FIGYELEM EXTRÉM HOSSZÚ RÉSZ!
Ana Benson
Beültem Lando mellé és szinte mintha egy számomra ismeretlen világba kerültem volna. Az az autó olyan mintha az űrből jött volna, persze jó értelemben. Nem is tudom mikor láttam ehhez hasonlót, emlékezetem szerint soha. Sokáig tanulmányozhattam a kocsit, amit valószínüleg a fiú is észrevett ezért elég értetlenül nézett rám.
- Minden okés? kérdezte.
- Ohh persze, csak ez nekem olyan furcsa.
- Hát jah nekem is, legutóbb mikor ezt a kocsit vezettem elküldtél a francba. Apropó nem azt mondtad, hogy előbb szállnál fel a buszra mint, hogy beszállj ebbe a kocsiba? Emlékeztetett vissza az első találkozásunkra.
- Ahj Norris! Azt te se gondolhattad komolyan! Akkor találkozunk először.
- Első találkozáshoz képest én elég komolyan gondoltam. A szívemre is vettem. Dobta a kezeit a szívére.
- Ó ha tudnád, mikor először megláttalak mennyire beléd es... -ne ne ne ne ne ezt komolyan kimondtam hangosan?!
A fiú felém kapta a fejét amin a meglepődés jobban nem is tükröződhetett volna. Éppen csak egy pillanatra ért össze a tekintetünk, de a kijelentésem és a fiú reakciója annyira zavarba hozott, hogy el tudtam volna süllyedni az ülésben. A fejem vörösségben úszott, mint egy karácsonyfa égő és, ha kellett volna, már pedig kellett volna egy szót is szólnom csak még rosszabbra fordítottam volna a helyzetet.
Percekig szótlanul mentünk az autópályán míg a fiú meg nem törte a csendet.
- Szóóvalll. Akkor Míráék mikor jönnek haza?
- Csak este 11 felé. Válaszoltam megszeppenve ,miközben még mindig félelmetesen kínosan éreztem magamat, ahogy valószínüleg ő is.
Egy újabb percekig tartó némaság kerekedett körénk, míg nem újra meg nem szakította valami a csöndet.
Négy hosszú rezzenés szűrődött ki a farzsebemből. Kivettem a telefonom és képernyőére vetettem egy pillantást és egy számomra ismeretlen szám fogadott a kijelzőn. Lando is figyelemmel kísérte a történéseket ezért amikor meglátta a számot egyből megszólalt.
- Vedd fel!
- De ki ez? Érdeklődtem.
- Csak vedd fel!
-Hola amigo! Szólal meg a férfi a vonal túlsó végén.
- Bien día Carlito! Felelte a mellettem ülő majd miután én is rájöttem, hogy kivel is beszélünk köszöntem neki.
- Bocsi skacok, nem akartalak titeket zavarni, de ez most lehet, hogy fontos! Mondta Carlos.
- Na mondd, mi van? Feleltük szinte egyszerre.
- Voltatok mostanában a Social médián? Kérdezte a Spanyol.
- Nem, miért, kellett volna?
- Nézzetek fel MOST AZONNAL! Utasított minket.
Elővettem Lando telefonját és felmentem az Instagrammjára. Ahogy beléptem rengeteg üzenet, jelölés és kép fogadott. Rámentem az első értesítésre amit amint megláttam majdnem kiesett a telefon a kezemből.
Tudtam! Csak ennyit mondtam, de a mellettem ülő fiúnak is leesett, hogy valami baj van, ezért egyből bontotta is a vonalat.
- Kössz Carlos, hogy szóltál, majd még beszélünk. Monda majd lerakta a telefont.
Már a második képet láttam amin Landoval éppen ölelkezünk és már a második szögből. Mennyi lehet még?
- Az amire gondolok? Kérdezi a fiú.
- Hát ha arra gondolsz, hogy éppen három millió lány rajongód küld el a picsába és ásna el két méter mélyre, akkor igen, jóra gondolsz.
- Ugh baszki.
- Jah, baszki.
Még bő tíz perc kocsikázás után megérkeztünk a hotelhez és felmentünk Lando szobájába.
Igazából semmi cuccom nem volt nálam. Se a szobakártyám, se a kocsikulcsom, se a pénztárcám, se semmim. -Ez így nem jó, ez így nagyon nem jó! mondtam magamban.
- Akkor mit csináljunk addig míg Carlosék meg nem jönnek? Érdeklődött a Britt.
- Be kéne jutnom a szobámba...
- Te is tudod, hogy Markék csak késő este jönnek.
- De te talán megoldhatod! Kapom a fejem a fiúra.
- És ezt mégis, hogy tervezted?
- Hát tudod... Te vagy Lando Norris a világhírű forma 1-es pilóta aki bármit megkaphat még egy random idegen szobakártyáját is.
- Nem! Ana, nem! Ilyet nem csinálok.
- De légyszí!!! Könyörögtem a fiúnak lábujjhegyen állva és próbáltam bevetni a bociszemet, ami utoljára talán oviban sikerült.
- Nem Ana! Tudod, hogy nem bírom megállni a bociszemet!
- Igen éppen ezért csinálom. Feleltem mosolyogva ravaszul.
Egyre jobban próbáltam közeledni Landohoz, aki inkább csak a távolba nézett. Lábammal a fiú lábára léptem, így pár centivel feljebb emelkedtem és végre szemtől szembe találtam magam vele. Az előző módszereket bevetve újból nekiálltam szó nélkül könyörögni addig, amíg fel nem oldódik. Bár ez elég gyorsan bekövetkezett.
- Istenem! Ordított fel. Hányas a szobád?
- Ez most komoly? A hétvégén kétszer már voltál nálam.
- Csak viccelek nyugi! De azért elmondhatnád... Vakarta meg mosolyogva a tarkóját.
- 118-as!
- Jól van, egy perc és jövök. Mondta a fiú, de arra én makacsul megráztam a fejem.
- Na gyere!
A fiúval baktattunk le a lépcsőn egészen a hallig. Megálltam a legközelebbi fal mellett és onnan figyeltem Lando mozdulatait. A pultban egy fiatalabb lány állt aki egyből felismerte a Brittet. A nő halvány mosolyt húzott az arcára, megigazította a haját, majd ellökte magát a székétől és a vékony derekára simuló szoknyát is meglebegtette magán. A szemeimet güvvedten meresztettem a fiúra, aki szinte nem is törődve a lány figyelemfelhívó közeledésével. Nem hallottam mit beszélhettek, de lassan Lando is mosolyogni kezdett. Az arcomon erős féltékenység jelei kezdtek jelentkezni. - Excuse me?! A gondolataim zsúfolódtak a fejemben. Miért vagyok én féltékeny? Nem lehetek az, hisz nincs köztünk semmi. Meg amúgy sem lehetek belé szerelmes, azzal tönkre tenném a barátságunkat.
- Ana! Integetett előttem egy nagy kéz.
- Jézus, Lando! Megijedtem.
- Valamin nagyon gondolkoztál. Baj van? Dől neki ő is a falnak.
- Dehogy, csak...
- Csak? Láttam milyen képet vágtál. Ezt az arcod még nem láttam. - Hát ezt én sem.
- Mindegy, itt a kártyád. Nyomta a kezembe a kis lapocskát.
- Köszönöm! Ezer hála! Mondtam a fiúnak az anyanyelvemen.
- Oké ez nem tudom mit jelent, de remélem azt, hogy köszönöm Lando, mostantól megteszek mindent amit kérsz és életem végéig a szolgád leszek hála ezért a becses tettért ami csináltál...
- Álmodozz csak Norris!
- Jól van na! Viszont most menj és készülődj mert fél óra múlva jönnek Isáék.
- Már ennyi az idő? Kezdtem el futni az emeletre, de a lábaim a legjobb időben, a legjobb pillanatban és a legjobb ember előtt akadtak össze. Egy halk visszafogott kuncogás hallatszódott a hátam mögül. Lassan feltápászkodtam a fokokról és a fiú felé fordultam akinek könnyek gyűltek a szemébe a visszatartott röhögéstől. Kifújtam a levegőt, bólintottam egyet erőgyűjtés képpen és újból megindultam a szobám felé.
Amikor az ajtómat becsuktam a hátam mögött egy pillanatra lesokkolódtam, pörgött az agyam. Kellett egy kis idő, hogy felfogjam, alig fél órám van elkészülni úgy, hogy azt sem tudom mit kéne felvennem.
Maxra kapcsoltam,letusoltam, begöndörítettem a hajam majd felfogtam copfba, sminkeltem, kiválasztottam egy fehér crop topot az mellé egy szürke melegítőt és a kockás Vansemet.
- 2 perc. Szólalt meg belül a kis hang.
Megbizonyosodtam benne, hogy IGEN, jól nézek ki ma este így el is indultam.
Út közben izgultam, hogy mi fog történni, ez nem vall rám, de valahogy mégis tudomásom volt róla, hogy kettő világsztár pilótával és egy világsztár pilóta barátnőjével fogok társalogni.
Három halk kopogást tettem a fiú szobája ajtaján, de meglepetésemre egy még nem várt személy nyitott nekem ajtót. Drága Spanyol barátom is korán érkezett, ami azt jelenti, hogy már Isa is itt van. Izgatott voltam, hogy újra találkozhatok a lánnyal, majdhogynem csak 15 percet beszélgettünk összesen a délután, de mégis olyan érzés fogott el a társaságában mintha már ezer éve legjobb barátnők lettünk volna. Annyira közvetlen és kedves lány, hogy szívesen megismerkedtem volna jobban vele, aminek akkor el is jött az ideje.
Mielőtt köszönhettem volna Carlosnak egy hangos szóval belém fojtotta a hangot.
- Lando itt a haverod! - Tessék?!
- Neked is szia Carlos! Köszöntem neki felhúzott szemöldökkel és egy kicsit érdekes hangszínen.
- Anastasia! Kiált fel egy női hang a szoba túloldaláról. - Gyere ide! Ölel át a szőke lány.
- Sziasztok! Köszöntem újból mikor már mind a hárman az ajtóhoz gyűltek.
- Gyere beljebb! Szólal meg Lando. - A haverom...
Mindannyian megindultunk a fiú nappalia felé, ahol egy pezsgő fogadott minket, kis vödörkében teli rakva jéggel és benne a száraz alkohol. Helyet foglaltunk, Lando és én egymás mellé ültünk, majd Carlos is Isa is így cselekedtek velünk szemben. A Spanyol férfi a kezébe vette az üveget, mielőtt kinyitotta volna rendesen felrázta, majd egy nagyot robbant a kezei között. Megfogta az egyik poharat amit udvariasan megtöltve először nekem adott, ezt követte Isa, Lando, majd magának is öntött.
- Ezt a mai napra! Emelte a magasba a poharát a mellettem ülő férfi.
- A mai napra!
Még másfél órán keresztül beszélgettünk, Iszogattünk (egyesek megint túlzásba estek), nevetgéltünk és jól éreztük magunkat. Isával eléggé jól egymásra találtunk az este és egy elég jó baráti viszony alakult ki köztünk.
- Nekünk Lassan mennünk kell! Szólalt meg Isa.
- Ahj nemár, Isa, csak még egy picit maradjatok már. Könyörgött Lando már eléggé ittas állapotban.
- Menniük kell Lando! Holnap mindannyian korán kelünk. Feleltem.
- Igazuk van! Lando te is pihend ki magad!
- Köszönjük a meghívást! Mondták egyszerre a Spanyolok.
Kikísértem őket ameddig Lando elkezdett pakolászni. Visszasétáltam a nappaliba ahol a fiú tevékenykedett, megfogtam egy-két poharat majd elpakolásztam azokat.
Már én is szedelőzködtem, mikor megfordultam és a fiú lomha tekintetére lettem figyelmes. Néztem őt, ő pedig engem. Halvány piros folt jelent meg a fiú arcán.
- Ugye te nem akarsz elmenni!? Ejti ki a száján a szavakat szinte egy lehelletnyi erővel.
- Figyelj Lando!...
- Nem Ana! Nem! Nem! Nem akarok egyedül maradni! Nem akarok egyedül lenni. NEM AKAROK EGYEDÜL LENNI! Szavai egyre erősebben és dühösebben hangzottak. Közeledni kezdett es újból hajtogatta.
- Nem akarok egyedül lenni! Az ordításból újra suttogásba váltott. Nem akarok egyedül lenni. Rogyott össze előttem és fejét a térdeimbe temette.
Nem láttam még így őt. Nem láttam még ilyen törékenynek és érzékenynek. Mintha egy vázát törtek volna össze, ezer apró darabra. A nadrágomon sötét szürke víz foltok kezdtek el megjelenni. - Nem vagyok jó ebben, nem tudok megvigasztalni embereket. Mondtam magamban.
A fiú mégy mindig a lábaimnál görnyedt. Rossz volt így látni ezért én is leguggoltam mellé.
- Nem akarok... Szipogott a szavai közben.
- Tudom Lando, tudom.
- Ugye nem mész el? Nézett a szemeimbe az ő vöröslő tekintetével.
- Nem, nem megyek! Ígértem meg neki, a kezemben a kezét szorítva.
- Köszönöm! Mondta Magyarul amitől kirázott a hideg annyira jó volt a kiejtése.
Magamhoz húztam és átöleltem. Tudtam, hogy a fiúból csak az alkohol beszélt, de még így is úgy nézett ki, mint aki kettő helyett háromszor is átgondolja, hogy mit mond.
- Na gyere, menjünk aludni! Pattantam fel mellőle és a kezemet a földön ülő felé nyújtottam aki megfogta azt. Egy erős mozdulattal magam mellé emeltem és újból egy fejjel magasabb lett.
A fiú nyomott egy gyors puszit a homlokomra, majd a szobája felé kezdett el húzni.
- Lando van egy kis baj! Mondtam neki amint beértünk a szobába.
- Hmm?
- Nincs nálam alvós cucc.
- Adok valamit gyere. Monda és a bőröndjéhez sétált, amit pont úgy ahogy én is, lusta volt kipakolni.
Kiemelt egy rózsás pólót és a kezembe nyomta.
- Ohm köszi!
- Szívesen! Nézett a szemembe mosolyogva.
- Nem akarsz... Böktem az ajtó felé a fejemmel.
- Nem áll szándékomban elhagyni a szobát, már olyan fáradt vagyok.
- De, igenis álljon szándékodban elhagyni! Át szeretnék öltözni!
- Majd elfordulok. Mondta.
- Tudom, hogy nem Lando! Forgattam meg a szemeimet.
- Akkor kénytelen leszel átöltözni, itt elöttem.
- Na még mit nem Norris!
Leült az ágyra és össze kulcsolta a kezeid.
- Ahj Istenem!! Sóhajtottam, megfordultam és elkezdtem átvenni a felsőmet. Először azt hittem minden oké és nem is olyan makacs ez a fiú, hogy leskelődjön, de nem élvezhettem sokáig a nyugalmat, hisz egy nagy tenyeret éreztem meg a hátamra simulni. Hideg kezétől a libabőr futkosott a hátamon, majd a a fülembe kezdett suttogni.
- Nem állhattam meg. Súgta a fülembe miközben a kezét a hátamtól a vállamig csúsztatta. A vállamon heverő pántot lassan lecsúsztatta mind két oldalon és kicsatolta a csatokat. Nem fordultam vele szembe, de érezte a szeme égető és rendkívül hidegrázó tekintetét. A melltartómat a szoba egyik legtávolabbi részére dobta, majd a pólót amit adott először a fejemre, majd a testem többi részére húzta.
Nagy kezeivel újból megindult felfedező körútra, először a melleimen pihentette meg a kezeit, utána a csípőmig simította őket. Állát a vállamra helyezte és újra libabőr sormintáját tapétázta a testemre. Kezei egyszerre hidegek, de közben perzsel minden hely amihez hozzáér.
- Túlságosan jól érzem magam veled. Csókolgatta a tarkómat.
Be kell vallanom, élveztem. Nem is akárhogyan. Kezdtem megérteni azt az érzést, hogy milyen párkapcsolatban lenni. Azt, hogy milyen, ha szeretnek. Viszont ott van az az egy százalék, a szó ami nem hazugság, de mégsem igaz. A szó amit ha kimondanak, egy világ omlik bennem össze és elsötétül bennem minden reményteli mondat ami valaha megfordult a fejemben Landoval kapcsolatban. A szó ami kikészít lelkileg, pedig csak egy szó. "HAVER".
"Lando, itt a haverod".
Mi haverok vagyunk akik megcsókolják egymást, ha nem látja őket senki. Haverok akik halálosan szerelmesek egymásba, úgy, hogy ezt mind a ketten tudják. De mégsem tesznek semmit!!
- Lando! Szólaltam meg.
- Igen?! Mondta miközben még nagyobb beleéléssel csókolt.
- Késő van már! Fordultam szembe vele.
Tényleg kicseszett késő volt már, viszont annak ellenére, hogy elleneztem a fiú cselekedeteit, fontos volt a holnap a fiúnak és nem hagyhattam, hogy miattam alakuljon rosszul.
- Lando, kérlek!
- Ahj, Ana! Itt van végre az alkalom, hogy csak veled lehessek és senki mással, erre benyögöd, hogy "késő van és ideje aludni"!
- Lando, kérlek, ez nem rólam szól!
- Dehogynem! Ha tudnád mennyire imádlak és, hogy én is mennyire beléd estem az első találkozásunkkor. Szeretem, ha itt vagy mellettem és támaszt nyújtasz nekem. Szeretek a szemeidbe merülni nap, mint nap. Azt a gyönyörű dús szádat amit egész nap csókolnék, ha tehetném. Az egész tested, az idomaid, egyszerűen kínzás az a perc amelyben nem vagy velem. Hát nem érted? Ez, rólad szól!
Lesokkoltam. Néztem a fiú kétségbeesett arcát ahogy várja az előbb elhangzott szavaira a választ és a reakciót. Gondolkodtam mi lenne a legmegfelelőbb válasz, "Oh Lando ez szuper és képzeld én is így gondolom, viszont most kérlek takarodj aludni mert ismerlek és rohadtul nem fogysz tudni holnap időben felkelni". Ezt persze nem mondhattam neki, de ez helyett egy teljesen más mondat csúszott ki a számon, amit amúgy nem is bánok.
- Lando, tedd meg!
- Mégis mit?
- Tudod te jól!
Szemei csillogva ragyogtak rám. Csípőmnél fogva magához húzott és ajkait az ajkaimra illesztette. Nem vad, nem is erőszakos, inkább szenvedélyes. Csókjába belevörösödtem ez nem is kétség, de ő még mindig ugyan úgy folytatja. A tarkómnál a kezei bolondosan játszogatni kezdtek a tincseimmel. Én is a hajába túrtam, amit tudom, hogy utál, de tettem után egy halk, szinte hallhatatlan nyögés hagyta el a száját.
A levegő kezdett elfogyni így én voltam az, aki megszakította ezeket a bár véget nem érő cselekvényeket. A homlokomat a fiú homlokának döntöttem, aki szépen lassan kezeibe vette a kezeimet.
- Gyere, menjünk aludni! Egy csókot nyomott a számra, majd felemelt és az ágyig vitt a kezeiben. Egy lendítéssel a fehér puhaságok közé dobott. Hirtelen fölém kerekedett, a tenyereit a fülem mellé rakva.
- Olyan szép vagy! Mondta mire belepirultam és zavaromban bármit csinálhattam volna, nem tudtam volna elrejteni azt a vörösséget ami uralkodott az arcomon.
- Annyira cuki, hogy ilyen könnyen zavarba tudlak hozni.
- Elég Norris, ez már túl nyálas. Ilyen csak a könyvekben van.
- Ez is lehetne akár egy könyv. Elég jó love storynk lenne.
- Az tuti, de most már tényleg jó éjt!
- Jól van na! Emelkedett el felőlem és az ágy bal oldalában helyezkedett el, míg én a jobban.
- Jó éjt Norris!
- Várj, várj, várj! Mondta. Átkarolt és az arcát a nyakamba temette.
- Jó éjt, Anastasia!
Így hajtottuk mind a ketten álomba szemünket a verseny idegességtől és izgatottságtól fokozott napja előtt.
Hellóka! Ennyi lett volna ez az EXTRA hosszú fejezet. Ez egy ilyen négy heti elmaradásnak köszönhető, mind tudjuk mi történt Landoval ez alatt a négy hét alatt... Mindegy visszatérve nagyon örülök neki meg Luisinhanának. Szóval újbol visszatérve az eredeti tárgyra, ha szeretnétek inkább hosszabb részeket akkor szóljatok, de akkor az természetesen több időbe kerül és torlódnának újból a hetek. Egyértelműen, ha a rövidebb részek jönnek be akkor IS szóljatok XD. Szóval a hetemet most betegség miatt otthon töltöm, így hála égnek van időm végre az írással normálisan foglalkozni. Hát igen sok mindent mesélhetnék még :) Köszi srácok az értékes időtöket <3
Puszi Kate B. <3