is ment, azért jól esett, hogy nem ordította le a fejünket. Persze nem maradhatott el az sem, hogy Nolan és Teressa párosát külön meg ne dicsérje.
- Látják? Ez a vonzalom, ezt akarom a maguk táncában is látni! Vegyenek példát – csettintett egyet és csillogó tekintettel mérte végig az összesimult párost. – Áldásom rátok – csilingelte az óra végén.
Megforgattam a szemeimet és elnéztem róluk. Tény és való, hogy gyönyörűen mutattak együtt. Két olyan ember, akit maguk az istenségek teremtettek egymásnak. Egyáltalán nem az a fancsali pár, ahogy én és ő mutattunk.
Mikor Mrs. Salmander elengedett minket az ajtó mellett állva nevetgéltem Todd mesés viccein, mert tényleg azok voltak. Apró mosolya hangulatot teremtett, nem nagyon értettem, hogy ez a fiú miért is olyan félénk. Mikor a többiek befutottak, Daria érdeklődve lesett hol rám, hol pedig Toddra, aki szégyenlősen elpirult.
Még életembe nem láttam fiút elpirulni!
Magamban elnyomtam az édes gügyögést és inkább egy szende ölelés mellett elköszöntem a fiútól, aki kapva az alkalmon azonnal elmerült a tömegben. Viktor egy lánnyal állt meg mellettünk, azonnal felismertem Ellie-t, a lányt, aki Viktorral táncolt. Mosolyogva figyeltem az arcát, a rengeteg smink, amivel próbálta elrejteni a szeplőit, nem nagyon takartak sokat az apró kis foltokból. Tökéletesen látni lehetett őket. Kinyújtottam felé a kezemet, mire szemeit azonnal felém kapta, végigmérte az arcomat, majd lassan a hajamat, sopánkodva ujjai közé szorított egy tincset.
- Irigyellek, hogy nem szégyenled, annyira utálom – zsörtölődött.
- Szerintem szép – merengtem el, már csak annyi maradt meg, hogy barátnőjébe karolva elhúzták a csíkot.
Égette valami a vállamat, Nolan zsebre vágott kézzel bámult egyenesen rám, nem is próbálta palástolni a tekintetét. Utat tört magának és mellettem megállva, szólásra nyitotta a száját.
- Bejön Todd?
Daria erre felkapta a fejét és elfordult az őt molesztáló Nortontól. Ellökte az ujjait, melyek már megint csak tapizták és az arcára csapva felnevetett. Elnéztem róluk és felpillantottam Nolanre.
- Szimpatikus srác és irtó cuki – haraptam bele az alsó ajkamba.
Megértően bólintott, többször nem szólalt meg.
- Miért érdekelt?
- Ugyan miért érdekelné? – szólt közbe Viktor, aki már rá is támasztotta a fejét a vállamra. – Totálisan beléd van zúgva – suttogta, de nem elég halkan, mivel Nolan felkapta a fejét és megalázó mosolyra húzta az ajkait.
- Persze, gondoltam – forgattam meg a szemeimet és kiléptem a folyosóra. – Én pedig Anglia királynéja vagyok! Hogy tetszik?
- Én komolyan beszélek, ugye Nolan?
A fiatalabb Lee megrázta a fejét.
- Fogd be Viktor, az egyetlen akit szeretek, az én magam vagyok.
Felnevettem és egy kócos kontyba fogva a tincseimet a saját szekrényemhez szaladtam. Előhúztam a táskámból a kulcsot és szürke szekrénnyel zörögve figyeltem a többieket, akik hozzám hasonlóan szétszóródtak, egyedül Daria ácsorgott mellettem. Hosszú körmeit nem festette be, a szekrény ajtaján kopogott velük. Megfordultam és kérdőn felvontam a szemöldökömet, nem volt kedvem most semmihez.
- Meddig folytatjátok ezt a végtelen valamit? Nem lenne könnyebb bevallani, hogy szereted és kész?
- Nem szeretem! – pisszegtem le azonnal, szemeimmel körbe kémleltem a folyosót. Sehol sem volt.
- Ezt te sem hiszed el.
- Mindegy – gyűrögettem a kezembe szorult kulcsokat. -, már úgyis mindegy. Nem láttad, hogyan tapizta Teressát? Egymásnak teremtették őket.
- És te, Okostojás – hirtelen ledöbbent az arca. -, milyen rég használtam ezt a szót, mindegy is – rázta meg a fejét. – Nem vetted észre, hogyan bámul rád? Mikor annyira röhögtél Todd viccén, azt hittem helyben letépi a fiú fejét.
Megvontam a vállamat, kételkedtem a szavaiban, egyszerűen jó barát akart lenni, aki kedves szavakkal bátorítja a barátnőjét, persze szavai mögött semmi igazság nem lapult. Igaz volt, hogy talán többet éreztem a fiú iránt, mint azt kellett volna, de a kapcsolatunk zátonyra futott, már ha lehet kapcsolatnak nevezni azt a valamit, ami lezajlott köztünk.
Lopott csókok.
Számára csak ennyi lehettem, egyszerű kaland. De nekem? Túl sok minden történt ennyi idő alatt, felfogni sem bírtam, hogy mikor mi pereg le éppen. Összehúztam magamon a kabátomat és kiléptem a fagyos utcára, a hideg levegő az arcomba csapta a fagyot. Dideregve szorítottam össze a fogaimat, lehetetlenség volt szavakat formázni. A fejemre simítottam bojtos sapkámat és a „központba" indultunk.
A fákkal keretezett utcákat róva megint csak elfogott az az érzés, az aranyos faházak láttán kedvem lett volna bebújni az egyikbe és az otthonomnak nevezve ott maradni örökre, ám nem lehettem ennyire szerencsés. Unottan meneteltünk el a századik kertes ház mellett, mikor megpillantottuk a centrumot, már ha egy ekkora kis településnek lehet centruma.
A hatalmas térben, alig pár nagyobb épület volt, mint a KFC, az áruházak és a város egyik legnagyobb Hotelja. Óvatosan átvágtunk a hatalmas parkolókon és megálltunk az egyszerű sárágra festett Danny's étterem mellett, a vörös cserepekre apró szemcséjű hópelyhek hullottak, nevetve emeltem fel a szemeimet. Esni kezdett a hó, még időben bekanyarodtunk az épületbe, ahol édes húsok füstös illata és a sör párosa kevergett. Azonnal rám melegedett a kabát, ezért egy üres boxot elfoglalva lepakoltuk a ruháinkat, nagy meglepetésünkre a fél suli itt lakmározott.
A pultnál egy méretes plakát állt arról, hogy munkásokat keresnek. Eltekintettem a sötétbarna hordótól, ami alatt egy csapoló állt, onnan öntötték a különböző söröket, a húsok illatát a konyhából lehetett érezni, az ember könnyedén belátott a parázsló szeletekre. Az asztalok sűrűn helyezkedtek el, egyszerű fából eszkábált, sötétfestékkel lemázolt darabok voltak, a székekre puha huzatot húzva azonnal otthonosabb hangulatot teremtettek. Az étteremnek egy bár része is volt, ahol megannyi italból lehetett válogatni, a fő falon még egy kitömött szarvas fej is díszelgett.
Miután rendeltünk, a robosztus asztalhoz, melyen ott díszelgett egy aranyos fehér abrosz. A sarkokba hímezve az étterem logóját.
- Éhen halok – dőlt hátra a lány, majd hirtelen felült és az ajtó felé pillantott. – Szerintem tényleg idejár a suli kilencvenkilenc százaléka – sóhajtotta fáradtan. Hátranéztem és Norton szürke szemei meredtek rám, hangosan felnevettem és engedtem, hogy hatalmas fenekét mellém dobja.
- Öröm újra látni önöket – vihogott fel és különösen figyelte Daria megnyúzott arcát. – Szörnyen nézel ki.
Barátnőm felmutatta a középső ujját és megszokáshoz híven egymás fejét kezdték rángatni, végül a kaja csendesített el minket.
- Ha már ideszemtelenkedted magadat, nyugodtan rendezheted a számlát – kortyolt bele a kólájába és kacsintva harapott a hamburgerbe, nevetve követtem a példáját és figyeltem, ahogy Norton lassan megadva magát előhúzta a pénztárcáját. Végül is nyertünk egy ingyen vacsorát.
Sziasztok!
Na hogy telik a szünetetek? :)
Remélem hogy jól, mert nekem eddig nagyon jó volt, de sajnos nem sokára suli, no de, hogy elűzzük a rossz kedvet hoztam nektek folytatást :D nagyon remélem, hogy tetszik majd nektek.
És most egy kis kérdés. Kit érdekelne tőlem egy új sztori? Mert, már nagyon agyalok egyen :D
Puszi Kira!