-Mit akartok?-szólal meg elsőként Tae pár perc kínos csend után.
-Tudnod kell,hogy nagyon sajnálom Tae! Tényleg! Nem feküdtünk le Jiminnel,mi csak...-még folytatnám a magyarázkodást,viszont amikor undorodó grimasszal fordítja el a fejét,inkább elhallgatok. Teljesen megértem a reakcióját,de ettől még fáj.
-Taehyungie mi tényleg nagyon sajnáljuk! Főleg én sajnálom ahogy beszéltem veled és amiket mondtam,csak ideges voltam. Tényleg nagyon sajnálom Tae,bármit megteszek,hogy megbocsáss nekem!-próbálkozik Jimin is,de Tae nem úgy néz ki mint aki megenyhülni készül.
-Ugyan,semmi baj! Végülis csak majdnem megöltetek,de nincs harag!-fordul felénk végül ironikusan kedves mosollyal és hanglejtéssel.
-Taetae! Nézd mit hoztam nekeeed!-ront be hirtelen Lucy,minket erősen félre lökve az ajtóból.
-Ti pedig igazán mehetnétek már,pihenésre van szüksége,ti pedig csak feleslegesen felzaklatjátok!-néz felénk megvetően,miközben Tae már izgatott mosollyal pakolja ki a szatyrot amit a másik hozott.
Eszembe jut,hogy nekem még sürgősen beszélnem kell Jiminnel,ezért igazat adva Lucynak húzom ki magammal a folyosóra. Haza egyértelműen nem megyek amikor Tae ilyen állapotban van,a kirándulásra pedig még annyira se,bár gondolom már itt is hagytak minket.
Jimint a büféasztalokig húzom,ahol veszek az automatából két teát és a kezébe adva az egyiket nyomom le egy székre,én pedig vele szemben ülök le.
-Jimin! Majd később meg kell beszélnünk,hogy egészen pontosan hogy is beszéltél Taevel,de most a legfontosabb,hogy mégis mi van vele! Miért van leborotválva a haja,miért került kórházba és miért mondta,hogy majdnem megöltük?-
-Huhh! Tehát Taehyung nagymamája talán egy éve meghalt. Rákban halt meg. És úgy tűnik Tae is örökölhette ezt tőle,mivel kicsivel utána ő is korházba került egy roham féleséggel,ahol kiderítették,hogy rákos. A nagymamája orvosát kérte,mert bár nem tudta megmenteni őt,legalább már ismerte valamennyire. Ez mind télen történt,végig kórházban volt. Aztán mivel volt olyan jó állapotban és az orvosa felesége az iskola igazgatója,kiengedték őt és szigorú felügyelet alatt újra járhatott iskolába,miközben minden héten jár ellenőrzésekre. Nem tudom mi történhetett most pontosan,de valószínűleg megint valami roham félesége lehetett,nem tudom hogy kéne neveznem és ezúttal már majdnem nem élte túl. Most újra a kórházba kell költöznie egy időre.-fejezi be a mesélést,én pedig csak sokkosan nézek rá. Annyi mindent élt át az utóbbi időben,én meg nem voltam itt neki,hogy támogassam,sőt még meg is nehezítettem a dolgát.
-És mit mondtál neki? Akkor történt amikor kimentetek a mosdóba,ugye?-folytatom faggatását,hisz muszáj tudnom.
-Ne ölj meg kérlek! Amikor oda mentünk megkérdezte,hogy lefeküdtünk-e. Én azt mondtam nem teljesen,de ő ezt nem akarta elhinni,ezért azt mondtam,hogy igen. Kiakadt,hogy hogy tehettem ezt,amikor tudom mit érez irántad,mire én hozzá vágtam,hogy talán meguntad,hogy eredménytelenül rohanj utána.-úgy tűnik még folytatná,de végül elhallgat.
-Te komolyan... Esküszöm ha nem lennénk kórházban megütnélek! Mégis hogy képzelted? Nemcsak,hogy elmondtad neki amit nem akartam,hogy tudjon,de még ki is színezted! Miattad került ide!-kapom fel a vizet szinte azonnal,szerintem teljesen jogosan.
-Hé! Tudom,hogy benne van a kezem,nem kell hogy még te is hibáztass,de nehogy azt hidd,hogy te nem tehetsz róla! Ha vagy olyan tökös,hogy fogod magad és ha kell erővel elmondod neki amit akarsz,akkor most nem itt lennénk,hanem szerelmesen ülnétek a buszon úton Japán felé,talán meg se tettük volna,amit! Ne merd rám kenni az egészet,mert igenis a te hibád is!-ezzel a mondatával hagy ott egyedül a gondolataimmal,én pedig miután összeszedtem magam leülök az egyik Tae szobája melletti székre,hogy ha máshogy nem is,de legalább így itt legyek neki.