Kezemmel az ajtót szorítottam, ajkamat pedig összepréseltem. Nem kellett sok ahhoz, hogy robbanjak, ezért próbáltam nyugodt maradni. Minden levegővétellel csak azt értem el, hogy felidegesítettem saját magam. A volt feleségem még mindig előttem állt, és úgy éreztem, hogy most nála a labda. Bármennyire is ijesztőnek tűnik, de lehet, hogy tud valamit, ami engem érdekelhet. Angela, győztes mosolyt villantott, hiszen érezte, hogy nem fogom elküldeni. Pedig nagyon szerettem volna! Imádkoztam, hogy legyen akaratom kirúgni a lakásból, de akkor egy részem bánni fogja, hogy nem hallgattam meg az ajánlatát. Nem tudtam másra gondolni, csak Katherine-re. Érezni akartam. Látni és az illatát szagolni. És utáltam magam amiatt, hogy becsuktam az ajtót és rábólintottam erre az egészre.
Angela önelégült mosollyal az arcán közelebb lépett hozzám, majd kihúzta a táskája cipzárját. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, ezért a fejemet csóváltam. - Ne húzd az időt! - szóltam rá. - Mondd el, hogy mit akarsz - megszorítottam a csuklóját, hiszen elmúlt az időszak, amikor türelmem volt hozzá.
- Daniele! - szólt rám. - Nem szabad így viselkedni egy hölgy társaságában. Azt javaslom, hogy fékezd magad, vagy ez volt az utolsó, hogy látsz engem - ujját fenyegető stílusban feltette, de én csak elnevettem magam.
- Számomra az lenne a legjobb, ha nem is léteznél - szúrtam neki oda.
- Nem szeretem, amikor így beszélsz velem, Daniele - egy borítékot húzott elő a táskájából, ezért azonnal utána nyúltam, de ő lefogta a kezem. - Hajlandó vagy tárgyalni velem? - állát felszegte, a testét csak jobban kihúzta. - Utálod, hogy most nem nálad van a labda, jól mondom? - ujjával megérintette a borostás arcomat, ezért elhúztam tőle a fejem.
Egy bólintással jeleztem, hogy alkuképes vagyok, de egyáltalán nem volt idegzetem ehhez a nőhöz. Viszont tudni akartam, hogy mi van abban a borítékban. Szinte éreztem, hogy ha nem mond valamit, akkor erőszakkal fogom elvenni tőle a borítékot. - Beszélnél végre?! Milyen ajánlatot akarsz nekem adni?
Ő csak nevetve körbe sétált engem. - Te nagyon jól tudod, hogy mire vagyok képes, igaz? - vonta fel a szemöldökét. - Mindig a háttérben vagyok, de sok mindent látok - nézett végig rajtam. - Olyan vagyok, mint egy szellem: senki nem lát, de valamiért mindig, mindent tudok - nyalta meg az ajka szélét. - Ha valamit nem értek, akkor képes vagyok addig nyomozni, amíg rá nem jövök dolgokra! Amikor úgy döntöttél, hogy elhagysz...nyomoztam kicsit!
- Nyomoztál?! - sziszegtem.
- A múltadban - emelte fel az állát. - Magam alatt voltam. Nem értettem, hogy miért utaztál vissza Londonba - nézett végig rajtam. - Megfordult a fejemben, hogy talán a szerelem miatt!
Nem jól gondolta! Senkivel nem ismerkedtem akkor, amikor haza költöztem. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy az én életem ide köthető. Nem találtam ott a helyem. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy szerelmes voltam - léptem közelebb. - Azért jöttem vissza, mert anyám mellett nem voltam boldog! Ez a kibaszott nagy titok - tártam szét a kezem mérgesen.
- Tudom! - értett velem egyet. - De én akkor is nyomoztam! És te magad sem fogod elhinni, amit találtam - a borítékot vigyorogva felmutatta, majd beharapta az ajkát. - És kurvára nagy árat fogsz fizetni azért, hogy te is megtudd azt, amit találtam...
Nem érdekelt, hogyan csinálta. Leszartam, hogy hány embere van. Az sem érdekelt, hogy hány férfival végezte el a piszkos munkát. Abban a borítékban volt valami, ami érdekelt engem Éreztem. Tudtam. És azt is tudtam, hogy ez a nő bármire képes. Rossz bevallani, de az esze vág, mint a borotva. Ha van valaki, aki mindenre rájön és összerakja a kirakós darabjait: az ő. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy bevett szokása embereket felbérelni arra a célra, hogy ők végezzék el helyette a piszkos munkát. - Mutasd a borítékot!
- Mondd, hogy elfogadod! - sziszegte.
- Nem, amíg nem láttam azt, ami a borítékban van - kiabáltam mérgesen.
- Nem vagy abban a státuszban, hogy alkudozz velem! - csóválta a fejét. - Daniele, Daniele... - legyezte magát a borítékkal. - Te mindig olyan családcentrikus voltál, igaz? Régen, a legfontosabb dolog az életedben, a család volt - nyújtotta felém a borítékot. - Kíváncsi lennék, hogy jelen pillanatban mit tennél meg a családod érdekében - be sem tudta fejezni, hiszen mérgesen vettem el a borítékot és remegő kezekkel felnyitottam. A pulzusom az egekbe szökött, a testem pedig remegett. Nem tudtam uralni a testemnek, hiszen az adrenalin teljesen felülkerekedett rajtam. Éreztem, hogy kicsúszik alólam az irányítás, de mégis felnyitottam a borítékot. Rózsaszín lapon egy dátum volt rajta.
- 2014 Január ötödike? - pillantottam Angela szemébe. Ő mosolyogva összefonta maga előtt a karját és oldalra biccentette a fejét. - Mit jelent ez a dátum, Angela?! - ordítottam az arcába. Ő pedig nemes egyszerűséggel kimondta.
- Ezen a napon született a kisbabád - súgta halkan. - Te nem csak testvér vagy...hanem édesapa is! - minden távolinak tűnt. A "kisbaba" szó után szinte semmit nem hallottam. Csak fogtam a borítékot, és próbáltam összekaparni a gondolataimat. A gondolataim ezer fele jártak. Nem akartam felfogni, amit az előbb mondott. Azt hittem, hogy hazudik, hogy ez egy nagy átverés. Reménykedtem abban, hogy zuhanni kezdek, és valahol majd felébredek. Angela szemébe néztem, de egy szót sem tudtam kimondani. Közte és a dátum között kapkodtam a fejem.
"Ezen a napon született a kisbabád".
"Te nem csak testvér vagy, hanem édesapa is"
Szavai egymás után víszhangoztak a fejemben. Olyan volt, mint egy lemez, ami megakadt az egyik dallamnál. Úgy éreztem, hogy ha nem kapaszkodom valamibe, akkor a padlóra zuhanok. Homályosan láttam, de tudtam, hogy muszáj lesz összekaparnom magam. Angela bólintott. - Nem hazudok! Neked van egy gyermeked És hajlandó vagyok elmondani, hogy ki az...
- Cserébe?! - kiabáltam. - Mit kérsz cserébe, te kurva?! - hajtottam össze a lapot. Angela hangosan elnevette magát, majd megcsóválta a fejét. - Azt akarod, hogy vegyelek fel, hogy nálam dolgozhass? Rendben! - biccentettem.
- Nem, Daniele - kuncogott. - Ennél sokkal jobb dolog vár ránk - mutatott kettőnkre. - Azt akarom, hogy vegyél feleségül. A házasságunk után ígérem, hogy elviszlek agyerekedhez - helyezte vállájára a táskát. - Ez az ajánlatom: ha feleségül veszel...elviszlek hozzá!
Az éjszaka közepén hangos sikításra ébredtem, ezért kicsiket pislogva felültem, majd a lányom szobájába futottam. Tudtam, hogy Chloe rosszat álmodott, ezért kinyitottam az ajtót, és szomorúan figyeltem, hogy könnyes szemmel az ágyon ült. A szívem megszakadt, ezért befeküdtem mellé és engedtem, hogy mellkasomra tegye a fejét. - Minden rendben? - simogattam a sötét haját. Kék tekintetével az arcomat fürkészte, ezért puszit nyomtam a selymes arcára.
- Rosszat álmodtam, anyu - fejét csóválta, óriási könnyei csöpögtek az arcán és eláztatták a hálóingemet. Üveges tekintettel nyugtattam és simogattam a hátát.
- Nagyon rossz volt? Mit álmodtál, kicsikém?
- Azt álmodtam, hogy nagyon sokat sírtál. Üvöltöttél a fájdalomtól, mert valaki megbántott! Én nem szeretnélek szomorúnak látni, anya! - két kezével szorosan átkarolt, ezért fejére támasztottam az államat.