Marco
Díos mio,csak most segíts meg!
Rettenetesen paráztam a válogatótól.Habár a fiúkkal sokat gyakoroltunk,sőt,inkább rengeteget,mégis azzal álmodtam előző éjszaka,hogy elrontottam a szövegemet,vagy épp rosszul fogtam le a húrokat és totál hamis lett az egész.Még azon is elgondolkodtam,hogy az egész ötlet hülyeség volt a részemről és talán bele sem kellett volna vágnunk az egészbe.
De nyilván nem én voltam az egyetlen,aki ideges volt.Landon előző este Sierráéknál felbukkant,ugyanis totál beparázott,hogy mi lesz a mai válogatón és nekem még annyi sem jött össze,hogy Luna velem aludhasson,ugyanis
valami beadandón dolgozott.Épp ezért rettenetes éjszakám volt,amit nélküle kellett átszenvednem,holott most lett volna rá a legnagyobb szükségem,hogy megnyugtasson,hogy minden rendben lesz.
A Pluviophile is neki hála alakult meg,ha ő nem biztatott volna a kezdetektől fogva,talán sosem vágtam volna bele.Meg egyébként is ő volt az egyetlen,aki meg tudott nyugtatni,ha lámpalázas voltam,a legelső fellépésemen is ott volt,az első sorban szurkolt nekem és a fiúknak.
Fogalmam sem volt,hogyan bírtam ki nélküle ezt a hosszú időt.
De így,nélküle rettenetesen ideges voltam,a rémálmaimnak hála elég fáradt is,szóval így összegezve elég ramaty volt a helyzet.
Anyu a kedvencemet csinálta reggelire és szörnyű bűntudatom volt,hogy nem ettem belőle,de egyszerűen semmi étvágyam nem volt.Landon azt mondta hétre itt lesz,hogy időben el tudjunk indulni,de én már hat órakor a konyhapulton könyökölve vártam őt kész állapotban.A rémképek az álmaimból nem hagytak nyugodni,ezért muszáj voltam lefoglalni magam valamivel.
Hat óra tízkor viszont már csengettek és én kérdőn néztem anyura,hátha tud valamit,hogy ki jöhetett,azonban csak megvonta a vállát,hogy fogalma sincsen.Kómásan a bejárati ajtóhoz battyogtam és meglepve konstatáltam,hogy az egyik gyönyörű Flores lánnyal találtam szemben magam,kezében két kávés pohárral.
-Jó reggelt.-mosolygott rám édesen.
Egy hét rettenetesen hosszú idő,amit az ember csak akkor ért meg igazán,ha hiányzik neki valaki.Azután,hogy elmentek,visszatértek számomra a szürke mindennapok és már semminek nem tudtam örülni igazán.Facetime-oltunk minden este,vagy legalább felhívtuk egymást egy kis időre,de még így sem tudtunk enyhíteni egymás hiányán.Olyan volt,mintha ezer éve nem láttam volna,a szívem hevesen dobogott a mellkasomban,ahogy figyeltem őt.
Olyan volt,mint egy napsugár a széles mosolyával és ragyogó szemeivel.Egy ruhát viselt a bőrdzsekije alatt,ami tökéletesen simult a combjaira,ezzel elérve,hogy fél másodperc alatt felébredjek.Magassarkú csizma volt rajta,ami hosszabbnak mutatta az így is hosszú lábait és éreztem,hogy szűkös kezdett lenni a hely a farmeromban,mikor egyből az jutott eszembe,hogy mit rejtenek a combjai.Szét akartam őt csókolni.
-Neked is napsugár.
Elpirult a bókomon,úgy,ahogy mindig,és nagy késztetést éreztem,hogy lecsókoljam a pírt az arcáról.Ez a lány napról-napra gyönyörűbb volt.
-Hogy aludtál?-kérdezte kibújva a csizmájából,ami pillangós zoknis lábakat rejtett.
Elmosolyodtam a színes darabot látva,mire büszkén felmutatta nekem a kis talpát.
-Cuki mi?
A konyhába érve odaadta nekem az egyik kávét,a másikat pedig anyunak,aki aztán kettesben is hagyott minket.Luna leült mellém, feltűnésmentesen kicsit közelebb húzódva hozzám,majd csak figyelt engem folyamatosan a kék szemeivel.
-Izgulsz?
Szóval analizált.
-Eléggé.-vallottam be őszintén.-Azonban velem lesz a szerencse.
Felemeltem a pengetőmet,amit még három évvel korábban kaptam tőle karácsonyra,rajta a bandánk nevével.
-Nem hittem,hogy még mindig meg van neked.-terült el egy hitetlen mosoly az arcán,majd a kezemre nézve megpillantotta a szintén tőle kapott bőr-karkötőmet is.-Ahogy azt sem.
Aprócska kezét a tenyerembe fektetve mutatta meg nekem a csuklóján viselt karkötőt.Aznap este,mikor végre sikerült mindent megbeszélnünk,direkt hoztam fel a témát,hogy nem viseli az ajándékomat.De aztán rájöttem elég gyorsan,hogy tényleg igazat mondott és csak a szar múltunk miatt nem hordta az ékszert,mert rám emlékeztette.Most azonban csillogó szemekkel nézte a medált.
A hüvelykujjammal végigsimítottam gyengéden a kezén,hogy megköszönjem,hogy eljött.Rám emelte kék szemeit és zavarában elmosolyodott,majd közel hajolva hozzám egy puszit nyomott a számra,amit én mélyítettem el.Amióta ezen a rohadt ajtón kilépett,másra sem tudtam gondolni,csakhogy mikor csókolhatom őt végre újra.Hiányoztak azok a puha ajkai.
Minden félelmem elszállt.
-Úgyis ügyesek lesztek.Ti vagytok a legjobbak,Marco.
Jól estek a szavai és azt kívántam,bár tudná,mennyire hálás vagyok neki,amiért évekkel ezelőtt rábeszélt,hogy kövessem az álmaim.Nélküle semmim sem lenne igazán és sosem találtam volna meg a szenvedélyemet.
-Be fogtok jutni.-jelentette ki,mintha már egy tény volna,én pedig boldog voltam,amiért ennyire hitt bennünk.
Egészen hétig ott volt,míg Landon meg nem érkezett a többiekkel.Még az autóig is elkísért,hogy a fiúknak is sok sikert kívánjon,majd még utoljára gyorsan átölelt.Az eper illata felkúszott az orromba,ennek hála pedig a lány már most hiányozni kezdett. Ha befértünk volna a kocsiba,most könyörögtem volna neki,hogy velünk jöjjön,de tudtam,hogy semmi esély rá.
Még mindig nem tudtam felfogni,hogy Luna a barátnőm.Annyi évbe került,míg egyáltalán képes voltam elmondani neki,hogy mit is érzek iránta,a rohadt szülinapi bulija után,mikor úgy éreztem,van egy kis esélyem.Egyszer már hagytam más karjai közé futni,ezért nem akartam még jobban elcseszni és megadni neki az esélyt újra,hogy találjon valaki mást.Ezért léptem,csakhogy a baj ott volt,hogy nem állt készen.
Most azonban úgy simult a karjaimba,mintha évek óta így tett volna,mintha mindig is hozzám tartozott volna.
-Tudod...-nézett rám a nagy szemeivel.-Apukád nagyon,nagyon büszke lenne rád.
Majd kiszakadt a szívem a mellkasomból attól a sok érzéstől,amiket ez a lány keltett bennem.Sosem beszéltünk sokat apuról,tudta,hogy nem szeretek a haláláról beszélgetni,mert egyáltalán nem ismerhettem meg őt.Mindössze annyit tudtam,hogy nagyon szeretett és várta,hogy megszülessek végre.Luna szavai mégis jól estek és csak reménykedni tudtam,hogy igaza van.
-Köszönöm,Luna.-mosolyogtam rá.-Komolyan.
Egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra és ez alkalommal nem engedte,hogy elmélyítsem azt,hanem egy gyors mozdulattal kibújt az ölelésemből.
-Vigyázzatok magatokra.-búcsúzott el gyorsan egy utolsó ragyogó mosollyal,majd végignézte,ahogy elhajtunk,folyamatosan utánunk integetve.
Luna
Annyira izgultam a fiúkért,mint még soha.A válógatóból ugyan lejátszanak bizonyos produkciókat,azt azonban először egy hét múlva adják le a tévében,így mind arra vártunk,hogy hívjanak minket,hogy mi volt.Bejutottak-e vagy sem,mindenki remegett az izgalomtól.
Feszülten figyeltük a kávézóasztalon hagyott telefonokat,hogy mikor szólalnak már meg,mert utoljára még azt az infót kaptuk sms-ben Micahtól,hogy fél óra és ők jönnek.Eltelt egy óra és még nem jelentkeztek,ezért már mindenki kezdett megőrülni a várakozástól.Én legalábbis biztosan,fel-alá járkálva mindenkit kikészítettem a pörgésemmel.Sierra próbált rávenni,hogy leüljek,mint egy normális ember,de képtelen voltam egy helyben maradni.
Adriana és anyu már pezsgőt is vettek,oda mentek Amiráék,míg én elbúcsúztam a fiúktól,ugyanis ma nem csak a fiúk miatt ünnepelünk,ha bejutnak,hanem miattunk is.Ugyanis anyu elintézte,hogy eladják a házat.Apu ránk hagyta a végrendeletében a vagyonát,az új feleségének legnagyobb meglepetésére,amiből anyu mindent félretett a főiskolai költségeinkre,a ház pedig teljes mértékben az ő nevén maradt,így "Mrs.Floresnak" nem volt más választása,mint kiköltözni onnan.Anyu egy hetet adott neki összesen,hogy összeszedje a cuccait a házból.Szívesen megnéztem volna,ahogy koppant az álla a földön,mikor meghallotta a hírt.
Így már félig-meddig rendben voltunk,anyu is megnyugodott nagyjából,mert a ház árának hála talpra állhattunk végre anyagilag.A gyász miatt még mindig rossz volt a kedve,de legalább ma vidám volt a fiúk miatt,úgyhogy összességében nézve minden rendben volt.Reméltem,hogy ha belép a házba,hogy kiürítsék,nem fog visszazuhanni.
Ahogy megcsörrent a telefonom,mindenki felpattant,nekem pedig őrült sebességgel kezdett dobogni a szívem.Nem mertem fogadni a hívást,mert rettegtem,hogy szomorúak lesznek.Nem tudta volna a szívem elviselni Marco csalódottságát,így féltem.Ezért Sierra kikapva a kezemből a telefont,helyettem is így tett,majd visszatette a kezembe a készüléket.
-Bejutottunk,princesa,a Pluviophile bent van a versenyzők között.-kiáltott vidáman a telefonba Marco,mire én és Sierra egyszerre sikoltottunk fel,megsüketítve mindenkit magunk körül.
Adriana velem együtt sírta el magát örömében és egymást ölelgetve örültünk Marcoék sikerének.Nem tudtam elhinni,hogy sikerült nekik,nem azért,mert ne számítottam volna rá,hanem mert még belegondolni is hihetrtlen volt,mivel járhat ez nekik.Lehetőség,felfedezés,pénz és akár hírnév is.Anyu már bontotta is a pezsgőt,Amira fel-alá rohangált örömében és még a fiúk is nevettek a kocsiban tartva hazafelé,Burlingtonbe.
Adriana nekem,én pedig neki adtam sorjában a zsebkendőket,míg anyu kifaggatta a fiúkat,hogy mi is volt ennek úgy a folyamata és miket éltek meg a fellépésük előtt és után.Amira folyamatosan azt kérdezgette tőlük,hogy ők akkor most hírességek-e,Jack pedig kedvesen elmagyarázta neki,hogy hogy zajlik le a verseny és mennyire lesznek majd híresek úgy nagyjából,tekintve,hogy inkább egy kisebb tehetségkutató ez.
Egy bő húsz perc után letettük,hogy Landon tudjon figyelni az útra,mi pedig alig vártuk,hogy hazaérjenek.Adriana kiment főzni anyuval a konyhába,hogy mire a csapat hazaér,legyen kaja,mi pedig az internetre feltöltött Pluviophile feldolgozásokat bömböltettük hangosan énekelve.
Boldog voltam,mert éreztem,hogy Marco is az és örültem neki,hogy volt esélye valóra váltani az álmait.Biztos voltam benne,hogy sikerül nekik,annyit gyakoroltak,hogy szerintem még csukott szemmel is sikerült volna megcsinálniuk,csupán az kellett,hogy ezt a zsűri is belássa.Bele sem mertem gondolni,milyen lehetőség ez a fiúknak,hogy végre kitörjenek a városból és állam-,de akár országszerte megmutathassák mit is tudnak.
Lassan telt az idő,míg megérkeztek.Ahogy meghallottam Landon autóját,hogy megállt a felhajtón,azonnal felkaptam a kabátomat és kirohantam eléjük.Boldogan kerestem az ismerős barna szempárt,ami rám találva ragyogni kezdett és egy édes mosoly terült el Marco arcán.Fél másodperc alatt a karjaiban találtam magamat,ő pedig felkapva az ölébe,a derekamat ölelte szorosan,miközben a fülembe nevetett boldogan.
-Sikerült,princesa.-suttogta mosolyogva.-Nélküled sosem lettem volna rá képes.
Puffogva eltoltam magam tőle és igyekeztem nem foglalkozni a többiekkel,akik idiótán vigyorogtak ránk,ehelyett pedig próbáltam kiélvezni a helyzetemet.Egy hete nem voltunk ilyen közel egymáshoz és a testem egyből reagált a közelségére,éreztem,hogy a bőröm bizseregni kezdett,ahol csak megérintett.
-Csak magatoknak köszönhetitek,Marco.Sokat dolgoztatok érte.-mondtam őszintén.-Rengeteget.
-Ahj,te lány.-vigyorodott el büszkén,mire elpirultam.-Annyira...
-Annyira mi?-kaptam fel a fejemet egyből,ugyanis azt hittem,hogy tudom,mit tervez mondani.
-Annyira gyönyörű vagy.-simított ki egy tincset a hajamból,én pedig elpirultam a bókra.
Nyugodj meg Luna,még korai.Egy hete sem jártok,nyilván nem mondja ki azonnal.
-Mi jár a fejedben,hermosa?-nézett rám félmosollyal,mikor otthagytak minket a többiek,eltűnve a fűtött házban.
Marco karjaiban azonban cseppet sem fáztam.
-Semmi.-hazudtam.
-Szerintem húsz év után tudom mikor hazudsz,Lu.-nevetett ki.-Mi baj?
Felsóhajtva inkább csak a nyakába temettem az arcomat.Nincs az az Isten,hogy elmondjam neki,hogy hányszor szerettem volna már kimondani azt a szót,de büszkeségből és dacból is talán,képtelen voltam először megtenni.Na meg,rettegtem,hogy gyorsnak találná.
-Na.-unszolt,az orrával végigsimítva az államon.
-A-a.
-Halljuk,kiscica.
-Biztos,hogy nem.-mondtam,habár a becenévre nagyot dobbant a szívem.
-Hihetetlen vagy.-rázta a fejét hitetlenül,de a mosolya nem tűnt el az arcáról.
Csak megvonva a vállamat,lassú csókot nyomtam a szájára.Egyből felsóhajtott,ahogy a nyelvemmel végigsimítottam az alsóajkán és eleget téve a néma kérésemnek,elmélyítette a csókunkat.
Felnyögtem,ahogy megéreztem közöttünk a merevedését.
-Luna.-dőltötte a homlokát az enyémnek,kifulladva a csókjainktól.-Ne készíts ki,kérlek.
-Nem csináltam semmit.-értetlenkedtem a heves reakciójára,mire felnevetett.
-Még akkor is hatással vagy rám,mikor itt sem vagy.Ha ilyen hangokat adsz ki,nem várhatod el tőlem,hogy bírjak magammal.
Ennél is vörösebb már nem lehetett volna az arcom a zavartól,de egyáltalán nem panaszkodtam.Valahol nagyon is tetszett,mikor hangot adott a gondolatainak,de ezt képtelen lettem volna elmondani neki.
Neki nyomva a kocsinak,még jobban nekem nyomta magát,mire egy újabb nyögés hagyta el az ajkaim,ezúttal a csókunk közben.Marco úgy engedett el,mintha csak égetném őt,az íriszei sötéten és mérgesen néztek vissza rám.
-Luna,hagyd abba.-a hangja mélyebbé vált,mire a karjaimon végigtáncolt a libabőr.
-Te kezdted.-világosítottam fel.
Nem válaszolt,csak a hajamba vezetve az ujjait,lassan rámarkolt a tincseimre.Elakadt a lélegzetem,ahogy gyengéden meghúzta a hajamat,hogy a nyakamhoz jobban hozzáférjen.Kocsonyává váltak a térdeim a csókjaitól,pedig igyekeztem talpon maradni,hiszen az Isten szerelmére,mégiscsak az utcán voltunk.
-Soha többet nem érinthet más téged.-jelentette ki a fülembe suttogva.-Az enyém vagy.
Csak egy gyengéd bólintásra futotta tőlem,de úgy látszik ezzel is megelégedett,mivel gondosan folytatta a vékony bőröm kínzását.A szívem majd kiugrott a mellkasomból és biztos voltam benne,hogy hallja a heves dobogást,amit okozott nekem.
-Nagyon...-nyomott egy csókot a fülem mögé.-...őrülten.-adott még egyet a számra,mielőtt a szemembe nézett volna.-Szeretlek téged.Mindennél jobban.Eres mi vida,amor.