A fiú
........................................
Viktor az ágyamba feküdt, teljesen a falnak simulva. Mellette terpeszkedtem én, félmeztelenül és rohadtul szarul érezve magamat. Másnapos voltam, és gyűlöltem másnapos lenni, mégis elég sokszor esett meg velem. Már nappal volt, hisz a nap sárgás sugarai átkúsztak redőnyön és kellemesen meleg sugarai szétvetültek az olcsó padlón.
Kimásztam az ágyból és a telefonomra nézve lecsekkoltam az időt.
13:12.
Egy üzeneted érkezett.
Unottan kattintottam a levélre, amint megpillantottam, hogy kitől jött a tegnap esti események a fejembe lökődtek. Valaki felnyögött mögöttem. Norton ott feküdt a földön, anyaszült meztelenül. Undorodva terítettem rá valamit, hisz ágaskodó farka nem éppen nyújtott kellemes látványt, így reggel táján.
Szeretlek.
- Basszus – túrtam a hajamba idegesen.
Eszembe jutott az a rövid, kis szócska, amit búcsúzásul mondtam el a lánynak, akit tényleg szerettem, de ezt neki nem kellett volna megtudnia. Szánalmasnak éreztem magamat, szörnyűnek. Végül is egy szánalmas pöcsnek tűntettem fel magamat előtte. Melyik idióta vallja be az érzelmeit pont telefonon és pár hónap ismertség után? Gúnyosan felnevettem és beléptem a fürdőbe. Gyorsan megmosakodtam és fogaimat is átsikálva felkaptam magamra valami ruhát, a telefonom csörögni kezdett. Barnakabátomat magamra vettem és köszönés nélkül leléptem.
- Tessék?
- Mr. Lee? A szerelő vagyok, kész van a kocsija... áll még a dupla ár? – sziszegte kényelmetlenül a férfi.
- Hol az erkölcs uram? – tekertem a nyakam köré a sálat és gúnyosan vigyorogva kiléptem az utcára. Szemeimmel a legközelebbi pékséget kerestem, azonnal kiszúrtam a kis villogó neon betűket, melyek tövében egy hatalmas füstölgő cipó hevert.
- Áll vagy nem áll?
- Áll – nyomtam ki a telefont és beléptem a meleg épületbe. Összehúztam magamon a kabátot és mosolyogva néztem a nőre, aki azonnal tudta, hogy mit kell adnia. Kivettem a kezéből a sütit és a teás poharat, majd az aprót a kezébe nyomtam.
Kiléptem a fagyos utcára és elindultam a szerelő felé. Ma kellene útnak indulnunk, hogy holnapra, vagyis szentestére ott legyünk a szüleinknél az ünnepi bálra, de mivel eszem ágába sem volt elmenni, tehát inkább elkortyolgattam a teámat és a sütit elfogyasztva a lassan feltűnő roncsos épületre néztem.
Tegnap még tökéletesen csillogó műhely, mára teljesen összeroncsolódott. Egy hatalmas gép éppen egy öreg fenyőfát ügyeskedett le a törött cserepekről, melyek hangosan estek a betonra, miután leszállították róluk a tehetetlenül súlyos fadarabot. Elismerően bólintottam és azonnal kiszúrtam a férfit. Kezeit összefűzte a mellkasa előtt és undorodva nézett rám, odadobta a kulcsokat. Hozzám se szólt, csupán szégyenkezve mormogott valamit és elvette a neki nyújtott pénzt.
Elégedetten hajtottam ki onnan. Telefonomat előkapartam a zsebemből és egy útszélen leparkolva felhívtam azt a személyt, akinek alig pár órája egy rögtönzött vallomást tettem.
Mit is mondhatnék neki a történtekről? Hogyan tagadjam le ezt anélkül, hogy megsérteném vele?
A hajamba túrtam és szerencsétlenül néztem a kivilágított kis nevet, szívem a torkomban dobogott. Végül a zöld ikonra kattintottam és egy reszketeg lélegzetet véve kinéztem az ablakon. Lassan kicsöngött, majd beleszóltam.
- Hello!
Abby magába szívta a levegőt és elnevette magát. – Mizu? Csak nem másnaposan tengeted a napodat?
- Dehogy, honnan veszed ezt a marhaságot? – kuncogtam fel azonnal elpárolgott belőlem a szorongás.
- Nyugi nem hallatszódott tegnap, hogy éppen be voltál egy ici-picit csiccsenve.
- Én megmondtam – hajtottam hátra a fejemet. Abby felkacagott, majd súgott valamit az anyjának. – Veled minden oké?
- Nem éppen – sóhajtotta. – Túl sok minden történt és koránt sem vagyok benne biztos, hogy érdekelne is. Egyszerűen minden, amit eddig eltitkoltak felszínre került... és láss csodát egy gettóban karácsonyozom!
Szemeim elkerekedtek és érdeklődve hallgattam motyogó szavait.
- A szüleim... ez nem igazán telefon téma – halkan felsikított és lihegve beleszólt. – Szent ég, gyűlölők itt élni!
- Mi történt?
- Egy kutya éppen le akarta harapni a fejemet, de minden oké!
- Miért mászkálsz ott egyedül? – néztem ki az ablakon és egészen azon voltam, hogy elmegyek érte. Újra felsikított. A szívem ijedten húzódott össze. – Abby?
- Tényleg rendben vagyok – susogta halkan. – Csak az a kutya mégsem akar leszállni rólam. Szégyellem magamat, hogy ezt kérem... de kérlek, ide bírsz utazni? Azt hiszem szükségem van rád!
Berobbantam a szobába, ahol az ágyon Viktor pislogva meredt rám. Kisöpörte a szemzugába akadt csipát és hangosan ásítva kinyújtózott, szálkás izmai követték nyújtó mozdulatait.
- Te már...
- Ja, felébredtem – ráztam le ki nem mondott kérdéseit. A fiú visszadőlt a párnák közé és megdörzsölte az arcát. – Norton?
- Itt vagyok – szólt ki a fiú a fürdőből, szerencsére felkapott magára egy alsót. – Már megint mi van? – húzta össze a szemét.
- Portlandbe megyek, ne vigyelek el a szüleinkhez?
- Te nem odamész? – vonta föl a szemöldökét, röhögve nevettem fel. – Abby?
- Ki más? – szólt közbe Viktor. Mindketten felnevettek, ezt már kevésbé találtam viccesnek.
Ledobtam magamat melléjük és szerencsétlenül meredten Nortonra, kinek szürke szemei teljesen olyanok voltak, mint az enyémek. Arcának kecses íveit, apámtól örökölte, csupa hegyes vonalból állt, mégis ez varázsolta őt jóképűvé.
A tenyeremre pillantottam, hosszú ujjaimra és a száraz, kérges bőrömre. Megropogtattam az összeset. Hajam az arcomba hullott és tehetetlenül bámultam tovább a padlót, kételkedtem abban, hogy jó ötlet felnézni rájuk. Viktor sóhajtva visszadőlt az ágyára.
- Hagyod, hogy egy csaj ugráltasson?
Gondoltam, hogy eszes fivérem valami hasonló kérdést fog kieszelni. Megforgattam a szemeimet és a falnak dőlve figyeltem, ahogy nedves tincseibe túr.
- Mindjárt rávágja, hogy ő nem csak egy csaj – vágta rá kapásból Viktor és megint felnevettek.
Eddig a percig abban a tudatban éltem, hogy ezek gyűlölik egymást, de amint szemük összetalálkozott, mást fedeztem fel bennük. Elkönyveltem magamban ezt a meglátást.
- Azt mondta szüksége van rám.
- Mindegyik ezt mondja, bírom a kiscsajt, de olyan, mint a többi – fordult meg és eldobta a kezében tartott törülközőt. -, a pénzedre buknak. És ki ne merd mondani, hogy Abby bizony nem olyan, mert nem tudhatod.
- Hirtelen milyen bölcs fivér lett belőled.
Viktor nevetve nézte Norton hátát. Tudtam mit bámul. A tetoválást.
Pontosan azután varratta magára a rajzot, miután azon az estén valahogy minden tönkre ment. Egy kígyót ábrázolt, egy hatalmas fenevadat, ami egy haldokló fát roppantott össze. A fa volt az élet, a kígyó pedig az, ami mindent tönkre vágott. Hatalmas volt a tetkó, a piton, a hátán tekergett, farka benyúlt egészen a kulcscsontjáig, képzelem mennyi lány vontatta végig rajta az ajkait. A lányok csak azt látták a tetoválásban, hogy a viselője egy rossz fiú, mikor ezek korántsem fakadtak ki ennyinél. Mély jelentéssel bírtak.
- Muszáj utána mennem – sóhajtottam fáradtan.
- Akkor menjél – nézett fel Viktor, arcát egy ártatlan mosoly díszítette. – Azért védekezzetek – nevetett fel.
Megforgattam a szemeimet és egy pacsit lenyomva felkaptam magamra a kabátomat és intve kiléptem az ajtón. Hallottam még Norton szavait.
- Ha már arra jársz, kukkants be hozzánk és hozd Abbyt, a szülők kapósak a szép csajokra.
Nevetve ráztam meg a fejemet, de fontolóra vettem a szavait, visszaléptem a szobába és kíváncsian meredtem a fivéremre.
- Anya bált rendez, hívd meg táncoltok egy jót, aztán léptek – nem nézett hátra. – Vidd az öltönyödet!
Nekem dobta a táskát, amiben ott lakozott Hugo Boss öltönyöm, drága volt, de megérte busás árát.
Bedobtam a Mustangba, majd a vezető ülésre vetve magamat beindítottam a motort. Köhögve mondott hálát az új gumikért, amik gyönyörűen siklottak a göcsörtös aszfalton. Végigsimítottam a műszerfalon, hiányzott a kisöreg. Felnevettem és a rádióhoz nyúlva feltekertem a hangerőt. Valamiért boldog voltam. Talán mert a bál és Abby gondolata felkavarta a fantáziámat? Meglehet. A lányra gondolván akaratlanul szökött mosoly az ajkaimra, főleg ha egy meseszép mélyen dekoltált, felsliccelt estélyiben képzeltem el őt.
Hatalmasat nyelve állítottam le a gondolataimat, melyek már a fekete, csipkés bugyinál tartottak. Kipillantottam az ablakon, csupán egy pillanatra és szemeim megakadtak a gyönyörű lilás égen, ami lassan kezdte magára húzni a nappali kék színeit, a jéghideg utakat kezdte körül venni a havas vidék, de az eget szerencsére nem takarták méretes felhők.
Szépséges látványt nyújtott a fehér havon megcsillanó aranyló nap, az árnyékba úszkáló sötétzöld fenyvesek és a néhol felbukkanó száraz fűcsomók. Messziről már látni is lehetett a hatalmas, eget cirógató hegyvidéket, tetejük havas bucskákban lubickolt. A perszelő fény felszántotta a szürke aszfaltot, hirtelen minden felvillant előttem. Vakító fényözön és egy hangos dudálás.
Azonnal visszanéztem az útra, ahol egy hatalmas kamion száguldott el mellettem, a sofőr erősen rázogatta a kezét. Nevetve emeltem bocsánatra a kezemet, de akkora már elhajtott.
Imádtam az oregoni utakat, az üres sztrádát, ahol a szürke betonrengeteget egy fenséges táj keretezte. Mélyen magamba szívtam a levegőt.
Felvillant előttem egy tábla, ahogy a hóval borított táj is. A reggeli órák ellenére az utak sűrűn tömöttek voltak, fiatalok mászkáltak hatalmas táskákkal és némelyikük egy cigarettát szorított elfehéredett ujjaik közé. Előkapartam a telefonomat és egy parkolóban leállva, sóhajtva döntöttem hátra a fejemet.
- Itt vagy? – motyogta a lány halkan. – Azt hiszem a kutyák meg akarnak enni.
- Merre keresselek? – nevettem fel és elképzeltem, ahogy egy ház falának simulva várja, hogy egy kutya leharapja a fejét. Vörösbojtos sapkáját, ami összetartja a tincseit.
- Woodlawn, hol máshol találsz lepukkadt gyárakat és ijesztő munkásokat, akik vicsorogva mosolyognak rád?
- Melyik utca?
- Északkeleti Buffalo – elhallgatott. -, vagy micsoda.
Felnevettem, majd megígértem, hogy percek elteltével ott leszek. Bepötyögöttem a GPS-be, ami azonnal mutatta az utat. Rátapostam a pedálra és az egyre csak gyérebben épülő házakra néztem, nem tetszett, hogy Abby ilyen helyen lakik.
Amint bekanyarodtam az utcára megláttam egy magányosan álldogáló vöröskabátkába és sapkába bújtatott lányt, hosszú bíbor tincsei a derekát verdesték, miközben a kezeiből ki nem engedte a telefont, nevetve dudáltam, mire a lány ijedten felsikkantott. Arca ragyogott a boldogságtól és én sem tagadhattam, virultam belülről. Kicsaptam az ajtót és Abby felé fordulva vártam, hogy mit lép. Szemei felvillantak és ruganyos léptek mellett vetette rám magát, arcát a nyakamba fúrta és halkan felsóhajtott. Derekára simítottam az ujjaimat és élveztem, ahogy citromos illata lassan az orromba szökik és elárasztja a gondolataimat.
- Képtelen vagyok elhinni, hogy hiányoztál – mormogta.
- Mindenkinek hiányzok – susogtam és az állára simítottam a mutatóujjamat. Felkuncogott és eltávolodott tőlem, összedörzsölte a tenyereit és a kocsiba nézett.
- Mond, hogy van fűtésed, mert idefagyok! - Bebújt az anyósülésre és magára zárva az ajtót a műszerfalra nézett, aranyosan összeráncolta az orrát és tehetetlenül az ajkába harapott. – Mond, hogyan működik ez az izé?
Bebújtam mellé és átnyúlva feljebb tekertem a fűtést, azonnal felnyögött a forró fuvallatra. Összehúzta magát és kinézett a havas tájra, a reggel még verőfényesen sütkérező nap lassan elbújt a hatalmas felhők mögött, amik azonnal ontani kezdték magukból a méretes hópelyheket. Sorozatban pottyantak a szélvédőre. Ujjaimmal megragadtam Abby reszkető tenyerét és az ölembe húzva a kezét az arcára néztem, ami zavarodott volt.
- Mi történt?
- Sok minden – döntötte homlokát az üvegnek. – Kezdjem onnan, hogy a szüleim beszámoltak arról, hogy mi miatt intettek óva a gazdagoktól? – költői kérdés volt, mégis bólintottam. Beszívta az ajkait. – Gondolom ismered Josh Fritz-t – pillantott rám kérdőn. Megint csak bólintottam, még tisztán élt bennem a család képe. – Nos, ő segíteni akart a szüleimnek – gúnytól csöpögött a hangja, értettem a szarkazmust. -, és egy egyezményt kötöttek, gondolhatod, hogy egy megegyezés egy ilyen vérszívóval nem éppen előnyös. És minden úgy történt, mintha már előre megírták volna, Fritz elszívta az összes pénzt a szüleimtől, akik eladósodtak. Ezért vagyunk itt.
Arca megremegett, próbált egy közönyös hangnemet megütni, de az arcán lejátszódó csata láttán összeszorult a szívem. Magamhoz akartam ölelni, hogy soha többé ne lássam azt az elkeseredett mimikát.
- Én, sajnálom – suttogtam.
- Hidd el én is, de mit ér a sajnálat? Még el sem köszönhettem a szobámtól! – motyogta, egy apró könny szökött ki a szemeiből. – Nem kéne haragudnom rájuk, de haragszom! Az istenibe is, hisz szólhattak volna, elmondhatták volna mi történik velünk! Még a játékaimat sem hozhattam magammal – elcsuklott a hangja, elfordult, hogy ne láthassam szapora könnyeit.
Összeszorítottam a számat és az ölembe húztam a rázkódó lányt, arcát a nyakamba fúrta, forró könnyei csípték a bőrömet. Végigsimítottam a haján, ledobtam róla a sapkát és a sálat, a kocsiban már fojtogatott a meleg.
- Ne sírj, ha kell veszek neked újakat!
Halkan felnevetett, nem jutott eszembe semmi okos vigasztalás. Ajkaimra simította az ujjait és alig láthatóan felsóhajtott, arcával közelebb araszolt hozzám, úgy, hogy a lélegzetünk lassacskán összeolvadt és egy gyönyörű katyvasszá alakult. Sürgetően meg akartam csókolni, de ártatlan tekintete teljesen elveszettnek tűnt. Vissza fogva magamat az állára simítottam az ujjaimat, megragadtam az arcát és egy leheletnyi csókot nyomtam a szemeire, ajkai elváltak egymástól. Reszketett.
- Komolyan gondoltad azt tegnap este?
Hát persze, hogy komolyan!
- Mire gondolsz? – susogtam az ajkaira. Megrázta a fejét és elvált tőlem.
- Tudod miről beszélek ugye? – vonta össze a szemöldökét.
Hogyne tudnám, hisz én magam mondtam.
- Nem? – arcon akartam csapni magamat a hazugság miatt. Arca megváltozott, kikúszott az ölemből és a sajátjára mászott. – Miért, mondtam valamit?
- Semmit – nézett rám mosolyogva, de szemei egészen másról beszéltek.
Lenyeltem a szavaimat és gázt adtam a motornak.
- Már mindegy – duruzsolta halkan.
Halihó!
Na itt is vagyok az új fejezettel, ami nagy reményeim szerint tetszeni fog nektek, mert most még nekem is tetszik:D
Nagyon szépen köszönöm a rengeteg visszajelzést, az aranyos szavakat, amiket remélem most is olvashatok:) A 30K olvasást és úgy mindent!
Nos, gondoltam előállok megint a magánéletemmel. Voltam táncon és emberek... imádom, na a lényegre térve annyira örülök, hogy elkezdtem!
Remélem a ti életetekben is minden rendben, mert szerencsére kezdek megint rátalálni önmagamra:)
Puszi Kira!
Ut.: Hallgassátok Harry legújabb dalát, emberek én élek-halok érte.