A lány
................................................
Nolan mosolya minden egyes szó kiejtése után egyre csak szélesedett, míg végül az egész arcát beterítette az a gyönyörű, boldogító vigyor, amivel oly ritkán ajándékozta meg az embereket. Széles, íves és szépséges. Bárki, aki a fiúra tekintett kuncogva fordult el, hisz maga az egész srác látványa túlontúl tökéletes volt. Valamiért, amikor mellette voltam nem gondoltam semmire, egyszerűen a jelenben lubickoltam, engedve az árnak, hogy taszigáljon arra amerre akar és úgy látszott ez nem csak velem van így.
Nolan ígéretéhez tartva magát, egy jó nagy adag forrócsokit rendelt nekem, hatalmas tejszínhab réteggel a tetején. Korgógyomorral estem neki, de mintha meghallotta volna a gyomrom kiáltásait még egy vacsorára is meghívott, bár ő elmondása szerint már evett otthon.
Mikor végeztem az evéssel, teljesen mértékben a forró csokira összpontosítottam és a kint még mindig erősen havazó tájra. Gyönyörű volt Portland télen, főleg a karácsonyi pompában, ami minket így december elején fogadott. Hirtelen az eszembe fészkelte magát Stacy, akárhogy akartam nem tudtam megszabadulni holtestének látványától. Megborzongtam, amit Nolan azonnal kiszúrt.
- Baj van?
- Stacy... nem tudom, hogy fogom megemészteni ezt az egészet, mert akárhányszor próbálok nem rá gondolni végül mindig ugyanott kötök ki, a lány holteste mellett.
Egy apró könny csordult ki a szememből. Nolan finoman arrébb tolt és mellém ült, karjait átvetette a vállamon és a mellkasára húzott. Enyhén abroncs illata volt, egy kis pézsmával fűszerezve, ez a keverék az orromba kúszott, édeskés vágyakozással töltve meg a szerveimet. Szusszantva burkolóztam az ölelésébe.
- Tudom milyen, egyszer én is láttam egy holttestet, az volt az első alkalom, hogy láttam valakit meghalni, máig magamon érzem üres tekintetét – duruzsolta a fülembe jellegzetes mély hangján. Forró lehelete miatt vigyázba vágták magukat az apró pelyhek az egész testemen. – Minden este rémálmom volt, ha jobban belegondolok még ma is szoktam rettenetes dolgokra ébredni, de egy idő után már könnyebb lesz.
Erősen összeszorítottam a szemeimet.
- Csak sajnálom Stacyt, olyan fiatal volt... és az istenibe is túl sok esély volt még előtte, de őt elragadta a halál!
Nolan lepillantott rám. Sötétszürke szemei titkokat húztak maguk mögött, sötét és veszedelmes dolgokat, mégsem rettentem vissza. Ujjaimat selymes bőrére simítottam, a levegőt reszketve fújta ki, ami emiatt összekeveredett az enyémmel, forrongott a bensőm.
Orrunk összeért, már-már túlságosan is közel voltunk egymáshoz, szemeimet lehunytam és valamiért egy meleg csókban reménykedtem ehelyett, viszont egy hideg huzatot kaptam. Szemeim kitágultak és arra a férfira néztem, kinek kezében egy alvó kislány csücsült. Ő tette tönkre a pillanatunkat. Talán jól is tette. Fogalmam sem volt arról, hogy mi ütött belénk. Meg akartam csókolni egy mondhatni idegen srácot? Kezdtem megrémülni saját magamtól. Nolan sóhajtva hátradőlt, de karját nem hámozta le rólam, gondolom ő hozzá volt szokva, hogy idegen csajokat csókolgasson. Hirtelen lett úrrá rajtam a harag és a féltékenység furcsa egyvelege. Kimásztam az öleléséből és makacsul felkaptam magamra a kabátomat. Ki mondta meg nekem, hogy Nolan nem csak kihasználni akar? Egy fiúnak mi más célja is lehetne a megfektetésen kívül? Gondolom még egy aranyos történetet kitalált a sikere érdekében.
Elcsodálkoztam a naivságomon, engedtem, hogy egy ilyen gazdag ficsúr teljesen behálózza az agyamat? Anyáméknak igaza volt, bár a szülőknek mikor nincs? Nolan felnézett, kérdő tekintete az egyik szememről a másikra ugrált, ledobott egy marék pénzt az asztalra és a pincér felé sem nézve kiszaladt utánam, még időben kapott a csuklóm után.
Dühöngő vadhoz hasonlóan megfordultam és szürke szemeibe bámultam.
- Valami baj van?
- Baj? Nem csak rájöttem, hogy egy pöcs vagy – sziszegtem kényelmetlenül álldogálva a betonon. Nolan értetlenül összehúzta a szemeit, az igazat megvallva magamat sem értettem.
- Mi ütött beléd?
- Mond meg az igazat, miért lógsz folyton velem? Meg akarsz fektetni, mert akkor most mond a szemembe!
A fiú hangosan felnevetett és nem foglalkozva azzal, hogy idegeim pengeélen táncoltnak egy egyszerű mozdulattal magához húzott és megölelt.
- Kedvellek Abby, semmi hátsó szándék vagy ilyesmi.
Hazudhatott is, senki sem mondhatta meg nekem biztosra, hogy igazat mond-e vagy csak teszi az agyát, de próbálva kiűzni a gondolataimból a vészjósló csengőt, megadóan az ölelésébe burkolóztam.
- Azt hiszem, hiszek neked.
Nolan lehajolt egészen a fülemig, éreztem a leheletét a bőrömön.
- Örömmel hallom.
A hétvégém ezután unalmasan telt, Nolan és én elkerültük egymást, mivel neki a saját, nekem pedig az én szüleimet kellett kiengesztelnem. Apa szörnyen berágott rám, barna szemei szikrákat szórtak, mikor a szemeimbe nézett. Szörnyen esett, de végül is pontosan megértettem haragjának okát. Anya sem volt túl bőbeszédű. A táskámat pakolgattam a szobámban. A havazás még reggel elállt, de szombat óta folyamatosan ömlött, szóval mindent egy vastag ropogós, fehér réteg borított.
Kinyitottam az egyik füzetemet és az ágyamra ülve figyeltem hol a kék tintával írt betűket, hol pedig a mesésen gyönyörű tájat. Az eget széles szürke fellegek takarták el és ezek még több hóval kecsegtetve minket. A hajamba szúrtam a ceruzámat és a nyurga betűket olvasgattam, valamiért nem akartak megmaradni bennem. Ha a Woodburnre gondoltam egyszerre ötlött fel bennem Stacy is, aki a saját vérében fürösztelve feküdt a kémia labor előtt. Megborzongtam. Gyorsan kikergettem a rémisztő képet a fejemből és visszanéztem a szürke papírlapokra.
Unalmamban tovább lapoztam, szemeim előtt felrémlettek a mellkasára vésett szavak.
Bíborfény, Bíborfény.
Mégis miért hagyott maga után nyomokat a gyilkos? Azon kívül persze, hogy halálra rémisszen minket. A másik érthetetlen darabka Viktor véres szekrénye volt, ki akarna rosszat annak a fiúnak? Célja volt a cselekedeteivel?
Sóhajtva hajtottam hátra a fejemet, szüleim nem tették szóvá a gyilkosságot, még úgy sem, hogy pontosan tudták, hogy mi történt az iskolában. Talán arra vágytak, hogy engem is elragadjon a halál. Persze erre fölösleges volt gondolnom, hisz badarságnak tűnt. Világéletemben óvni akartak mindentől. Ám a hosszas hallgatásuk kételyekkel töltöttek el, mintha készültek volna valamire. Egy orkán előtti csend? Meglehet.
Most is ugyanaz a zavaros érzés honolt a testemben. Kérdezgetni akartam anyát a dolgokról, hogy voltak-e ellenségei a múltban, mert nem hagyott nyugodni az a papír melyen anyám adatai és az a vörös, csámpás szó hevert.
A Vörös.
Talán valami rejtett jelentése volt? Kutatni akartam, de anyám szótlansága megrémisztett, végül eleget ülve a füzetem fölött felpattantam. Kitártam a szobám ajtaját és anyát kezdtem keresni, aki a konyhában üldögélt, apa már munkában volt. Anya iskolában dolgozott, szóval megszokottan egy halom dolgozat feküdt a sötétbarna asztalon. Belekortyolt egyet a teájába és kérdőn felvonta a szemöldökét. Nem számított rám, ahogy én se magamra.
Letelepedtem mellé és egy csésze teát öntöttem a hajszálvékony, porcelán poharamba. A forró folyadék gőzölögve egyesült az amúgy kellemesen meleg levegővel.
- Hello! – intettem egyet és lenyeltem a torkomban egyre csak növekvő gombócot.
- Hello.
Hangja az enyém ellentéte volt, semleges. Megköszörültem a torkomat, de szavak cserben hagytak. Mit mondhattam volna? „Anya nem tudod véletlenül, hogy ki írta az egyik iratodra azt, hogy A Vörös?". Éreztem, hogy hangosan kinevetne, tehát gondolataimat mélyen magamba süllyesztettem.
- Nolan hazavisz.
- Igen? – szisszent fel. – És mikor szándékozik eléd jönni? – az órájára nézett. – Nem sokára öt lesz, ideje lenne már menni, nincs igazam?
Lekonyultak az ajkaim, burkoltan elűzött a házból. Mivel igazából nem beszéltük meg Nolannel, hogy haza is visz, gyorsan kellett improvizálnom, miközben másik kezemmel már egy üzenetet írtam neki. Azonnal válaszolt.
Fél óra és ott leszek.
Mélyet sóhajtva hátra dőltem és felmutattam anyának a rövid kis szösszenetet, amit nekem címzett. Bólintott, és nem szólalt meg többet.
Nolan tartotta magát a szavához, alig huszonöt perc elteltével a házunk elé robogott az az ismerős méregzöld Mustang. Anya megrázta a fejét és rám nézett, először véltem benne felfedezni egy kis érzelmet. Aggodalmasan villámlottak a szemei.
- Remélem, téged nem sújt majd az, ami minket – susogta halkan és egy intés mellet rám zárta az ajtót. Nem ölelt meg se semmi, csupán egy titokzatos mondatot elmormolva utamra is engedett.
Testem megvonaglott a fájdalomtól, kinek ne okozott volna szenvedést az, hogy a saját családja is elűzi? Megemberelve összetaposott lelkemet egy szó nélkül lehúztam magam mögött a táskámat, megigazítottam a kabátot, ami a testemre simult és a kötött sapkámat a fejemre tűzve ki is léptem a dermesztő hidegbe. Ujjaimat a zsebembe rejtettem, orromat pedig a sál vastag anyaga mögé. Nolan vigyorogva dőlt a kocsijának, csupa laza elegancia és hozzá egy csábos mosoly. Már sejtettem miért bomlottak utána a csajok, szót sem ejtve a mögötte húzódó Mustangról.
- Úgy nézel ki, mint egy vörös eszkimó – röhögött fel kikapva a tenyeremből a táskát. A nyekergő ajtó kitárult és engem újból magába szippantott a bőrülések öreg zamata. Lehuppantam és engedtem a kocsinak, ami hűségesen dorombolt alattunk. Nolan gyújtást adott a motornak és ujjait a reszkető sebváltóra helyezte, de egyetlen dolog mégis kipattintott a nyugalmamból, ugyanaz a keze, ami nemrég még a váltót markolta finoman a térdemre simult. Tagadhatatlanul tetszett az érzés, ami azonnal felrobbantotta testem minden szervét.
Ujjaival apró köröket festett a nadrágomra, az anyagon keresztül is éreztem forrongó bőrét, mely selymesen a testemhez simul. Kinéztem az ablakon és összekulcsoltam az ujjaimat az övével. Titkos érintések voltak, úgy tettünk, mintha nem is történt volna semmi, belül viszont tomboltunk.
Egy orkán méretű valami szaggatta szét a testemet, a gyomromat, mindenemre átkúszott, egy ragályos betegség, ami egyre inkább szétterjedt a testemben. Ujjai csak akkor váltak el az enyémektől, mikor a kocsi berregve megkívánta azt, de akárhányszor váltott valamiért visszatért hozzám és egy mennyei lepelbe burkolva tovább folytattuk a játékot. A mi játékunkat.
Szemeim az idő múlásával leragadtak.
Sötét folyosón találtam magamat, lábam alatt hosszú, hűs betonpadló húzódott, meztelen talpam csattanó hangokat hallatott lépteim nyomán. Valami megrezdült mögöttem. Szívem a torkomba ugrott, semmit sem láttam, csupán párás és dohos levegő kúszott a tüdőmbe. A gyomromban bukfencező kaparás erősödött és a sötétség csak mélyült és mélyült.
Rémisztő volt egyedül barangolni egy üres folyosón, menekülni akartam, hisz mindig is meg volt bennem a félsz a feketeséggel kapcsolatban. Hirtelen egy halk szuszogás ütötte meg a fülemet. Gyenge sóhajok, reszkető lélegzettételek és félő szavak. Mind-mind még szörnyűbb képet varázsolt elém a sötét folyosóval kapcsolatban. Nem tudtam mi rejtőzik a sarkokban, azt sem, hogy figyel-e valaki vagy csak a képzeletem szárnyal, egyedül voltam az egyre csak hangosodó nyöszörgésekkel.
Ekkor valami nyálkás dolog csapódott a lábamhoz, néma sikítás mellett dőltem hátra, de a folyékony anyag csak nem eresztett, egy homályos fény gyúlt ki az ajtón és előttem megjelent Stacy megcsonkított teste. Ahogy aprócska szemei szenvedéstől terhesen merednek rám, ajkait melyek kétségbeesetten formázták a nevemet. Egykoron szép, vörös haja most le volt nyírva. A kezeimre néztem.
Bíborfény, bíborfény.
Nolan elhűlve rázogatta reszkető testemet. Szürke szemei aggodalmasan villámlottak. Szívem heves üteme, lassan normalizálódott, észre se vettem, hogy már otthon voltunk. Sehol sem volt már Portland fényes városa, helyette a jól megszokott csendes gyönyörűség fogadott. Felnéztem a fiúra.
- Minden rendben? Remegtél és sírtál - törölt le egy kósza cseppet, ami makacsul még elő furakodott a szemeimből. Ujjai óvatosan simultak a bőrömhöz, felperzselve az előbb kihűlt testemet. – Elsápadtál – tette hozzá és kissé hátrébb állt, ugyanis már az én oldalamon volt és előttem guggolt.
- Rosszat álmodtam.
- Stacy? – kérdezte halkan. Bólintottam.
- Valamiért zaklat az a két fránya szó. Bíborfény. A bőrébe volt vésve!
Nolan hirtelen húzott ki a kocsi melegéből. A fagy hideg tenyere szemtelenül kúszott a ruhám alá, reszkettem a hidegtől, de fiú nem hagyott időt arra, hogy megfagyjak. Teste az enyémhez préselődött, mindent kiszorított belőlem, beleértve a kételyeket is. Lehunytam a pilláimat, kezeimet felvezettem a mellkasán egészen a tarkójáig, ahol végre elértem puha tincseit. Szemeivel engem nézett, ajkai felduzzadtak, vak vágy uralta a testünket.
Kisöpörte vörös hajamat, gyengéden felém hajolt. Eddig szemébe nyújtózkodó barna tincsei az én arcomra csöppentek, csiklandoztak. Elmosolyodtam. Ajkai egészen közel voltak az enyémekhez, féltem a csóktól, de vágytam is rá. Mélyen legbelül már omladoztam érte és alig pár perc elkövetkeztével már magamon is éreztem őket.
Egyszerűen nekem nyomta puha, telt ajkait. Visszacsókoltam. Az apró pelyhekben hulló hó beterített minket, elrejtett a világ szeme elől. Az ujjai a húsomba martak, egyre inkább magához szorított, félt talán, hogy eleresztem, de nem tettem volna meg. A bódulat, az érzés, ami magába szippantott tökéletes volt. Ajkaink játéka részegített, nyelvünk óvatosan ért össze és talán ez pecsételte meg az egészet. Szenvedélyes volt a csók, pontosan tükrözte a bennem tomboló érzelmek hadát.
Pihegve szakadt el tőlem, íriszei ragyogtak. Lassan a lehajtotta a fejét, karjai még mindig a derekamat ölelték. Zakatolt a szívem, pulzusom az egekben, reszkettem a gyönyörtől, a fájdalmas szépségtől és mint valami kemény drog azonnal hatásba lépett, még-és még többet akartam belőle. Sosem akartam szabadulni ajkainak fogságából.
A fiú hátralépett, beletúrt kócos hajába és lehajtotta a fejét. Egy ér vadul rángatózott a nyakán, hozzá akartam érni, de féltem a haragjától. Talán csak engem kerített hatalmába az érzelmek lavinája?
Nolan a zsebeibe temette a kezeit.
- Azt hiszem ezt nem kellett volna – suttogta elkínzottan. A bennem tomboló vágyak hirtelen semmivé foszlottak, egy voltam a sokból. Neki egy senki vagyok. Összeszorítottam a fogaimat és kikaptam a táskámat a kocsiból és szavak nélkül szaladtam a kollégium felé. Reménykedtem abban, hogy a fiú meggondolja magát és elvetve az erkölcseit és utánam veti magát, hisz erre vágytam. Arra, hogy ujjai a csuklómra, ajkai pedig a szájamra fonódjanak. De amikor visszanéztem rá, csupán egy elkeseredett szürke szempár ragadt rám. Ajkai néma szavakat mintázta, jelentésüket magával rántotta a szél, messze tőlem. Lehajtott fejjel nyitottam ki a kollégium ajtaját.
Talán igaza volt a szüleimnek, messze elkellett volna kerülnöm a gazdagokat. Vagy magát Nolan Leet.
Kedves Olvasóim!
Igen meg is érkeztem a következő résszel, ami reményeim szerint elnyeri a tetszéseteket! Hát, igazából mit tegyek? Köszönjem végig azt, amit értem tesztek? Végül is szívesen megtenném, de hosszú-hosszú ömlengést inkább az írói utószóba hagyom - ami még nagyon-nagyon messze van :D.
Imádtam írni a részt és bevallom meg is vagyok vele elégedve, szóval remélem nektek is tetszik! :) Imádlak titeket.
Mivel elértük az 500 követőt - ami még mindig egy lehetetlenül nagy szám számomra, meg úgy mindenkinek :D - szóval kérhettek valamit, a történettel kapcsolatban. Új részt, tehettek fel kérdéseket, bármi ami az eszetekbe jut! :)
Oh és itt is megemlítem, ünnepeljük mind Alex Turner születésnapját :D💕
Puszi Kira!