Luna
Négy évvel később
Egyből kipattantam az ágyból,ahogy meghallottam a kicsit gagyogni mellettem.Fáradtan dörzsölve a szemeimet néztem az órára,ami jelenleg azt mutatta,hogy már fél kilenc is elmúlt.Meglepetten konstatáltam,hogy egész jó éjszakánk volt az előzőkhöz képest,amit csak megerősített az a kipihent,mosolygós szempár,ami visszanézett rám az ágyból.A rövidke haja kócosan állt az égfelé.
-Jó reggelt,princesa.-mosolyogtam a kisangyalra.
A kiságy szélébe kapaszkodva,ragyogó mosollyal viszonozta az üdvözlésemet.Lehajoltam,hogy felvegyem,ő pedig,ahogy szokta,azonnal belekapaszkodott a felsőmbe.Felkapva a lábamra gyorsan egy papucsot,Mayával együtt indultam le a konyhába,hogy reggelit csináljak nekünk.
Ahogy igyekeztünk lefelé,egyre hangosabbá vált a zene,ami valószínűleg a rádióból szólt.Nem is ez volt az első,ami feltűnt,sokkal inkább az a rengeteg finom illat,ami eredt kifelé a konyhából.A gyomrom azonnal korogni kezdett és mélyen belül reménykedtem,hogy Marco nekünk is készített valamit,különben még éhen haltam volna,míg megcsinálnom a reggelimet.Főleg,hogy Maya az első,minden szempontból,ezért mindenképpen az övét csináltam volna elsőnek.
-¡Buenos días,papi!-köszöntem hangosan,ahogy hallótávolságon belülre kerültünk.
Maya az apukája említésére azonnal ugrálni kezdett a karomban és a kipihent arcán újabb mosoly terült el.
-Mis princesas.-csókolt meg elvigyorodva,majd egy puszit adott a lányunk homlokára is.
Még mindig nem tudtam hozzászokni,mennyire jól nézett ki reggelente a kócos hajával és az álmos arcával,de most kivételesen volt,amit vonzóbbnak találtam abban a pillanatban.Reménykedve néztem a második tányérra.
-Ez mi?-vigyorodtam el,észrevéve,hogy a kedvemcemet csinálta.
-A tiéd,kiscica.-nevetett fel az éhes tekintetemet látva,majd kivéve a karomból Mayát,óvatosan beültette őt az etetőszékbe.
-Hogy aludtál?
Leülve a lányunk mellé,boldogan neki is estem a melegszendvicsemnek,amit a gyomrom egy morgással hálált meg.Amíg én lenyugtattam a korgó hasamat pár falattal,addig Marco megmosott pár epret és elkezdte felvágni őket a kicsinek.
-Egész jól.¿Tu también mi corazón?-vigyorgott a csöppségre.
Egy vidám kis sikoly volt a válasz.
-Te szívem?-fordult oda hozzám is.
-Sokkal jobban,mint a napokban.
Marco motyogott valamit a lányunknak,amíg én gyorsan felmelegítettem neki az előre elkészített zabkását.Téve hozzá egy kis fahéjat,a kis kanalával elé tettem,mikor már a fele eltűnt az epernek.Kiemelve egy gyors mozdulattal a kanalat,a levegőbe repített legalább egy kanálnyit a reggelijéből,mire egyszerre nevettünk fel.Mindig csinálta a takarítanivalót.
-Lentamente,mija.-figyelmeztettem,hogy lassan egyen.
Ezekután csendben folytattuk a reggelit,csak néha-néha felhozva egy szokásos témát.
Miután végeztünk,Marco mondta,hogy elmosogat,én pedig addig összetakarítottam a sok zabkását,amit Maya kiborított.Ő addig kihajolva az etetőszékből figyelte,mit csinálok és szinte esküdni mertem volna,hogy vigyorgott az a kis ördög,figyelve,hogy mekkora rendetlenséget csinált.Az apjától örökölte,hogy néha úgy evett,mint egy kismalac.
Mikor csengettek,én gyorsan felszaladtam az emeletre a kicsivel a karomban,hogy fel tudjunk gyorsan öltözni.Magamnak kiválasztottam egy melegítő szettet,ami véleményem szerint tökéletesen megfelelt a kis baráti találkozónkra a többiekkel,Mayának pedig az enyémhez hasonlóan rózsaszínű bodyt vettem ki,egy virágos,kantáros nadrággal.Mindezt persze csak azután tudtuk felvenni,hogy a fürdőbe érve megmosakodtunk,nehogy az arcára száradjon a sok kása maradék,mint nekem a kezemre a takarítás után.
Gyorsan átfésültem mindkettőnk haját,majd Mayáéba két masnis csatot tűztem.Az enyémet leülve az ágyra gyorsan elkezdtem kettőbe fonni,míg a kicsi az ágyon játszott a plüsscicákkal,amiket Logantől és Sierrától kapott.
Egy idő után azonban kezdte megunni a kisbarátait,ezért háttal lemászott az ágyról,majd elkezdett kifelé sétálni,a lépcső irányába.Hiába szólongattam,mint aki meg sem hallott,úgy ment tovább előre.
-Babám,gyere vissza.-kiáltottam utána,de már álltam is fel,fél kézzel a félkész hajamat fogva,hogy visszahozzam.
Nem jártam sok sikerrel azonban,mert mire kiértem,már Marco karjaiban volt és neki vigyorgott össze-vissza.
-Na szép.-puffogtam a szép pofikra,amiket az apjának csinált.
Persze nekem meg a duzzogás ment a szobában.
-Apás lányok vagyunk,mondd meg anyádnak.-puszilta szét Maya arcát,mire ő kuncogni kezdett.
Ezzel nem tudtam vitatkozni,ezért csak elmosolyodtam.
-Akkor apával mehettek is üdvözölni a vendégeinket.
Marco húzni kezdte a száját egyből,ahogy lepattintottam neki a lányunkat.Semmi időm nem maradt elkészülni,ezért muszáj volt végeznem,ami Maya társaságában egyenesen lehetetlennek tűnt.
-Mondd,hogy gonosz anya.-szövetkezett a lányommal,azonban mindössze annyit ért el vele,hogy karon vágtam.
-Ne neveld ellenem.-nyújtogattam a nyelvemet,majd odafordultam inkább a kicsihez.-Anya imád téged.
-Apa meg anyát.-csókolt meg gyorsan Marco.
Ezután eltűntek,én pedig végre meg tudtam csinálni a hajamat,ami a kis beszélgetésünk alatt teljesen szétesett.Nem szerettem hajat fonni annyira,de most nem volt más választásom,tekintve,hogy a hajam egy szénakazalhoz hasonlított a fésülés után.Arról nem is beszélve,hogy ideje lett volna megmosni is,de a végeredmény azért ígyis tetszett.
Leballagva a konyhába már előre hallottam Sierra hangját,ahogy Mayának gügyögött valamit.A lányom erre kuncogni kezdett,ami betöltötte az egész házat,így én is vigyorogva érkeztem a nappaliba.
Odahajolva hozzájuk egy-egy puszival köszöntöttem őt és Landont is,majd egy gyors mozdulattal végigsimítottam a lány pocakján.
-Hogy van a kis pocaklakó?-kérdeztem a keresztfiamtól,mire az anyukája boldogan válaszolt.
-Ficánkolósan.
Vele nevettem,ugyanis az érzés nagyon is ismerős volt.Maya a terhesség vége felé szétrugdosta a hasamat,előfordult,hogy Marco még a pocakomhoz beszélve igyekezett megegyezni vele,hogy hagyja abba,mert a kis lába szinte kidülledt a hasamon.
-Hát igen,kezd szűk lenni a hely odabent.-vigyorodott el Marco is.-Nem olyan könnyű már forogni.
Sierra jelenleg a harmincnegyedik hétben volt,ezért volt még ideje a szülésig,én mégis remegve vártam már a hívásukat,hogy mikor születik a kicsi.Valahol alig vártam,hogy újra babázhassak,mert Maya már olyan nagylány volt,na meg persze Marco sem bánta volna,de még nem álltam készen egy újabb szülésre.Nem,azok után főleg,milyen volt végigszenvedni azt a tizenhét órát,míg a kisasszony előbújt.Még mindig nem sikerült teljes mértékben elengedni ezeket az órákat.
-Csináltam neked krémest.-jutott eszembe a sütemény,amire rápukkant a terhessége alatt.
Egyből felcsillant a szeme,mire indultam is szedni neki egy adagot.
-Landon te is kérsz,ugye?-fordultam a fiúhoz a költői kérdéssel.
-Ki nem hagynám.-vigyorgott.
Maya és Marco egy tányérból ettek,most kivételesen szó nélkül hagytam,hogy sütit egyen.Nem szerettem,ha ennyire cukros dolgokat evett,de legalább az apja figyelt rá,hogy ne essen túlzásba,szóval nem kellett annyira aggódnom.
-Még,még!-kiáltott fel Maya,mikor észrevette,hogy a tányéron egy falat sem maradt.
-Később,babám,most elég volt.
Durcásan lekonyult a szája,de amint az apja elé rakott valami játékot,annak szentelte minden figyelmét,így nyugodtan el tudtam venni tőle a tányért.
-Szóval...-vonta magára a figyelmünket Landon,megköszörülve a torkát.-Kezdhetjük?
-Mit?-nézett rá furán Sierra.
-Meg akarjuk mutatni nektek a klippet.-válaszolt helyette Marco,mire izgatottan ugrálni kezdtem.
Rengeteg munka volt az új daluk videóklippje mögött,amiről semmit nem tudhattam.A fiúk annyival lezárták a kérdezősködésünket,hogy majd úgyis mi látjuk először,ezért legyünk csak türelemmel,míg készen lesz.Marco sokszor napokig fent volt,hogy a zene teljes mértékben passzoljon,ahol csak csúszás volt,azt azonnal kijavíttatta a fiúkkal,hogy minden tökéletes legyen.Tudtam,hogy fontos volt nekik ez az egész,mert végre leszerződtették őket és ez lehetett volna a nagy ugródeszkájuk,ezért hagytam,hadd dolgozzon akár éjszaka is,mert tudtam,hogy csak akkor lesz biztos a dolgában.A dalt sem hallottam még,Sierra állítólag igen,ami egyébként erős sérelemként ért,hogy ki lettem hagyva a dologból,de megmagyarázták annyival,hogy Landon egy papucs és nem bírta tartani magát,miközben a lány szétszapulta.Legalábbis ez volt a fiúk verziója.
-Hol a pendrive?-kérdezte Landont,aki odadobva neki a kis eszközt,gyorsan rám pillantott.
-Izgulsz már?
-Hát miután én semmiről nem tudok,valakivel ellentétben...-néztem szúrós szemmel a barátnőmre.
-Jól van már,te nő.-forgatta meg a szemeit,de a szája sarkában ott bújkált a mosoly.
Közben Maya megunta az etetőszékét,ezért inkább kivettem,mielőtt dőlöngélni kezdhetett volna,majd az ölembe ültetve őt telepedtem le a kanapéra.A tévénken már meg volt nyitva a videó,én pedig elmosolyodtam,ahogy megláttam a címet.
Pluviophile - My Heather
Már a könnyeim szúrni kezdték a szemeimet,ahogy rájöttem a cím mit is jelentett.A Heather az a szám volt,aminek hála a feldolgozásaim a youtube-on elterjedtek,miután kiöntve a szívemet,apait-anyait beleadtam a dalba,csakhogy kiénekeljem magamból a dolgokat és valami oknál fogva szükségét éreztem,hogy feltöltsem.Emlékszem arra a napra,mennyire fájt arra gondolni,hogy milyen barátnője volt akkor,hogy én közel sem voltam olyan szép,mint ő és ezen a bizonytalanságon a mai napig nem tudtam túljutni.Ezért volt olyan őszinte az a feldolgozásom,mert teljes mértékben átéreztem azokat a dolgokat,amit az énekes érzett.
Ezek szerint pedig Marco nagyon jól tudta,hogy róla szólt az egész.
A nagy barna szemeivel folyamatosan azt figyelte,mit reagálok,nekem azonban a képernyőre ragadt a tekintetem.Abban a pillanatban,ahogy az első képkocka megjelent,elsírtam magamat,ahogy a kiskori énem nézett vissza rám,nagy,kék szemekkel.
A kék szemeid és az az átkozott mosolyod
Ami az első percben magával ragadott
Egy percig sem volt pótolható
A szívem akárhogy próbálkozott.
Az első verze után a képeken megjelent ő is,kezdve a híres közös képünkkel,amit Adriana kettőnkről készített,ahogy Marco virágot hozott nekem totyogós korunkban.
Nem tudott túllépni a csillagnézéseken
Az átbeszélgetett estéinken
Azon az egyetlen majdnemcsókon
És az édes eper illatodon.
A mosolyod,a nevetésed
Ahogy figyeltelek téged
Csak az járt folyton a fejemben
Mennyire akarlak téged.
A refrénnél már szinte alig láttam a könnyeimtől és dühösen dörzsölgettem a szemeimet,hogy egy pillanatról se maradjak le.Most jöttek a csillagnézős képeink,az az időszak,mikor változott a kapcsolatunk és már nem érintkeztünk annyit.A középiskolába kerülve már sokkal inkább vacsora alatt készültek a fotók,amiken azelőtt sosem vettem észre,Marco hogyan nézett rám már akkor is.
A kék szemeid és az az átkozott mosolyod
A vörös ajkaid,mint a drogok
Megfojtanak,ha rám nézel
Ha nem csókolhatlak téged.
Sierra kedvesen kivette a kezemből Mayát,ahogy zokogni kezdtem a képeket nézve és a dalt hallgatva,mostmár nem is törődve a sminkemmel.Egyszerre rám tört minden,ami az előző években történt,de egy dologra sem tudtam szomorúan visszagondolni,hiszen nagyon jól tudtam,hogy akárhányszor végigcsináltam volna,ha ez a vége.
A mosolyod,a nevetésed
Ahogy figyeltelek téged
Csak az járt folyton a fejemben
Mennyire akarlak téged.
Mosolyogva néztem a terhesfotózásról a képeinket,majd azokat,amik a kicsivel készültek.Rengeteg képen rettenetesen néztem ki,de valahogy csak őt figyeltem minden képen,hogy mennyire rá volt írva minden az arcára.Olyan szeretet csillogott a szemeiben,ahogy Mayára nézett,hogy a szerelmem percről percre nőtt,ha ez egyáltalán lehetséges volt négy év után.
-Miért csinálod ezt velem?-néztem rá könnyes szemekkel,mire elvigyorodott.
Soha nem engednélek el,
Hisz neked köszönhetek mindent,
És azt hiszem,nem lep meg
Ha azt mondom neked.
-Azt hiszem,beléd szerettem.-fejezte be a dalt az én dalom címével,amit évekkel ezelőtt neki írtam,hogy bevalljam az érzéseimet.
Könnyes szemekkel néztem végig,ahogy a kezében fogva a kis bársonydobozt letérdelt elém,hagyva,hogy az ő arcán is legördüljön egy könnycsepp is.
-Luna Rain Flores,hermosa,princesa...-kezdett bele a sorolásba,mire mind felnevettünk.
-Mamá.-szólalt meg Maya,mire Sierra csitítgatni kezdte mögöttünk.
-Te vagy a legjobb dolog az életemben.Amióta az eszemet tudom,te vagy az a nő,aki az egész világot jelentette nekem.Nem csak ezt a gyönyörűséget köszönhetem neked,-pillantott a kislányunkra.-hanem a zenét,azt a sok szeretetet,amit kapok tőled,na meg,hogy annyi hülyeséget meg tudtál bocsájtani nekem.
A könnyeim záporoztak,de levegőt venni is alig mertem,nehogy véget érjen,mert minden pillanatot az emlékembe akartam vésni.
-Amikor a már nem tudom hanyadik csillagnézésünk alatt megpróbáltalak megcsókolni,persze nem kevés sikerrel,-nevetett most fel ő zavartan.-megfogadtam az apámnak valamit,amit sokáig egy gyerekkori butaságnak tudtam be.Idővel viszont rájöttem,hogy csak biztosabbá vált bennem a tény,miszerint szeretném,hogy egy nap a feleségem legyél.Szóval megtisztelnél azzal,hogy hozzám jössz?
Egy fél pillanatra sem pillantottam a gyűrűre,azonnal a nyakába borultam,a könnyeimmel átáztatva a pólóját.Nem bánta egyáltalán,sőt,nevetve ölelt át,míg kibőgtem magamat az ölében,azon gondolkodva,mennyire én vagyok a legszerencsésebb nő ezen a világon.
-Ezt vehetem egy igennek?-vigyorgott rám,én meg csak megforgattam a szemeimet.
-A legnagyobb örömmel,te tökfej.