Kérte: WondersQueen
Karakter: Joanne Smith-Hugrabug Helga leszármazottja
Remélem elnyeri mindeki tetszését és nem okoztam csalodást. Gondoltam egy rövidebb folytatásra, bár nem biztos, hogy ti szűkségesnek tartjátok.
**********************************************
Történtünk egyszer régen kezdődött egy szép éjen.
A Merlini világ csodája, négy leszármazott éjszakája. Döbbentes egy történet, mikor a világra egyidőben jött négy gyerek. Három szerető környezetbe, míg egyikük ment a süllyesztőbe. Tom Denem döbbenetére tizenegy évesen beavatták eme történetbe. Megtudta kinek a leszármazottja mégsem vágyott Ő hatalomra. Meglephet eme kijelentés, de igazat mondok és nem ragadozóm tovább a szót csak kövess és mindenre fény derülhet.
Ne ijed meg tőlem, nem harapok csak a megfelelő utat mutatóm.
No jó, ha ennyire félsz nem megyek veled csak kövesd tovább a kék fényt.
Ne, ne siess ennyire, had fejezem be megkezdett gondolatmenetem.
A fény végén kis tál áll, miben ezüstös víz már téged vár. Fiolák sokasága hever mellete, de te csak egyet néz meg, min Joanne Smith neve szerepel!
Emlékek áradat vár majd rád, s megtudod ki vitte le jó útjáról Mardekár utódját.
A félem hatalmas úr, s ha valóban ennyire félsz akkor elmondom a történetet én és Merlinre esküszöm, hogy megtartom a tisztes távolságot csak hagyj végre félbeszakítás nélkül beszélni...
§§§§§§§§§§§§§§§§§§§
Négy tizenéves és a Roxforti négy alapító. Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?
Minden uralkodónak kell egy örökös és minden király igyekszik úgy hátra hagyni az életet, hogy tudja-az Ő családja marad vezető pozícióban. Griffendél Godrik, Hugrabug Helga, Hollóháti Hedvig és Mardekár Malazár sem volt ezalól kivétel, annak ellenére, hogy nem voltak valódi uralkodók.
S míg az első három említett személy békében élt egymás mellett addig, Malazár szőtte saját terveit az egyeduralom kialakításához.
Az utókorral sincs másképp egy dolgot leszámítva, Helga leszármazottja Joanne hatalom vágyóbbnak bizonyult mint felmenői és ebben asszisztált vele Mardekár utódja, Tom Denem.
Tom szende fiú volt, míg nem került be az utódok szövetségébe és nem találkozott Joanne-val. A lány már az első pillanatban elvarázsolta Tomot az éjfekete hajával és a barna, őzike szemeivel. A Denem fiú sosem volt az érzelmek és érzések mestere Joanne kedvéért mégis igyekezett végre emberi lényként viselkedni. Igyekezett a lány kegyeibe kerülni és minnél kedvesebb lenni vele, becenevet adott neki, s senki más nem is használhatta csak Tom. Számára Joanne Smith nem Jo volt mint mindenki másnak, Ő az Anne megszólítást használta.
Joanne sem volt érdektelen a Denem fiú iránt, és tisztában volt saját bájával amit nem volt rest kihasználni. Egy megtört lelket pedig egyszerűbb befolyásolni és manipulálni. Azonban Joanne átesett a ló túl oldalára ahogy a muglik mondanák. Tom megsejtette a lány ármánykodását és külön-külön utakon folytatták.
Joanne visszatért baráti körébe, sikeresen visszatérítették a "helyes útra" amiben nem kis munkája volt a másik két utódnak, Godvinnak és Naida-nak. Többé nem gondolt a muglik tömeges gyilkolására, ismét elismerte őket és egyre jobban kerülte Tomot.-Ehhez azonban az is nagyrészt hozzátett, hogy a Denem fiú elhagyta Őt. De addigra késő volt, Tom megszerezte Helga örökségét egy kehely személyében.
A helyes és helytelen két egyszerű szó, s mégis mindenki mást lát helyesnek és helytelennek.
Tom nézetei eltértek a Smith lányétól, továbbra is egy mugli ellenes világért dolgozott. Olyan társaságba keveredett amik sötét körökben mozogtak, befolyásos alakok gyerekeit gyűjtötte maga mellé.
Nyílt a kamra, Myrtill meghalt és Hagridot kicsapták az iskolából.
Azonban a szövetség tagjai nem voltak ostobák, rögtön tudták ki áll valójában a merénylet mögött.
Ki más ha nem Mardekár utódja?
Mégsem tettek semmit, letették a megszeghetetlen esküt és ezt a titkot megtartották maguknak, tudták, hogy ha Tomot elárulják annak csúfos vége lesz.
Az iskola befejezése után pedig az utódok szétszéledtek, a fiatal nő levélből értesült a szövetség két tagjának haláláról. Tom megölte őket az örökségekért, s a nő tudta, Naida halála felesleges volt a kard átszállt a Roxfort igazgatójára. Ez volt a pillanat mikor Joanne-t arcon vágta a felismerés, szörnyeteget teremtet.
Évek repültek el egymás mellett és a Reggeli Próféta közölte, a Potter házaspár halott, akárcsak Voldemort, tizenkét mugli és Peter Pettigrew. Harry Potter él és virul, míg Sirius Black egy cellában csücsül.
**********************************************
Az első szerelem meghatározó és ezzel Joanne sem vitatkozott, saját bőrén tapasztalta meg és ennek köszönhetően értette meg. Reménytelenül várja vissza a fiút annak ellenére, hogy tudja, Tom soha többé nem keresi meg.
Nem is tudná, meghalt és a halálát maga Tom hajszolta egy ártatlan gyermek miatt.
Keserű mosoly költözött a hajdan oly' vidám arcra és úgy figyelte tovább az elsősök beosztást. Eddig valahogy egyiket sem tartotta elégre ahhoz, hogy figyeljen rá, de Ginny Weasley más volt. Szinte vonzotta magára Joanne tekintetét.
A lány Griffendéles lett, azonban ezzel rendesen meglepte a nőt. Sötét aura lengte körbe, sokkal inkább a Mardekárba rakta volna a lányt. A sötétség ami áradt belőle olyan...olyan Tomos volt. Nem pontos megfogalmazás, de Joanne ezt el sem tudta volna magyarázni, egyszerűen csak érezte, a lánnyal valami nem stimmel.
- Az idei tanévben némi átalakítás érte a tanárikart - zengte be a termet az igazgató hangja. - Joanne Smith professzor tanítja majd felsőbb éves körökben a számmisztikát - mutatta be a nőt Dumbledore az utolsó elsős beosztása után, s Joanne igyekezett kedves, bizakodó mosolyt erőltetni az arcára. - Glidory Lockhart professzor pedig a sötét varázslatok kivédése alapijait és fortélyait igyekszik majd tovább adni - intett a széles vigyorú férfi felé az ősz varázsló.
A szeptember még nyugodtan telt, bár Smith professzor árgus szemekkel figyelte Ginny minden mozdulatát. A lány mégis kicselezte, észrevétlenül szőtte tovább a tervét vagyis Tomét. Mardekárost megszégyenítően ravasz teteket vitt véghez a Weasley csemete és Joanne meglepetten vette tudomásul, ismét szabadon van a kamrába zárt szörnyeteg. A szörnyeteg mi csak Tomra hallgathatna, a férfinek nem lett gyereke más utódja tehát Malazárnak nem lehet.
Joanne szabadra engedte elzárt énjét, ismét ravasz és kevésbé tisztességes eszközök után nyúlt. Csendben a háttérből mozgatta a szálakat, becserkészte Ginnyt mint vadász a prédát. Követte csendesen és egy nap a kamráig jutott, ahol szembe találta magát Tom Denem-mel, bár fiatalabb kiadásban.
A nő szíve pillanatok alatt tört darabokra mikor megpillantotta az arcot, az arcot mi évekkel ezelőtt oly' ronda fintorba torzult mikor a lehető legkegyetlenebb szavakkal illette a nő tizenéves énjét, véget vetett kicsit sem szokványos kapcsolatuknak és melyet a tulajdonosa később felismerhetetlenné tett.
Tom fürkészte a nő arcát, sejtette, hogy kivel áll szemben, de nem hagyatkozott teljesen ösztönére. Mikor megtette hatalmast csalódott, most pedig végképp nem tévedhet, nem sok választja el attól, hogy ismét tulajdon testében élhessen.
- Megismersz Tom? - lépett tétován a fiú felé Joanne.
- Lehetelen lenne nem megismerni Anne - felelt a fiú.
- Ötven év azonban mégis csak ötven év - mosolyodott el fanyarul Joanne.
- Ezeket az őzike szemeket ezer év után is megismerném - sóhajtott Tom.
- Mi célod a lánnyal? - bökött Ginny felé Joanne, igyekezve minnél több tisztelettel beszélni mégsem meghunyászkodni.
- Hasonló céljam vannak vele, mint neked voltak velem. Tervem szerint azonban a lány nem marad életben, bár nem állítom bizton azt, hogy te nem öltél volna meg engem.
- Mindketten tudjuk, hogy életben hagytalak volna - suhant át a döbbenet és a fájdalom érdekes keveréke Joanne arcán.
- A hatalom megváltoztatja az embert Anne - osztotta meg a nővel bölcs gondolatát Tom.
- Ezt nyilván tudod hisz a saját bőrödön tapasztaltad meg - horkantott nem túl nőiesen Joanne. - Engedj meg egy kérdést Tom. Mi tette lehetővé, hogy most itt állj előttem?
- Élve innen úgysem jutsz ki - engedett meg magának a fiú egy önelégült mosolyt. - A napló mit tőled kaptam, miből az első horcuxomat készítettem.
A beszélgetés elhalt, léptek törték meg a csendet majd egy szénfekete hajkorona bukkant fel mihez zöld szem és egy villám alakú sebhely társult.
Harry meglepetten pislogott Joanne-ra és mielőtt a nő bármit tehetett volna-Griffendésel forró fejűségére hagyatkozva-kábító átokkal sújtotta.
Joanne azután már a szobájában ébredt, mocskosan és véresen. Kérdések hada öntötte el elméjét, azonban Dumledore pillanatok alatt rendet rakott zavaros elméjében.
A beszélgetés vége egy ítélet lett, Joanne elhagyta az intézményt, s többé vissza se ment. Dumledore pedig az apró tényt miszerint Joanne tudta ki a tettes és hallgatót, ezzel bűntársá vált nem említette meg senkinek.
§§§§§§§§§§§§§§§§§§
A Roxfort elhagyása után Joanne célja nem más volt mint az idő nyerés-az idő nagyúr ahogy a mondás tartja. Sirius Black szökése kapóra jött neki, biztosított a nőnek plusz egy évet. Horcuxok keresése nehezebbnek bizonyult mint a nő hitte, csak sejtette mit kell keresnie. Sejtette, hogy nem Sirius árulta el évekkel ezelőtt Potteréket, de félre tette igazságérzetét, nem tehet Ő a Black férfiért semmit, s ideje sincs rá, szüksége még annyi sem, a Regulus Black által megszerzett lélek darab már nála pihent, akárcsak a rég elveszett kelyhe és Rowle Gomold gyűrűje. Ez három a hatból, a napló már nem kerülhet hozzá és a diadém megszerzése sem tűnt kivitelezhetőnek, Naginit pedig nem is kereste sejtése szerint az gazdája környezetében lebzsel. Egy dologgal azonban nem számolt, a Harry Potterbe szárt lélek darabbal. Alkalma és ideje azonban nem volt rájönni, döbbenten állt a tény előtt, miszerint Harry Potter a Trimágus Tusa negyedik bajnoka.
Merlinre mondom, Joanne igyekezett ahogy csak tudott, de úgy érezte kezd becsavarodni. Hangok szólították és minden éjjel ugyanazzal a hellyel álmodót.
Temető, Tom Denem sírja, maszkos alakok, Voldemort és egy halott fiú.-Ez csak egy álom és nincs benne semmi ráció~hitegette magát Joanne.
Júniusban azonban érthetetlen oknál fogva rászánta magát a temető "látogatásra" és végig nézhette ahogy az álmából valóság lesz.
Többször is döbbenten mérte fel a helyzetét, majd meglepetést okozva lépett be a halálfalók körébe és vezette tekintetét az eltorzult, idegen arcara.
A férfi kit szeretett, szeret teljesen máshogy nézett ki, s Joanne remélte, a felszín alatt ott van még a megtört fiú kit Ő mégjobban összetört. Ötven év után ugyanis a nő belátta, neki köszönheti a varázsló társadalom azt a rengeteg kínkeserves, rettegésben és félelemben leélt évet.
Joanne nem szólt egy szót sem, dermedten, kissé remegő tagokkal nézte a két személy párbaját, majd igyekezett Voldemort haragja elől kitérni miután Harry megszökött.
Azonban a férfi figyelmét vonzotta a nő, ismét belenézett a barna szemekbe és haragja minden cseppje elpárolgott, mintha nem is lett volna. Vérfagyasztó mosoly kúszott ajkaira és a lehető legmetszőbb pillantásával ajándékozta meg csatlósait.
- Engedelmetekkel négyszemközt beszélnék a hölgyel - hangzott a fagyos hang, azonban a halálfalók már ezt is kedves hangnemnek fogták fel. Mind elhopponáltak, egyedük Lucius Malfoy nem. - Mire vársz Lucius?
- Az engedélyére Nagyuram - húzta ki magát Lucius.
- Mindig is te voltál Bella mellett a kedvencem - biccentett Voldemort. - Térj hát nyugodtan haza barátom.
A temető kiürült, ketten álltak a cseppet sem bizalom gerjesztő környezetben. Egy kígyó siklót el Joanne mellett, Nagini és a nő megremegett. Sosem birta igazán a hüllők közelében, szerelme mégis házi állatként tekint arra az átkozott lényre.
- Hát még mindig félsz a kígyóktól kedvesem? - lépett a nő elé Tom.
- Világ életemben csak egy kígyót viseltem el magam mellett - húzta sejtelmes mosolyra vörös ajkait Joanne. - Szokásomon nem igazán áll szándékomban változtatni.
- Mily' döbbenet - simított el egy tincset a barna szemek elől a férfi.
Joanne lelkiszeme előtt egy rég átélt, közös és meglehetősen szép emlék jelent meg. Mikor még nem szőtték át barna haját ősz szálak és Tom szeme sem pirosban pompázott így csattant el az első csókjuk. Szó mi szó a környezet sem temető volt, de a mozdulat sor.
Tom ledöbbent, nem hitte, hogy erre Ő még képes, de ledöbbent. Joanne régen sem volt szégyenlős és visszafogott ember, viszont az nem kis dolog volt a nőtől, hogy ajkaikat összeillesztette. A csók érzése távoli volt Tom számára, s az sem volt neki természetes, hogy a nő egy ilyen szörnyeteget ajkával érint meg.
Melegség terjedt el Tom mellkasában, melyet már több mint ötven éve nem érzett és ezt most is csak az a nő érte el kit ével óta szeret.
Tagadni sem lehetett volna, a szerelmüket az idő vasfoga sem tette tönkre.
Percek pörögtek egymás után, s Joanne eleresztette Tomot. Nem tetsző morgás hagyta el a férfi száját, de ez a nőt nem érdekelte, nem csak tettekkel akarta bizonyítani a férfi iránti szeretetét, szavakba akarta önteni.
Azonban egy hangot sem ejtett ki, gondolatai elszálltak és a szavak a torkára forrtak. Végül mosolyra húzta ajkait és annyit mondott;
- Szeretlek Tom.
- Szeretlek Anne - felelt a férfi, s a nő kezét megfogva hopponált el a temetőből, azt viszont kitudja, hogy ezután hol jelent meg...
S, hogy e történetet honnan tudom? Netalántán én lennék egy újabb leszármazott? Közöm lehet a két személyhez? Kérdésedre választ nem lelsz, mert nem minden titkot fedek fel...