|Felejthetetlen Tánc|

Negyvenkettedik

Gyomorgörccsel vártam, mégis úgy éreztem, hogy ez az igazi löket, ami elindítja a közös jövőnket Daniel-el és a lányunkkal. A mai napot egy erős kávéval kezdtem, miközben az utolsó napot töltöttük Daniele belvárostól, távol helyezkedő otthonába. A magasba nyújtózkodó tuják takarása mögül megjelenő nap erős fénye kicsit magamhoz térített és aláírta azt, hogy valóban ez a nap is eljött. Sokat gondolkodtam a múlton, a heteken, hónapokon, és az éveken amit a lányom apja nélkül töltöttem. És rájöttem arra, hogy ezek az évek a tanúim arra, hogy nem voltam teljes, nem voltam teljesen boldog. Daniele érkezése, az érintése és a személyiségének a valódi énje nem csak magával ragadott, de szerelmes lettem. Szerelmes a világnézetébe, a hangjába, az illatába ami számomra olyannyira fontos lételem lett, hogy az életemet elképzelni sem tudnám nélküle. És végre eljött a nap, ami mindennek a hivatalos kezdetét jelentheti.

Akkor kaptam fel a fejem, amikor a jóképű Daniele leült mellém a hintaágyra. Kicsit előre hajolt, majd összehúzott szemekkel pillantott a rövid gyep felületén csillogó harmatcseppekre. Éreztem, hogy aggódik, hogy rágódik, pedig nem volt oka rá. Nem volt, mert a szívem mélyén éreztem, hogy az lesz, amire mindketten számítunk. Tarkójára simítottam a hajam, majd felsóhajtott. - Miért félsz? - suttogtam az arcát fürkészve. Borostáját jó pár napja nem vághatta le, hiszen enyhén rendezetlen volt. - Miért félsz az apasági teszt miatt? - csóváltam a fejem. - Egyértelműen tudjuk, hogy te vagy Chloe apja - pillantottam oldalra, de befejeztem, amikor felsóhajtott, majd az ablak felé pillantott. Az ablakban Chloe állt. Néztük, hogy a felületére simítja kezét, és Daniele arcát fürkészi. Én nem tudtam, hogy mi zajlik le bennük, nem érthettem, hogy mire gondoltam. Abban viszont biztos voltam, hogy az apasági teszt eredménye az lesz, amire számítok.

- Egyszerűbb ötletnek tűnt, amikor felvetettem az ötletet, hogy azért csináljunk apasági tesztet - vállát megrántotta, majd enyhén aggódva folytatta. - Viszont megfordult a fejemben, hogy mit fogok csinálni, ha kiderül az, hogy Chloe nem az én lányom - a csillogó szemű kislányra nézett, aki kíváncsian fürkészte Daniele arcát. - Tudom, hogy az enyém, de mindig ott van az esély arra, hogy talán nem...

Lesütöttem a szemem, majd mosolyogva meg csóváltam a fejem. Daniele és én közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy apasági tesztet csináltatunk. Mindketten tudtuk, hogy mi az igazság, de látni akartuk. Látni akartuk az igazságot, hogy bizonytalanság nélkül kezdhetjük el a jövőnket. Mosolyt erőltettem magamra, majd combjára simítottam a kezem. - Nincs mitől tartanod, Daniele - suttogtam. - Chloe a te lányod. A mi lányunk - pillantottam a szemébe.