A lány
.................................................
Ceruzámat a számba véve pillantottam Ms. Waynre, aki bőszen rajzolta fel az algebrai kifejezéseket a zöld táblára, a krétapor szagát még innen is éreztem. Unottan figyeltem a mozdulatait, ajkait a fogai közé szorítva írogatta a betűk és számok katyvalagát, értetlenül másoltam le őket, fogalmam sem volta arról, hogy egyáltalán most miről tanulunk és hozzám hasonlóan Daria is értetlenül pásztázta a nő kosztümbe bújtatott testét.
Mikor a nő éppen nem engem fürkészett sötét szemeivel, Daria megbökött a ceruzájával és a padomra pottyantott egy becsomagolt kis üzenetet. Ms. Wayn persze azonnal kiszúrt minket, csípőre tett kézzel fordult meg. Az előttem ülő Chase röhögve temette arcát a kockás füzetbe, míg én próbáltam a zsebembe csempészni az üzenetet, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem éppen a tanárra tartozott az, amit üzent.
Daria lehajtotta a fejét és mintha mi sem történt volna, nyugodtan írogatta le az egyenleteket. A nő felvont szemöldökkel sétált elém, gondosan manikűrözött körmét a füzetemre nyomta. Halk koppanásra mindenki felkapta a fejét és felénk lesett.
Helyet foglalt Katy Moss helyén és bájosan rám mosolygott.
- Azt hittem elég büntetés magának a pince és megtanulta a leckét.
Kedves hangja irritálta a fülemet, szemei pajkosan csillámlottak, mintha valami viccet mesélne el. Tekintete ragyogott a jószívűségtől, mikor a nő messze elhagyta a kedves jelzőt. Ajkait egy hegyes mosolyra görbítette.
- Mégis mit tettem már megint? – sóhajtottam fel. Viktor elnevette magát. A nő felvont szemöldökkel meredt a hátsó padba.
- Mr. Dorohov megkérdezhetném mit talál olyan viccesnek?
Viktor végig simított zselével leragasztott tincsein és lazán megvonta a vállát.
- Semmi tanárnő, csupán eltetszett számolni az egyik egyenletet.
A tanárnő gúnyosan vigyorogva fordult meg és egy utolsó gyilkos pillantást vetve a fiúra, majd persze rám, vissza is fordult a táblához, hogy korrigálja a hibáját. Az osztály végül egy oldalnyi házi feladattal ballagott ki az óráról. Viktor mellénk csapódott, fogalmam sem volt, hogy mégis minek köszönhetem a segítségét. Megállt mellettünk, ezért nekünk is le kellett fékeznünk. Daria összefonta maga előtt a karjait, míg én kérdőn meredtem a srácra.
- Végül is mi volt az az üzenet, ami miatt majdnem újabb egy éves pince takarítást húztál magadra?
Daria elnevette magát és szemtelenül a farzsebembe nyúlva kihúzta az összegyűrt papírfecnit.
Jó a segge Ms. Waynnek ;)
Barátnőm gömbölyű betűi gyönyörűen simultak a lapra, a tartalmuk már kevésbé. Értetlenül meredtem a vihogó lányra. Viktor elismerően dünnyögött, majd egy szó nélkül lelépett, még időben szóltam utána. Sötét szemeit rám emelte és elvigyorodott.
- Ó ugyan, semmiség – kacsintott majd végképp elveszett a tömegben.
Barátnőmre néztem és felmutattam előtte a papírdarabot.
- Megkérdezhetem, hogy mégis miért írtad ezt a lapra?
- Tudod, rejtett titkok – indult felfelé a lépcsőn. Nevetve siettem utána.
- Amúgy most, hogy mondod tényleg.
Dariával együtt hangosan elnevettük magunkat és jó messze elkerültük a különös termet. Az élet pörgött tovább, a tanárok nem emlékeztek meg Stacyről, mintha az eset megsem történt volna. Ám amikor óránkon a lány helyére pillantottam a szívem magától szorult össze és bennem minduntalan felrémlett meggyötört testének a látványa. Kirázott a hideg, legszívesebben elbújtam volna, de a nap utolsó órája kecsegtetően lebegett előttem, hisz rajz volt. A második olyan óra, ahol együtt vagyunk Nolannel.
Kevésbé tiszta elmével léptem be a másodikon elhelyezkedő terembe. A kusza hajkoronájú, művész tanárunk már a vásznaknál kóborolt és az összedobált ecseteket szedegette fel a földről. A kivetítőn ott szerepelt Vincent van Gogh, Éjjeli kávézó című festménye, ez volt tőle a kedvencem. A vásznakon, pedig valami hasonló pacák hevertek. Elmosolyodtam a próbálkozások láttán, de adódott pár olyan, ahol valami különlegeset dobtak össze.
Mivel Dariának egy órával kevesebbet kellett benn szenvedni, ő már otthon melegítette a fenekét, míg nekem Ms. Morgan kusza szavait kellett hallgatnom. Kihúztam az egyik széket és ledobva magamat arra, vártam, hogy megszólaljon a csengő. A kivetítőről nem sokára eltűnt a kép és egy egyszerű sötét foltot varázsolt rá. Szóval a rajzosok voltak előttünk. Sosem értettem, hogy mi miért nem próbálkozunk az alkotásokban, mert én szívesebben festenék érthetetlen vonalakat egy vászonra, minthogy a füzetbe koptassam a ceruzámat.
Alighogy Ms. Morgan megszólalt egy hegyes valami szúródott a hátamba. Kíváncsian fordultam meg, ahol egy ismerős szürke szempár ragadt az enyémekre. Nolan az asztalra dőlve fürkészett, tincsei az arcába zúdultak és kezeivel meg sem próbálta kiűzni őket a tekintete elől. Helyette inkább kék tollát forgatta hosszúkás ujjai között.
- Mizu?
- Semmi érdekes – suttogtam vissza, szerencsére Morgan nem szúrt ki magának. Mára már elegem volt a pikkelő tanárokból, akik szerettek kínozni az órájukon. Mivel a nő ránk se hederített kissé megfordultam, hogy szembe kerüljek a fiúval.
- A mai feladat az lenne, hogy rajzolják le a párjukat – fejezte be a mondatot a nő, majd összecsapva a tenyereit előkészítette a kellékeket. Mindenki unottan sóhajtott fel. Nolan egyszerűen felpattant és helyet foglalt mellettem. Lustán előhúzta a tolltartóját és felvont szemöldökkel meredt Joseph-re, akiben megint túlbuzgott az energia és hűségesen ugrott a tanár összes szavára.
- Nem tudok rajzolni – súgta oda nekem és elkeseredetten a papírjára „rajzolt" ovális valamire pillantott.
Felnevetve néztem az engem mintázó micsodára, bár az enyém se sikeredett jobbra. Egyszerűen képtelen voltam megragadni a fiú lényét, sóhajtva dőltem hátra és az egyre csak romló valamire néztem.
- Ez én lennék? – mutattam a két kis pontra és egy ferde vonalra. Elnevettem magamat, mire Morgan felénk kapta a tekintetét. Gyorsan elénk iszkolt és megszemlélte a műveinket. Arcára egy undorodó grimasz ült ki.
- Azt ajánlom, hogy figyeljék meg egymást alaposan, minden a részletekben rejlik.
Ám az idő elteltével az én ceruzám még mindig nem ontotta magából azt, amit én elképzeltem. Hisz már láttam is lelki szemeim előtt, de kezeim képtelenek voltak megragadni az apró vonalakat. Nolan persze meg sem mozdította az ujjait, szemeit rám tapasztotta és szótlanul ücsörögött.
- Megkérdezhetem, hogy mégis mit csinálsz? – pillantottam rá értetlenül eldobva az eddig kezembe szorongatott ceruzát.
Nolan sejtelmesen elvigyorodott és közelebb tolta a székét az enyémhez.
- Tudod megfigyellek – suttogta halkan.
- Tessék?
- Ms. Morgan mondta, hogy tegyem ezt és be kell, hogy valljam nem vagy rossz látvány.
Erősen lehunytam a szemeimet, próbáltam nem vigyorogni, de egyszerűen kicsúszott belőlem a mosoly. Az arcára néztem és megböktem a vállát.
- Te sem vagy az – susogtam.
A válasza egy hangos kacaj volt, zene volt füleimnek.
Az óra végeztével Ms. Morgan összeszedte a rajzokat majd kihessegetett minket a teremből, egy csordaként csődült ki a tömeg. Nolan felkapta a táskáját a földről majd felém nézve mozgásra kényszerített. Együtt sétáltunk a szekrényemhez, a fiú neki dőlt a szürke szerkezeteknek, melyek halkan nyekkenve fejezték ki nem tetszésüket a mozdulat felé, de ő meg sem hallva a nyivákolást csak is engem fürkészett.
Kabátomat kihúztam, gyorsan felvettem, majd a sálamat a nyakam köré tekerve már indultam is kifelé. Nolan még az ajtó előtt megtorpant. Szemeivel visszanézett, gyötrődve felsóhajtott.
- Basszus vissza kell mennem, Viktor megkérte, hogy vegyem ki a szekrényéből a cuccait – túrt a hajába megforgatva a szemeit. – Mész, vagy megvársz?
Agyam pörögni kezdett, szívesen haza mentem volna a kollégiumba, de pár plusz perc Nolannel, túlságosan kecsegtető ajánlat volt, így végül felkísértem a másodikra, ahol a 92-es szekrényt felnyitva már ki is húzta a rengeteg cuccot. A hirtelen mozdulattól minden füzet és könyv a földön végezte, szitkozódva meredt a csempére. Leguggolva felszedegettem őket, mikor a kezembe került egy megsárgult papírlap.
Mistrald W. Lorz.
Megfordítottam. De még a mozdulat közben kapta ki a kezemből. Értetlenül meredtem rá, arca gyanúsan összehúzódott.
- Mégis mi volt az?
Nolan összeszedte a füzeteket, szándékosan nem nézett rám. Megforgattam az íriszeimet és meglöktem a karját.
- Nem tudom – szűkszavú válasza még inkább felperzselte az érzékeimet.
- Mi volt az?
- Egy papír?
- Nolan!
- Komolyan nem tudom – állt fel lesöpörve magáról a koszt. – Még a pincében találtam, de mégis mi olyan fontos benne, csak egy papír!
Visszagondoltam anyám iratára, pont ugyanolyan hegyes betűket véstek erre a papírra is. Le kellett jutnunk a pincébe, még ma. Felpattantam és nem válaszolva a kérdéseire azonnal a portára rohantam. Mintha Roger számított volna rám, éppen cigi szünetet tartott. Hisztérikusan felnevetve dőltem az ajtónak, Nolan megállt előttem.
- Mi a fene bajod van?
- Nem tudom!
Nolan elmosolyodott és kinyújtotta felém a karját.
- Rohadtul elsápadtál – tette hozzá elhúzva a száját. – Oké kezdesz megijeszteni. Mi történt?
Kérdés nélkül nyújtotta át nekem a cetlit, ami valamiért teljesen kibillentett az egyensúlyomból. Felnéztem.
- Van egy rossz érzésem – susogtam halkan.
Nolan nyúzottan a hajába túrt és kipillantott az ajtón, egyenesen a lucskos tájra, ami Portland teljes ellentéte volt.
- Miért van neked mindig rossz érzésed?
Elmosolyodtam, de a torkomon tekergő kígyó nem hagyott elég boldogsághoz jutni, gyötrődve meredtem a porta ajtóra, ahol nagy macskakaparás szerű írás volt vésve, egy fehér lapra.
Mindjárt jövök.
Persze az a mindjárt sehogy sem akart bekövetkeztetni, már-már azt hittem, hogy hazautazott. Végül a mellettem álló fiú idegesen megragadta a kilincset és kitárta a nyekergő ajtót. Azonnal kitört a nikotin kesernyés szaga, köhögve takartam el az orromat, miközben szemeimmel a mozdulatait figyeltem, finoman átlépte a szét dobált micsodákat és ujjaival elakasztotta a pince ólom kulcsát.
- Megőrültél? – sziszegtem halkan meglökve a vállát. Zsebre tette a kulcsot és mit sem törődve a szavaimmal elindult.
- Itt szeretnél állni holnap estig, vagy mi?
- Inkább minthogy kirúgjanak – néztem rá jelentőség teljesen, de tekintetével lerázott magáról, mint egy vállára akadt porszemcsét. – És ha észreveszi? Mit fogsz mondani neki?
Nolan hirtelen torpant meg, a cipője által kreált csattanások elhaltak, szikrázó szürke szemeit rám emelte és meglengette a kulcsokat a szemeim előtt.
- Roger egy hetvenes éveiben járó öreg fazon, bemagyarázod, hogy elfelejtette! Te akartál annyira lemenni abba a pincébe, akkor most mit nyivákolsz?
Lehajtottam a fejemet, végül is igaza volt. A fiú sóhajtva tekerte körém a karjait és mellkasára húzva engem egy apró csókot nyomott a hajamba, ujjaival megcirógatta a tarkómat, lecsúsztatta őket az államívén és mutató ujját óvatosan az állam alá fűzte. Szívem már a torkomban dobogott, előző haragja hirtelen már sehol sem volt, szürke szemei odaadóan simultak a bőrömhöz. Lusta vigyorra húzta telt ajkait, kedvem lett volna megcsókolni azokat a málna vörös csodákat, de tartva magamat a megállapodásunkhoz egy egyszerű puszival is be kellett érnem. Emlékeim már nem egészen gondolkoztak így, velem ellenben ők felidézték csókunk minden egyes pillanatát, azt ahogyan selymes szája az enyémre forr, majd azt ahogy nyelveink eggyé válnak. Bódító pára lepte el a szemeimet, bőröm izzott és előző félelmem, kétségbeesésem elszállt belőlem. Nolan képes volt mássá teremteni mindent. A kettőnk közt felgyülemlett levegő pattogott a feszültségtől és a testünkben szikrázó vágytól. Haja homlokáról az enyémre hullott, pilláim belegabalyodtak a selymes tincsekbe. Lehelete az arcomnak ütődött, mentolos. Mélyen magamba szívtam, de a másodperc töredék része alatt, minden szertefoszlott.
Ujjai görcsbe rándultak és arcát elfordítva ajkaim csupán a bőrét érintették. Kijózanodva az érzésekből eltávolodtam tőle és zavartan túrtam vörös hajamba. Nolan megállt előttem és a zsebeibe süllyesztette a kezeit, meglazította a nyakkendőjét és végigsimított az arcán.
- Kissé eltelt az idő, menjünk!
- Mi volt ez az előbb? Nem te mondtad, hogy...
- Mindegy – sóhajtotta fáradtan felnézve a plafonra. – Most fontosabb dolgunk is van, mint ezt megvitatni.
Igazat adva neki szótlanul vágtam át az utamat mellette, rá se akartam nézni. Még hallottam halk sóhajtá, de az igazat megvallva elegem volt belőle.
Kedves Olvasóim!
Nagyon remélem, hogy tetszik majd nektek a rész :) köszönöm szépen a visszajelzéseket a részről és magáról a sztoriról, remélem most is megajándékoztok néhánnyal!
Sok szerencsét szeretnék kívánni a nyolcadikosoknak, az erő legyen veletek :D
Puszi Kira!