Luna
A barna íriszei pillanatok alatt elsötétültek a válaszomra és komoly arccal nézett rám.Még a kezeit is levette az arcomról,olyan gyorsan,mintha égette volna a bőröm az övét.Azonnal fázni kezdtem,ahogy a kezének melege elhagyott.
-Miért mentél el akkor?-kérdezte elfojtott hanggal,mire a torkomban a gombóc újra növekedni kezdett.
Olyan csalódottan nézett rám,mégsem tudtam válaszolni neki.
-Most én jövök Marco.-suttogtam,de azonnal kifakadt.
-Ne játssz velem,Luna!
Miután a könnyek újra gyűlni kezdtek a szemeimben,a tartása megenyhült kicsit.Bocsánatkérővé vált a pillantása,majd átfogalmazta az előző mondatát,de a távolság egyre csak nőni kezdett közöttünk.
-Kérlek.Ez most fontos nekem.
-Az én kérdésem az,-kötöttem az ebet a karóhoz,mire felsóhajtott.-...hogy miért nem csókoltál meg aznap este.
Eltartott pár másodpercig,míg megfogalmazta a válaszát.Nem tudtam,mi oka lehetett rá,mert tudtam,hogy szerette volna.A testbeszédéből és a tekintetétől nyilvánvalóvá vált.
-Mert nem akartam,hogy megbánd másnap.-mondta őszintén.
-Tehát,számítottál rá.-világítottam rá a kérdésem mondanivalójára.
-Igen.
Csend telepedett közénk és vártam,hogy mondjon valamit,de csak hallgatott.Az utolsó reményem az volt,hogy talán a játékot folytathatjuk,máskülönben leszálltam volna az öléből.Nem tetszett az elhidegülése,amit a válaszom okozott.A játékkal...Egyszerűbbnek tűnt a beszélgetés.
-Te jössz.
-Luna...
-Kérlek.-könyörögtem,a hangom azonban megint elcsuklott.
A sóhaja nagy súlyt nyomott a szívemre,mintha én bántanám őt,pedig fogalma sem volt,milyen közel kerültünk újból ahhoz,hogy összetörje a szívemet.Elég lett volna egy puszta szó hozzá,mert rettegni kezdem,hogy újból elveszítem őt.Nem akartam,hogy hagyjon engem visszamenni úgy,hogy meg sem próbáltuk megbeszélni.Landonnek igaza volt;a bizalomhoz két ember kell és én eddig nem is próbálkoztam.
-Állítást akarsz?Rendben.-vette komolyra a szót,teljesen kifakadva önmagából.-Akarlak.Soha életemben senkit nem akartam ennyire,mint téged,Luna,mert az egész rohadt világot jelented nekem,mióta beléptél az életembe.-a szavai késként fúrták magukat a szívembe,mégsem éreztem fájdalmat.-Megőrültem attól,hogy David körülötted ugrált egész kibaszott este,miközben ezelőtt pár nappal valami különleges történt közöttünk.
Éreztem,hogy a forró könnyek végigszántották az arcomat,mert túl sok volt ez nekem egyszerre,mégsem tudtam eldönteni,hogy mit éreztem pontosan,ahogy a két keze közé vette az arcomat újra.
-Nem volt joga hozzád érni.-mondta dühösen.-Az járt a fejemben egész este,hogy legszívesebben eltörném a karját ahányszor csak megérint.-sosem láttam még Marcot azelőtt ennyire sebezhetőnek.-Azt akarom,hogy az enyém legyél,hogy ne érhessen hozzád más,közben pedig azt érzem,hogy én sem érdemellek meg,mert már egyszer összetörtem a szívedet.
Fáradtan felsóhajtva az enyémnek döntötte a homlokát,miközben az ajkaimat végigsimította a hüvelykujjával,le sem véve a szemét róluk.
-Tökéletes voltál,mindig is,de mióta megtörtént az az éjszaka,végképp nem tudtalak kiverni a fejemből.-mondta meggyötört hangon.-És már réges-régen szétcsókoltalak volna,ha nem lennék beszarva,hogy megbánod ezt is.
Nem tudtam válaszolni,mert egy hang sem jött ki a torkomon,azonban igyekeztem minden érzésemet a tetteimbe sűríteni és közelebb csúsztam hozzá,hogy az összes távolság megszűnjön közöttünk.Csupán pár centi maradt a szánk között és csak bambán néztem a dús ajkakat,hitetlenül,hogy tényleg ez történik most.Marco Torres tényleg szerelmet vallott nekem.
Az a Marco Torres,aki kicikizett,amikor megkaptam az első melltartómat.
-Bárcsak kitörölhetném azt az egy estét az életünkből,mikor elvesztettem a bizalmadat.-elképedve néztem rá.-Azt hitted nem tudom,hogy ez a gond?Sejtettem valahol,hogy ha nem David van a képben,akkor csak erről lehet szó.
Továbbra is hallgattam.Túl jól ismert,még mindig,ahhoz,hogy bármit el tudjak rejteni előle.Ahogy a szemeimbe nézett,biztos voltam benne,hogy mindent lát,amit látnia kell.
Ahogy közelebb hajolt,mindössze talán fél centi távolság maradhatott közöttünk,az alsóajka gyengéden súrolta az enyémet.A szemeimet lehunytam,várva,hogy mit fog tenni,mire az orrával édesen megsimította az enyémet.Ezután pedig minden magától történt,egyszerre húzódtunk egymáshoz még közelebb és a forró ajkai pillanatok alatt megtalálták az enyémet.
A testem teljesen felmondta a szolgálatot,ahogy az ajkaink összetalálkoztak és Marco édesen a csókunkba nevetve szorított magához,hogy megtartson.A szívem hevesen dobogott a mellkasomban,ahogy gyengéden a nyelvével végigsimított az alsóajkamon,elmélyítva a csókunkat és az ujjaim maguktól találták meg a csokoládébarna fürtöket.Felmordult,ahogy meghúztam a tincseket és fél pillanatra elvált tőlem,mindössze annyi időre azonban,hogy maga alá fordíthasson az ágyon.
Azt hittem,álmodom,de mind az illata és az érintései valóságosak voltak és a szavai folyamatosan ott visszhangoztak a fejemben,amiket az újabb és újabb édes kis semmiségek váltottak fel,amiket két csók között súgott a fülembe.
Éreztem az ajkait,végre három hosszú év után és ebben a pillanatban jöttem rá,ahogy a szívemről lekerült a nyomás,amit eddig éreztem,hogy egész idő alatt csupán erre vágytam.
Ahogy áttért a szájával a nyakamra,teljesen elveszítettem a kontrollt a testem felett és habár mostmár teljesen józan voltam,a szoba forgott velem az adrenalinnak köszönhetően.Felnyögtem,ahogy finoman ráharapott az érzékeny bőrre,mire megdermedve elvált tőlem,hogy a szemembe nézhessen.
-Luna...-suttogta a levegőt kapkodva.-Me vuelves loco.
Spanyolul szerettem volna válaszolni,de még a nevemet is elfelejtettem,ahogy mostmár hevesebben kezdett csókolni,teljesen elvéve az eszemet vele.Képtelen lettem volna még megformálni a mondatot,hogy értelmes legyen.
Többet akartam,olyan volt,mintha soha nem lett volna elég az érintése,mégis túlszárnyalta minden fantáziámat.Vágyakozva a bőrének érintésére,lassan bebújtattam a kezemet a pólója alá,hogy lefejthessem róla az anyagot,mire felsóhajtott.
-Fogalmad sincs milyen csodálatos vagy.-suttogta az ajkaimra sietve,mielőtt eleget téve a néma kérésemnek ledobta az anyagot magáról.
Hasonló gyorsasággal bújtam ki a saját pólómból,mire Marco egy pillanatra újból elvált tőlem,hogy szemügyre vehessen.
Mostmár,hogy nem tompította az erkölcseimet a vodka,szégyenlősen elfordultam,mert zavarba hozott az éhes tekintete.Olyan szemekkel nézett,mintha valami világszépe lettem volna,holott nagyon messze álltam tőle.De mintha csak a gondolataimban olvasott volna,azonnal dicsérni kezdett,hogy eszembe se jusson ilyeneken gondolkodni.
-Te jó ég.-suttogta a hasamra dőltve a fejét,mielőtt az egyik kezét felvezette volna a jobb mellemre.
Ugyanígy tett a másikkal is,én pedig teljesen ösztönösen toltam ki magamat,hogy jobban érezhessem őt.Ahogy azonban megéreztem a merevedését,ami az ágyékomhoz nyomult,egyszerre nyögtünk fel.
Két kósza,vékony anyag választott el minket csupán,és az ajkaim elváltak a keménységére.
-Istenem,de forró vagy.-nézett a szemeimbe fátyolos tekintettel,ahogy újra nekem nyomta magát.
Felsóhajtottam a kellemes érzésre,ahogy végighúzva a kezemet az alsónadrágján megtaláltam a hosszát és rámarkolva visszafogottan egy újabb morgást nyertem tőle.Fogalmam sem volt,mit csinálok,de amíg így reagált,legalább biztosra mehettem,hogy élvezte.
-Díos mio.-hunyta le a szemeit el-elakadó lélegzettel,ahogy most az anyag alá nyúlva érintettem őt meg.Tetszett,milyen forró volt a bőre és többet akartam belőle,de megállított.-Várj,kérlek.
Eltolva a kezemet pillanatok alatt felpattant az ágyból,hátat fordítva nekem.Nem értettem mi volt ez a hirtelen hangulatváltozás,de azonnal rettegni kezdtem,hogy elrontottam valamit és a szégyenérzet egyből elöntött.Felülve magamhoz húztam a takarót,hogy eltakarjam valahogy magamat és őt figyeltem,ahogy a levegőt kapkodva állt az ablak előtt,nekem háttal.
-Elrontottam valamit?-tettem fel kétségbeesetten a kérdést,mert fogalmam sem volt,miért húzódott így el és a pánik kezdett eluralkodni rajtam.
Meg akartam felelni neki,holott semmi tapasztalatom nem volt ilyen téren.Fogalmam sem volt,miket élt meg ezelőtt velem ellentétben és valószínűleg én ehhez képest csak bénáztam össze-vissza,szóval biztos többre vágyott ennél.Hirtelen hátrakapta a fejét,mintha csak nem hinne a fülének és visszaült mellém az ágyra.Jobban magam elé húztam a takarót,amit csalódott arccal nézett végig.
-Dehogyis,Luna.-dörzsölte meg az arcát gondterhelten.-Tökéletes vagy.
Elpirultam a szép szavakra,majd közelebb húzódtam hozzá,mindenféle érintkezés nélkül.
-Akkor mi a baj?-értetlenkedtem.
Fél kézzel a nyakam mögé nyúlt,majd egy egyszerű mozdulattal kihúzta a hajgumit a hajamból.Nem tudtam,miért tette,de a tincsek kellemesen csiklandozták a hátam,szóval nem panaszkodtam.
-Nem tudom...-hazudott,tisztában voltam vele,mert nem nézett a szemeimbe.
-Marco.-csúsztam oda hozzá,igyekezve magam előtt tartani a takarót.-Józan vagyok.-biztosítottam róla,gyanítva,hogy ez a problémája.
Nem tudtam,hogy attól félt-e,hogy megbánom,vagy talán nem fogok emlékezni rá,de szükségét éreztem,hogy tudja.
-Nem erről van sz...-félúton megakadt,mert tudta,hogy nem hiszek neki.-Csak nem akarom elsietni.
Érthető volt,mármint félig.Tudtam,hogy az egész arról szólt csupán,hogy engem védjen,de tudtam azt is,hogy sosem tenne olyat,amit én ne akarnék.Ebben soha nem is kételkedtem.
-Szerintem volt cirka húsz évünk megismerni egymást.-mosolyogtam rá,mire felnevetett.
Cirka,mert pelenkás korunk óta ismertük egymást.
-Tudod,hogy hogy értem.
Persze,hogy tudtam.De nem kellett feltétlen ma este megtörténnie,sőt...Nem is ez volt a célom.Csak túl jól estek az érintései,ennek ellenére furcsálltam,hogy én győzködtem őt,holott eddig én voltam bizonytalan.Nagyon elszúrtam a bizalmát az aznap esti dolog után.
-Marco.-simítottam az arcára a kezemet és még ez az apró cselekvés is szokatlan volt számomra.
Nem tudtam elhinni,hogy az előbb csókolóztunk.
-Kibaszott nehéz ellenállni neked.-vallotta be szégyenlős mosollyal.
Nem tudtam elhinni,hogy Marco zavarban volt.
Elpirultam a bóktól.Olyan hihetetlenül édes szavakkal illetett folyamatosan,hogy nem győztem vigyorogni.Mennyivel másabb volt ez,mint a legjobb barátjának lenni!Olyan intim volt az egész,mégis,a szívem túlcsordult az iránta érzett szeretettől.
-Akkor ne tedd.-szedtem össze a maradék bátorságomat,hogy kimondjam,amit gondoltam.
Bizonytalan mozdulatokkal lassan visszafeküdt mellém az ágyra,majd a mosolya is visszatért.A testtartása rettenetesen merev volt,nem tudta elengedni magát ezért igyekeztem lazaságot tükrözni,de továbbra is ideges voltam,hogy mi fog történni.
-Ne takard magad.-mondta elfojtott hangon,elvéve a mellkasom elől a takarót.-Gyönyörű vagy.
Gyengéd csókot nyomott a számra,majd az arcomra,az orromra,mielőtt visszatért a nyakamhoz.Lehunyva a szememet élveztem a gyengéd,nedves puszikat,amiket a bőrömön hagyott a melleim felé haladva.
-Te jó ég.-sóhajtottam fel az ismerős érzésre,ahogy a mellbimbómat az ajkai közé véve szívni kezdte.
A testem minden pontja reszketett és csak az újabb érintését vártam folyamatosan.Most is,mint amikor együtt aludtunk,rám nézett,némán kérve az engedélyemet,mielőtt a bugyim szegélyébe akasztva az ujját lehúzta a vékony anyagot.Teljesen fedetlenül feküdtem előtte és igyekeztem,tényleg igyekeztem leplezni a zavaromat,de még soha nem tárulkoztam ki Marco előtt senkinek.Más volt ez teljesen,mint amilyennek a filmekben tűnik,nem olyan laza és könnyű,kivetkőzni magadból egy másik ember előtt,holott nekem ígyis könnyebb dolgom volt,mint sok más embernek.Marco volt a legjobb barátom,jobban ismert,mint bármely másik férfi a világon.Mellette biztonságban voltam.
Ahogy a nyelvét megéreztem a testem leggyengébb pontján,a kezemet a számra tapasztva próbáltam visszafogni a hangomat.Teljesen más érzés volt ez,mint mikor az ujjaival kényeztetett,sokkal intimebb is,főleg a sok szemérmetlen dolog,amiket közben a bőrömnek suttogott.
-Caliente y dulce.-dicsért folyamatosan.
Éreztem,ahogy az idegességem,amit az elején éreztem,lassan kezdett eloszlani és már csak a növekvő euforikus érzéssel tudtam foglalkozni,amit a hasamban éreztem.Az ujjaim a fürtjeivel játszottak.
-Marco.-suttogtam a nevét,mire a hasamhoz hajolva ott csókolt tovább,jelezve,hogy figyel.-Érezni akarlak.
Végigsimítva a combom belső felén,bizonytalanul a szemembe nézett,de nem adott hangot a kételkedésének.Felülve,kihasználva a hirtelen nyert bátorságomat,most én nyomtam le háttal az ágyra,miközben az ölébe másztam.
Szemérmetlenül végigmért a barna szemeivel és az arcom a piros legerősebb árnyalataiban pompázott,de mindez elszállt,ahogy a derekamat szorítva újra magához húzott,hogy érezhessem a merevedését.
Halkan felnyögtem az érzésre és lassan vonaglani kezdtem rajta,többet akarva.
-Istenem Luna.-suttogta rekedtes hangon Marco,ahogy újra és újra nekinyomtam magamat.
A tarkómra téve a kezét,gyengéden magához húzott egy csókra,én pedig kihasználva a helyzetet,lemásztam az öléből,hogy megszabadítsam az utolsó ruhadarabtól is,ami közénk állt.
Azonban meglátva a méretét,ahogy lehúztam az alsónadrágját,minden bátorságom elszállt.Semmi esélyét nem láttam,hogy...
-Mi a baj?-vezette az állam alá a mutatóujját,hogy rá nézzek.
Lefekve mellé igyekeztem palástolni az idegességemet,de ő azonnal észrevette,hogy valami nem okés.Fél oldalasan felém fordult,hogy a szemembe nézhessen,de én kerültem a tekintetét.Nem tudtam,hogyan mondhatnám el neki a problémámat.
-Mi a baj,amor?-simította végig az arcomat,majd levezette az ujjait a kulcscsontomra,aztán a mellkasomra.
A becenévtől csak még jobban ki akart ugrani a szívem a mellkasomból.
-Én csak...-suttogtam idegesen,mert nem tudtam,hogy mondhatnám el neki az igazságot.
A felismerés két másodperccel később jelent meg az arcán,majd egy hitetlen mosollyal megajándékozott.Rettenetes kínosan éreztem magam a helyzet miatt,hogy ott ültem tapasztalatlanul mellette.
-Te még soha...
-Nem.-vágtam közbe,hogy a lehető leggyorsabban lezárjuk a témát.
-Te most viccelsz velem.-nevetett fel.-Adriannel sem?
Csak lassan megráztam a fejemet,neki azonban egy boldog mosolyra húzódott a szája.Nem értettem a reakcióját,én azt hittem,ez problémát jelent.
-Istenem te lány.-döntötte a homlokát az enyémnek,halkan beszélve hozzám.-Ennél tökéletesebb már tényleg nem lehetsz.
Nem értettem,mire céloz,ezért furcsán néztem rá.
-Én mindvégig azt hittem,hogy Adrian hasonlókat tehetett veled,mikor együtt voltatok.
Úgy tűnt,mintha megkönnyebbült volna.
-Nem.-ráztam meg a fejemet és a szívemet melegség töltötte ki,ahogy rájöttem,hogy mindössze ezért hitetlenkedett.-Még...túl korainak éreztem.
-Ezt pedig nem?-vonta fel a szemöldökét kíváncsian,miközben az ujjai lassan bevándorolták a testemet.
Bizsergett a bőröm,ahol csak hozzám ért.
-Ez...más.-suttogtam.-Te más vagy.Sosem hittem volna,hogy ezt mondom.-nevettem fel halkan.-De benned megbízok ezen a téren.
Folyamatosan engem figyelt,de nem válaszolt már semmit sem.Kezdtem fázni az ölelése nélkül,de nem mertem megmozdulni,mert rettegtem,hogy ez a meghitt pillanat véget ér majd.Ehelyett inkább a megérzéseim szerint cselekedtem és kimondtam azt,ami nyomta a szívemet.
-Nem tudom,én jövök-e egyáltalán.-suttogtam zavartan,míg ő csendesen figyelt.-De senki mással nem tudnám elképzelni az első alkalmat,csak veled.
Az ajkai lassan mosolyra húzódtak és a szívem hevesen verni kezdett.Elolvadtam a kisfiús mosolyától,amivel megajándékozott és csak vigyorogni tudtam én magam is,ahogy a falak,amik közénk épültek az évek alatt,bomladozni kezdtek.
-Akarlak téged,Marco.-mondtam halkan és ennél több nem kellett neki,a szája egyből megtalálta az enyémet.
Ez most sokkal gyengédebb volt,mint az első,a nyelve lassan táncolt az enyémmel és a testem minden pontján libabőr táncolt végig,ahogy a meztelen teste az enyémnek simult.
A kezemet végigvezetve a hasán,lassan visszatértem ahhoz a ponthoz,ahol az előbb félbeszakított és gyengéden rámarkoltam a hosszára,mire felmordult.Bizonytalanul folytattam,azonban minden kétségem elszállt,ahogy a csípője felvette a kezem ritmusát,hogy jobban érezze a szorításomat.
-Csodálatos vagy,hermosa.-hunyta le a szemeit,mire egy kis bátorságot kapva,újra a hátára fektettem őt.
Mielőtt a kétség úrrá lett volna rajtam,a kezem játékát kiegészítettem a száméval és csak reménykedtem,hogy nem bénázok túlságosan.
-Jézusom.-kapott levegőért,ahogy az ajkaimmal körülzártam és valamit motyogni kezdett spanyolul,azonban csak a reakciójára tudtam figyelni igazán.
Igyekeztem megfigyelni,mi jó neki és micsoda kevésbé,mert szerettem volna megismerni az igényeit és a gyengepontjait.Ahogy az ujjait a hajamba vezette,kellemes érzés öntött el és hagytam,hogy gyengéden rávezessen a neki megfelelő tempóra.
A reszketeg légzése kitöltötte a szobát és egy pillanatra úgy éreztem,álmodom.Nem hittem el,hogy mindaz,ami most történt,valódi volna.
Minden kétségem elszállt azonban,ahogy gyengéden feljebb húzott,hogy újra maga alá gyűrhessen és a nyakamat gyengéden csókolni kezdte,engem dicsérve az előbb történtek miatt.
-Luna.-húzódott el tőlem,miután a pénztárcájából kivéve a kis csomagolást rám feküdt.-Mi lesz ezután?
Legalább olyan bizonytalan voltam,mint ő,de ez nem változtatott semmit a tényen,hogy ez az éjszaka mindent megváltoztatott.Ha vissza is megyünk Rutlandbe,többet nem fogom elengedni Marcot.Ebben biztos voltam.
-Nem volt még távkapcsolatom,szóval nem tudom milyen lesz.-mondtam,félve a reakciójától,de a kapcsolat szóra egy óriási vigyor terült el az arcán.-De szerintem meg fogjuk oldani.
-Úgy érzed?-kérdezte pajkos mosollyal,bepozícionálva magát a combjaim közé.
Csak bólintottam.Ettől a ponttól kezdve pedig mindkettőnk kétségei elszálltak.Visszahajolva a nyakamhoz,csókokat nyomot az érzékeny területre,hogy ellazítson egy kicsit,amitől a bőröm bizseregni kezdett.
-Ha nem érzed jól magad,szólj és leállunk,rendben?-nézett a szemeimbe,én pedig mostmár száz százalékig biztos voltam benne,hogy nála tökéletesebb embert nem találtam volna soha az első alkalomra.És ott,akkor csak remélni tudtam,hogy ő lesz az utolsó is.
-Rendben.
Az ajkai teljesen elfeledtettek velem mindent.Az összes sóhaját és szavát igyekeztem az emlékezetembe vésni,hogy soha ne felejtsem el,ami köztünk történt és mindig emlékezhessek majd rá.
Ahogy belém hatolt,egy pillanatra az egész testem megmerevedett a kellemetlen fájdalomtól.A feszítő érzés eltartott egy darabig,azonban a gyengéd puszikra és a kedves szavaira igyekeztem ehelyett koncentrálni,míg az alábbhagyott.Marco illata körbelengett,most azonban,ahogy a bőre illatát is éreztem,ahogy keveredett a parfümjével,ez vált az új kedvencemmé.A vállát szorítva próbáltam őt megszokni,ahogy ütemesen mozogni kezdett bennem,miközben folyamatosan csókolt,hogy enyhítse a feszítő érzést.
Teljesen elvesztem benne,megfeledkeztem minden problémánkról,mintha falak épültek volna körénk,elzárva minket mindentől és mindenkitől.Ahogy találkozott a tekintetünk,a világ legédesebb mosolyát ajándékozta nekem,az a pillanat pedig örök helyet talált a szívemben;tudtam,hogy ha eszembe jut az első alkalom,mindig ez a kép lesz előttem.
-Annyira gyönyörű vagy.-simította végig az arcomat,mire elmosolyodtam.
A lábamat felhúzva,közelebb engedtem magamhoz,hogy jobban egymáshoz simulhassunk és ahogy még mélyebbre hatolt,egyszerre nyögtünk fel.
-Soha többé nem engedlek el.Nunca.Az enyém vagy,Luna.-súgta a számra.
-A tiéd.-válaszoltam.-Csak a tiéd.
A válaszomra egy vigyor terült el az arcán,ezek után pedig többet nem beszéltünk,egymás szeméből ki tudtunk olvasni mindent.