Marco
Luna teljesen részeg volt.
Legalábbis ezzel igyekeztem becsapni magamat,mert minden túl tökéletes volt ahhoz,hogy ez igaz legyen.
Hajnali kettőkör Landon ránk parancsolt,hogy húzzunk befelé a házba,mert,mint kiderült,Luna éjfél óta odakint ücsörgött a mínuszokban.Bekísérve minket a vendégszobába,ahol eredetileg is aludtam volna,most Luna társaságában ültem le az ágyra,aki még mindig kabátban,pokrócba csavarva ült.
Az arca és az orra is ki volt pirosodva a hidegtől,ő azonban a megivott alkoholmennyiségnek köszönhetően cseppet sem fázott.Bárgyú mosollyal nézett maga elé,mintha teljesen máshol járt volna,ezért gyengéden lefűztem az ujjait a pokrócról és kibújtattam a kabátjából is.Igyekeztem nem arra figyelni,hogy milyen rohadtul jól állt neki még mindig ez a ruha,a hosszáról nem is beszélve és helyette inkább odaadtam neki a Sierrától kapott pólót,hogy át tudjon öltözni.
-Nincs kedvem.-duzzogott fáradtan,ahogy kezdett elszállni az a sok adrenalin a testéből.
Hosszabbakat pislogott már.
-Kényelmesebb lesz,hidd el.-mondtam neki,miközben igyekeztem összefogni a kócos haját egy copfba.
Mennyire lehet egy ilyen dolog nehéz?
-Nem úgy keeeell!-próbáltam nem nevetni,ahogy a kótyagos állapotában elhúzta a szavakat,de valószínűleg nem nagyon sikerült,mert a kék szemek sértetten néztek vissza rám.
Felém fordulva az ágyon féloldalasan,ezzel tökéletes rálátást adva nekem megint mindenre,miközben én a ruháját átkoztam,ő előre engedte a haját,eltakarva a tökéletes melleit előlem.Nem mintha azt figyeltem volna.
Az apró kezeivel összefogta a hajának egy részét,majd lassú mozdulatokkal megmutatta,hogyan kössem össze a haját.A kezemre téve mostmár a kék,virágos anyagú scrunchiet,azt hiszem,úgy hívják,elfordult,hogy újra megpróbálhassam,ezúttal pedig sikerült is.
-Segíts!-biggyesztette le az alsóajkát,felém nyújtva a karjait,hogy bújtassam ki a ruhájából.
Ehhez viszont már túl kevés önerőm volt,hogy vissza tudjam fogni magamat.Nem álltam most lelkileg készen arra,hogy fehérneműben lássam őt újra,úgy,hogy hozzá sem érhetek.
Nem is értettem,a több napos mosolyszünet után,mégis hogyan kerülhettünk újra ilyen helyzetbe.
-Nem mintha nem láttál volna már ígyis azelőtt.-kacérkodott az alkoholtól fűtötten,mire nekem tátva maradt a szám.
Hű,részeg Luna teljesen más,mint gondoltam.
Engedelmeskedve a kérésének,az ujjaimat rávezettem a ruha cipzárjára hátul.Mostmár azonban nem volt olyan merész,lassan kapkodni kezdte a levegőt,ahogy a meztelen bőréhez értem,lehámozva a karjáról a hosszú ujjakat,amik eddig szorosan tapadtak hozzá.Azonban arra nem számítottam,hogy melltartó nem lesz rajta.
Mierda.Hát persze,nyitott az egész háta a ruhának.Miért is viselne egyet?
Ártatlanul nézett a nagy kék szemeivel,ahogy kilépett a ruhából lassan.Szintén nem segítette a helyzetemet,hogy a magassarkúja még rajta volt,ezzel csak dobva a lány látványán.Szemérmetlenül méregettem,kínozva ezzel magamat és nem tudtam felfogni,hogy megint ebbe a helyzetbe kerültem.Megtörtént,amire egész életemben vágytam,erre egy rossz lépés is elég lenne,hogy tönkretegyem.
Felidéztem a sóhajait,amik elhagyták az ajkait azon az estén,mikor a rózsaszín mellbimbókat édesgettem.Ellepték az elmémet a mocskos gondolatok,nem láttam tisztán,ezért igyekeztem magamat figyelmeztetni,hogy ezt most nem cseszhetem el.
-Luna.Mit csinálsz?-kérdeztem rekedtes hangon.
Azt hiszem a szívem leállt egy pillanatra.Mostmár én is kapkodtam a levegőt,akárcsak ő és erősen igyekeztem a szemeit nézni,a majdnem teljesen meztelen teste helyett.
-Bizalmat építek.-ült ki egy halvány mosoly az arcára,azonban fogalmam sem volt miről beszélt.
Közelebb lépve hozzám,a fedetlen mellkasa hozzám simult,úgy ölelte át a derekamat.Az epres illata az orromba kúszott és igyekeztem kizárni a merevedésemet,ahogy végigsimítottam a meztelen hátán.Reméltem,hogy nem volt túl feltűnő,azonban abból megítélve,hogy Luna elpirulva kuncogni kezdett,nagyon úgy tűnt,hogy már lebuktam.
-Pólót.-nyújtotta felém újra a karjait,mint egy kislány,mire engedelmeskedve,lassan átbújtattam a fején a lila anyagot.
Sosem hittem,hogy Luna lehet valaha ennél is gyönyörűbb,de a kócos haja,meg ahogy egy szál pólóban,fáradt arccal rám nézett,mindent felülmúlt.Tökéletes volt minden porcikája és tudtam,hogy ha keresnék se találnék nála gyönyörűbb nőt ezen a rohadt földön.
Lehuppanva az ágy szélére elkezdte kicsatolni a magassarkúját.Letérdelve elé,a kezembe vettem a másikat,hogy hamarabb végezzünk,majd megszabadulva a cipőktől,örömteli sóhaj hagyta el az ajkait,miközben a lábujjait ellazította.
-Végre.
Az arcán egy kimerült mosoly ült,ahogy lehunyt szemekkel elterült az ágyon.Feljebb emelve őt egy pillanatra,gyorsan kihúztam alóla a takarót,hogy betakarjam,majd én is ledobtam az ingemet,hátat fordítva neki.Csendesen az éjjeli szekrényhez léptem,hogy felkapcsoljam a kislámpát,hogy ne a nagy égjen,zavarva a pihenését,ő azonban engem kémlelt a kék szemeivel,alvás helyett.
Feljebb ülve az ágyon,lassan kicsúszott az ágy szélére és én értetlenül vártam,mire készült.Ahogy végigvezette a vékony ujjait a hasamon,megfeszültek az izmaim az érintése alatt.Nagyon megnehezítette a helyzetemet az ártatlanságával,mély levegőt vettem,hogy lenyugtassam az agyamat és minden gyengébb testrészemet,ami képtelen volt ellenállni a lánynak,hogy ne csináljak hülyeséget.De olyan gyengéd volt az érintése és olyan régóta szerettem volna hasonlót érezni,így nem akartam,hogy vége legyen.
A tenyerembe zárva az apró kezét,egy csókot nyomtam a kézfejére,majd megkértem,hogy aludjon.Duzzogott ugyan,de eleget tett a kérésemnek,legalábbis félig és újra bebújt a takaró alá,míg én átöltöztem.
Felvéve egy fekete pólót,mostmár lekapcsoltam a nagy villanyt és az ágyhoz lépve befeküdtem Luna mellé.Zavartan nézett rám,ahogy szembe fordultam vele és úgy tűnt,mondani akart valamit,de csak hallgatott csupán.A szobára nyugalom telepedett,már a zene sem szűrődött be kintről,gyanítom,Landonék elhajtottak mindenkit mostmár,így csak hallgattam a halk lélegzését.
Egy hosszabb csend után egyszerre kezdtünk el beszélni,megszakítva ezzel a néma perceket,miközben csak egymás arcát térképeztük fel szavak nélkül.
-Van...
-Én...-kezdtem bele én is,mire felnevettünk.
Elhallgatva vártam,hogy megszólaljon,mert jobban érdekelt,ő mit akart mondani.
-Van kedved játszani?-tette fel a lehető legabszurdabb kérdést,amit csak fel lehetett tenni egy ilyen helyzetben,azonban csak bólintottam,várva,hogy mi sül ki ebből.-Sok minden történt ezalatt a három év alatt és én arra gondoltam...
A kék szemei játékosan felcsillantak és én felidézni se tudtam,mikor láttam őt utoljára ilyennek.Hiányzott az a Luna,aki régen volt mellettem,akin nem a puszta csalódottság látszódott,ha velem egy légtérben volt.
-Hogy?
-...hogy elmondhatnánk egy-egy dolgot,amit a másik nem tud.Felváltva.
Éreztem,hogy több bújik emögött az ötlet mögött,de azért beleszálltam a játékba,mert izgatott voltam,mi sülhet ki belőle.Talán még a javamra is válhat.
-Tehát én mondok valamit,aztán te is mondasz valamit.Kérdések nélkül,csak random?
-Lehet kérdezni,de csak minden harmadiknál.-mondta magabiztosan az új szabályt,amit most talált ki.
-Érdekes egy játék.-vigyorogtam rá,mire ő is elmosolyodott gyengéden.
-Ez a mi "Ismerjük meg újra a legjobb barátunkat" játékunk.
Komolyan mondta,ezért gondolkodni kezdtem egy olyan dolgon,amiről nem tudott még és érdekelheti.
-Jövőhéten megyünk egy válogatóra.Tehetségkutató.Korábban lett volna,de eltolták,mert az egyik zsűri balesetet szenvedett.-jutott eszembe.
-Te jó ég!-kapta a szájához a kezét.-Ez nagyon izgalmas.Gratulálok.
Látszott rajta a tiszta büszkeség,engem pedig elöntött a boldogság.Igyekeztünk nem foglalkozni az idővel,ami folyamatosan telt,úgy tettünk,mintha bármi esélye lett volna annak,hogy ő akkor még itt lesz és itt szurkol majd nekünk.
-Zeneszakos vagyok az egyetemen.Énektanár szeretnék lenni.-mondta az ő állítását,mire mosoly ült ki az arcomra.
Tudtam,hogy a zenélés az egyetlen,amit képes lenne egész életében csinálni.Tizenhét évesen még csupa aggodalom volt a jövőjével kapcsolatban,de örültem,hogy végre megtalálja az útját.
Elmeséltem neki azt a fellépésünket,mikor Micah majdnem leverte a mikrofonállványomat.Hangosan nevetni kezdett,majd ő elmesélte,hogy vele is történt már hasonló,csak kóruson.
-Harmadik állítás,szóval kérdés jön.-harapta be az alsóajkát zavartan.-Mi történt Oliviával?
Imádnivaló volt,mikor Olivia miatt féltékenykedett.Az elején azt gondoltam,nem érdekli egyáltalán a dolog,de többször is feljött a téma közöttünk,szóval biztos,hogy zavarta a lelkét.
-Szakítottunk.-vontam meg a vállamat.-Miután elköltöztetek.Hiányoztál és nem tudtam vele foglalkozni.
Mielőtt bármit válaszolhatott volna,feltettem azt a kérdést,ami már nagyon régóta érdekelt.Alig vártam,hogy elérkezzünk ehhez a részhez.
-Mi van köztetek Daviddel?
Szomorúság ült ki az arcára,nagy valószínűséggel az esti vitájuk miatt.Csak reméltem,hogy jól sejtettem,miről szólt ez az egész és nem értettem félre a beszélgetésüket.
-Semmi.Barátok vagyunk.
Soha nem könnyebbültem még meg ennyire azelőtt valamivel kapcsolatban.Nagy kő esett le a szívemről,hogy Luna akkor mégiscsak érezhetett valamit irántam.
-És nem is volt soha?
-Helló.-mosolyodott el gonoszan.-Ez már kérdés.
Csak megforgattam a szemeim.
-De nem,nem volt.Vagyis,akkor mikor Oliviával voltál.Egy randi,mindössze ennyi.
Nem akartam belemenni a részletekbe és már ígyis eleget mondott,hogy tudjam,a Martin gyerek tényleg nincs a képben és nem is volt.Ha végig ott volt vele a három év alatt,együtt lennének már régen,ha Luna akart volna valamit.
-Csak nem féltékenységet érzek a dolog mögött?-nézett rám ragyogva és inkább nem is próbáltam rejtegetni,hogy igaza van,csak elmosolyodtam.
-Észrevettem,hogy nem hordod már a karkötőt.-dobtam ezt fel állításként,mert ezt az első percben észrevettem.
Most lesütötte a kék szemeit és egy lassú sóhaj hagyta el az ajkait.Nehéz témába nyúltam,de most az egyszer nem érdekelt;bántott,hogy nem láttam nála egyszer sem a három évvel ezekőtti,karácsonyi ajándékát.
-Nem...nem bírtam hordani.-mondta halkan.-Rád emlékeztetett.
Pont ez lett volna cél,de tudtam,hogy negatív élmény volt ez akkor számára.Sosem akartam őt megbántani,azt reméltem,hogy arra a karkötőre nem fog rossz szemmel nézni.
De én ezt is elcsesztem.
-Nem tudok tovább lépni.-suttogta.-Hiányzik apu.
Ahogy a könnyei potyogni kezdtek,közelebb húzva őt magamhoz,szorosan átöleltem.A mellkasomra fektetve a fejét szipogott halkan,én pedig őt simogatva igyekeztem megnyugtatni őt.Mardosni kezdett a bűntudat a történtek miatt.
-Annyira sajnálom.-böktem ki végre azt,ami három éve folyamatosan nyomta a szívemet,amit igyekeztem elmondani neki bármi áron,de mégis képtelen voltam rá.-Sajnálom,Luna.Nem akartam soha,hogy így tudd meg,egyszerűen...
Elakadtam.Nem kifogást kerestem,szimplán nem tudtam,hogyan mondhatnám el neki azt,amit akkor éreztem.
-Nem akartam neked fájdalmat okozni.Gyűlölöm,ha sírsz,ha fáj neked valami és gyűlölöm magamat azért,mert én tettem ezt veled.Veletek.Nem akartam én elmondani.Főleg,hogy annyira hittetek benne mind,hogy rendbe jöhetnek a dolgok.
Megdermedt az apró teste a karjaimban és azt hittem,újra megbántottam valamivel.Luna azonban lassacskán felült és mélyen a szemeimbe nézve válaszolt.
-Marco,ne keverd össze.Ezt apa tette velünk és nem te.-emelte ki.-Igen,haragszom,mert nem mondtad el.-mondta komolyan.-De nem te tetted tönkre a családunkat,hanem ő.Azt hiszem...
A hüvelykujjammal gyengéden letöröltem a könnyeit,bíztatva őt,hogy folytassa csak.Olyan rég tehettem ezt meg utoljára.És nem a sírása hiányzott,hanem az,hogy én lehessek,akinek kiönti a szívét és akiben a legjobban megbízik.
-Azt hiszem,könnyebb volt téged hibáztatni.
Nem gondoltam bele soha azelőtt,hogy hasonló lehetne a háttérben.Úgy éreztem,hogy jogosan haragszik rám és továbbra is így gondoltam,de ez nem jelenti azt,hogy ne éreztem volna jobban magamat a szavaitól.
-Én jövök,ugye?-tereltem el a témát,mire ő vissza lefeküdt mellém,azonban most sokkal közelebb csúszva hozzám.
Bólintott.Továbbra is lassan törölgettem a könnyeit,míg ő igyekezett megnyugodni.Fájt őt így látni,de tudtam,hogy most erre volt szüksége és boldog voltam,hogy mellette lehetek ezúttal,hogy én vigasztalhassam őt.
-Nem akarlak elengedni.-böktem ki nagynehezen azt,ami egész este foglalkoztatott.-Nem kerülhetünk vissza ugyanoda.
Elfordulva tőlem lehunyta a szemét.Ez volt az a téma,amit annyira kerülgettünk,nem véletlenül.Pillanatok alatt rázkódni kezdett a teste a sírástól,mire felülve az ölembe húztam.Újra.Annyira gyűlöltem ezt a folyamatos érzelemzavart,amit okoztunk egymásnak és tudtam,hogy ez őt még jobban megviselte.
-Nem csinálhatod ezt velem,Marco.-igyekezett megnyugodni,de a hangja el-elcsuklott a sírástól.
Ennek ellenére szorosan kapaszkodott a nyakamba,a vállamba fúrva az arcát.Próbáltam az emlékembe vésni minden pillanatot,hogy sose felejtsem el őt.Meg az érintéseit,az illatát és a teste melegét,mert ha elmegy,megint nem látom,ki tudja meddig.
-Én jövök.-tolta el magát tőlem,hogy a szemembe tudjon nézni,de továbbra is az ölemben ült,ami boldogabbá tett,mint valaha bármi.
Megtörölte a szemeit,hátha le tud nyugodni,de nem járt sok sikerrel.A szemei most vörösek voltak a sírástól és a bőre is kipirult,de látszott,hogy kezdett kijózanodni.Mély levegőt vett,hogy legalább a hüppögése alább hagyjon és tudjon rendesen beszélni.
-Hónapokig nem hallgattam egy számotokat sem,mert túl sok volt hallani a hangodat is.Nem tudlak gyűlölni téged,akárhogy szeretnélek,-hát ez elég fájdalmas tény volt,be kellett valljam.-mert túl sokat jelentesz nekem.
A szívem dörömbölni kezdett a mellkasomban a kétértelmű szavak miatt,de nem mertem kiesni a szerepemből,mert rettegtem,hogy megint pofára esnék,ha többet látok a dolgok mögé.
-Nem akarom,hogy gyűlölj.-simítottam meg oldalt a haját,mire a tenyerembe fektette a fejét.-Bocsáss meg.Kérlek.
Sajgott a szívem még a gondolattól is,hogy csupán gyűlöletet érezzen irántam.Nem tudnék nélküle élni.
-Épp ez az,Marco.-mondta,miközben az arcán folyamatosan folytak a könnyek.-Már rég megbocsájtottam.
A derekánál fogva a lehető legközelebb húztam őt magamhoz.Olyan jó érzés volt a közelsége,de nem tudtam kiélvezni,amíg a karjaimban zokogott.Nem tudtam,mivel gyötörte így magát,vagy miért sírt ennyire,de szívszorító volt látni,ahogy összehullott.
-Ne sírj,hermosa.Minden rendben lesz.-adtam egy puszit a hajába.
A meztelen lábát a derekam köré kulcsolta,így éreztem minden porcikáját,de még ígyis túl sok volt közöttünk a távolság.Érezni akartam őt,amennyire csak lehetett.
Nem akartam rontani a lelki állapotán,de tudtam,hogy ha most nem beszéljük meg,akkor sosem fogjuk,ezért a kezeim közé véve az arcát rávettem,hogy a szemembe nézzen.
-Én jövök,egy kérdéssel.Megvolt a három kör.
Lehunyta a szemét,tudva,hogy mit fogok megkérdezni tőle és vett egy mély levegőt,de a sírása továbbra sem csillapodott.Próbáltam magamba szívni az egész lényét,ha esetleg újra,teljes mértékben eltávolodnánk egymástól attól,ami most következett.Néztem a kipirosodott arcát,a hüvelykujjamal végigsimítottam a puha bőrét,aztán pedig az alsóajkát,ami elnyílt az érintésemre.Annyira istelentelenül gyönyörű volt és fogalma sem volt róla ez milyen hatással volt rám.
-Mit jelentett neked az az éjszaka?
Vett egy mély lélegzetet,mielőtt kinyitotta volna a szemét.A kékségei egy zavart vizű tengerre hasonlítottak most,ahogy igyekezett megfogalmazni a válaszát,úgy,hogy jó legyen.Ez a pár néma másodperc az idegeimmel játszott,mert minden a válaszán múlott,ami a barátságunkat illeti.Nem tudtam nem parázni rajta,mit fog mondani,mert a szívem most teljes százalékban a kezeiben volt és csak reménykedni tudtam benne,hogy nem tépi ketté a válaszával majd.
-Mindent,Marco.-suttogta a homlokát az enyémnek támasztva.-Mindent jelentett.