Forrt bennem a düh amikor rajta kaptam a lányomat, miközben Daniele-el beszélt a telefonon. Nem számítottam arra, hogy miközben én a táskámért megyek, addig ő titokban felhívja a főnökömet. Egész úton görcsösen szorítottam a kormányt és próbáltam rájönni arra, hogy miért tette. A visszapillantóból számtalanszor fürkésztem az arcát, de a szemkontaktust nem vette fel velem. Úgy viselkedett, mint akit vérig sértettek. Az iskola előtt leparkoltam, de a lezárt ajtókat még nem nyitottam ki. A nap szikrázóan sütött, a gyerekek egymás után rohantak be az iskola ajtaján, de én fejemre csúsztattam a szemüveget, majd Chloe felé fordultam. - Kérdezhetek valamit? - erőltettem magamra egy mosolyt. Chloe az ujjait piszkálta, de egy kis hatás szünet után lopva bólintott. - Miért hívtad fel Daniele-t?
- Mert szeretném őt jobban megismeri - kapcsolta ki a biztonsági övet.
- És ezt miért nem mondtad el nekem? Miért kellett titokban felhívni őt? - bosszankodtam még mindig. - Ez nem vall rád, kisasszony!
- Rád pedig az, hogy máshol töltöd az estéket! - kelt ki magából. - Amióta megismerted ezt a férfit, azóta nem vár vacsora az asztalon, és nem szoktad megmosni a hajam! Hanyagolsz, amióta belépett ez a férfi az életedbe! - csapott az ülésre. Szorosan lehunytam a szemem, hiszen rájöttem arra, hogy talán ez volt a legnagyobb probléma. Miközben belemerültem a szerelembe, észre sem vettem azt, hogy elfelejtettem gondoskodni a lányomról. Egy szülőnek vannak feladatai és kötelességei amit nem hagyhat hátra. Pontosan ilyen a fürdés, a hajmosás, a vacsora készítése vagy a jó éjt puszi. És el sem hiszem, hogy miközben és a születendő boldogságommal voltam elfoglalva, addig ezt a lányom nem csak végig nézte, de csendben tűrte azt, hogy elhanyagolom őt. - Egy hete nem kaptam jó éjt puszit! Hét napja - tette fel az ujjait. - És te ezt észre sem vetted, anyu! - fortyogott piros arccal.
- Igazad van, anyu hibázott - suttogtam felé pillantva. - Nagyon sajnálom azt, hogy nem vettem észre a hibáimat - motyogtam bűnbánóan. - És hidd el, hogy teljesen igazad van. Úgy ugrottam fejest a szerelembe, hogy közben nem teremtettem egyensúlyt. Pedig nekem te vagy a legfontosabb - érintettem meg az arcát. - És mindig te maradsz - vallottam be őszintén.
- Most már tudod, hogy miért szeretném megismerni?
- Szeretnéd megtudni, hogy illik-e hozzám - sóhajtottam fejemet lógatva. - És megértelek - bólintottam.
- Akkor nem haragszol rám, igaz? - suttogta üveges tekintettel. - Én nem akartam rosszat anyu - tárta szét a kezét. - De félek, hogy elveszítelek - vallotta be, mire könnyes szemmel megsimogattam a haját.
- Tőled soha senki nem vehet el - mondtam határozottan. - Ezt jól jegyezd meg! - mosolyogtam.
- Igaza van a lányomnak - a kávézó közelében található Super Marketben szedtem össze a vacsorához szükséges ételeket. A kosaramba került hagyma, három darab répa, saláta és pár burgonya is. Camille szabadnapos volt, ezért miután felhívtam, azonnal mondta, hogy elkísér engem. A vörös hajú barátnőm felvont szemöldökkel válogatott a zöldségek között, miközben a panaszkodásomat hallgatta. A kicsi üzletben sokan voltak, ezért a vegyes pult mellett oldalra álltam, hogy a sorok között a nagyobb bevásárló kocsikkal is eltudjanak férni. - Chloe csak fél!
- Igazából megértem, bár nem Daniele az első férfi, akivel találkozik - utalt a régi párkapcsolatomra, ami nagyon csúnyán fejeződött be. Camille gondolata felvilágosított valamire, ezért vállára helyeztem a kezem.
- Lehet, hogy Chloe azt hiszi, hogy Daniele is csalódást fog nekem okozni. A lányom látta, hogy viseltem azt a kényelmetlen szakítást - suttogtam. - Chloe minden este mellettem volt amikor szomorú voltam.
- Szerintem csak nem akar újra szomorúnak látni téged. Ez miatt akarja jobban megismerni Daniele-t - mondta csillogó szemekkel, majd a felvágottak felé igyekeztünk. A sonkák és szalámik között válogattam, miközben szorosan fogtam a kosarat.
- Így már mindent értek - erőltettem magamra egy mosolyt. - Okos lányom van, igaz? - pislogtam büszkén. - Csak második osztályos, de mindig tudja, hogy mit kell tennie! Tőlem örökölte a határozottságát!
- És az apjától az eszét - fűzte hozzá vigyorogva.
- Ez most egy gúnyos célzás lett volna, barátnőm? - löktem meg a vállát. - Ezt úgy mondod, mintha buta lennék! - kértem ki magamnak mérgesen.
- Áh, dehogyis - tette fel a kezét. - Inkább nézzük meg azokat a finom pudingokat - mutatott a hűtőben található desszertek felé. - Mindenki tudja, hogy pasikat a hasuknál lehet megfogni! - kacsintott szórakozottan.
- Szóval azt mondod, hogy minden készen áll? - összepakoltam az irodámban, közben Katherine-el beszéltem telefonon. Minden tollat és papírt besöpörtem a táskámba, majd összecsuktam azt. A széket betoltam, és helyére csúsztattam a géphez tartozó billentyűzetet. - Egyébként vettem pár ajándékot - pillantottam a kanapén található színes ajándéktáskákra. Volt egy rózsaszín, kék színű virág mintákkal, és egy lila, arany színű csillagokkal. A rózsaszín táska kizárás alapon Chloe ajándékát rejti. Katherine visszafogottan elnevette magát.
- Nem kellett volna, Daniele - mondta boldogan. - Nekünk az is elég, ha eljössz - folytatta kíváncsian. - Remélem szereted a fűszeres csirkét - mondta halkan. - Szeretek a konyhában tevékenykedni, ezért biztos vagyok abban, hogy nagyon finom lesz.
- Ebben én is biztos vagyok, Katherine - válaszoltam izgatottan. - Úgy látom, hogy idő van, ezért leteszem és elindulok hozzátok - küldtem egy puszit, majd bontottam a vonalat. Annyira izgultam, hogy az ajtó felé menet, az ajándékokat a kanapén hagytam. - Hol hagytad az eszed, Daniele? - motyogtam, majd kezembe vettem őket és kinyitottam az ajtót. Hirtelen megtorpantam, hiszen hófehér tűsarkúban egy szőke hajú nő állt előttem. Fehér ruhája kifogástalanul követte a szolid alakját és a telt mellette vonzó formáját. Fekete blézer szépen kiemelte a felsőtestét, a telt ajkát és a ragyogó tekintetét. A nő megtámasztotta kezét az ajtófélfánál, majd egy mozdulattal közelebb lépett hozzám. - Mi a...
- Meglepetés, Daniele - súgta összehúzott szemekkel. - Mindenre számítottál csak a volt feleségedre nem, igazam van? - ujját végig húzta az arcélemen, majd mellkasomnál fogva hátra lökött és becsukta ránk az ajtót.
- Bármelyik percben itt lehet! - az üvegasztalra gyönyörű virágcsokrot helyeztem, miközben Chloe felvont szemöldökkel pillantott a bejárati ajtó felé. Tudtam, hogy csak a forgalom miatt késik, ezért megnyugodva tettem a virág mellé a forró ételeket. - Olyan jó illata van! - magassarkúban a konyhába sétáltam és helyére tettem a konyharuhákat. - Mit gondolsz, szerinted ízleni fog neki? - pillantottam hátra a lányom felé. Chloe unottan nézett rám, majd az órára pillantott.
- Először érjen ide időben - húzta össze a szemér. - Bár azt hiszem, hogy az első próbán már meg is bukott! - tárta szét a kezét.
- Nemsokára itt lesz - vágtam rá. - Ne legyél negatív, kicsim - kértem feszülten. - Nem látod, hogy izgulok? - tettem fel a remegő kezem. - Talán ő lehet számomra az igazi!
- Akkor miért késik? - húzta feneke alá a lábát.
- Rendben! - adtam meg magam. - Felhívom, hogy merre jár!
- Ez egy nagyon jó ötlet!
Chloe úgy pillantott felém, mint aki tökéletesen tudja, hogy mi fog történni ezután. Miután lehúztam derekamról a kötényt, a fülemhez emeltem a telefont és rányomtam Daniele nevére. A szívem a torkomban dobogott, amikor válaszul egy kinyomást kaptam. Elkerekedett szemekkel néztem a lányom szemébe, aki a fejét csóválta. - Már biztos az utcában jár. Ezért nyomta ki a telefont - próbáltam őt újra hívni, de a telefonját kikapcsolta. Tíz perc múlva sem érkezett meg, ezért üveges tekintettel ültem az asztalnál és az elkészített vacsorát néztem. Ez lehetetlen! Daniele nem tenné meg ezt velem! Történnie kellett valaminek! - Biztos vagyok abban, hogy történt valami - suttogtam könnyes szemmel.
- Becsapott téged, az történt! - kiabálta a lányom.
- Most azonnal menj fel a szobádba! - kiabáltam. - És ma már látni sem akarlak! - csaptam az asztalra. - Menj - mutattam az emelet felé, mire Chloe sírva felfutott a lépcsőn.