❄❄❄
❄Astarion❄
❄❄❄
Mégis mibe keverte magát? Még mindig az ajkain érezte a férfi csókját, a forró érintését a bőrén, a szavakat, amiket az ajkaival égetett rá. Nem feküdtek le, de órákon át csókolóztak, elveszve ebben az egyszerű intimitásban. Két száj érintése mégis miért esett ilyen jól? Hiszen éppen csak összeért az ajkuk és mégis mintha az egész teste felrobbant volna.
Sokáig figyelte Gale arcát. Wyll-nek és Karlach-nak igaza volt, Gale valóban jól festett. A borostája illett az arcához, és míg korábban az arccsontja majdnem kiugrott az arcából, most úgy tűnt megtelítette az eddig sovány csontokat. A bőre megtelt, kipirult az érintése alatt, a haja fényesebb volt, itt-ott pedig már elvegyült a fürtökben néhány ősz hajszál. A mosolya és a szemei pedig talán égetőbbek voltak magánál a Napnál is. Gale jóképű volt. Nem mintha ezzel nem lett volna tisztában, de itt, messze a város morajától, mindattól stresszforrástól, ami mély barázdákat irdalt a bőrébe, a férfi mintha kivirágzott volna. Astarion nem látta még ennyire boldognak és kiegyensúlyozottnak, pedig évek óta ismerték egymást.
A tenyerét gyengéden a férfi arcára simította és a bőrén érezte a melegét. Vajon tényleg ennyire egyszerű volt az egész? Ha őszinte lett volna az érzelmeivel, talán hamarabb is megkaphatta volna a férfit? Álmodott vagy ez volt a valóság? Álomszerűnek tűnt. Hiszen nem érezhette az ajkain a tegnap éjszaka csókjait, nem lehetett biztos benne, hogy a férfi karjai ölelték körbe a derekát. Tényleg megérdemelte ezt a boldogságot? Tényleg valóra válhatnak a kívánságai? Volt olyan remény, ami teljesült?
Reszkettek az ajkai és le kellett hunynia a szemét, nehogy friss könnyek égessék fel a bőrét. Mióta reménykedett ebben? Hány imát súgott el annak érdekében, hogy egy nap majd egy olyan ember mellett kelhessen fel, akit szeret. Megérdemelte ezt a boldogságot?
Egy keserű gondolat is felszökött benne. Mi van, ha ezt is tönkreteszi? Astarion túl sok kapcsolatot tett már tönkre, túl sokszor próbálkozott, csakhogy minden alkalommal egy kudarccal kerüljön ki az érzelmek forgatagából. De ez a helyzet más volt, mint a többi. Ott az egyetlen veszíteni valója a szíve volt, de itt, itt most elveszítheti a legjobb barátját. Elveszítheti azt az embert, akit kilenc éven keresztül szeretett. Vajon túlélné azt? Megannyi megpróbáltatáson esett már keresztül, ehhez kétség sem fért, de vajon mennyit bírt el? Volt egy szám, ami után az ember jogosan feladhatta az életét? Az emberi tűrőképességnek is vannak határai. Vajon Astarionnak mi volt a határa?
Három mély lélegzetet vett és közelebb bújt Gale-hez. A bőrén szerette volna érezni a lélegzetvételeit, megbizonyosodni arról, hogy Gale mellette volt, hogy nem csak álmodta az egészet és nem kell ezek után magányosan ébrednie a lakásán, egy összetört szívvel. Túl sokat kért volna?
Gale ujjai megrezdültek a szorítása körül és a szemei halványan megrebbentek. Két barna írisz talált az övéire és egy halvány mosoly költözött az ajkaira. Gale is érezte ezt a fullasztó boldogságot, ami a csontjaiba mart, amikor ránézett? Vagy csak ő volt ennyire visszafordíthatatlanul szerelmes?
Mély lélegzetet vett.
– Hangosan gondolkozol – motyogta Gale lehunyva a szemeit, és a derekánál fogva közelebb húzva magához. – Hallom, ahogyan recsegnek-ropognak a fogaskerekek – nevette el magát halkan, rekedtesen a reggeli, mély hangján. Megborzongott. – Min agyalsz?
– Min nem?
Gale elmosolyodott, majd újból feltárva a szemeit, most rajta volt a sor, hogy a tenyerét az arcához simítsa.
– Megbántál valamit?
– Dehogy! – vágta rá azonnal, a férfi mellkasába fúrva az arcát. – Nem, dehogy. Csak nehéz elhinni, hogy mindez megtörtént. Olyan szürreális.
Beleegyezően hümmögött, az ujjait Astarion fürtjeibe fúrva. Gyengéden cirógatta a fejbőrét, és a férfi egyenesen a másik testébe olvadt.
– De attól még, hogy szürreális lehet jó, nem igaz?
– Több mint jó – súgta halkan, reménykedve benne, hogy a hangja nem árulja el az érzéseit. Mert egy dolog volt teret engedni a vágyaknak, a közelségnek, és más dolog volt beszélni róluk, az érzelmekről, amelyek a tetteket szülték. Astarion nem állt készen rá, abban se volt biztos, hogy valaha készen fog állni rá. De előtte tudnia kellett, hogy mindez több volt, mint egy magányos férfi játéka. Addig is magába szerette volna inni Gale melegét, a csókjait, csakhogy magányos óráiba visszajátszhassa őket az emlékeiben.
– Boldog karácsonyt – motyogta bele a fürtjeibe. Astarion elnevette magát és megfogadta, hogy egy napra megfeledkezik az érzelmekről és csak eljátssza milyen volna, ha mindez igazi lenne. Ennyit csak megérdemelt, nem? Ha minden másról le is kell majd mondania.
– Boldog karácsonyt, drágám – súgta a szavakat Gale ajkaira. A reggel első csókja. Szégyenlősebb volt, de még így is képes volt pocsolyává olvasztani a sejtjeit. Izgatottan húzta fel az orrát egyenesen Gale mézbarna szemeibe pillantva. – Ajándékozunk?
– Hmm, csak még öt perc – nyögött fel újból lehunyva a szemeit. Astarion felnevetett de engedte, hogy az arca visszataláljon a férfi mellkasára.
Miután sikeresen kimásztak az ágyból és megküzdöttek felnőtt módjára a fürdőért végül kéz a kézben battyogtak le a lépcsőn. Tara dorombolva üdvözölte őket, míg Morena a karácsonyfa mellett ügyeskedett, elhelyezve a frissen csomagolt ajándékokat.
– Kedveseim! Boldog karácsonyt! – mosolyodott el szélesen majd az asztalhoz tessékelte őket.
Megreggelizve, majd elpakolva a mosatlan tányérokat mind a karácsonyfa tövéhez gyűltek. Astarion az ölében hordva a tarka cicát, miközben izgatottan figyelte a becsomagolt ajándékát. Gale gondosan bontotta fel a csomagolópapírt, és elrendezgette a darabokat a térde mellett, fél kézzel meg-megcirógatva a doromboló macska hosszú bundáját.
Az ajkaiba harapott. Sokat gondolkodott, hogy mit adhatott volna a férfinak karácsonyra, bármire gondolt azonnal eszébe jutott, hogy Gale-nek már megvolt. Végül egy kézműves sakk készletre esett a választása, mert a férfi már hónapok óta rágta a fülét arról, hogy elvesztett néhány sakkfigurát köszönhetően a macskájának, így ki szerette volna cserélni a meglévőt. Astarion nem nagyon értett a sakkhoz, de még ő is különösen szépnek találta az egyedi mintázatú figurákat. Egyenesen érezni lehetett minden egyes gondosan faragott ívből, hogy akárki készítette rengeteg energiát fektetett bele. Gale arca egyenesen felderült. Hitetlenkedve forgatta meg a kezei között a sakktáblát, majd egy letörhetetlen vigyorral fordult felé.
– Köszönöm. – Rászorított az ujjaira. – Gyönyörű, de ez rengeteg pénzbe kerülhetett – rázta meg a fejét hitetlenül. – Köszönöm. – Egy gyengéd csókot hintett a kézfejére, majd felé tolta a saját ajándékát, ami sokkal kisebb volt az övénél. Astarion korántsem volt annyira óvatos a kibontásnál, darabokra szaggatta a csomagolópapírt és az ölébe fektette az apró kis dobozt.
– Kicsit korai a legénykérés, nem? – kacsintott a férfire. Gale megforgatta a szemeit, de azért tovább figyelte. Egy gyűrű volt benne. Egy robosztus ezüst gyűrű, egy oroszlánfejjel, durva kézimunka eredménye volt, gondosan kidolgozott és egyedi. Pont az ujjára illet. Astarion rajongott az kiegészítőkért és ez a darab gyűrű pont a gyűjteményébe illett, csak sokkal drágább lehetett. – Egyedi?
– Igen az, egyik kedves ismerősöm csinálta – az ujjával megfordította a gyűrűt és a belsőrészére mutatott. Halványan volt belevésve a neve. Szeretettel Astarionnak. – Pont rá illik az ujjadra – mosolyodott el. – Hogy tetszik?
Astarion nem törődött a látszattal, egy dolgot szeretett volna így mikor az arcánál fogva közelebb rántotta magához a férfit, csupán egy lélegzetvételnyi időt hagyott Gale számára, hogy visszavonulhasson, de ehelyett ő maga szüntette meg a kettejük között feszülő távolságot. Óvatos ajkakkal itatva fel háláját. Rövid csók volt, de Astarion képtelen volt letörölni az arcáról a vigyorát. A gyomra mélyén lábadozó pillangók egyszerre keltek szárnyra. Mikor is érzett így utoljára? Érzet egyáltalán így valaha? Vagy Gale minden viszonyban első volt?
– Köszönöm! – súgta hálásan.
Gale megrázta a fejét, de a bőre piroslott. Mindeközben Morena csendesen figyelte őket, de boldognak tűnt, elégedettnek. Astarion elhessegette a kellemetlen gondolatait. A színjátékuk megnyerő volt, de ez még mindig színjátéknak számított? Nem lépték már át a határát?
A megbeszéltek alapján holnap tartják meg a karácsonyi vacsorájukat, amelyre Gale távolabbi rokonai is meghívásra kerültek. Rosszullét kerülgette csupán a gondolatától annak, hogy az egész kiterjedt családdal szembe kell néznie. Mégis mit gondolnak majd róla? Nem lehetett mindenki annyira elfogadó és törődő, mint Morena. Mi van, ha Gale nagymamája majd rossz szemmel néz rá? Mi van, ha a gyerekek majd megkérdőjelezik, hogy Gale miért volt egy férfival? Mit mondanak majd nekik?
Gale ujjai rátalálták a combjára, és gyengéden cirógatta meg a bőrét, emlékeztetve arra, hogy nem egyedül kellett szembenéznie a nehézségekkel. Nem egyedül volt ebben a helyzetben. Vajon olvasott a gondolataiban? Hogy ismerhette ennyire? A férfi ujjai apró köröket írtak a bőrébe, míg fél szemmel az ölében nyitva tartott könyvet olvasta. Az ujjbegyét a nyelvéhez illesztve nedvesítette meg azt, majd könnyedén lapozott egyet.
Csend telepedett a házra, Morena elfoglalta magát a kardigánnal, amit éppen kötögetett, míg Tara a kandalló előtt feküdt el. A karácsonyi fények halványan pislákoltak, míg kint az ablakon keresztül látni vélte, hogy újból havazni kezdett.
Minden annyira csodálatos volt, de még ezt a könnyed hangulatot is képes volt megmérgezni a saját gondolataival. Ránehezedett a mellette helyet foglaló férfira, és óvatosan a vállára fektette a fejét.
– Minden rendben? – szólalt fel halkan Gale, megtörve a pattogó tűz halk zúgását. Astarion bólintott, valahogy nem jöttek szavak a szájára. – Biztos? – Rászorított a férfi kezeire, és Gale értve a néma kérésből egyszerűen magához húzta és engedte, teljes testtel ránehezedjen az oldalára. Így tökéletesen rálátott a könyve oldalaira.
– Mi ez? – súgta halkan.
Gale felnevezett, majd az ujjait a lapok közé temetve gyorsan megfordítva a könyvet felmutatta neki a borítóját.
– Maurice. E. R. Forster, klasszikus regény – visszalapozott oda, ahol félbehagyta a könyvet.
– Miről szól?
– Nem ismered? – pillantott fel rá Gale, ebben a puszta kérdésben nem volt semmi megvetés vagy lenézés, egyszerű kíváncsiság szülte a szavakat. Astarion régen imádott olvasni, azóta, hogy félbehagyta az egyetemet valahogy eltűnt a motivációja, vagy egyszerűen csak nem érezte magát elégnek ahhoz, hogy újból egy könyvet vegyen a kezébe. – Egy férfiról, és az ő belső vívódásairól, ahogy próbál megbarátkozni a szexualitásával, mindezt helyezd a 20. század kellős közepébe, ahol maga a homoszexualitás beismerése inkább volt öngyilkossági kísérlet, mint önmagad megismerése. Igazán érdekes, már régóta szerettem volna elolvasni, de sehogy se vettem rá magamat.
– Átérzed?
Gale sűrű pillák mögül lesett fel rá.
– Más korokat élünk, korábban talán jobban rezonált volna velem egy bűnbeesés érzet, ez a folytonos tagadás, de azóta én is felnőttem. Sosem gyűlöltem ezt a részemet, inkább csak úgy éreztem gyűlölnöm kell. Pont ugyanannyira részem az, hogy szeretem a férfiakat, mint azt, hogy a nőket. Érdekes könyv, mélyen belemerül a főszereplő lelki világába, a vívódásokba, a vad szerelem rejtelmeibe – nevette el magát halkan, majd ránézett. – Te hogy érzel ezzel kapcsolatban?
Astarion lenézett a kezeire, túl soknak találta Gale őszinte tekintetét.
– Én sokáig egyedül voltam ezekkel az érzésekkel – ismerte be halkan. Nem sokat beszélt a gyerekkoráról, még Gale sem ismerte pontosan mindazt, ami vele történt, vagy azt honnan jött. – Nem volt senki, aki meggyőzött volna arról, hogy mindaz, amit éreztem rendben volt, hogy nem kellett szégyellenem és elrejtenem azt, hogy kihez vonzódtam. Volt egy barátom, ez már azután volt, hogy visszakerültem az árvaházba, és megismertem Isobelt – tette hozzá halkan, majd a remegő kezeit az ölébe rejtette. – Vele szexeltem először, ő volt az első fiú, akit megcsókoltam! Mindenben az első volt, és mikor a barátai egyszer meglátták, hogy megcsókolt megkérdezték tőle. Hé, Thomas, te buzi vagy? Látnod kellett volna az arcát, sírni akart, gyűlölte ezt a részét, gyűlölte, hogy akart engem, így hát azt tette, amit jónak látott, rám kent mindent és hagyta, hogy azok a fiúk megalázzanak. Akkor én is elhittem, hogy ez az egész egy kibaszott hiba és nekem is rá kell vennem magamat, hogy szeressem meg a lányokat, de Isobel akkor már mellettem volt. Ő tudta mit éreztem, mégha más is volt mindkettőnk megélése, mégis megértettük egymást. Miután kikerültünk onnan sose néztünk vissza, de míg Isobel átrágta magát a traumáin és a gyógyulás útján indult el, én-én azt hiszem sokáig csak pusztítottam magamat. – Cazadorra gondolt, a kibaszott exére, arra mikbe rángatta bele őt. Összerándult már csak a gondolatától annak, hogy mit meg nem engedett neki.
– Astarion – súgta halkan Gale. Az érintése gyengéd volt és óvatos, mintha tudta volna, hogy merre kalandoztak a gondolatai, amikor még egyetlen érintést se tudott elviselni a bőrén mert minden visszavezette oda, ahova az a féreg berántotta. De már vége volt. Kikerült onnan. Jó helyen volt mentálisan, testileg, jó emberek vették körbe. Nem kellett félnie. És mégis sírni kezdett, de most ott volt mellette Gale, aki nem eresztette el, sőt biztos kezekkel tartotta és addig ölelte, míg a könnycseppek fel nem száradtak és, amíg vissza nem kúszott az arcára egy halvány mosoly. Gale egy halvány csókot hintett az orrára. – Büszke vagyok rád, nagyon ügyes voltál.
– Igen? – nevette el magát halkan. Gale vigyorogva bólintott. – Köszönöm!
– Bármikor.
❄❄❄
Az este tüzetesen követte őket. Mire elhagyták a házat, már koromsötét volt, csupán az utcai lámpák és a karácsonyi díszek fénye fedte fel számukra az útjukat. Vastag hópelyhek szállingóztak, betemetve az éppen tisztára kapart utakat. Astarion megborzongott, nem volt hozzászokva a hideghez, náluk a városban még télen is csak három pehely havat lehetett látni. A hőmérséklet is csak ritkán esett a mínuszok alá. Itt a hegyekben viszont mindent hó borított, ameddig a szeme ellátott. Hűs, fagyos szél vágott keresztül az utcákon.
– A legjobb időt választjátok a bulizásra – mormogta halkan, de Gale csak felnevetett és maga után vonszolta, mintha őt meg sem érintette volna a csípős, hideg levegő. Az arcán egy letörhetetlen vigyor, és a szemei egészen égtek az izgatottságtól. Ha nem lett volna ennyire hideg, talán még egy csókot is hintett volna a bőrére, mert annyira aranyos volt. Astarion nem használta sokat az aranyos szót, de Gale egyenesen ragyogott! Egy halvány mosollyal húzódott közelebb hozzá, reménykedve, hogy a vastag kabátján keresztül is megérzi a barátjából áradó törhetetlen forróságot.
– Már mindjárt ott vagyunk. Pár lépés.
A pár lépés egy erős túlzás volt, de további tíz perc gyaloglást követően valóban meglátta a vörös fényekbe fullasztott kocsmát. Gale lelkesen vágott át az úton, majd mindketten lerázva magukról a havat egyenesen betörtek a fűtött helyiségbe. Jólesően felsóhajtott. A zene talán túlságosan hangosan szólt az ízléséhez és mindezt megtöltötte a benn nyüzsgő zsivaj, de áldást adott a melegért.
– Ott vannak!
Esélye se volt levetkőzni, Gale nevetve szlalomozott az asztalok között, míg meg nem torpant az ominózus asztalnál. Astarion felismerte Wyll-t és Karlach-ot, de mindenki más új arc volt számára.
– Gale! – kacagott fel egy nagydarab férfi. Az haját egy félkontyba fogta, míg a bal szemén egy hosszú, mély heg díszelgett. Egy csontropogtató ölelésbe vonta a barátját és meleg, szeretetteljes tekintettel figyelte a barátját. Az egyik nagy tenyere megtalálta az utat a bal vállára és megszorítva azt jólesően felmérte magának. – Wyll nem hazudott, jól nézel ki!
– Jól látom, hogy borostát növesztettél? – szisszent fel egy nő. Barna bőre volt és égetően zöld szemei. Vörösesbarna haját itt-ott fonatokkal díszítette.
– Lae! De jó téged újból látni – mosolyodott el szeretetteljesen, majd széttárta a karját. Lae'zel megforgatta a szemeit, de egy gyors ölelést követően vissza is huppant a helyére, de azok az éles zöld szemek hirtelen rávetődtek. Érdeklődve vonta fel a szemöldökét. – Astarion, ugye?
Gale vigyorogva fordult meg a tengelye körül és bíztatóan bólintott egyet.
– Sokat hallottam rólatok – mosolyodott el megnyerően. A kijelentése egy erős túlzás volt, hiszen ezelőtt a kalandjuk előtt még a létezésükről sem tudott. Hogy-hogy ennyi év barátság után se beszélt sose a régi barátairól? Hiszen tagadni se lehetett azt, mennyire fontosak voltak ezek az emberek számára.
– Mondanám, hogy szint úgy, de Gale eddig titokban tartott – dörmögte Halsin. – El se szerettem volna hinni, amikor Wyll azt mondta, hogy már kilenc éve ismeritek egymást! Kilenc? És egyszer sem gondoltad, hogy megemlíted nekünk őt?
– És mi meg amiatt aggódtunk nincs-e nagyon egyedül abban a hatalmas, istenverte városban – horkantott fel Karlach. – Na de ti is isztok valamit, nem igaz? Gale drágám, kérlek rendelj nekünk is egy következő kört!
– Persze-persze – egyezett bele könnyedén a férfi és már elő is húzta a pénztárcáját. Barna szemeit rávezette és gyengéden a vállára fektetve a tenyerét felvonta a szemöldökét. Több kérdést is feltett csupán ezzel a mozdulattal. Jól vagy? Nem túl sok? Szeretnél valamit inni?
– Bármi, amit magadnak veszel, jó lesz nekem is.
Gale bólintott, majd el is tűnt a tömegben. Astarion körbepillantott és azt vette észre mind őket nézték.
– Hogy ismertétek meg egymást? – tette fel a kérdést Halsin, és csupán egy kérdéssel képes volt felitatni mind azt a feszültséget, ami addig az izmaiban lapult. Astarion kiváló szociális készségekkel rendelkezett, miért érzett akkor ilyen mértékű szorongást? Gale barátai megértőek és kedvesek voltak és, ahogy teltek a percek már nem rettegett attól, hogy egyetlen rossz szó után kirekesztik őt a csapatukból. Feleresztett és mire Gale visszatért volna már egy egészen más témát veséztek ki. A férfi egy tálcát egyensúlyozott a kezei között, majd türelmesen le-letette a választott italokat. Astarion elé egy sárga italt helyezett, kellemes gyümölcsös illata volt, a pohár peremére pedig egy pálcikát támasztottak, ananászdarabokkal és kandírozott cseresznyével.
– Nem túl erős, de édes – súgta oda Gale. Astarion hálásan bólintott, majd belekortyolva jólesően dőlt hátra. Valóban édes volt, de nem mindent megemésztően, kellemesen ellensúlyozta az édes szirupot az ital friss citrusossága. Mindenki elégedetten kezdett beszélgetésbe.
Az este folyamán pedig tüzetesen ürültek a poharak. Karlach arca egészen tűzpiros volt. A haját hátra dobva nevetett fel, és kényelmesen dőlt a párjára. Astarion a második italát kortyolgatta és, ahogy elnézte a szemben helyet foglaló párt akaratlanul jutott róluk eszébe Aylin és Isobel. Ugyanaz a tiszta, törhetetlen szerelem. A gyomra összeszorult a gondolatra. Gale karja lazán fonódott köré, éppen csak a támlán tartotta a balját, de az ujjai végig a bőrét érintették. Komfortos volt az érintése, sőt földelő. Akárhányszor merült volna el a gondolataiban, egy halvány érintés visszasegítette őt a jelenbe.
Gale elmélyülten magyarázott valamiről, az ő arcát is már megcsípte a pír, a szemeibe egy jól eső csillanás költözött és az előtte sorakozó üres poharakból Astarion bátran arra következtetett, hogy már be volt csípve, ha csak nem volt már egy picit részeg is. Korábban nem sokszor látta még részegnek a barátját, ugyan a férfi szerette az alkohol ízét – ellentétben vele -, nem sokszor eresztette el magát. Szigorúan tartotta magát a megszabott határaihoz, így kifejezetten jó volt látni azt, hogy elengedte magát.
Valaki nem olyan messze tőlük éppen egy karácsonyi slágert énekelt, nem túl sok sikerrel a mikrofonba, amit a felszerelt karaoke pultnál lehetett igénybe venni.
– Hallanod kellett volna Gale-t! – hahotázta Halsin. A barátja megtorpant és zavartan rázta meg a fejét, majd két kézzel nyúlt Halsin felé, mintha a tenyerével szerette volna benne rekeszteni a szavakat.
– Ó ugyan már! Semmi említésre méltó – rázta meg hevesen a fejét.
– Nekem van róla videóm! – vágott közbe Wyll vigyorogva.
– Fogadok, hogy kettő ital után nem lehet majd leszakítani a mikrofontól – tette hozzá Lae'zel. – Ezek ketten – mutatott Halsinra majd Gale-re. – Imádnak énekelni.
– Csaknem? – nevette el magát Astarion. Nem bírta elhinni, hogy Gale valaha is karaoke-zott, főleg saját akaratából.
– Már régen volt – rázta meg a fejét makacsul.
– Mikor otthon felejtetted szerencsére azt a megfásult nejedet – forgatta meg a szemeit Karlach. – Nem hiszed el Astarion, de az a nő elviselhetetlen volt! Nem is értettem, hogy bírt ki mennyi tíz évet mellette?
– Tizenkettő – szúrta közbe Astarion.
– Szent egek! Tizenkettő? El is felejtettem milyen kibaszott öregek vagyunk, baszki. Hallod ezt Wyll? Gale tizenkét éven keresztül együtt volt azzal a nővel!
– A nő, akit nem nevezünk nevén? – mind elnevették magukat.
– De te fiatal vagy még, Astarion! – kotyogott közbe Lae'zel. A beszéde össze-összefolyt, a tartása pedig minden korttyal fellazult. – Hány éves is vagy?
– Huszonnyolc.
– Jézusom – förmedt fel Karlach. – Hiszen még csak egy friss tojás vagy!
– Erős túlzás.
– Ne vegyél róluk tudomást – rázta meg a fejét Wyll.
– Gale énekelj nekünk valamit! – kiáltott fel a nő újból. – Na! – húzta el a magánhangzókat, majd mintha egy kiváló ötlete támadt volna, azonnal felpattant a helyéről és a pulthoz sietett.
Lae'zel-nek igaza volt, két további italt követően Gale és Halsin magabiztos léptekkel indultak meg a mikrofon felé.
– Ez valami hatalmas lesz! – kacagott fel Karlach és hűen önmagához előhúzta a telefonját és széles mosollyal nyomott a felvétel ikonra.
Astarion hitetlenkedve figyelte a duót, mindeközben pedig képtelen volt letörölni az arcára kiülő mosolyt. Gale? Az ő Gale-je énekelni fog? Összetették a fejüket, Halsin, aki két fejjel magasabb volt a barátjánál behajlított térdekkel kapaszkodott meg Gale vállaiban. Nevetségesen mutattak, de Astarion szíve egyenesen repdesett az örömtől. Halsin elnevette magát és nem sokkal követte őt Gale is. Felszabadultnak, boldognak tűnt, nyoma sem volt a szorongásának vagy a félelmeinek. Olyan emberek között volt, akikről tudta, hogy sosem bántanák őt, a valódi személyisége miatt. Olyan emberek között volt, akikben bízott, akik megtartották őt. Astarion hevesen pislogva szorította össze a fogsorát, mert nem sírhatta el magát amiatt, mert Gale énekelni szeretett volna! De mégis olyan jó és felszabadító érzés volt boldognak és szabadnak látnia a barátját!
– Rég nem láttuk ilyennek – súgta Wyll egy derengő, meleg mosollyal. – Amíg együtt volt Mystrával, nyoma sem volt egykori önmagának. Mintha levedlette volna mindenét és egy olyan alteregót szeretett volna kiépíteni, ami megfelelt Mystra elvárásainak. De veled mer önmaga lenni – tette hozzá halkan. – És olyan kibaszott jó ilyennek látni újból. Visszatért belé az életerő. Boldog melletted, Astarion.
– Igen? – bugyuta kérdés volt, de Wyll csak mosolyogva bólintott, mintha megértette volna a félelmeit.
– Kibaszottul szerelmesnek néztek ki – tette hozzá Karlach. – Úgy néz rád, jézus, mintha érted még a csillagokat is lehozná az égről.
– Igazuk van, egyenesen rosszul leszek, ha rátok kell néznem, mert olyanok vagytok, mint ők! – mutatott vádlón Wyll és Karlach irányába Lae'zel. – De örülök – nyögte ki végül grimaszolva. – Mystra szörnyen bánt vele, és megérdemli, hogy egy boldog kapcsolatban legyen végre.
– Úgy bizony, barátom! – verte vállba Karlach. – És rajtad is látszik, hogy odáig vagy érte.
– Igen? – vágta grimaszba az arcát. Wyll kuncogva bólogatott. – Ettől féltem.
– Talán ő nem látja – ismerte be Wyll. – Gale-nek szokása figyelmen kívül hagyni az egyértelmű szociális jelzéseket. Érdemes neki elbetűzni az érzéseidet, az hatásos.
– A szavak embere. Na de shh! Kezdődik az előadás! – kacagott fel Karlach. – Fogadjunk, hogy valami Abba lesz.
Amint kimondta a szavakat fel is harsant a Take a chance on me kezdő akkordja. Egyszerre nevettek fel. Astarion hitetlenül bámulta őket.
– Szent egek! – temette az arcát a tenyereibe Lae'zel.
– If you change your mind, I'm the first in line.
– Take a chance, take a – take a chance-chance, – búgta a mikrofonba Halsin. Wyll nevetve fordult ki az ültéből.
– Honey I'm still free, take a chance on me! If you need me, let me know, gonna be around. – Énekelte Gale. – If you got no place to go, when you feeling down. – Gale egyenesen a szemeibe bámult, miközben vigyorogva énekelte a szavakat. Astarion nevetve rázta meg a fejét, és mintha csak értett volna a szavakból hirtelen táncolni kezdtek. – We can go dancing, We can go walking, as long as we're together. Listen to some music, maybe just talking, get to know you better! – Végig nevették az előadást, és Gale egyszer sem szakította meg a szemkontaktust. Az ujjaival végig rámutatva énekelte a sorokat. – If you change your mind, I'm the first in line. Honey I'm still free, take a chance on me! If you need me, let me know, gonna be around. If you're all alone, when the pretty birds have flown. Honey I'm still free, take a chance on me!
Gale kipirulva szaladt vissza hozzájuk egy vigyorral ragadta kézen Astariont és mielőtt még egy bugyuta kérdés szökhetett volna az ajkaira, Astarion mohón szüntette meg kettejük között a távolságot. A csókjuknak erősen whisky íze volt, de ahogyan Gale belemarkolt a derekába, Astariont már nem érdekelte az alkohol kissé kesernyés íze. Tagadhatatlanul szerelmes volt belé, és mi van, ha a kívánsága valóra vált, és Gale is hasonlóan érzett iránta? Szakadatlanul vágtázott a szíve és egy újabb csókra dőlt.
– Meggyőző volt az előadásom? – nevette el magát a férfi, gyengéden kitűrve a szemei elé bukó fehér fürtöket.
– Gyengéim a szerenádok.
– És még, hogy meghalt belőled a romantika?
Astarion felhúzta az orrát, de egyenesen égtek a porcikái, így mohón egy újabb csókért ugrott.
– Hol marad az én csókom? – pufogott Halsin. Mind elnevették magukat.
Néhány órával később hagyták csak el a kocsmát. Gale dülöngélve húzta magához és egyenesen a nyakhajlatába temette az arcát.
– Kivagyok.
– Nem vettem volna észre – forgatta meg a szemeit Astarion. A többiek szétszéledtek, így csak ketten andalogtak a fagyos, éjszakai utcán. Talán hajnali három lehetett?
– Jól szórakoztál?
Astarion összeborzolta a férfi fürtjeit, majd bólintott, a bőrén érezte Gale elégedett mosolyát.
– Mindenki imádott.
– Vettem észre – fűzte hozzá kotnyelesen Astarion, majd megfordulva az ölelésébe egyenesen azokba a mélybarna szemekbe pillantott. A szíve továbbra is olyan furcsán vert a mellkasa mélyén, és még mindig átkozottul szerelmesnek érezte magát. – Jó emberek, örülök, hogy ott vannak neked.
– Te is ott vagy nekem – dőlt közelebb, össze dörgölve az orrukat. – Nagyon jól néztél ki.
– Részeg vagy – nevette el magát Astarion. De Gale makacsul utánakapott és a derekánál fogva rántotta vissza.
– Nem-nem! Komolyan beszélek. Szexi voltál.
– Jézusom, drágám! – kacagott fel Astarion, az egész arca kipirult és szerette volna mindezt a fagyra kenni, de mindketten tudták volna, hogy hazudott.
– De te mindig gyönyörű vagy – súgta Gale elnyílt szemekkel.
– Igazán? – vonta fel a szemöldökét, de Gale addigra már az ajkaira hajolt és megannyi apró csókkal válaszolt a kérdésére.
– Minden szavam őszinte, Astarion. Melletted árnyékba vonulhatnak a csillagok és irigykedve leshet rád maga a Hold.
Szorosan magához ölelte a férfit és mélyen magába szívta a másik levendulás illatát. Azt az ígéretet tette magának, hogy aznap nem gondol az érzéseire, de mégis, hogy hagyhatná figyelmen kívül a bukfencet hányó pillangókat és a torkába szökő kérdéseket? Gyengéden cirógatta a férfi arcát.
– Nem játszunk, ugye?
Gale hevesen megrázta a fejét.
– Dehogy – súgta teljes odaadással. – Soha. Veled sose.
Astarion egy csókkal pecsételte meg a szavakat.
Lehet idén meghallgatták a szavait, lehet idén valaki elolvasta a sebtében leírt karácsonyi levelét. Egyetlen egy dolgot kívánt és úgy tűnt megkapta azt.
❄❄❄
heyhooo
az egész sztori úgy született a fejemben, hogy mindenképpen szerettem volna egy olyan jelenetet, ahol Gale karaokezik Astarionnak, míg Wyll arról próbálja meggyőzni Astariont, hogy Gale mennyire is boldog mellette... so here we goo
akkor még egy silly romantikus sztorinak terveztem, aztán persze helyet kapott benne néhány trauma és gyógyulás fókusz is, ami ebben a kezdetben "fullfy" fejezetnek szánt regénybe is bekuncsorokdta magát lol
na, de mégis ki lennék én ha nem próbálnám néhány komoly, sad sztorival megfűszerezni a történetemet? így mindig úgy érzem a boldogság és boldogabbnak tűnik
nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a kis röpke fejezet! már nem maradt sok hátra, szóval öveket becsatolni 😁
köszönöm mindenkinek, aki olvassa az irományaimat, aki csillagoz és annak, aki megjegyzéseket ír! mind-mind regeteget jelent nekem❤
puszi kyra!