ACE NORTH
Szaporán vettem a levegőt. A mellkasom erősen emelkedett fel és le. Az izzadságot facsarni lehetne a trikómból, ahogyan az egész testemből is. Fekete hajam a szemembe hullott, vizesen tapadt a homlokomra. Kifújtam a levegőt. Szemeim prédaként nézték a box zsákot, amit bármelyik pillanatban széttéphetek. Ott himbálózott, egymagában, azt várva, hogy üssék, én pedig szívesen megadtam neki az örömöt. Összeszorítottam a fogamat, még egy mély levegőt vettem, aztán folytattam az edzést, és teljes erőmből ütni kezdtem a zsákot. A koszos, büdös termet beterítette a kipréselt levegőm hangja, a zsák csattanásai, és a láncok csörömpölő hangja. Megállíthatatlan voltam.
- Szép! - kiáltott az edzőm Royce. A hangja visszhangzott a teremben. - Le az állad North! Legyen fent a kezed!
Csak kaptam egymás után az utasításokat. Ez az egyetlen hely, ahol megteszem, amit mondanak. A boxban az ember megtanul alázatos lenni, tisztelni az ellenfeleit és önuralmat tanulni. Sosem voltam az a fajta ember, aki elviseli, ha dirigálnak neki. Az önfejűségem borzasztó nagy átok, és ezt elég sokszor is a fejemhez vágják. Folyton megyek a saját fejem után, nem törődöm a körülöttem lévőkkel, és ilyenkor azt sem figyelem, hogy milyen mocskot hagyok magam után. Csak megyek és megyek, mert ha mindig megállnék, akárcsak egy pillanatra is, bele kellene gondolnom mit is hagytam magam mögött, amit soha nem akarok megtudni. És ezért sosem nézek hátra. Az edzőm elképesztő türelemmel kísért végig, amikor tizenöt éves koromban úgy döntöttem, hogy ezt a fajta sportot választom. Nehezen tanultam, sosem akartam másra hallgatni. Folyton ott motoszkált a fejemben a "nekem senki ne mondja meg mit csináljak" mondat. Ezáltal elég nehezen is nyitottam. Egy burokban voltam, ahonnan egyszerűen nem akartam kijönni, így hát Royce úgy döntött, hogy ő jön be ebbe a burokba. Mára beláttam, hogy néhány emberre igen is kell hallgatni, mert csak segíteni akartak. És elfogadni a segítséget sosem rossz. Pont, hogy erősít.
Úgyhogy csináltam, amit mondott. Leszegeztem az államat, kezeimet felraktam, és akármennyire is leszakadt már a karom, fent tartottam a kezemet.
- Jó! Abbahagyhatjátok! - zendült fel Royce mély hangja a teremben újra. - Levezetésnek nyújtsatok, és mára végeztünk.
Hála az égnek!
Nem mintha nem bírnám az edzéseket, de ma különösen nem vagyok a toppon. Kissé nehezen aludtam ki magamat, és az agyam sem jár itt. Edzeni azért jövök, hogy kikapcsoljak, és csak magamra és a boxra koncentráljak, ma mégsem ez történt. Ma csak arra tudtam gondolni, hogy legyen már vége, mert szánalmasan teljesítettem. Ha Royce egy szót sem szól, az azt jelenti, hogy jó amit csinálok. Persze megdicsér, de ma több utasítást kaptam tőle, ami idegesíteni kezdett. Ilyenkor bedurvulok, bepöccenek, és addig hajtom magamat, amíg össze nem esek, vagy a zsák le nem szakad.
Kifulladva ültem le a földre, és úgy ittam a vizet, mintha ezer éve a szaharában gyalogolnék egy csepp víz nélkül. A maradékot magamra öntöttem. Nem bírtam. Hátra dőltem, és a plafont kezdtem bámulni. Egyszerűen nem értettem mi van velem. Sosem fáradok el ennyire, de ez a mai kínkeservesen ment. Amíg a többi srácnak meg se kottyant, én úgy éreztem, mintha egy maratont futottam volna le.
- North, minden rendben? - jött ide hozzám Royce, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nincs semmi bajom.
- Persze. - erőltettem ki magamból ezt az egy szót is nagynehezen.
- Ma nem voltál itt agyban. Mi a baj? - kérdezte halkabban.
Magam sem tudtam. Talán csak kimerültem. Vagy talán köze lehet egy százhetven centis szőke lánynak a dologhoz.
- Csak sok a stressz. - hazudtam, miközben felültem, és Royce-ra nézve kisimítottam a hajamat a homlokomból. - Ez minden.
- De ugye tudod, hogy ide azért jössz, hogy a stresszt levezesd? - mosolyodott el halványan. Az ijesztő külseje mögött vajszíve van.
- Tudom Royce. Tudom. - válaszoltam, majd hagytam valamit, amit sosem szoktam. Elmerülni a gondolataimban.
Kevés, sőt, szinte soha senkin nem szoktam agyalni. Az emberek jönnek, mennek az életemben. Ezt megszoktam már. Nem ragadok le senkinél, nem kötődöm, és a legfontosabb, hogy nem érzek. Mégsem tudom kiverni a fejemből a tegnap esti incidenst. Az egyik pillanatban még részegen smárolok Summer-el, a következőben pedig Scott hülye fejét verem a konyhapultba, mert hozzá akart nyúlni Maeve-hez.
Hát kurvára senki ne nyúljon hozzá.
Nem is azt mondanám, hogy féltékeny voltam. Mert az is egy érzelem, én pedig nem érzek semmit. Egyszerűen az ösztöneim cselekedtek. Egyedül volt, ráadásul először egy ilyen elbaszott buliban, és szerencsétlen elsőre kifogott egy ilyen barmot. Azt sem értettem mit keres egy ilyen helyen. Nem ilyennek tűnik. A róla felépült sztereotípiáimból azt tudnám elképzelni, hogy otthon borozgat a családjával egy elképesztő erőltetett vígjátékot nézve a kanapén, és minden szar poénon felnevetne a bor hatása miatt. De aztán megjelent Sadie-vel, és miután megláttam, azonnal kijózanodtam. Túlságosan kitűnt a tömegből a förtelmesen drága ruhájával, az angyali, ártatlan arcával, és a bájos mosolyával. Figyeltem őt. Mikor belépett, már akkor. Figyeltem, hogyan mozog a szája. Hogyan artikulál. Hogy milyen a tartása. Hogy mit iszik és kivel beszélget. És talán mégis ott akkor, elkapott a féltékenység. A mosolya miatt. Mert rám sosem mosolygott, velem sosem volt kedves. Mert engem utál.
Maeve volt az első lány, aki szemeiben megláttam a színtiszta gyűlöletet az előtt, hogy bármit is csináltam volna vele. És hazudnék ha azt mondanám, hogy nem idegesített. Amióta csak felbukkant, az egész lénye idegesíteni kezdett. Pontosan azért, mert tudtam, hogy sosem kaphatnám meg. Nem mintha annyira akarnám! Ő annyira ártatlan. Annyira tiszta és sebezhető. Ha csak egy kicsit is önző lennék, tönkre tenném. Márpedig Maeve Dawn nem nem érdemli meg, hogy tönkretegyék. Ezért védtem meg a tegnap esti buliban. Szinte vártam, hogy mikor fognak beléállni, és bár Ruby Shaldon-t egy csettintésből elintézte, az a rohadék Ryan Scott már keményebb dió volt. Figyeltem, ahogyan a barom megbotlott, és Maeve-re borította a piáját. Már ez miatt is kivertem volna a szart is belőle. De vártam még egy pillanatot, és szerencsére pont jókor érkeztem. Ha tehettem volna, addig vertem volna a barom arcát, ameddig ki nem köpi az összes fogát. Ameddig vérben nem úszott volna és a bütykeim kisebesedve ordítottak volna a fájdalomtól.
De nem tettem. Mert Maeve így is gyűlölt, nem akartam, hogy ennél is jobban utáljon. Ezért csak finoman belevertem Scott a fejét az asztalba, pedig százszor többet érdemelt volna az a tetű.
- Hé North! - kiáltott oda a terem végéből Ross, az egyik csávó, akivel együtt járok edzeni. - Mi volt ma veled?
- Most nincs kedvem ehhez Ross! - sóhajtottam unottan. Ez a gyerek hiába idősebb nálam, talán még Scott-nál is nagyobb rohadék.
- Csak egy egyszerű kérdés volt, barátom. - vigyorodott el gúnyosan. Fölényben érezte magát a csicskái védelmével. Ők öten voltak, én egyedül. - Csak nem egy csaj van a dologban?
- Ne húzz fel. - hangom fenyegető volt, mégis nyugodt. Az évek során megtanultam nyugodtan kezelni a konfliktus helyzeteket, mert ha elveszteném a hideg véremet, megölnék valamit, vagy valakit. És bár tudtam, hogy erőviszonyban kurvára alul maradnék, a büszkeségem sosem menekül el. Sosem voltam beszari.
- Szóval mégiscsak! - kiáltott fel Ross ünnepélyesen, idiótán vigyorogva. Pontosan tudtam mi a célja. Fel akart dühíteni. - Jó az ágyban? Vagy őt is csak megkúrod, aztán ott hagyod, mint a többi trófeádat?
- Figyelmeztetlek. - suttogtam belenézve a jeges kék szemeibe. Nem félt tőlem. Bátor, és egyben botor. - Ha valami problémád van velem, ne szájkaratézz! A ringben levezetheted a feszültségedet. De mégegyszer elmondom. Ne húzz fel!
Ross szemében egy pillanatra átfutott egy apró ijedtség. A vakmerő tekintete hirtelen kihúnyt, de néhány másodperc múlva újra visszaszállt belé.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - röhögött ki, kipillantva a haverjaira. - Legyen! Egy hónap múlva te és én. Ott. - mutatott a feketére festett kerítéssel körbekerített ringre.
Felhúztam a szemöldökömet.
- Biztos vagy benne? - kérdeztem, hogy kicsit összezavarjam. A manipuláció sosem állt tőlem messze. Ezt nem csak lányokon remek alkalmazni, a velem egyneműeken is simán kijátszható kártya lap. Szemtelenül álltam előtte. Tudtam, hogy bár ügyesen üt, nem technikás, ezért szinte biztos voltam benne, hogy meg tudnám verni. A düh hajtja és a megfelelési kényszer, ami rossz hajtóerő.
- Szarrá verlek, ezt te is tudod North! - mosolyodott el magabiztosan. Most még az. Ezért hagytam is neki ezt a fölényt. A manipulációban az a jó, hogy te irányíthatsz mást a tudta nélkül. Most azt hiszi okosabb nálam, csak sajnos kurvára nem ismer. Ha én azt akarom, hogy okosabbnak higgye magát, akkor az úgy is lesz. De a kocka megfordul, ha eljön az ideje.
Nem válaszoltam neki. Hagytam, hogy magabiztosan, eséllyel a markában távozzon. Csak pimaszul elvigyorodtam, és kisétáltam.
A kocsimba beszállva semmi másra nem vágytam, csak egy hideg, frissítő zuhanyra, egy rohadt nagy szendvicsre, és alvásra. A kesztyűtartóban még mindig ott hevert Maeve háromezer dollárja. Még nem adtam neki vissza, ő pedig egyszerűen nem akarja elfogadni. Tényleg nem voltam rászorulva a pénzére. Bár tény, hogy közel sem voltam olyan gazdag, mint ő, az illegális box meccseken összegyűjtött pénz bőven felér a jó megélhetéshez. Ezt az oldalamat senki sem tudja rólam, csak Sadie, bár ő is nagynehezen tudta kihúzni belőlem az évek során. A nagyim se, főleg nem az edzőm. Ha megtudná, azonnal kirakna a csapatból, mert tilos. De a nagymamám gyógyszereket szed, a húgom iskolába megy jövőre, így kell a pénz.
Újra elkalandozott a gondolatom Maeve felé. Irigyeltem, amiért neki ennyire könnyű. Ő mindent megkap, és egy kisujját se kell mozdítania érte. És persze nem tehet erről, mégis ezt az oldalát gyűlöltem, amiért ő olyan életet él, amiről én csak álmodhatok. Érdekelt, hogy miért költöztek ide. Érdekelt, hogy miért nevelőapja van. És az is felettébb érdekelt, hogy miért hagyták ott Európát. Tipikus francia külsővel van megáldva. A fényes méz szőke haja leomlik a derekáig. Magasabb, mint az átlag amerikai lányok, ezt szinte rögtön észrevettem. Hosszú, vékony combjai kiemelik a formás alakját. Hosszú szempillái bekeretezi ragyogó tenger kék szemeit. Arca piroskás, mikor általában mosolyog. Apró szeplők is észrevehetők az arcán, ha az ember igazán megnézi. Bronz színe kiemeli a hófehér, tökéletes fogsorát. És a szája. Na az a fegyvere. Amilyen édesen tud vele mosolyogni, olyannyira mocskos dolgokat vág az ember fejéhez. Éreztem, hogy a farkam akaratlanul is keményedni kezd, ha a külsejére gondolok. Ő egy igazán gyönyörű lány, ezt kár lenne tagadni. Sosem állt még fel senkitől, ha csak rágondoltam, és pláne azt nem hittem el, hogy Maeve lesz az első. Magam is megijedtem egy pillanatra, hiszen alapjáraton ki nem állhatom. Belementem a hülye játékába, és kihúzta belőlem amit akart. Így megkötöttük a tűzszünetet.
Leparkoltam a ház elé. A motort leállítottam, a kulcsot kiszedtem, és sietősen kipattantam a kocsimból. Ahogy ránéztem a frissen lepolírozott karosszériára, büszkén elmosolyodtam. Szép munkát végeztek vele. Becsaptam magam mögött az ajtót, és szinte rögtön megéreztem a nagymamám főztje illatát, amitől azonnal megkordult a hasam. A sporttáskámat ott hagytam az ajtó előtt, és egy éhes mosollyal az arcomon bementem az amerikai nappaliba, ahol a nagymamám már gőzerővel főzte az ebédet.
- Mm! - szippantottam a levegőbe morogva. - Mi készül?
- Jaj Ace drágám! Végre, hogy megjöttél! - üdvözölt a Nagyi. - A kedvencedet csinálom. Pulled Pork, lassan sütve. Reggel hét óta ezen ügyködöm.
- Éppen ezért nekem meg te vagy a kedvencem. - öleltem át az alacsony termetű nőt, aki tizenöt éves korom óta kitartóan nevelget. Kevés embert szeretek, ő az egyik, akiért gondolkodás nélkül adnám az életemet. Egy puszit nyomtam a kissé már ráncos arcára, ő pedig édesen elnevette magát. A szívem erőset dobbant ezután.
- Fú drágám, rád fér egy zuhany. - fintorodott el a Nagyi, miután kiizzadva átöleltem. - Nem is kicsit!
- Nem szép dolog így elküldeni az unokádat, aki csak szeretgetni akarja a nagyanyját! - nevettem fel jóízűen. Furcsa volt érezni, hogy a nevető izmaim még működőképesek. Azóta a nap óta azt hittem már többé sosem leszek képes nevetni vagy mosolyogni. Az egyetlen hely, ahol kiengedek magamból minden érzelmet, az az otthonom.
- Jobban szeretem az unokámat, ha nem büdös box terem és kesztyű szaga van! - oltott le a Nagyi pillanatokon belül, és úgy éreztem eleget kell tennem a kérésének. Tényleg eléggé bűzlöttem.
- Jól van Rose! - mondtam ki a rendes keresztnevét, és túl játszva magamat, fenyegetően felmutattam a mutató ujjamat. - A csatát lehet, hogy megnyerted, de a háború még visszavan!
Felkacagott.
- Ace! - kiáltott utánam a Nagyi, miután már elindultam az emeletre. - Mosolyogj többet.
Ahogy néztem, hogy az apró termetű, kissé már őszülő nagymamámat, minden fal, minden burok, minden álca és minden gonoszság lehullott rólam. Előtte igazán önmagam lehettem. Beleegyezően bólintottam, szélesen elmosolyodtam, és csak utána mentem az emeletre.
Miután ledobtam magamról mindent, beálltam a hideg zuhany alá. Hagytam, hogy az esőztető elárassza mindenemet. Lehunyt szemekkel sóhajtoztam a víz alatt, szokva a hideget. A zuhany alatt újra és újra a fejembe férkőzött Maeve. A jobb kezem, ami a fehér csempét támasztotta, hirtelen a farkamra vándorolt. Szégyentelenül hagytam, hogy gondolataimban meztelenül feküdjön az ágyamban, és a nevemet sikoltozza az élvezettől, amit okozok neki. Önző módon elvenném az ártatlanságát, bemocskolnám minden porcikáját, és addig basznám, amíg lábra nem tudna állni. A kezem egyre gyorsabban járt a farkamon, a gondolataim segítették előcsalogatni az orgazmusomat. A hideg víz már nem hatott olyan égetően fájdalmasnak, teljesen megszokta a testem. Összeszorított szemekkel, elnyílt szájjal fokoztam a saját örömömet. Még sosem fordult elő, hogy bárkire is kiverném, Maeve mégis olyan erőteljesen vonzotta az elmémet, amit álmomban sem gondoltam volna. Utoljára elképzeltem, ahogyan gyönyörű teste alattam élvez a gyönyörtől, miközben a kezemmel a nyakát fojtogatom, és a következő pillanatban akkorát élveztem, hogy le merem kockáztatni, még sosem éreztem ilyen intenzíven. Szaporán vettem a levegőt. Értetlenül kerestem válaszokat az előbb történtekre, mégsem tudtam semmilyen megmagyarázható okot találni.
Miután végeztem, belebújtam egy szürke melegítőbe és egy fekete trikóba. Hajamat megborzoltam, és hagytam, hogy megszáradjon. Mikor leértem a nappaliba újra, megláttam a húgomat Reynát, aki a földön hasalva rajzolt. Körülötte szanaszét hevertek a telerajzolt lapok, ceruzák és filcek. A másik ember, akiért tűzbe mennék. Mikor meghallotta, hogy lépkedek le a lépcsőn, felkapta a fejét, és szinte azonnal kivirult, miután meglátott.
- Aceee! - visította a kislányos vékonyka hangján. Úgy rohant hozzám, mintha ezer éve nem látott volna, pedig csak két órát voltam távol. A nyakamba ugrott, amíg én guggolva vártam, és az izmos karjaimmal szorosan körbeöleltem az aprócska testét.
- Ki ez a szép tündér? Hm? - csíptem meg az oldalát, amitől felvisított és elnevette magát. Könnyedén felkaptam, odarohantam vele a kanapéhoz, és izomból csiklandozni kezdtem.
- Elég elég! - sipítozott nevetve, ám én mégsem hagytam abba.
- Mondd, hogy nyertem! - szálltam vele harcba, és még mindig vergődött alattam, ahogyan csikiztem az oldalát.
- Jó, nyertél! - kiabált továbbra is, de megadta magát. - De ezért cserébe játszol velem hercegnőset?
- Nem hiszem, hogy beleférek a Jégvarázsos ruhádba. - kuncogtam fel. - De ha olyan apróra összemegyek, mint amilyen te vagy, talán megegyezhetünk.
- Nem is vagyok apró! - duzzogott keresztbe font karokkal. Pisze orrát felhúzta, mérgesen nézett vissza rám. - Kérj bocsánatot!
- Epekedem bocsánatáért hercegnőm! - játszottam meg magamat kissé úriasan, amin elnevette magát. Nála eddig tart egy durcizás.
- Gyerekek, ebéd idő! - kiáltott a Nagyi félbeszakítva minket.
- Később visszatérünk rá! - csíptem meg mégegyszer.
A délután pikk pakk elment, miután ebédeltünk, és Reyna kikönyörögte, hogy had sminkelhessen ki. Alapjáraton sosem engedném senkinek, de ő a húgom, és tudom, hogy mennyire fontos, hogy normális gyerekkora legyen, ezért minden hülyeséget megengedek neki. Ha hercegnőnek kell öltöznöm, fogok egy takaró huzatot, és szoknyát csinálok belőle. Ha hosszú hajú hercegnő kell, hogy legyek, akkor fogok egy törölközőt, és egy tiarát. Ha kisminkelt hercegnő vagyok, hagyom, hogy a húgom összekenjen a gyerek sminkkészletével, hogy boldognak lássam, és magas hangon játszani kezdek vele. Nekem ez sosem volt teher. Én mindig is arra törekedtem a családban, hogy a húgom boldogan nőjön fel, és semmiben se szenvedjen hiányt.
Lemostam az arcomról a ragacsos festéket, és fáradtan szinte beestem az ágyamba. Az ég sárgás árnyalatba változott. Még mielőtt ténylegesen ott ragadtam volna az ágyban, lejjebb húztam a redőnyöket, és csak utána temettem magamat a párnáim közé. Reyna teljesen leszívta a maradék energiámat is, és az edzés is eléggé rátett egy lapáttal. Megfordultam az ágyban, és megkerestem a kapcsolót. Elindítottam a Netflixet, és megnyomtam a folytatás gombot a kedvenc sorozatom alatt. Már éppen kezdtem kikapcsolni az agyamat, beleélni magamat a cselekménybe, amikor rezegni kezdett a telefonom. Morogva nyúltam utána, és átkozni kezdtem, aki most akar zavarni. Sadie. Persze, ki más?
- Mi van? - emeltem a fülemhez a telefont, de le sem vettem a szemeimet a tévé képernyőjéről.
- Neked is szia. - förmedt rám Sadie a vonal másik végéről. - Te tudtad, hogy Maeve együtt van Jasper Price-szal? Mert én nekem kurvára nem mondta!
Az érzés, ami hirtelen uralmába kerített...nem is tudnám megfogalmazni. Egyszerre voltam dühös, csalódott, de ami a legjobban idegesített, az az volt, hogy kurvára érdekelt, pedig pont, hogy nem kellene. Maeve és én aligha vagyunk bármilyen viszonyban is. Utáljuk egymást, ez tény és való. Sem barátok nem vagyunk, sem pedig több. Éppen ezért rohadtul nem értettem miért is érdekel ennyire, hogy kapcsolatban van. Ráadásul pont egy hozzá tökéletesen passzoló elképesztő nyomival. Tudtam, hogy ki a srác. Az iskola gyöngyszeme. Az első tanuló, aki ösztöndíjjal került be a Harvadra, és előkészítőkre járkál Bostonba. Egy hatalmas punci, elképesztő intelligenciával. Pont Maeve-hez való.
- És? - kérdeztem vissza pár perccel később, miután az agyam feldolgozta az információt. - Most azt várod, hogy érdekeljen?
- Hát baszki, te kísérgetted haza. - válaszolt kapásból Sadie. Örülök, hogy mindent megbeszélnek egymás között a lányok.
- Mert haza akart menni, én pedig nem vagyok egy fasz. - magyaráztam a dolgot, bár azt sem értettem, hogy pont én miért kezdek magyarázkodni. Sosem volt rám jellemző. - Vége a pletyinek, vagy akarsz még valamit?
- Csak kiváncsi voltam a reakciódra, de úgy látom, hogy kölcsönösen utáljátok még egymást. - hallottam a cseverésző hangját.
- Hagyjál már Miller! - grimaszoltam a telefonba, bár ezt ő nem láthatta. - Nem húzol ki belőlem semmit.
- Ezek szerint volt valami! Ez fura. Maeve nem említett semmit, csak hogy hazakísérted és ennyi. - komolyan le tudnám ilyenkor tépni magamról a maradék bőrt, amikor Sadie megpróbál velem trécselni. De úgy kellett tennem, mintha nem érdekelne.
- Mert pont ez történt. Most lerakom. - válaszoltam tömören és morcosan, majd meg sem várva a válaszát, kinyomtam a hívást.
Egészen véletlenül a kezemben maradt a telefon, és akarva akaratlanul rányomtam az Instagram alkalmazásra. A böngészőbe beírtam Maeve nevét, és be is adta elsőre. Megnyitottam az oldalát, és mint egy tini lány, akinek nincs jobb dolga, nyomozni kezdtem utána. Keveset posztolt magáról, kevés követője is volt. Azon csodálkoztam, hogy a profilja nem privát. Megnéztem a legfrissebb feltöltött fotóját. Két órája posztolta. Az Ocean Drive-on készült. Ez Miami egyik leglátványosabb utcája. A képről szinte ordít, hogy kényszerrel készült. Maeve mosolya sokszor őszinte, de ezen a képen egyáltalán nem az. Jasperé inkább, bár ki ne vigyorogna őszintén egy ilyen lány oldalán? Ráközelítettem, ahol Jasper átkarolja Maeve derekát, és hirtelen késztetést éreztem, hogy pofán verjem, amiért ő hozzányúlhat. Maeve pedig szokásosan csinos volt, mint mindig. Fehér elegáns ruhában volt, a haja hullámosan omlott a vállára, le egészen a derekáig. Szemei ragyogtak, száján mosoly volt. Túlságosan összeillettek. Jasper abban a kegyetlen gáz póló ingben, és bézs nadrágban a legjobb kiegészítő volt Maeve mellett.
De mégis, miért hagyta, hogy hazakísérjem? Miért vezetett bele olyan aljas módon a játékába?
Ha ő így játszik, akkor várja csak ki az én játékomat.
Másnap az iskolában egy újabb hetet indítottunk. Unottan ültem francia órán, a nyakkendőmmel játszottam, és egy szót sem értettem abból, amit Mrs Walter kiejtett a száján. Nem hiába állok belőle bukásra. Sosem erőltettem meg magamat a nyelvből, tény, de már valahol elsőben lemaradtam. Figyeltem, ahogyan körülöttem mindenki sebesen jegyzetel, én pedig még egy betűt sem tudtam leírni abból, amit a tanár mondott. Néztem, ahogyan Maeve előttem megállás nélkül körmöl. Számára gondolhattam, hogy ez gyerekjáték, hiszen ez az anyanyelve. Le merem kockáztatni, hogy jobban beszél, mint Mrs Walter. Nem volt szerencsém hallani még, de egy megmagyarázhatatlan okból kifolyólag epekedve vártam volna, hogy szólaljon már meg végre franciául, hogy hallhassam. Egész nap elkerültük egymást. Ha láttam is, Jasperrel bájolgott a folyosón, amiért kapásból inkább irányt változtattam. És úgy vettem észre, hogy ő is nagy ívben elkerül. Éreztem, hogy valami baja van, csak azt nem, hogy mi. Márpedig engem nem úgy ismernek, hogy ne deríteném ki.
Az utolsó óráról megszólalt a csengő, ezzel véget érve a napnak.
- Köszönöm a figyelmet gyerekek, ügyesek voltatok! - mosolygott körbe a tanár, majd megakadt a szeme rajtam. Na baszki. - Ace, Maeve! Egy kicsit gyertek ide kérlek.
Maeve zavartan hátra pillantott rám, most először találkozott a tekintetünk a mai nap folyamán. Semleges arccal néztem. Az ő arcáról mindig millió érzelmet le lehet olvasni, az enyémről viszont soha semmit. Összepakolt, majd felkelt a székről, és elindult a tanár felé. Most először örültem, hogy az iskolai egyenruhát kötelezővé tették. Maeve magasságának köszönhetően a szoknyája kissé rövidke volt, legnagyobb örömömre. Végig néztem a hosszú, bronz színű lábait, a szürke szoknya tökéletesen passzolt az alakjához. Éreztem, hogy a nadrágomban feszülni kezdenek a dolgok, ezért a lehető leggyorsabban elhessegettem a mocskos gondolataimat.
- Szóval, az a helyzet, hogy Ace, nem kertelek. Pocsék vagy franciából. - nevetett fel zavartan a tanárnő. Ezt én is észrevettem, szóval nem volt számomra újdonság.
- Nem mondja? - pimaszkodtam kínosan állva.
- És arra gondoltam, hogy mivel én már teljesen be vagyok táblázva az évre, viszont szeretném, hogy leérettségizhess, ezért Maeve korrepetálhatna, hogy picit felzárkózz. - nyögte ki nagy nehezen Mrs Walter az ötletét. - Persze, csak ha ti is benne vagytok!
- Kizárt!
- Kizárt!
Mindketten egyszerre szólaltunk meg Maeve-vel. Nem tartottam jó ötletnek, hogy mi ketten órákig egy légtérben tartózkodjunk, mert valószínűleg az egyikünk előbb utóbb megölné a másikat. És ha már csak a szoknyájától feláll a farkam, mi történne, ha mi ketten órákig franciáznánk? Tudtam, hogy nem lehetek a közelében.
- Srácok, kérlek! Ace, neked muszáj tanulnod, különben nem engedhetlek tovább. - ment át könyörgő stílusba a tanárnő. - Maeve, te pedig remek tanár lennél!
- Én ezt nem tartom jó ötletnek...- motyogta Maeve teljes sokkban.
- Rendben. - válaszoltam néhány perc gondolkodás után. Maeve döbbenten nézett, Mrs Walter arca hirtelen kivirult, amiért beadtam a derekamat. - Nyilvánvalóan nem szeretnék megbukni.
- Csodás! - ujjongott a francia tanár. - Akkor kérlek beszéljétek meg mikor és hol. Ezeket rátok bízom!
Gúnyosan rámosolyogtam Maeve-re, aki dühösen jött utánam. Sikerült egy pillanat alatt felhergelnem, mint mindig.
- Megőrültél? - förmedt rám. - Nem akarlak korrepetálni. Van jobb dolgom is!
- Hát ez felettébb kellemetlen, ugyanis én igent mondtam. És egy csoporttársad bukása mostmár rajtad csattan. - dőltem neki egy szekrénynek, miközben azt csináltam, amihez a legjobban értek. Manipuláltam. Ha ő játszik, én is játszom. Csak én durvábban, és talán sírás lesz a vége.
- Ezt nem kenheted rám! - kelt ki magából teljesen. - Nem az én hibám, amiért balfasz vagy franciából!
- Miss Dior, a káromkodás nem illik egy magad féléhez. - szívtam tovább a vérét. Arca pirosodni kezdett. - És egyébként is, úgy emlékszem tűzszünetet kötöttünk, amit olyan aljas módon kihúztál belőlem. Emlékeztetnélek, hogy te akartad, nem én.
Maeve lefagyott. Tudta, hogy igazam van, és erre már nem tudott mit kitalálni.
- Ahh. - nyögte morcosan. - Holnap nálam háromkor. Ne merj késni!
Indul a játék.