A fiú
...........................................
Idegesen túrtam a hajamba és még mindig az előttem húzódó fekete ajtót szemléltem, idegeim pattanásig feszültek és ezen Norton sem segített. Sóhajtva hajtottam a fejemet az ajtóra és lám, hirtelenjébe kitárult az. A lendülettől fogva kótyagos lábakkal dőltem be a lakásba. Arcom a kemény padlónak ütődött.
Kurvára részeg voltam.
Norton lenézett rám, majd röhögve bezárta az ajtót, letelepedett a csempére, míg én a pofámat hűtöttem a hűs padlón.
- Meg se kérdezem mi történt – rázta meg a fejét lemondóan, majd valahonnan elővarázsolt egy cigit, az ajkai közé csippentette a szárát. Az öngyújtó sárga lángja megégette a cigaretta végét, ami így vörös csóvákra gyúlva égette fel az összesodort anyagot. A nikotin kesernyés illata az orromba kúszott, az arcomra hamuzott. Röhögve fordultam a hátamra. – Mit tett a csaj?
Abby arca azonnal felrémlett előttem, akárcsak dús ajkai, amik alig néhány órával ezelőtt még az enyémekre simultak. Éreztem a számban édes ízét, ujjaim alatt selymes bőrét. Azt az apró vadságot, amivel visszacsókolt. Akaratlanul nyögtem fel az emlékekre. Norton megdobott egy csikkel, követve bátyám előző tetteit én is meggyújtottam, azonnal letüdőztem a füstöt. Marta a torkomat, de elfeledve az érzéseket, engedtem, hogy a nikotin szétáradjon a testemben és egy furcsa, nyugodt világba szállítson.
- Én basztam el – szívtam még egyet a cigiből. Norton helyeslően bólintott.
- Mindent te cseszel el.
- Kösz.
- Mit kell ezen bonyolítani? Szüleinket is kikészítetted szombaton, azt hittem anya mérgében a falnak hajítja Gerardot.
Elképzeltem, ahogy a törékeny kezű anyám megragadja a fiú gallérját és a falnak hajítja, érdekes látvány lett volna, de eléggé hihetetlen. Bólintva vettem tudomásul, hogy mindenki csak eltűr maga mellett, kénytelen voltam ráébredni az igazságra, egy szörnyű ember voltam. A tudatra összeszorult a gyomrom, kedvem lett volna kihányni a bennem gurgulázó mindent, de egyedül Abby szomorú arca derengett fel előttem. Kizárt, hogy szerelmes lettem volna belé, egyszerűen túlságosan kedveltem őt. Nem félt kimondani a véleményét és ez a talpraesettsége tüzet gyújtott bennem. Újból a karjaimba akartam tudni őt, hogy dereka az enyémhez simuljon, miközben selymes ujjával a tarkómon lévő hajat birizgálja.
Norton sóhajtva elnyomta a csikket és a nappaliba sétált, egy meleg barna kabáttal tért vissza, mivel én már teljesen felöltözve feküdtem a hall padlóján, nem kellett azzal foglalkoznunk, hogy felöltöztessen. Kitárta az ajtót, ahol a hideg, fagyos levegő azonnal beáramlott az eddig meleg házba. Kirázott a hideg, apró pontok keletkeztek az egész testemen.
Szuszogva néztem fel a fivéremre, aki megragadva a kezemet talpra állított.
- Nem mintha zavarna a látogatásod, de szerintem most menj inkább a kollégiumba – rázta meg a fejét, majd kulcsra zárta a házat. – Másrészt viszont, hogy a szarba jutottál ide úgy, hogy a kocsidon egy karcolás se lett?
Röhögve álltam meg a fal mellett és a gyors mozgások következtében kihánytam az eddig bennem burjánzó ételmaradványokat és a rengeteg italt. Nem lettem józanabb. Homályos tekintettel követtem Nortont, aki meg sem próbált segíteni rajtam. Beültem a kocsijába és egy utolsó pillantást vetve a Mustangomra már kanyarodtunk is ki a házból.
Az én kocsimmal ellentétben az övé hangtalanul száguldott az aszfalton, mintha nem is betonon, hanem valami gumin utaztunk volna. Az ülések nem ropogtak a súlyom alatt, az üléstérben nem terjengett az olaj égett szaga, egyedül egy fránya légfrissítő undorító illatát lehetett érezni. Képzelni sem bírtam, hogy ezen mit kedvelnek annyira az emberek. Egy rakat újonnan pucolt vashegy volt. De nem tettem szóvá semmit, fejemet az üvegnek döntöttem és az egy hatalmas pacává olvadó tájat bámultam.
Az utak üresek voltak, sehol sem utazott senki, bár Woodburnre ez igen jellemző volt. Portlanddel ellentétbe itt nem volt minden hófehér, sőt alig lehetett felfedezni egy-egy fehér zugot a hatalmas tisztásokon. Sokkal inkább egy saras, nedves területre ütött az otthonunk. A fenyvesek csillámlózöld levelekkel díszelegtek, míg a lombhullatók csupasz ágaikat rázták előttünk, az ég csupa szürkeség volt, de a nap néhány makacs sugara azon is áttörni készült és éltető erőként simult a világra.
Norton lehajtott a kollégium elé, észre se vettem a rikító vörös téglákat. Nyöszörögve szálltam ki az autóból, a cuccaim mind a Mustangban maradtak, szívesen visszautaztam volna, de Norton erősen lökött az ajtó felé.
- Majd elhozom este a kocsidat, oké?
Mély hangja kitaszított a homályból, ami eddig körülvett. Gyomrom összeszorult, végtelenül elveszettnek éreztem magamat. Annyi évig taszítottuk egymást a bátyámmal és végre valahára valami áttörés jött a kapcsolatunkba. Visszaemlékeztem a gyerekkorunkra, akaratlanul követtem mindenfelé, bár melyik kisöccs nem tette ezt? A szememben ő volt a mindenség, tiszteltem és próbáltam egyre inkább hasonlítani rá és lám mire vezetett ez az egész. Lehunyt szemekkel gondoltam vissza a szavaira.
- Norton – a fivérem rám kapta szürke szemeit. – Köszönöm.
Először összevont szemöldökkel meredt rám, de percek elteltével eddig értetlen tekintete kitisztult, elvigyorodott és megpaskolta a vállamat.
- Nincs mit.
Ez volt életünk eddig legnormálisabb párbeszéde. Sokáig meredtem az elfaroló kocsira, mindenki azt hitte, hogy az a káosz, ami velünk történt őt viselte meg jobban, de korántsem. Minden nap attól féltem, hogy bátyám valami oltárai nagy marhaságot fog elkövetni és úgy fogunk elválni egymástól, hogy ő gyűlöl és én is őt. Megrázva a fejemet gyorsan a kollégiumba iszkoltam és egyet intve a szalmakalapos Rogernek már a szobám ajtaja előtt kuporogtam.
Viktor azonnal kinyitotta az ajtót és röhögve hagyott a küszöbön.
- Bűzlesz, mint egy csöves – nézett végig rajtam, majd korrigálta a szavait. – Úgy is nézel ki.
- Kösz haver, ez egy jó köszöntés volt – nyelvem belegabalyodott saját magába, hangosan kacagva dülöngéltem be. Todd az ágyról nézett le rám, megforgatta a szemeit és újból a könyvébe temetkezett, Viktor lazán a falnak dőlve kortyolt egyet a poharából, reménykedtem, hogy víz van benne.
- Megkérdezzem mit csináltál, vagy inkább jobb nem tudni?
Lustán elmosolyodtam és a földre vetve magamat hátra dőltem a mocskos padlón. Magamba szívtam a dohos, penészes levegőt és fiúkra bámultam.
- Megcsókoltam, majd azt mondtam, hogy ezt nem kellett volna.
Viktor pislogás nélkül meredt rám, majd hirtelen kitört belőle a röhögés, nem nagyon hatotta meg, hogy a kiszemelt barátnőjét csókolgattam. A hajamba túrva hunytam le a szemeimet, de a sötétség helyett egy vörös hajú lány fogadott, akinek forró ajkai összeolvadtak az enyémekkel. Dühös élvezet? Talán az áramlott végig a testemen. Nem is akartam mást, csak is azt, hogy azok az ajkak végig szánkázzanak a testemen, hogy én is végig csókolhassam az övét.
- Haver miért?
Nyögve ejtettem ki a szavakat a számon. – Jobbat érdemel egy hozzám hasonló görénynél.
Todd lepillantott rám. – Talán éppen, hogy ez tesz téged kevésbé görénnyé. Nem azt mondom, hogy hallgass rám, de ő is egy ember csak tudja, hogy mit akar és mit nem.
Viktor azonnal beleszólt.
- Egy baj van ezzel szöszikém – pillantott a fiúra, aki a megnevezés hallatán kipirult. – Rohadtul nem ismer minket, bűn lenne belerángatni.
Másnap kótyagosan léptem ki a kollégiumból - Norton tartva magát a szavához - a Mustang ott csillogott a parkolóban. Viktor még útközben levált tőlem, mert elmondása szerint már rég nem csajozott és meg is volt az új jelöltje.
A gimnáziumot aligha megrázta a Stacy halála, akik nem ismerték a lányt, nem is siratták, de akik közel álltak hozzá, azok sem emlékeztek rá évekig. Minden valahogyan visszavándorolt az eddigi kerékvágásba. Az egyenruhám zsebéből kihúztam azt a megtépázott papírdarabot, amin még mindig az a két ellentétes szó hevert. Megfordítottam.
Mistrald W. Lorz
A név hangzása is rémisztő volt, nemhogy a hátuljára vésett kis versike, amiből pontosan két szót lehetett kivenni. Visszasüllyesztettem a papírt a zsebembe és a táskámmal karöltve indultam meg a gimnáziumba. Amint beléptem az általános nyüzsgés fogadott, a rendőrök már lemondtak az egészről és egy egyszerű gyilkosságnak titulálva az esetet még vasárnap délután elhagyták a területet, persze Stacy szülei ezt nem nézték jó szemmel, meg akarták találni a gyilkost, de sajnos senki sem segített nekik.
Óvatosan eloldalaztam az emberek mellett és a szekrényembe bedobva a cuccokat egyenesen a töri terem felé vettem az irányomat. Szemeimmel egyetlen egy vöröskobakot kerestem. Hirtelen egy kar ragadta meg a csuklómat, érdeklődve lestem a hátam mögé, ahol Abby állt. Arca kipirult. Örömmel konstatáltam, hogy nem is kellett sokáig keresgélnem utána, de egy reményteli csók helyett egyszerűen beszélni kezdett.
- Figyelj, igazad volt! – nézett mélyen a szemeimbe. Barna íriszei elkeseredetten ragadtak az enyémekre. – Tényleg nem kellett volna megcsókolnod, de felejtsük el, oké? Legyünk szimpla barátok, mint eddig – szusszantotta ki a mondandóját.
Összeszorított ajkakkal röhögtem el magamat, amit Abby nem nagyon értett, kerekded arca megsemmisült grimaszba torzult.
- Mi olyan vicces ebben?
- Semmi – ráztam meg a fejemet lemondóan. – De az igazat megvallva volt olyan, hogy te csak a barátom voltál?
Abbyn volt a sor, hogy elnevesse magát. Még a gúnyos kacaj is jólállt neki, csípőjére helyezte az ujjait és megbökte a mellkasomat. Imádtam.
- Ne hidd, hogy élek-halok érted? Most felkerestelek, hogy elmondjam az én ötletemet, ha nem tetszik, akkor nem tetszik!
Megfordult és már éppen bele veszni készült a tömegbe, de még utoljára megragadtam vékony csuklóját. Magam felé fordítottam, ajkai elnyíltak. Azok a dús, kecsegtető ajkak. Elvigyorodva böktem hason.
- Én benne vagyok.
Abby szemei kitisztultak és nevetve lökött el magától.
- Akkor rajzon találkozunk, Nolan Lee!
Csillámló tekintettel bólintottam. Akkor rajzon találkozunk Abigail Gilbert.
500 követős plusz fejezet! 🙈💓 Remélem tetszik majd nektek! Köszönöm a visszajelzéseket, legjobb Olvasóim nekem vannak😏💖